Hamis gyönyör 56% 231 csillagozás

Én ezt nem is olvastam, hanem átlapoztam, nem is baj, hogy nem töltöttem vele több időt. A kolléganőm adta ide, hogy műveljem ki magam arra az esetre, ha nem lesz munkám és luxusprostitúcióra kényszerülök. Esélyes. Ez de nagy fosch egy könyv, közhelyes, unalmas. De Still a better love story than twilight.
Megkaptam a másik kötetét is ennek a nőnek, de inkább lemegyek a fogorvoshoz, minthogy elolvassam.

Teljesen rossz ez a könyv, és meg is mondom miért.

Először is az összegekkel valami nagyon nem stimmel. Vagy az ezer eurós órabér, vagy tízezer eurós dubai-i út hazugság. Legalábbis ha egyazon személyről van szó. Nagyon nehezemre esik elhinni, hogy egy magyar luxusprosti, aki egy órás numeráért ezer eurót kaszál, képes elmenni önként és dalolva Dubaiba, ahol egy heti végtelenített erőszakért, plusz egy heti kórházi ápolásért, plusz pár heti lábadozásért kap összesen tízezer eurót, és ezt ő megfelelő összegnek tartja, sőt úgy nyilatkozik, hogy lehet hogy újra elmegy majd Dubaiba. Tízezer euróért? Amit – ha igaz – mindössze tíz órányi és tíz „férfinyi” munkával megkeres Magyarországon? Naneeee…
Szerintem egyébként a dubai-i történet lehet valós, és az ezer eurós órabér a kamu. Vagy nem ugyanarról a személyről szól a két történet, hanem több sztorit sikált egybe az írónő, sikertelenül.

Másodszor pedig rendkívül zavart, hogy egyfolytában arról elménckedik (vagy inkább győzködi saját magát – vagy az olvasót?), hogy mennyivel kifizetődőbb és élhetőbb élet luxusprostinak lenni, mint feleségnek, mert a luxusprosti szabad, és gazdag, és szép, és neki csak egy-egy órára kell széttennie a lábát a férfiaknak (igaz hogy sok közülük perverz és undorító, de egy órát ki lehet bírni), hogy utána márkás ruhákban járhasson, meg luxuskocsija lehessen, míg a feleségek a kaja és büfiszagú ruháikban raboskodnak otthon, évente háromszor jutnak el fodrászhoz, nincs egy rendes ruhájuk, és állandóan rájuk mászik egy férfi, akit gyűlölnek, és szerinte ebből az összehasonlításból csakis ő kerülhet ki győztesen, ha anyagilag nézzük, és biztos, hogy minden nő titokban őt irigyli.
Na persze. Ügyes csúsztatás mondhatom. A nyilvánvalóan egyoldaló és gyűlölködő hangnem mellett csak azt az egyet felejti el, hogy a luxusprostinak nem a kispénzből élő melósfeleség az ellenpólusa, ha már össze akarjuk hasonlítani valakivel, hanem azok a nők, akik az őt megfizető milliárdos férfiak feleségei. Mert úgy már egész más a képlet nemdebár?
Ha az érzelmeket és a boldogságot egy pillanatra teljesen kikapcsoljuk a képletből, és pusztán a hideg és számító tények szerint nézzük végig, hogy ki szabadabb, gazdagabb és elégedettebb a luxusprosti és a milliárdosfeleség közül, akkor a luxusprosti ott nyilvánvalóan leszerepel. Mert a gazdagfeleség ugye nem társadalmilag lenézett pária, nem magányos (legalábbis olyan értelemben biztos nem, mint a könyvbéli luxusprosti, akinek még egy barátnője sincs), gazdag férfi feleségeként sokkal több pénzből költekezhet, mint 1000 euró/numera, többet költhet, ruhára, cipőre, kocsira, és saját testének ápolására, mint a luxusprosti, egész nap azt csinál amit akar, nem verik össze, csak mert elfelejtett megemlíteni egy heget a karján, nem kell mindenféle undorító pasi perverz vágyainak engedelmeskedni, csak egynek, aki lehet hogy nem is undorító, és nem is perverz, mert a perverzióit vele, a luxusprostival éli ki, legalábbis a könyv ezt állítja, és végül, ha netán válásra kerül sor, a gazdag feleség viszi a fél vagyont, a prosti viszont max 35 évesen kiöregszik, és gazdálkodhat abból, amit addig összeszedett, mert arról nemigen álmodhat, hogy jön majd egy milliárdos, aki pont őt, a kiöregedett prostit veszi majd feleségül, hogy élete végéig eltarthassa, ha kaphat egy sokkal szebb és feszesebb huszonévest is, akin még nem ment át a felső tízezer teljes férfiállománya.

Én a magam részéről egyik sem szeretnék lenni a fenti összehasonlításból, mert mindkét világ nagyon távol áll tőlem, és csak azért ilyen ridegen anyagias és sekélyes dolgokat soroltam fel, mert a könyvbéli nőnek kizárólag ezek voltak a preferenciái. Nem mondhatom hogy olyan nagy szánalom ébredt lelkemben hányattatott sorsa iránt. Ha ő kurva akar lenni, mert abban temérdek és könnyű a pénz, amit imád költeni, és ezért hajlandó elviselni minden mocskot ami ezzel jár, akkor tegye, szíve joga, de akkor ne rinyáljon, és ne próbálja úgy beállítani, hogy azok a nők, akik egy férfit szeretnek, kitartanak mellette és nevelik a közös gyermekeiket, szükségszerűen ugyanolyan kiégett, érzelemmentes, számító ribancok, mint ő, mert nem minden nőnek a Gucci táska meg a kétszázezer forintos mobiltelefon meg a félmilliós karóra a végső életcélja. Olvastam már olyan kurvás könyvet, ahol nagyon sajnáltam azokat a szerencsétlen nőket, mert (sokszor önhibájukon kívül, vagy egy buta fiatalkori botlás miatt) bekerültek egy ördögi körbe, maffiózók és stricik közé, ahonnan pokoli nehéz lehet kikecmeregni, mert nem engedik ki a markukból, míg a testük használható, de ez a könyvbéli Szofi csak azt kapta, amit megérdemelt.

Igazából fogalmam sincs, mint akart mondani ezzel a könyvvel az írónő.

Olyan, mintha Fejős Éva fogadott kislánya lenne a hölgy, aki gondolt egy merészet -mondhatjuk saját korlátait rosszul felmérve- és írt egy viszonylag érdekes témájú, szájbarágós, lebutított, Tiffany-ponyvát nagyon rosszul. (Elnézést F.É. fanok, azért ő ettől jobb, bár attól is kiráz a hideg…)
Az egy dolog, h Szofit bármennyire is szeretné ránk erőltetni, csak az ő képzeletében létezik úgy 70%ban; de könyörgöm miért nem maradt meg az újságírásnál?? Nem kell nekem véleményt, gondolatokat a számba adni minden második sorban, majd leszűröm én azt magamban az olvasottak után…Hát nem is tudom…ezen most eléggé elképedtem…
Megvan! Kurvakézikönyv. Rosszul lejegyezve.

Mit is írjak róla? Már az első oldalak után tépi kezdtem a hajamat, enyhén szólva is kiborító Szofi karaktere. Valós történet? Valós szereplő? Én hajlok rá, hogy ez a történet 99%-ban kitalált.
Túl egyszerű a nyelvezete, szájbarágós már idegesítően. Konkrétan le van írva, hogy mit kell tudnod, mit gondolj, mintha az olvasó butácska kislány lenne, akit ki kell oktatni. Egyáltalán nem látom benne, hogy egy újságírónő munkája, akinek azért értenie kell az íráshoz.
Legszívesebben máglyán égettem volna el a cafatokra tépett papírlapokat, viszont magam is megdöbbentem, amikor a végén azt nyugtáztam magamban, hogy „Atyaég! Tudni akarom, hogyan folytatódik ennek a nőnek az élete!” Katasztrófa volt a történet, de mégis valami megmagyarázhatatlan oknál fogva (megmagyarázhatatlan? Ó nem. Az emberi kíváncsiságra épít. És nyert nálam.) érdekel a folytatása. Ki érti ezt? :oS

Rosszabb, mint Danielle Steel.

Szofiról csak annyit, hogy ő választotta ezt az életet, akkor minek nyekereg, hogy el kell viselnie a megaláztatást, a fájdalmat, a kínokat, úgysem fog soha megváltozni, egy bekezdéssel később már újra az a számító, pénzéhes, rideg nőszemély, amit büszkén vállal. De ha őt ez teszi boldoggá…

Olvastatja magát, együltő helyemben lenyomtam :), és kíváncsivá is váltam a folytatására, úgyhogy beszerzés alatt. Lehetett volna kicsit részletesebb. (még kétszáz oldalt elbírt volna sztem) – Elücsörögtem volna még picit mellette.

Keresem a szavakat. Sűrűn feszegetett téma, így már nem lep meg, hogy ilyen egyáltalán létezik. Érdekes olvasmány. Elgondolkodtat, megdöbbent, felráz. Néhol szinte pofonnal egyenértékű, mekkora igazságokat rejt. Mégis lehangol, szinte szégyenkezem női mivoltomban, annyira szomorú és szánalomra méltó Szofi élete. Felfoghatatlan, hogy ezek a lányok tényleg "egyszerűen azért lettek szajhák, mert imádják a pénzt és utálnak dolgozni. Mert lényegében ilyen egyszerű ez."
Szofi mondta: "Mindegyikünk elmehetne dolgozni, találhatna rendes munkát is, de egyikünk sem teszi. Mert olyannyira rabjai lettünk a luxusnak, hogy képtelenek vagyunk szabadulni tőle."
Nem tudom, mit akart elérni az írónő ezzel a könyvvel. Mindenesetre egyet sikerült: ha legközelebb feltűnően szép nőt látok feltűnően jó autóban, sajnos ez eszembe fog jutni… és egészen biztosan nem fogok cseppnyi irigységet sem érezni. Nincs miért. Kőkemény meló lehet. (Viszont már sajnálni sem tudom őket…)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Vessetek meg! Szégyen, nem szégyen – elolvastam. Le is tagadhatnám, de legalább így nem mondhatjátok rólam, hogy a molyos olvasmányaimmal a sznob értelmiségi elithez szeretnék tartozni. Hehe. XD

Harmatgyenge. Ráadásul néhány ponton nagyon alja.

Tényfeltárásnak nagy nulla. Egy mondattal se tud meg belőle az ember többet a luxusprostituáltakról, mint amit tévéből, rádióból, netről eddig is megtudtunk. Regénynek meg (és most ismét bocsánatot kell kérnem Kosztolányitól, Máraitól és Szabó Magdától, hogy ezen opuszra egyáltalán használni mertem a regény szót) csupa sablonos jelenet.

Egyedül az legyen becsületére a szerzőnek (és a főhősnek), hogy a végén nem megbánja a történteket ("Kinek mondjam el vétkeimet?"), meg nem a fehért lovon jövő hercegbe lesz szerelmes, hanem kimondja, hogy minden megaláztatás ellenére ezt akarta, mert imádja a pénzt, és kész.

Ami nagyon alja: amikor tizenéves kislányként azért elégíti ki a gimi bikáját a tornaszertárban, mert odaígérte neki a méregdrága karóráját. Ráadásul a fiú azért imponált neki korábban is, mert a gazdagsága megmutatkozott abban, hogy mogyorókrémes szendvicset (!) vitt reggelente a suliba. A szánalomra a kisleány anyja teszi fel a koronát, aki a történet elmesélése után csak annyit tesz hozzá, hogy: neked a testedből kell megélned, mert szép vagy, de legközelebb okosabban csináld, és előre kérd a zsetont!

Isten bizony, úgy álltam hozzá, hogy ebből akármi lehet. Nem lett, sajnos. Igencsak megkérdőjelezem Szofi létezését…az biztos, hogy a prototípusa valahol szaladgál az utcán, vagy éppen „dubajozik”, de több helyen is sántít a könyv. Cseppet sem megbotránkoztató, bárki sejtheti, hogy milyen a prostitúció a felsőbb körökben…rengeteg a lelkizés, amiből semmi jellemfejlődés nem alakul ki, ezért céltalan…

Nem volt egy nehezen emészthető olvasmány..sőt, tipikusan az a típusú könyv, amiről azt gondolom, hogy egy hosszabbra nyúló mp3-lejátszós-habfürdős fürdőkádban ücsörgés közben gyakorlatilag bárki ki tudja találni, és néhány óra alatt papírra vetni, Szalai próbál valami, hú, de nagyon döbbenetes világot bemutatni, egy magyar Pretty Womant, akitől minden férfinek másodpercenként feláll, de akiben annyi élet, annyi élő vonás sincs mint azokban a tamagocsi állatkákban volt, amik nagyon divatosak voltak a gyerekek körében a ’90-es években. Kár volt ezért a pár óráért is.