Mogyoró ​és a Fiú (Mogyoró 4.) 48 csillagozás

Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú

Mogyoró már nyolcadik osztályos. Benne is, társnőiben is rejtve érlelődik már valami más, valami eddig ismeretlen, amely a gyermekkorból kivezet. Előbb az elvonulási vágy, a külön „kuckó” láza szállja meg őt és őrsének tagjait, majd annak elülte után feltűnnek a felnőttviselkedés problémái és érzelmi feszültségei, hogy végül belépjen Mogyoró életébe a Fiú s vele a lelki átalakulást megpecsételő szerelem. Ezzel a tiszta, szép és nagy érzéssel búcsúzik el Mogyoró kislánykorától – s búcsúzik el egyben az olvasótól is. A regényt Görög Júlia illusztrálta.

Eredeti megjelenés éve: 1973

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Pöttyös könyvek Móra

>!
Móra, Budapest, 1973
310 oldal · keménytáblás · Illusztrálta: Görög Júlia

Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 28

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kicsibogár>!
Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú

A nem is annyira régi hangulat magával ragadott, Mogyoró ártatlan és mégis komoly szerelme pedig még inkább. Kár, hogy ez volt az utolsó rész, vigasztalódom más, hasonló hangulatú könyvekkel

Bobe0402>!
Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú

Ezzel a könyvvel elbúcsúztat bennünket Szalay Lenke Madár Katitól, vagyis Mogyorótól. A sorozat első kötetében még ici-pici kislány most már 14 éves, nyolcadik osztályos, és lassan felnőtt. Végigjárja a kötetben a kamaszkor minden lépcsőjét, botladozik a felnőttévállás útján. Amibe természetesen beletartozik a szerelem is. A Fiú, így nagy F-fel! Akiről ha beszél, az anyukája megállapítja, hogy nahát, nem csak írásban lehet nagy kezdőbetűt használni, hanem szóban is! :) Nagyon-nagyon megkedveltem Mogyorót, hiszen abba a világba repített vissza gyerekkora, ami az én gyerekkorom is volt. Más, mint manapság. Más értékrendek, sok mindenben más felfogás, más nevelési módszerek. Nem mondom, hogy mindenben jobb volt, sőt, az sem biztos, hogy egyáltalán valamiben jobb volt, nekünk mégis az volt a gyerekkorunk, a fiatalságunk, ezért engedtessék meg nekem egy kis szentimentalizmus, és hogy én is ilyen elmélázva emlékezzek vissza az első szerelemre, mint Mogyoró tenné a helyemben, ha ő lenne most itt, és emlékezne arra a felejthetetlen hegyvidéki nyaralásra!

Luca87 I>!
Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú

Gyerekkorom egyik kedves regényalakja volt Madár Kati, azaz Mogyoró, akivel kislány korában mindenféle humoros kalandok estek meg. Abban a tudatban éltem, hogy csak a Mogyoró és a Mogyoró kinövi a kabátját című regények szólnak a kislányról. Akkoriban valamiért azt hittem, hogy ami anyu könyvespolcán nem található meg, az nincs. Aztán valamikor két-három éve rájöttem, hogy akad még két könyv Mogyoró főszereplésével. Az egyiket beszereztem, a másikat a kívánságlistámra tettem, és a legutóbbi molykarácsonyra meg is kaptam az angyalkámtól, @imi339-től.

Mogyoró most már nem annyira kislány, határozottan kamaszodik. Ha az első két kötettel egyszerre olvastam volna, felnéztem volna rá, amiért olyan nagylány, most meg többször eszembe jutott, hogy szívesen cserélnék vele egy kicsit, milyen jó is lenne. Négy történetet tartalmaz a könyv: a főhadiszállás kalandját, az első randit, az első bulit, valamint az első szerelmet. Kedves, szórakoztató kis történetek, de legjobban az elsőt és az utolsót szerettem. Nem tartom kizártnak, hogy én vagyok az egyetlen ember, akinek sikerült megkönnyezni az első szerelemről szóló fejezet végét, de hát olyan szép, az érzés is meg a történet is, és úgy sajnálom, hogy nekem volt ilyen. Vagy talán ilyen volt, amikor átéltem, csak visszatekintve nem látom már annak?

Sajnálom, hogy nincs több Mogyoró-sztori, de hogy is lehetne: egy tizennégy éves gimnazista már nem kislány többé. Annak örülök, hogy most már mind a négy kötet itt van a könyvespolcomon: ha egyszer lesz egy lányom, kipróbálom majd rajta, vajon ő is úgy tudja-e szeretni ezt a szeleburdi Mogyorót, ahogy én szeretem.

1 hozzászólás
Or_Sheet>!
Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú

Bájos. Ezt a magyar lánykáknak, ne a Neveletlen hercegnőt!

AnitaZoé P>!
Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú

Bájos és szép befejezése a sorozatnak. Mogyoró már kész nagylány, mégis sokban a régi maradt. Kalamajkát kever, majd onnan kénytelen kimászni. Gyermeki lélekkel lehet csak olvasni, mert így értheti meg az olvasó, hogy mennyire fontos dolog a főhadi, például. Azért már kamaszodik is Kati. Észreveszi a fiúkat, már nem csak játszópajtásként tekint rájuk. Tamás felbukkanásának örültem. Nagyon bájosak voltak, mikor a fiú végre megnyílt. Szilviát persze nem kedveltem. (Érdekes, hogy Szabó Magda: Születésnap c. könyvében is Szilvia a főhőst mindenbe belerángató nagylány)
Egyébként szerintem Mogyoró hasonlít Anne Shirley-re egy kicsit. :)
Petit is bírom, szegény Karcsit meg azért sajnáltam, hogy mindhiába epekedik „Emkati” után.
Azért kíváncsi lettem volna, hogy mi lesz Mogyoróval. Mára már nagymamakorú. Biztosan elmeséli az unokáknak a sok izgalmas történetet, ami megesett vele kislányként. :)

Protonpumpa>!
Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú

Jó kis könyv, épp most olvastam újra. Jobban tetszik, mint az előzményei, nyilván a témaválasztás miatt.

MuseMortal>!
Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú

Emlékszem, úgy sajnáltam, hogy vége a történetnek, és a mai napig tudni szeretném, hogyan alakult Mogyoró élete! :)

memoir>!
Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú

Jujj, ezt vagy háromszor elolvastam. Nagyon jó, főleg egy tinilánynak.

Sünike>!
Szalay Lenke: Mogyoró és a Fiú

az egyik kedvenc pöttyös könyvem volt hajdanán.


Népszerű idézetek

Szelén>!

Aki érdekli az embert, aki egy picit is jelent valamit számára, azt hosszú idő után, évek után sem felejti el.

221. oldal, Negyedik történet - Mogyoró és a Fiú: Találkozás (Móra, 1973)

2 hozzászólás
Szelén>!

Vedd tudomásul, hogy a világ kis hányada a kimagasló tehetségű, s az átlagemberek tömege teszi lehetővé számukra, hogy kifejleszthessék tehetségüket.

257. oldal, Negyedik történet - Mogyoró és a Fiú:Barangolás (Móra, 1973)

Szelén>!

Lehetséges, hogy az az igazi kapcsolat két ember között, ha önmaguk húzzák el a függönyt titkos gondolataik elől? Ha teljesen, ha akadálytalanul megismerheti a másik…

273. oldal, Negyedik történet - Mogyoró és a Fiú:Barangolás (Móra, 1973)

Szelén>!

Ezt is tudod? Ehhez is értesz? – ujjong magában. – Mért örül az ember annak, ha a másik okos? Ha okosabb, mint ő? Ha műveltebb?

276. oldal, Negyedik történet - Mogyoró és a Fiú: Barangolás (Móra, 1973)

Szelén>!

– Csak tanuljunk meg, persze, nem ellenséget látni abban, aki ellentmond nekünk, vagy megtilt valamit az érdekünkben!

276. oldal, Negyedik történet - Mogyoró és a Fiú: Barangolás (Móra, 1973)

Szelén>!

A lányok szeretik megváratni az embert.

139. oldal, Második történet - Az első randevú (Móra, 1973)

Szelén>!

A pénzzel az bánik könnyelműen, aki nem küzd meg érte.

217. oldal, Negyedik történet - Mogyoró és a Fiú: Találkozás (Móra, 1973)

Szelén>!

[…] Ha valaki vidéken él, az olyan lehet annak számára, akihez az illető tartozik, mintha nem is lenne az illető. Ha olyan messze van tőle…
– És most? Most már nem annyi, mintha „nem is lenne az illető”? – A fiú feszülten lesi a választ.
– Most már egészen másképp látom a dolgot. Az a valaki várakozhat ugyanis az illetőre. Egész héten várhatja őt. Gondolhat rá. Mindennap húzhat egy vonást: egy nappal megint kevesebbet kell várnom! Olyan hamar eltelik akkor egy hét – minden hét! –, és máris megérkezik az illető! És azonnal telefonál neki: „Halló, megjöttem! Vártál? Éreztem, hogy vársz, ne is tagadd! Felmehetek hozzátok? Most azonnal? Vagy inkább sétálni akarsz?”

262. oldal, Negyedik történet - Mogyoró és a Fiú:Barangolás (Móra, 1973)

Szelén>!

– Ilyen hülyeséget! Hamuba dugni a kulcsot! És most mit akartok tenni?
– Mit akarnánk? Oszlásnak indulunk. Mint egy jól nevelt hulla! – szellemeskedett Zsuzsi, megfeledkezve helyzetük komorságáról.

81. oldal, Első történet - A főhadiszállás titka (Móra, 1973)

Barbara_Valendorfean>!

Olyan, mint a mondat végére tett kettőspont, ami nagy jelentőségű fordulatot, sorsdöntő bejelentést ígér.

34. oldal


A sorozat következő kötete

Mogyoró sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Petrovácz István: Tavasz Óbudán
Thury Zsuzsa: Zalai nyár
Dániel Anikó: Flóra
Molnár T. Eszter: Stand up!
Csukás István: Vakáció a halott utcában
Kéri Katalin: Decemberi csillagok
Turbuly Lilla: Pestre fel!
L. M. Montgomery: Anne és a Szivárvány-völgy
Lakner Artúr: Édes mostoha
Baár Tünde: A mezítlábas grófnő