Hitel 74% 10 csillagozás

A magyar nemzet történelmi Bibliája. Nem ajánlom, hanem kötelezővé tenném mindenkinek! Az alapgondolatok tökéletesen kifejezik a mai magyarság problémáit, hűen tükrözik az akkori és jelenlegi magyar mentalitás, 170 éves kontinuitását.
A három alapgondolat: képzelet, emlékezet, ítélet.
Tanuljunk, olvassunk, járjuk a világot és ne féljünk az okosabbtól tanulni, sose elégedjünk meg az aktuális egzisztenciával, hanem folyamatosan törekedjünk a jobbra. Lényegében ez a könyv üzenete, mindezt hittel, nem pedig a „hitellel”, hiszen hitel hit nélkül nem lesz. Higgyünk önmagunkban, a nemzetben, és a pozitív jövőben!
Széchenyi István pedig minden művében igazolja epitheton-ját, mint a „legnagyobb magyar”.
Számomra az egyik legjelentősebb könyv, nézeteimen rengeteget formált, gondolatait pedig mélyen az eszembe véstem. Tényleg csak ajánlani tudom!
Ne bízzunk senkiben, aki pénzben érdekelt, vagy a politikában, de ne is ítélkezzünk, hanem éljünk jó keresztényként. A naivitás, hiszékenység, előítélet pedig kerüljön a történelem szemétdombjára. Nem tömeg emberek kellenek, hanem egyének, egyéniségek, polgárok!
Széchenyi számtalan világos hasonlattal fűszerezi gondolatait, mint például „ a magyarok is úgy ragaszkodnak bizonyos régi, elavult dolgokhoz, mint a bagoly vagy denevér a sötétséghez…”. Excellent!

Elolvastam. Lényegében elkezdtem már szeptemberben, aztán akkor meg is álltam a 12. oldalnál, majd 3 nap alatt elolvastam a maradékot. Nem önszántamból vettem a kezembe, egy órámra kellett, amin Széchenyivel foglalkozunk, és ott feladták, mint kötelező olvasmányt.
Azt kell, hogy mondjam, nem egy könnyű esti olvasmány, nem ajánlottam volna senkinek (modt már igen!), ha megkérdezné, milyen könyvet olvasson. De meglepődve vettem észre magamon, hogy tetszett. Nem volt száraz, persze, a nyelvezete nehéz volt, Széchenyi össze-vissza csapongott, de mégis volt benne valami rendszer. Történelem szakosként izgalmas volt kiolvasni a sorok közül az akkori társadalom helyzetét, az ország viszonyait. Nem bántam meg, hogy átrágtam magam rajta. :)

Az elején hozzá kellett szoknom a régies nyelvezetre, a rövidítésekhez, és a helyesíráshoz, de utóbb már inkább érdekesnek találtam, mint zavarónak. A kor embereinek lelkületéről, az általános tendenciákról pontos képet fest. Elcsodálkoztam rajta, hogy milyen sok témára kitér „csapong”, amit ma egy gazdasági jellegű munkában elképzelhetetlen lenne (a szerkesztő valószínűleg kigyomlálná). A sava-borsát leginkább ez adta számomra. Foglalkozik az utakkal, a neveléssel, az erkölccsel, a nemesek kötelességeivel, a jobbágyok helyzetével, és sokat Angliával. Örül, hogy van a magyarok előtt példa és csak ki kell tekinteni olyan országokra, ahol a reformok már megvalósultak, és most gazdagon élnek. A könyvet a „szépeknek” ajánlja, ami kedves megszólítása a női nemnek.

Olvasás közben nem egyszer jártam úgy, hogy elkalandozott a figyelmem és néhány bekezdés után vettem észre, hogy fogalmam sincs arról, mit olvastam az előbb. Ez nem az a fajta „unalmas a könyv, úgyhogy inkább más dolgokon gondolkozom” elkalandozás volt. Sokkal inkább azon merengtem el, hogy szinte minden megvalósult azokból, amit Széchenyi 1830-ban elérni vágyott. Persze kellett hozzá idő, nem is kevés, de megvalósultak. Átlátni, hogy mire van szükség, elvonatkoztatni a már megszokottól, hogy az újat, a jobbat elérjük, a nagyok sajátja.

Az olvasottak megértését, azonban csak a megfelelő háttértudás birtokában lehet elérni. Úgy érzem a nagyját sikerült megértenem, persze maradtak homályos részek így is, hogy a korszakot némileg ismerem, de franciául akkor se tudok, és a latin mondatoknak is csak egy részét tudtam kapásból lefordítani.

Tanulságos olvasmány, a történelem pedig ott van a lapokon, egy kortárs szemével.