Facebook Twitter RSS

Az Abigél Szabó Magda ifjúsági műveinek sorában viszonylag későn, 1970-ben keletkezett, ám talán a legsikeresebb. Ennek okát egyfelől a hitelességben kereshetjük, amelyet a nagyszerű történetmesélés, feszültségteremtés és jellemábrázolás mellett személyes, önéletrajzi elemek (Debrecen, az intézet) erősítenek. A háború betörése a zárt iskola életébe, a felnőtt- és a gyerekvilág összeütközése a főszereplő Gina egyéni sorsának alakulása mellett kiváló alakok és atmoszféra megformálására teremtenek lehetőséget, így nem csoda, hogy a regényből 1978-ban több részes filmváltozat is készült, amelynek forgatókönyvét ugyancsak szabó Magda írta. A könyv és a film együttesen Szabó Magda egyik legnépszerűbb művévé tette az Abigélt.

Borítók (11)

Fülszövegek (3)

Hirdetés

Címkék


Most olvassa

Várólistán

Kívánságlistán

Elcserélné vagy eladná

Elcserélhető
memoir 10bia00
1.200 Ft ★★★★★ Eladó Elcserélhető
temp 13wec24

Top értékelések

cippo 11 napja 7 komment 8× kedvenc
korábbi olvasás

A Magda lányoknak alap, de hogy a férjem háromszor is vigyorogva konstatálja, hogy 'nahát, ez tetszik nekem' – ez kissé meglepett.
Ezidáig ti. az volt a praxis, hogy a pasikat csak a refaktorálás meg a robbanómotorok érdeklik. :O
Akkor jár-e az öt csillag?
xD

Tilla 7 hónapja 3× kedvenc
korábbi olvasás

A kedvenc könyvem, hihetetlen, hogy mennyire tökéletes! Gyerekkoromban csak a filmet ismertem… Azok a jó kis húsvéti délutánok, amikor ott ült az egész család a tévé előtt… Most is mindig reménykedem, hogy eszébe jut valakinek az MTV-ben vagy a Dunán, és előveszik, mert Abigél nélkül nem húsvét a húsvét :)
A könyvet csak 25 éves fejjel olvastam először (tavaly), alig tudtam letenni. A történet is nagyon érdekes (akkor is, ha ismertem már a filmből), de annál is nagyobb értéke Szabó Magda hamisíthatatlan, máséval össze nem téveszthető írásmódja.
Az "ifjúsági regény" besorolás túlságosan "csekély" cím ehhez a könyvhöz – egy ötvenéves kezébe ugyanúgy való, mint egy tizenkét évesébe. Egy ötös skálán tízest érdemel, vagy még többet!

Nita_Könyvgalaxis P 2 hónapja 2× kedvenc
korábbi olvasás

Abigél, Abigél, Abigél, te csodatévő! És maga a könyv is csoda volt számomra: nem vártam sokat tőle, és mégis rengeteget adott.

redikin 11 hónapja 2× kedvenc
→ 2009. szeptember 28., 09:33

Ez a könyv egy érzés. És mikor kiolvastam, hajj de rossz volt, hogy vége lett ennek az érzésnek…

Agnese 11 napja 1× kedvenc
korábbi olvasás

Mi anno mindig Január elsején néztük a szüleimmel… fantasztikusan megírt történet, a filmadaptáció remekül sikerült. A Szabó Magda könyveket azóta is imádom, és ez az Abigéllel kezdődött.

panna_cotta 5 hónapja 1× kedvenc
korábbi olvasás

Szabó Magda minden tollvonását imádom. Abigél történetét kislányként ismertem meg, nem sokkal Tündér Lala után. Nagymamámmal olvastuk, s a történet is oly mélyen él a szívem, mint drága nagymamám.

elisabetti 5 hónapja 1 komment 1× kedvenc
→ 2010. március 26., 11:00

Nagyon tetszett!!! Egyszerűen nem bírtam letenni. :) Kedvenc könyv lett.

Szemecske 8 hónapja 3 komment 1× kedvenc
korábbi olvasás

Ez a mű nagy hatással volt rám, mivel én is nagyon makacs lány vagyok, tele ellenkezéssel, de ha megértem a helyzetet remekül tudok alkalmazkodni még a leglehetetlenebbhez is. A főhősnő karakterét nagyon át tudtam élni, vagy ahogy a Megasztár zsűrijében részt vett Péli Barna mondaná: "Nagyon átjött."

pelika 6 hónapja 1× kedvenc
→ 2010. március 3., 12:23

Sokadszori olvasáskor is letehetetlen könyv.

járókelő 11 hónapja 1× kedvenc
korábbi olvasás

A kötelezőnél is kötelezőbb. :)

Top idézetek

eeszter 8 hónapja 7× kedvenc

Az én nagybátyám, ha bűnön kapja rajta magát, még saját magát is kicsapja.

220. o.

Szabcsi 4 hónapja 6× kedvenc

Mindig a részletek a legizgalmasabbak egy nagy irodalmi műben- tanította Kőnig magyar órán-, kérem sose feledjék el figyelemmel kísérni a részleteket.

380. o.

Szabcsi 5 hónapja 6× kedvenc

Most majd Abigél leszáll a talapzatról, és elindul kőléptekkel, bemegy a tanáriba a dolgozatfüzet-szekrényhez, kiemeli Aradi dolgozatából a fényképet, visszajuttatja Aradihoz, aztán megfésülködik és ha már úgyis benne van a járásban, kimegy a kapun, és beül valami moziba

106. o.

[névtelen] 5 hónapja 5× kedvenc

…ébren feküdt még sokáig, és azon tűnődött, milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul. Egyszer csak ott van valaki a karzaton, az ember ránéz, az meg vissza rá, és attól megváltozik az élet egészen

Szabcsi 5 hónapja 5× kedvenc

(…) s az jutott eszébe, ha elfogadta volna a neki kijelölt férjet, legalább egy terráriuma volna, akire gondolhatna, és nem volna ilyen elképesztően egyedül.

78. o.

[névtelen] 5 hónapja 4× kedvenc

El próbálta képzelni, milyen az, mikor minden ablakot ki lehet nyitni, és minden utcán árad a fény, nincs háború, és nincs halál, és nincsenek súlyos titkok, veszély és pusztulás.

fitosmanni 20 napja 2× kedvenc

Mit tudja azt a telefonközpont, mennyi örömet adhat az az egy szál telefondrót.

Szabcsi 4 hónapja 2× kedvenc

Olyan szomorú lett, amilyenek a felnőttek tudnak lenni, könnyek nélkül, majdnem öregesen szomorú.

289. o.

Anibell PS 8 hónapja 2× kedvenc

A változás, ami életében bekövetkezett, annyi mindentől megfosztotta, mintha bomba pusztított volna az otthonában.

(első mondat)

monalisa 1 éve 2× kedvenc

…ébren feküdt még sokáig, és azon tűnődött, milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul. Egyszer csak ott van valaki a karzaton, az ember ránéz, az meg vissza rá, és attól megváltozik az élet egészen.

Külső linkek

Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el

Hasonló könyvek címkék alapján

Akiknek ez a kedvence, még ezeket szeretik