Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz.
„Pályám kezdetén, mint a Lengyel Balázs immár legendás Újhold-ja köré csoportosuló fiatalok egyike, költőként indultam, második verseskötetemre 1949-ben kaptam az osztályidegen voltomra való hivatkozással még aznap vissza is vett Baumgarten-díjat. A zsdanovi gesztus hazai irodalompolitikánkban való érvényesítése startpisztoly dörrenése volt, az Újhold nemzedék, amely megalkuvás nélkül szembeszállt a követelményekkel, kivonult az arénából, s kollektív döntése: nem publikálunk többé, évekre megbénította a reális magyar irodalmi életet. A bekövetkezett helyzetre ki-ki írói alkata szerint reagált, volt, akit a helyzet brutalitása némaságba merevített, nálam a felháborodás kifejezési formaváltozást eredményezett, saját személyemről elfordult a tekintetem, elkezdtem figyelni, majd ábrázolni a meggyalázott országot, abbahagytam a versírást, és egy megrendítő családi haláleset után átélt temetés keserves élménye meg is hozta első regényem, a Freskó témáját. A mű 1953-ban íródott, s ha nem megfelelő kezekbe kerül, bármit eredményezhetett volna, akár a Gulágot is. Tudtam, mit ábrázolok, nem is mertem otthon tartani a hamar bujdosóba adott kéziratot, rejtegette azt Lengyel Balázs és Nemes Nagy Agnes, volt Ottlikék, volt Kálnoky László őrizetében, egy példány Debrecenben, anyámék szenespincéjében a szén alatt. 1956 aztán meghozta a megoldást: az elnémult írókat a kiadók keresték fel, kéziratot kérve, így került nyilvánosság elé a Freskó is 1958-ban, első kritikáját, ismét csak fejét kockáztatva, Lengyel Balázs írta meg. A Freskó-t a megalázott kitaszítottak jóvátételt ígérő Istene kísérte: itthoni, meglepően kedvező fogadtatása eljutott az akkor még nyugatnémet Insel kiadóig, és a könyv kikerült a nemzetközi könyvpiacra. Váratlan sikert aratott idegenben is, itthon meg a kínosan megdöbbent marxista kritikusok eddigi támadásaikat udvarias elismeréssé mitigálták. Az Újhold egykori fiataljai közül elsőnek én kaptam Kossuth-díjat, ez annyit jelentett, nincs mit kezdeni velem, ha eddig nem változtam, már aligha fogok akkor, mikor már a nemzetközi sajtó is véd. A Freskó egyetlen nap története: Annuska, aki kezéből a festőművész ecsetjét kitépte a hatalom, aki dísztárgyak készítésével keresi a szülői házból való szökése után a kenyerét Pesten, anyja temetésére hosszú távollét után először látogat szülővárosába, s mikor ismét szembesül élete hajdani irányítóival és tanúival, zavart megrendüléssel éli át, senkinek nincs már hatalma felette, nem rettegni: szánni valók a családtagok, Tarba lakói, mindenki, aki egykor bántotta vagy akitől iszonyodott. Annuska úgy tér vissza a fővárosba, hogy nem visz magával mást, csak a szánakozást, a hajdani félelemmel együtt egész Tarba emlékként marad vissza a Pest felé futó gyorsvonaton.A regény szerkezete akkor még feltűnéskeltően új volt. Nem a móriczi hagyományt követtem, hanem belső monológokkal dolgoztam. Annuska figuráját mindig más családtag, barát vagy ellenség szemszögéből ábrázoltam. Most, hogy újra elolvastam a könyvet, elfogott a borzongás: mi lett volna, ha ez az ábrázolás, amelyről azt hittem, sose lát nyomdagépet, akkor vetíti ki a letagadhatatlan igazságot, mikor boldog felszabadulttá hazudtak egy boldogtalan és megszállás alatt élő országot? Úgy meglepett, hogy nem kerültem börtönbe. A Freskó számomra örökre az újrakezdett írói élet szimbóluma marad, eltaposott fiatalságunk húsvéti csodája, a feltámadás. Egyszer, az üldözöttség legmélyebb bugyrában majdnem számonkérő indulattal faggattam Istent, ha arra teremtett, amit élnem kell, ugyan miért tette. Ma már tudom, Isten a Freskó-val válaszolt.” Szabó Magda
Címkék
Most olvassa
Várólistán
Kívánságlistán
Elcserélné vagy eladná
Top értékelések
A Freskóban nekem direkt tetszett, hogy a szereplők belső monológjaiból ismerjük meg ugyanazt a történetet, mindig máshogyan, de főleg az egymásról való véleményüket. Csakhogy szerintem, az ember saját magáról árul el legtöbbet azzal, hogy milyen módon nyilatkozik másokról. És sokszor, igen rosszul kerül ki az ilyenfajta megmérettetésből. Ez tanulságos a való életben is, nem csak a regényben. Itt, a két nagyon tiszteletreméltó, szerethető főszereplőn kívül, az összes többi tökéletes példa egy-egy negatív karakter bemutatására. Szabó Magda olyan pontosan képes például a pap bigott vallásosságát is ábrázolni, hogy abba beleborzongtam rendesen. Alig tudom már eldönteni, melyik könyvét szeretem legjobban. Mindegyik tökéletes.
Szeretem, ha valaki így ír: egy-egy karaktert annyira részletesen és vesébe látóan ábrázolva, hogy a végletekig lehessen kedvelni / utálni… A kedves karakterektől a családtagok negatív gondolatai sem tudtak eltávolítani, az utálatosokat pedig sehogy sem tudtam megszeretni, az írónőnek köszönhetően.
Még csak ismerkedem Szabó Magdával, de már látom, hogy állandó vendégeim lesznek a könyvei…
Korábban is volt, most tán harmadszor. Lehet, hogy nem is az Ajtó a kedvencem.
Szabó Magda úgy ír, hogy évek múltán is emlékszel momemtumokra, érzésekre, mondatokra. Mert annyir a tiéd. A Freskóban ilyen nekem egész Anzsu, a karácsony, a háború, jajjhátminden.
Nekem ez nem jött be – ez a belső monológ nem az én műfajom :/
Nemrég kezdtem Szabó Magda könyveket olvasni, eddig bejött. Ebben pl zseniális, ahogy mindig E/3 személyben, de mégis több szereplő szemszögéből ír. Furcsa, hogy pont a főszereplő szemszögéből ír a legkevesebbet. Akit viszont nagyon jól megismerünk a többi szereplő monológján keresztül. Olvasás közben olyan, mintha én is ott lennék.
Méltatlanul ismeretlen alkotás, rendkívül katartikus mű, a legjobb ábrázolás a falusi emberek gondolatvilágáról, amit valaha olvastam. A történet erőteljes voltához nagyban hozzájárul, hogy a történetet mindig más szemlélő gondolataiból „halljuk össze”, melyen keresztül az egyszerűnek látszó történet apró, finom, olykor sorsdöntő momentumai is kibontakoznak.
Szabó Magda története olyan, mint egy fali kép, egy freskó. Mindenki rajta van, aki a történetben szereplő református papi családhoz valamilyen módon tartozott. Előbb csak a különböző személyeket ismerjük meg rajta, majd ahogy minél tovább, minél figyelmesebben szemléljük, úgy tárulnak fel az apró, különleges részletek, különbségek is.
Lebilincselő drámai történet, kitűnő jellemábrázolással, belső monológokkal.
Azt hiszem, feltétlenül a legérdekesebb könyveknek tekinthetjük azokat, amelyeket egy ültő helyünkben elolvasunk. Nekem ez a könyv ilyen volt.
Tetszett, de nem sok maradt meg belőle. Újra kellene olvasni lassan.
Külső linkek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről
- Németh László: Irgalom
- Gárdonyi Géza: Isten rabjai
- Karácsony Benő: Napos oldal
- Szilvási Lajos: Egymás szemében
- Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
- Thury Zsuzsa: A francia kislány
- Móra Ferenc: Rab ember fiai
- Lovász Krisztina: Adélka szerint
- Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma
Akiknek ez a kedvence, még ezeket szeretik
