A Pendragon legenda 88% 756 csillagozás

Hol volt még a Da Vinci kód vagy a Vörös oroszán mikor Szerb Antal megírta ez a misztikus kémhistóriát. Arany Walesi bárdok sokat jelenthetett az írónak ,aki végtelen könnyedséggel kísér végig a csodálatos walszi hegyvidéken és ódon várkastélyokon.. Elhiszem neki hogy léteznek rózsakeresztesek, kísértetek és egyszer valaki addig kísérletezik míg sikerül létrehoznia a bölcsek kövét bár az máshonnan tudhatjuk volt akinek sikerült.
Nagyon megszerettem Szerb Antal könnyed stílusát, és borzasztóan sajnálom azokat a regényeket amiket nem tudott megírni Hitler örült eszméi miatt.

Azt hiszem, beleszerettem Szerb Antalba. Miért nem mondta senki a sógoromon kívül, aki könyvesboltos, hogy ez ilyen jó?

***

A hangoskönyves verzió Szervét Tiborral zseniális, nagyon illik a hangja, a játéka ehhez az angolos, gentlemanes történethez. A végén meglepetésként ért Szerb Antal kis beszéde, de az a 2 perc olyan színtiszta aranyként hat, mint pár csepp a Nagy Műből.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ez a könyv ez jó. Sőt nagyon jó. Csak az a befejezés hihetetlen nekem. Ennyi ideig várni valamire, aztán meg a nem működő módszer miatt tőrbe dugába dőlni… Én nem adtam volna fel! Hiszen ideje az volt a barátunknak…:)
A stílus külön dicséretet érdemel. Imádtam az utalásokat benne, bejön nekem ez a művelt szobatudós figura.:) Pörgős, izgalmas, kalandos, rejtélyes. Olvastatta magát, olyannyira, hogy hiphop két nap alatt befaltam azt a több mint 400 oldalt.
Az axolotl meg egy zseniség. A Teremtő vicces kedvében volt.:)

A szakirodalom szerint Szerb viszonylag sok konvenciót emelt át más (világirodalmi viszonylatban is ismert) detektívregény(ek)ből (pl. Sherlock Holmes). Akárhogy is van, valamiféle elvárás jelenik meg a legendában, a gyilkosság nyomozására a főszereplőt hívják, aki – mint tudjuk – kvázi belecsöppent csupán ebbe a titokzatos walesi milliőbe.
Nagyon izgalmas, szinte érzékelhető, ahogy grafikonszerűen csodaszerű dolgok, mitológiaképző elemek racionális magyarázatot kapnak, felerősödnek, aztán szépen lassan ezekről a magyarázatokról kiderül, hogy nem válnak be, nem működnek.

A rózsakeresztesek, szabadköművesek rejtélyes szálai révén / okán a nyomozás mintegy átcsap a titok-kiderítő akcióba.
Sejtelmes, ironikus, szarkasztikus párbeszédek, mondatok teszik még inkább izgalmassá ezt az 1934-ben megjelent különleges regényt. Ne felejtsük el a humort sem, persze. Nagyon jó. Nem lehet unatkozni olvasás(a) közben. Ugyanakkor gördülékeny, olvasmányos.

Ezzel a fess szemüveges fiatalemberrel (Szerb A.) való találkozásom nem éppen a legelső, és több mint biztos, nem is az utolsó. Nagyszerűt alkotott, és csak ajánlani tudom mindenkinek.

Írtam egy karcot e hangoskönyv első napjáról, amit velem töltött, nagyjából úgy telt a másik három is: a tervezettnél sokkal több időt kellett a könyv hallgatására szánnom, mert nem hagyott békén. Fordulatos, izgalmas, misztikus, angolos, macsós, ironikus, szóval igazán jó volt. Külön piros pont a befejezésnek – nagyon tartottam attól ugyanis, hogy a lezárás agyoncsapja majd a könyvet. Szerb Antal igazán profi, a jól felépített történet végére tökéletesen illeszkedő utolsó fejezetek kerültek. Mindenkinek csak ajánlani tudom, csodálnám, ha bárki csalódna benne.
Kérekmég szerbantalt.

Hát, sosem gondoltam volna, hogy ez a könyv ennyire fog tetszeni. Az utas és a holdvilág már szerintem 2 éve is nálam van kölcsön, de eddig eszembe sem jutott, hogy elolvassam, talán mert azon kívül, hogy jó, azt senki sem mondta, hogy zseniális stílusa van a szerzőnek. A történet is nagyon megfogott, nem is tudom elmondani, ki lett a kedvencem a szereplők közül. Osborn talán, de lehet, hogy kedvenc connemaraink, Maloney, meghát azért Bátky is ott volt… Főleg a bemutatkozásait bírtam nagyon!
Egyébként furcsa beszélni erről a könyvről, mert nem nagyon tudom elmondani, mi fogott meg igazán benne. A szerző stílusa kétségtelenül megkapó, de inkább az egész hangulata volt az, ami olvasásra késztetett. A végén már nem tudtam letenni és hevesen vert a szívem, amikor azon agyaltam, jaj, mi lesz most!
Minden sorát imádtam!

Szerb Antal is azok egyike, akiknek páratlan életművét törte derékba a holokauszt, és most nem erről akarok írni, de hát a Pendragon is mennyire egyedi a magyar (?) irodalomban, szerintem. Az ember néha azt érzi, egy intellektuálisabb Rejtőt olvas, és közben a nagyon is értelmiségi Szerb Antal egyre csak figurázza ki a saját típusát. Akármikor egy kicsi kis történelmi vagy filozófiai tudást osztana meg velünk, rögtön ki is figurázza ilyetén tudását. Ez a stílus, ami nagyon bejött nála; aztán a borongós walesi táj, ami meg a divatos gótikus szellemhistóriáknak mondogat oda; de mindezzel együtt izgalmas is, és olvastatja magát. A vége kicsit lagymatag, de mindenképpen megéri elolvasni!

Egyszer olvastam róla egy könyvajánlót egy meg nem nevezett ifjúsági magazinban, és el nem tudtam képzelni, miről szól ez. Legalábbis nem tette túl vonzóvá, és egészen meglepődtem, amikor elkezdtem olvasni.
Szóval elkezdtem olvasni, közben hirtelen felindulásból megnéztem a filmet. Ami nem volt jó. Latinovits nagyon jó volt, Bujtor István nagyon jó volt, mindenki nagyon jó volt, a koncepció meg a film pedig elég rossz. Viszont utána még sokkal jobban tetszett a könyv.
Vágyam, hogy egyszer kezembe akadjon egy tanulmány a Shakespeare-kori kovácsoltvas zárakról, és hát valaki vagy Connemarából való, vagy nem, de oda egyszer ellátogatnék.

Pár éve kötelező olvasmányom volt 'A Pendragon legenda', de a rendelkezésre álló kevés idő miatt csak „átsöpörtem” a regényen. Gondoltam, ideje feleleveníteni a történetet… És milyen jól gondoltam!, mert ez egy vicces, különleges történet – tipikusan az a fajta, amelynek az olvasása során nem veszem észre, hogy olvasok, mert eltűnik a könyv és a köztem lévő határvonal.
… Idén találkoztam az 'Utas és holdvilággal'. Már akkor éreztem, hogy Szerb Antal nagyon emberi – a szó legkiábrándítóbb és legpozitívabb értelmében egyszerre. Sajátos humora van; nem csupán a körülötte lévő világot látja és láttatja ironikusan, hanem önmagát is.
Ez a könyve egy nagy boszorkányfazék, amibe mindenfélét beledobált (krimielemeket, legendát, történelmet) és miután kifőzte a történetet, felszolgált egy meghatározhatatlan műfajú, de irtó finom ebédet!

Fuh… nehéz róla írnom (főleg hogy közben fő a pörkűt). Nagyon hamar befaltam. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy reggeltől késő délutánig aszalódtam a suliban, és végig olvastam, hogy ne aludjak el. Szerb Antal csak az egyik áldozatom volt – amíg el nem fogyott.
Még @Frenki ajánlotta a drágát, bár nem ezt a kötetét. Sikeresen két művének címére emlékszem élénken, és valahogy összekevertem, így az Utas és holdvilág helyett ő jött haza.
Az elején nehezen indult. Már azon voltam, leteszem, ha nem történik valami. Egészen a kastélyos jelenetekig játszottam a gondolattal, de erősebb volt a kíváncsiságom. Megtudni, miért szeretik annyian.
Bátky olyan kis esetlen, szerethető figura. Néha Lawrence ugrott be róla, de hát Bátky nem egy nőcsábász fajta, és a revolvere is csak a gondolat miatt van. Később aztán sikerült leráznia magáról a Lawrence-gondolatot, és nem bírtam beazonosítani, hogy kire emlékeztet de rohadtul. Meg még Lene volt kezdetben szimpatikus, az erős örökszingli, a többiek olyan kis semmilyenek. A csinos nők kifejezetten irritáltak.
A walesi tájnak örültem, nagyon szeretnék már oda eljutni valamikor. Meg maga a történet, a legenda, a titkok, minden nagyon jó volt, adagolása is. Bár kiszámítható volt egy némely helyen, de nem rontott túl sokat az értékén. Az idegen szavak mögötti rögtöni fordítás vagy annak megmagyarázása is szimpatikus volt. Nem nevettem ugyan hangosan, de azért mosolygások voltak.
Huh. Szóval összecsaptam az olvasását. Majd legközelebb lassabb leszek. És sorra fogom keríteni az Utas és holdvilágot is.