!

Az őz 287 csillagozás

Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz Szabó Magda: Az őz

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyilkolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is. Az őz megjelenése idején 1959-ben úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1959


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Encsy Eszter

Helyszínek népszerűség szerint

Kútvölgyi Kórház


Hirdetés

Kedvencelte 83

Most olvassa 22

Várólistára tette 99

Kívánságlistára tette 34

Kölcsönkérné 1

Elcserélné vagy eladná


Kiemelt értékelések

+
>!
encsy_eszter MP

az emlék szétterjed az emberben az évek folyamán, mint a rák

Ezt mindig újra kell olvasnom, annyira fáj.
Encsy Eszter vagyok egészen. Amire vágyom az mindig a másé, s megszerezni nem, csak elpusztítani tudom. Akiket szeretek mindig mást szeretnek; olyat, akit logikus szeretni mert jó, mert szép, mert egészen egyszerűen megérdemli. Reklamálnék én, csak nem tudom hová menjek, mert nincs olyan földi szerv, ami nekem adna igazat, az égieknél próbálkozni meg minek, ők az olyan embereket hallgatják meg, amilyen Angéla.
Tudni, hogy ami neked járna az mindig más zsebébe vándorol, hogy kárpótlást várni esztelenség, mert három gazdagságban és szeretetben töltött élet sem tudná feledtetni veled a mostanit, hogy az enyém meg a tied milyen pengeéles határral van elvágva egymástól, hogy az egyetlen aki szerethetne és akit szerethetnél már-már irreális, távoli alak, réges-rég egy Angéla tulajdona.
És elpusztíthatsz mindent és mindenkit, az emlékezet akkor is életben tartja azt, ami fáj, kényszerít, hogy arra gondolj, amit olyan makacsul feledni akarsz: hogy ki voltál, ki vagy, és ki nem lehetsz soha az életben.

ki tilthatja meg az emlékezésnek, hogy emlékezzék?

9 hozzászólás
+
>!
Juci P

Kb. 12-16 évesen végigtoltam a komplett SZM-életművet (nem is csoda, hogy olyan nő lett belőlem, amilyen), jó lenne emlékezni, hogy vajon erről a darabról mit gondoltam, de sajnos nem emlékszem. Valószínűleg nem értettem/nem tudtam hova tenni, és ezért nem sok maradt belőle.
Most azt érzem, hogy ügyes, ügyes, de túlzás. Túlságosan végletesre csinálta Encsy Esztert, és nem hittem el. (Kicsit olyan érzésem volt, mint Banks Darázsgyáránál: nagyon nagyot akart domborítani elsőre – oké, SZM másodikra.) Irodalmi alaknak érdekes, de amúgy ilyen nő nincs. (Ez meg Szonyecskánál volt még, ez az érzésem.) Encsy Eszter egy gyermek, egy iszonyatos hiányérzetekkel küszködő, sérült, dacos, lázadó gyermek, akinek a viselkedéséből arra lehet következtetni, hogy a Maslow-piramisnak még a közelébe se szagolt életében – valószínűleg azért nem tudtam elhinni őt, mert a történet szerint meg ez nem így van, igenis ki voltak elégítve az elemi igényei, még ha óriási áron is. Valószínűleg túlanalizálom; mindenesetre nekem az, hogy valakinek gyerekkorában sokat kell güriznie, és nincs semmije/semmijük, másoknak meg van, és van két szülője, akik iszonyú rendes emberek, valódi példaképek, csak éppen jobban szeretik egymást, mint őt – ez nekem nem elég ahhoz, hogy az illető érzelmi nyomorékká váljon. Ettől még a regény jól van megírva, csak az én konyhapszichológiai sémáimba nem illik bele :)
De például azt a vágyat, hogy a másik egy szó nélkül is értsen meg mindent, amit szeretném, hogy tudjon rólam, anélkül, hogy nekem az elmondás keserves munkáját el kéne végeznem, azt nagyon értem. Pedig nem is szégyellem így a múltamat, mint EE, de mindenki erre vágyik, nem? Hogy szavak nélkül is ismerjék és értsék.

23 hozzászólás
+
>!
eme MP

Az én valódi arcom sokkal szörnyűbb, mint amit festeni szoktam magamnak.

Eszter : Éhes vagyok. Irtózatosan éhes vagyok.
Lőrinc: Őrült vagy!

Eszternek és Lőrincnek egyaránt igaza van. Egy olyan éhség szüntelen mardosását, mint amilyen az Esztié nem lehet csillapítani, bármit tesz az ember. Sokkal mélyebbről jövő hiányérzet ez, mint amit a kenyér – vagy akár egy későn jött jó szó, figyelem, szeretet, szerelem enyhíteni tudna. Olyan éhség ez, amely kiforgatja az embert ember voltából – pontosabban: megmutatja, milyen az ember valójában az álarc mögött, ha nem tud belsőleg azonosulni valamelyik társadalmilag is elfogadott maszkkal, ha nincs semmi arca: vadállat, aki hidegvérrel, az ösztönös éhség hajtotta kegyetlenséggel tör a szelíd őzek életére. Élethalálharccá válik minden, a báránybőrbe bújt farkastörvény veszi át a jótét helyében jót várj morálját. Kívülálló szemében mindez őrületnek tűnik – pedig, és ezt az olvasó érzi, tudja: ez az ösztön senkitől sem idegen, csíráiban mindannyiunkban ott lappang, és csak a körülményeknek köszönhetjük, hogy nem tört elő.
Talán ezért is vagyunk annyira megértőek Eszterrel szemben – meg persze azért, mert maga az elbeszélő olyan finoman, fokozatosan bontja ki a történetet, adagolja az információkat, hogy észre sem vesszük, és a hálójába kerülünk, amiből már nincs szabadulás. Eszter első személyű, vallomásszerű története paradox módon egyszerre tűnik tárgyilagosnak és szubjektívnek. Tudatosan, mintegy hidegen, tárgyát kívülről szemlélve mutatja be a lélek vergődéseit, és mégis úgy érzed, ennél őszintébben nem lehet szólni – de nem álarc ez is? És vajon ki az őszinte és kié az álarc? És bármennyire nem szokás ezt manapság kérdezni – mennyi van benne magából a szerzőből? Honnan erednek ezek a kegyetlenül őszinte és őszintén kegyetlen, ugyanakkor az olvasóban megértésre találó szereplők, elbeszélők?
Szabó Magda könyvei után mindig nehezen tudok megszólalni. Mindig úgy érzem, hogy olyan mélységekbe visz le, ahonnan felbukkani idő kell, felbukkanva pedig először levegőt kell venni, pihenni kell, magamhoz kell térni. Majd el kell gondolkodni azon: a jóság természetes állapot? Arcunk valóban olyan, mint amilyent festünk magunknak?

2 hozzászólás
+
>!
palastim

Az Alessandro Baricco: Selyem után, muszáj volt Szabó Magdát olvasnom, hogy visszatérjen a szépirodalomba vetett bizalmam.

Szabó Magda ismét zseniálisat alkotott.
Azon gondolkodtam, hogy két egyforma stílusú nem is tudom mi a jó szó rá regényt még nem olvastam tőle. Mindegyik kötete más és más vonalvezetésű, ez speciel egyes szám első személyben íródott. Nagyon jól visszaadja egy ember gondolatait, amiket hangosan nem mondunk ki, csak magunkban motyogunk.

Ami zseniális a regényben, hogy át tudja adni miként cikázik egy nő agya, miközben éppen tesz valamit, vagy ül és nem tesz semmit.
Ajánlom @mohapapa -nak, ha szeretné közelebbről megismerni a női gondolkodás logikáját/logikátlanságát. És ajánlom az összes férfi olvasónak is, ha meg szeretné érteni egy nő gondolatmenetét.
De!
Minden férfitársam készüljön fel (nem az önök készülékében van a hiba), hogy semmit nem fog megérteni a nő motivációiból, logikai-láncaiból! Mi kérem szépen ilyenek vagyunk. Szabó Magda egyfajta görbetükröt tart elénk, nők elé, mindezt a megszokott szabómagdás, apró csepegtetésekkel. Az elején kapkodjuk a fejünket (nem hiába, női agyban vagyunk), mire a végén összeállna a kép, s rájövünk: ennek így tulajdonképpen mi értelme is volt?

Tehát akkor: olvasásra fel, kedves hölgyeim és uraim! ;)

9 hozzászólás
+
>!
havas

Hirvonen után betette az ajtót… Nem fogom elfelejteni. Mert nyomot hagy (nekem/bennem) Mert újra előteremti a semmiből a kérdést: meg tudom-e tiltani az emlékezésnek, hogy emlékezzen?
Állítom, nem mindegy honnan /miből jövünk (és mit hozunk magunkkal onnan)!

5 hozzászólás
+
>!
AeS

Ez a könyv már akkor is rázott, amikor tizenpár évesen, az Abigélt követő első döbbenetből felocsúdva áthordtam az egész Szabó Magda-életművet a nagyszüleimtől hozzánk, és válogatás nélkül habzsoltam egymás után a regényeit. És hol voltam még attól, hogy értsem is őket…!
Döbbenetes, hogy én hosszú éveket töltöttem (töltök?) azzal, hogy Angéla legyek, akit mindenki szeret, aki mindenkihez jó, aki puszta jelenlétével is békét és boldogságot hoz a szobába, amelybe belép; aztán észreveszem magamon, hogy minél szélesebb a mosolyom köszönéskor, annál torzabbá válik az arcom utána, ha már nem lát senki.
Ne bántsátok az Encsy Esztereket.

1 hozzászólás
+
>!
K_G

Csupa kedves emlék fűződik ehhez a könyvhöz, és ahhoz, aki ajánlotta. A történet viszont megrázó. Szabó Magda írói bravúrja, hogy elérte, hogy a „rossznak” drukkoljak. Hogy bele is bolonduljak kissé, mint az a férfi, akihez Eszter monológja szól. (Hozzá szól? Nem inkább saját magához?).

Ami még eszembe jut 3 év távlatából:

Angélához jó (lehet) hazamenni, Eszterrel jó (lehet) megszökni otthonról. Eszter különleges csemege, Angéla a megszokott (de finom!) házi koszt. Férfi legyen a talpán, aki képes csak az egyiket választani. Nő legyen a talpán, aki képes mind a kettő lenni.

4 hozzászólás
+
>!
Pruntyi P

Nem talalok szavakat. Az a fajta konyv amelyik miutan elolvastad utana is ott marad, benned, kitorolohetetlenul….
Hihetetlen, hogy egy konyv; egy viszonylag rovid konyv erzelmek ilyen szeles sklajat tudta bennem kivaltani…. Eloszor ertetlenul olvastam a sorokat; nem ertettem az idosikok valtakozasat; a szereplok kapcsolatat…. ugy ereztem nem tudom megerteni Esztert irigysegeert; gyulolkodeseert; szeretetlenesegeert…. rosszindulatunak, szivtelennek ereztem… aztan elkezdtem sajnalni; elkezdtem megerteni, ahogy az elet ilyenne tette; sajnaltam a multja miatt; a gyerekkora miatt…. majd ijedten vettem eszre magamban, hogy elkezdem megerteni sot jott egy olyan erzes „igen, en is igy tennek”…..
Hihetetlen ahogy a konyv meg van irva… egyreszt ahogy osszeall az egesz elete… egyreszt mozaikdarabkankent elmeselve…. de ami a legmegdobbentobb szamomra, hogy nem maga a tortenesek vannak osszekeveredve majd ujra osszszedve hanem az erzelmek…. amit akkor es ahogy erzett…. es ahogy a regeny olvasasakor en is egyutt ereztem vele ahogy ateltem vele eletenek kulonbozo allamosait ugy valtam talan egy kicsit en is Eszterre….

++
>!
Roberta25

Sokan azt írják, gyűlölet, kegyetlen, gonosz…. Vagy hogy habár ilyen, meg olyan Eszter, megértik. Valahogy úgy érzem ez nem erről szól. Az egész könyv alatt eszembe se jutott elítélni őt. (És egyik könyvében sem, hisz többen is megjelenik az erkölcsleg megkérdőjelezhető figura alakja.) Teljes mértékben Eszterrel azonosultam. És ez csakis az író érdeme…


Népszerű idézetek

+
>!
BZsofi ×+SP

Gyermekkoromban oly sok esztendeig hallgattam, hogy később sose tanultam meg beszélni; én vagy hazudni tudok vagy hallgatni. Ami az életrajzomban van, az hazugság. Amit az emberek beszélnek rólam, az is hazugság. Én úgy tudok hazudni, hogy megélhetnék belőle. Onnan tudtam meg: nem lehet már segíteni rajtam, hogy még neked se bírtam igazat mondani.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
+
>!
havas

Jövő. Nekem még soha senki sem akart jövendőt építeni. Csupa múlt van köröttem, akkora, hogy beleiszonyodom.

142. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
3 hozzászólás
+
>!
Dormeck

Minek tanítanak olyan hülyeségeket az iskolában, hogy jótét helyében jót kell várni? Az ember komolyan veszi, iparkodik, reménykedik, aztán nem történik semmi.

6 hozzászólás
+
>!
AeS

Tudod, milyen a gyerek, azt hiszi, a szerelmek sírig tartanak, és a házasságtörőt szurokba kell mártogatni.

36. oldal

1 hozzászólás
+
>!
havas

Az volt a világ legtermészetesebb dolga, hogy engem nem szeretnek, ezen sose csodálkoztam, és sose sértődtem meg. Inkább azon bámultam, ha valaki vonzódott hozzám…

156. oldal

5 hozzászólás
+
>!
_Andrea_

Mindig gyanakodtam a jó emberekre. Soha kicsi koromban se hittem, hogy a jóság természetes állapot. Minden jóság mögött azt éreztem, hogy most kifizetnek valamit valakinek, vagy előre befizetnek valamiért.

+
>!
AeS

Az én valódi arcom sokkal szörnyűbb, mint amit festeni szoktam magamnak.

192. oldal

+
>!
anemona

Mikor levetkőztem, véletlenül megláttam magamat a fürdőszobatükörben, és csak álltam, bámultam tanácstalanul, arra gondoltam, hogy szerettél.
arra is gondoltam, talán meg kellet volna mondanom neked, hagyd Angélát sorsára, és meg kellett volna mutatnom a várost, ahol születtem, a Köves utat és a Gátat, és elmondani, honnan ismerem Ilu néniéket, hogy gyermekkoromban ki kellett vágni a cipőm orrát, úgy jártam, hogy mi voltunk a „bolond ügyvéd”, hogy Károly megvert, feltételezte, hogy elárulnám valaha, pedig csak azt fogalmazta meg az Ambrus szobájában, amivel tele volt a szívem, csak sose tudtam volna kimondani. Vagy hogy mindenért önmagammal kellett fizetnem, és Ványa azt mondta: „Ez nem szabad pártnap!”, s el kellett futnom, a tégelyek kocogtak, pedig valaki a jövendőt ígérte odabent, és mindenkinek. És meg kellett volna mondanom neked, hogy a személyzeti főnök csak legyintett, mikor elolvasta az életrajzomat, az egyetlen igazit, Angélának meg senki sem emlegette, hogy három cselédet tartottak és Ilu néni karján könyékig értek a karkötők. A Kossuth-díjat sem én kaptam, hanem a tehetségem meg egy fikció: az ügyvéd lánya, aki kilépett önmaga korlátai közül, és hozzá édesedett a néphez. Hát hova máshova tartoztam én, ha ugyan tartoztam valamikor valakihez, egyáltalán, tekívüled, az Ambrus disznói, az Irma néni cipője, a bőgő zongora, a Három Huszár ingyen vacsorái, irtózatos vágyaim és irtózatos nyomorúságom világában?
Ha egyszer, valaki, akárki, elviselt volna olyannak, amilyen vagyok, fenntartás nélkül, kikötések nélkül, Irma néni és a Gát emlékeivel… Az igazságot… Még te se. Te is csak úgy, Angélával. Nem tudom. Soha, soha nem segített senki.
És aztán a füstre gondoltam, hogy egy este fenn álltunk a Várban, és néztünk lefelé a Lovas út felé, néztük a hegyeket meg a várost, és akkor egy ház kéményéből előkunkorgott a füst, és azt mondtad, nekem adod. Szállt a füst, kanyargott, követtem a szememmel, arra gondoltam, soha senki nem ajándékozott nekem füstöt, és csak néztem utána. „Nincs otthonom – mondtad szemrehányóan –, meddig akarsz még várni Eszter?” Akkor elkezdtem szavalni a Hamletből, hogy: „Fejedelmi Caesar, ha föld röge lett, lyukat töm, hogy kizárja a szelet…” és megöleltelek, magamhoz szorítottalak, arra gondoltam, hogy nekem sincs otthonom, semmim, semmim, csak ez a füst, és megcsókoltalak és sírtam.

228. oldal

+
>!
havas

Borzasztó könnyű boldoggá tenni az embereket.

126. oldal

+
>!
virezma MP

Mikor elkezdtél törődni velem, kilesni, nem is azt, hogy mire vágyom, hanem hogy vannak egyáltalán vágyaim, figyeltelek és várakoztam. Vártam, mikor derül ki rólad is, mint mindenkiről, hogy valami felelősséget hárítasz el magadról, valami kell tőlem, előre fizetsz érte, valamit vétettél, így akarod kiegyenlíteni…

72. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is