Amikor a földönkívüli gitaik invázióra indulnak a Föld ellen, Kirija Keidzsi csupán egy a sok újonc közül, akiket harci páncélba öltöztetnek és ölni küldenek. Keidzsi meghal a csatatéren, csak hogy minden reggel feltámadjon, harcoljon és újra meg újra meghaljon. Százötvennyolcadik feltámadása alkalmával üzenetet kap egy titokzatos szövetségestől, Rita Vrataskitól. Vajon a nő Keidzsi megmenekülésének vagy végső halálának a kulcsa?
A holnap határa 230 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2004
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO
Enciklopédia 8
Szereplők népszerűség szerint
Rita Vrataski · Tsukahara Bokuden · Kirija Keidzsi
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 17
Most olvassa 2
Várólistára tette 112
Kívánságlistára tette 113
Kölcsönkérné 4
Kiemelt értékelések
Azt hiszem, ez volt a legjobb japán könyv amit olvastam. Ez nem nyomasztó.
A történet érdekes volt, még az ismétlődések ellenére is. Nem szeretem a háborús könyveket/filmeket, ugyanis én elunom magam a csatajeleneteknél. Mint ahogy ennél a könyvnél is ez történt.
A könyv végén a csattanó… Nos várható volt, bár sajnáltam hogy spoiler
Mennyire vártam ezt a könyvet, lehet túl nagyok voltak az elvárásaim, és sajnos nem azt kaptam amire számítottam.
Nem tudod magával ragadni, valahogy kuszán indult, valahogy kevés volt, valahogy olyan felületesen érintett lényeges részeket. Próbálta bemutatni a bakák életét, de ezt sok régi klasszikus háborús regény sokkal jobban megtette már előtte. Próbált sci-fi lenni, de valahogy kevés volt, jobban ki kellett volna dolgozni, nem csak érinteni az idegen fajt, az időhurkokat. Próbálta valahogy a harc-jelenteket a szemünk elé tárni, de valahogy ez se sikerült.
A végén a csattanó, a megoldás is olyan átlagos lett számomra, kettőből egy marad, de semmit nem oldott meg, nem zárt le.
Egy olvasást megért. A filmre kíváncsi leszek, mert azt azért érezni lehetett az olvasás alatt, hogy látványos mozit lehet belőle készíteni, olyan igazi sci-fi akciót.
Közepesen erős sci-fi, de nagyon meggyőző katonai regény. Már az első oldalakon beledob a csata sűrűjébe: fogalmad sincs, kivel, hol és miért folyik a küzdelem, de azonnal világossá válik, hogy mennyire véres és kegyetlen az összecsapás. Az időhurok ezt aztán az abszurditásig fokozza: képzeljük el, milyen lehet a túlélési esély egy olyan háborúban, ahol százszor, százféleképpen próbálod végigharcolni ugyanazt a csatát, és százszor, százféleképpen halsz bele! Hangulatában talán csak a klasszikus Haldeman-féle Örök háború mutatja be ennél is jobban a nyers halálozási rátát. És az is csak hozzáad az egész embertelenségéhez, ahogyan hősünk lereagálja a szituációt spoiler, kvázi feladva a helyzet emberi oldalát, és teljes erővel kiáll a saját katona mivolta mellett. Angolszász szerző szerintem nem nagyon tudott volna megírni egy olyan főhőst, aki ilyen szinten feláldozza önmagát egy talán elérhetetlen célért. Szamuráj mentalitás, de a vele járó dicsőség nélkül.
Ehhez képest szinte már csalódás, amikor megtudjuk, hogy mire is megy ki az egész: a regény második felében érkező infodump a földönkívüli terraformáló seregekről és spoiler kommunikációjukról kevés híján lerombolja az eddigre felépített, végletekig katonás „kövesd a parancsot, ne érdekeljen, hogy miért” mentalitást. Megjegyzem, a háttérsztori egyáltalán nem rossz, csak a tálalása. Ezen a ponton a hangsúly az atmoszféráról átkerül arra, hogyan lehet kibújni a hurokból és megnyerni a csatát. Pedig talán érdekesebb lett volna egy olyan befejezés, amelyiknek nincs megoldása. Ha valahol, hát ebben a sztoriban szerintem érdemes lett volna megpróbálkozni vele.
Bevallom, vétkeztem: előbb néztem meg a filmet, és csak utána olvastam el a könyvet. A film kifejezetten tetszett, bár az időhurok működése nem volt eléggé tiszta (ez egy filmnek megbocsájtható, majd a könyv), az utolsó 5 perc spoiler pedig kis híján agyonverte az élményt. Utóbbi mondjuk annyira amerikai fordulat volt, hogy nyilvánvalónak éreztem, hogy a könyvben ez máshogy lesz.
A könyv sokkal több mindenben különbözött a filmtől, mint vártam, és ez sajnos nem mindenben vált előnyére. Az időhurok persze értelmesebb magyarázatot kapott (bár az én ízlésemnek ez meg túl volt bonyolítva), és a szirupos amerikai happy end sem volt jelen, viszont a könyvben számomra egyáltalán nem jött át az a videojátékos hangulat, ami a filmben annyira el volt találva: tudjátok, amikor negyvenedszerre mész végig ugyanazon a pályán, hogy a újra megpróbáld a végén a kritikus ugrást / bossfightot, elszúrod, majd elkezded elölről, mechanikusan ugyanazokat csinálva, csak a végén próbálkozva valami újjal. Na, ez az, ami nekem a könyvből hiányzott, holott a sztorinak ez az egyik leglényegesebb eleme. A karakterek is nagyon idegenek voltak, amit mondjuk betudhatunk a japán és európiai gondolkodásmód különbségének, de akkor sem segíti a könyv élvezetét.
Ha valaki egy könnyed, pörgős akció SF-re vágyik lazításként, elolvashatja, de inkább Scalzit ajánlanám a kategóriában.
[Csak nekem tűnt fel, hogy a női főhős keresztneve (Rita) ugyanaz, mint a Groundhog Dayben? :D]
Nos, azt leszamitva, hogy Tom Cruise nem egy 19 eves japan fiu, es Emily Blunt nem egy rezhaju kis 20 koruli csaj, azt leszamitva ez egy gyere ide, hamm bekaplak! tipusu konyv. Sodor, magaval visz, ha letenned, koveteli, hogy OLVASSAL EL! MOST! Lattunk mar idohurkot joparat, de ez is tud ujat mutatni, meg ha a vegerol nem is mondanam, h tul eredeti. Jo volt, flow volt, es az amerikanizalastol fuggetlenul is varom a filmet.
Volt egy sejtelmem, miszerint nem Tom Cruise fog előttem megelevenedni és Rita Vrataski sem egészen Emily Blunt, de sebaj kárpótolt a történet. Nem volt még szerencsém időhurokról olvasni korábban, komolyan bele tudtam magam képzelni. Szerintem sokaknak ismerős az az érzés, amikor játszik és egy quest vagy bossfight már sokadik alakalommal sem akar sikerülni és szinte ugyanazokat a lépéseket teszi, ugyanazokat a skilleket használja és alig változtat a taktikán, hogy sikerüljön már végre a feladat, nekem pontosan ilyen érzésem volt most.
Nagyon tetszett, bár másra számítottam. A film már régóta a kedvenceim között van, és úgy gondoltam, hogy a könyv is 80%-ban hasonló lesz. Örülök, hogy tévedtem. :)
A film első 20 percét pár éve mintha már láttam volna, úgyhogy valamennyit kapizsgáltam a történetről, de a nagyobb meglepetések még újdonságként hatottak. A rengeteg káromkodás volt az, ami a leginkább megdöbbentett, ennyire nem is számítottam. :D
Kirija a humora miatt lett szimpatikus, majd a könyv előrehaladtával kezdtem egyre inkább megkedvelni. Néhol leült a sztori, így sokszor az tartotta bennem a lelket, hogy végre megtudjam, mi is a magyarázat az időhurokra, és hogyan lehet neki véget vetni. Kicsit többre számítottam tőle, bár ettől függetlenül okos megoldásnak tartom a történteket.
Külön örültem Rita részének – megismerve egy kis szeletét a múltjának máris elég volt ahhoz, hogy más fényben lássam őt. Neki köszönhetően könnyebb volt megérteni Kirija érzéseit, a legvégén pedig mindkettejük magányát.
A befejezés teljesen szembement azzal, amit magamban próbáltam kitalálni, viszont ez nem von le a zsenialitásából, sőt. Pár fejezet erejéig még szívesen olvastam volna tovább, főleg a közeli jövőről, Kirija terveiről. Sosem gondoltam volna, hogy a radaromra kerül ez a disztópia, mégsem bántam meg.
Ez a könyv egy gyors vágta. Kicsit olyan, mint a reggeli szex, amikor mindkét fél már sietne a munkába, de rájönnek, hogy az este még túl soká lesz.
Mire elolvastam, addigra rájöttem, hogy ez egy light novel, ami egy elég fura műfaj. Azt gondolná az ember, hogy seperc alatt meg lehet írni egy hasonlót, de valójában pokoli nehéz tömören, de ugyanakkor olvasmányosan és jól megfogalmazva összerakni így egy történetet. A holnap határa pedig tökéletesen teljesíti a feladatot: gyorsan behúz a történetbe, és hibátlanul vezet végig rajta. A két főhős motivációit jól megismerjük, rajtuk kívül azonban kevés szereplővel találkozhatunk, és az ő személyiségük is inkább csak skicc marad. Cserébe az időhurkos dolgait következetesen viszi végig, a végére is csak egyetlen, egyébként nem kiszámíthatatlan csavar kerül.
A filmhez egyébként meglepően kevés köze van, mert a történet teljesen japán színezetet kapott. (Akarom mondani az eredeti sztorit amerikanizálták át). Nincs Normandia, helyette egy csendes-óceáni szigeten járunk, csupa japán szereplővel, leszámítva a női főhőst, aki egyébként amerikai. A film egy gigantikus, mindent eldöntő partraszállást mutat be, a könyv azonban csak egyetlen, nem is feltétlenül sorsdöntő ütközetet mesél el. Mindkettőnek megvannak a maga erényei.
A holnap határa…maradjunk inkább az eredeti címnél, tehát az All You Need Is Kill egy 2004-es japán light novel, ahol főszereplőnk Kirija Keidzsi egy időhurokba kerülve újra és újra kénytelen átélni halálának és az azt megelőző napnak eseményeit.
Az elején rögtön egy csata sűrűjében találjuk magunkat, ahol Keidzsi meghal, majd felkelve a barakkban találja magát társai körében. Először maga sem hiszi el, hogy megtörtént amit tapasztalt, de amint kezdi felfogni az ismétlődést, megpróbál kiszabadulni belőle.
Amikor ez nem sikerül úgy dönt, hogy az újra átélt napokat arra használja, hogy egy jobb harcossá válljon.
Az első két fejezet öleli fel ezt a fejlődést, szerencsére nem unalmasan, minden nap máshogy zajlik.
A harmadik részben megismerhetjük Rita múltját, aki itt egy vörös hajú amerikai nő.
Sajnos a szereplőket nem sikerült túlzottan megkedvelnem, kicsit papírmasé figurának éreztem őket.
Nagyon hangulatos olvasmány, a leíró részek nem unalmasak, bár a gitaik hódítását kicsit felületesen kezeli, inkább a hangulat miatt, kihatása nincs a cselekményre.
A harctéri jelenetek nagyon naturálisak, nem spóroltak a vérrel.
Kicsi élt is sikerült kivennem olvasás közben, olyan érzésem támadt, mintha az amerikaiak csak azért jönnének segíteni a japánoknak, hogy el ne essenek a páncélok gyártási technológiájától.
Népszerű idézetek
Egy dolog, amit csinálni szeretnénk, és egy másik, amihez tehetségünk adatott. Ha ez a kettő eltér egymástól, vajon melyiket kell választani a legteljesebb boldogsághoz?
123. oldal
A regényekben az írók gyakran olyasmiket írnak le saját tapasztalatként, amiről amúgy fogalmuk sincs.
16. oldal
A világ már csak olyan, hogy nem ismétlődik. Mindenkinek ugyanazzal a félelemmel kell megküzdenie. Mert az egyetlen életét kockáztatja az ellenséggel szemben.
162. oldal
– Ráadásul néha egy kukkot sem érteni abból, amit mondasz.
– Ezt én is kijelenthetném.
– Na mindegy. Lelkiismeret hiányában is legfeljebb a Pokolban kötök ki. Ugyanezt mondták akkor is, amikor Indonéziában síró gyerekeket fényképeztem, akik a gitaicsorda elől menekültek.
– A poklot kerüld csak el. Biztos téged is felengednek a hátsó bejáraton a mennyországba, ha az újságírói tehetségedet kihasználva lehozol valami szenzációs fotót a Sátánról.
– Most nem igazán tudom eldönteni, hogy biztatsz-e vagy hülyére veszel.
[…]
– A Pokolba én megyek. Nem akarok még ott is veled találkozni.
151. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Marie Lu: Legend – Legenda 90% ·
Összehasonlítás - Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája 85% ·
Összehasonlítás - Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 85% ·
Összehasonlítás - Pierce Brown: A sötétség kora I-II. 88% ·
Összehasonlítás - Amy Ewing: A fekete kulcs 85% ·
Összehasonlítás - Neal Shusterman: Kaszás 93% ·
Összehasonlítás - Ernest Cline: Ready Player One 92% ·
Összehasonlítás - Adam Silvera: Az első, aki meghal a végén 92% ·
Összehasonlítás - Tahereh Mafi: Ne engedj 90% ·
Összehasonlítás - Orson Scott Card: Ender árnyéka 91% ·
Összehasonlítás