A ​nemzetközi migráció és korunk biztonságpolitikai kihívásai 2 csillagozás

Szabó A. Ferenc: A nemzetközi migráció és korunk biztonságpolitikai kihívásai

A ​nemzetközi migráció annak ellenére, hogy mindig jelen volt a történelemben, igazán korunkban került a világ érdeklődésének homlokterébe. A globalizáció hihetetlen méreteket öltött, és a Föld minden sarkában érezteti hatását. Az ipari forradalom, majd a kapitalizmus térfoglalása idején nagy emberi mobilitás kísérte a világban végbemenő folyamatokat. Megtörtént a világ területi felosztása, majd sok szenvedés után az újrafelosztás is. A második világháború nyomán, rettenetesen pusztítások után sem állt vissza a régi, mozgó, változó, versengő világegység, amelyik lehetővé tette az emberek viszonylag szabad és önkéntes elhatározásból eredő vándorlását. A mozgás és a változás ebben a történelmi időszakban a világ népességének hihetetlen mértékű szaporodásában mutatkozott meg. Alig két-három évtized alatt megduplázódott a Föld népessége. Elsősorban „a harmadik világban” ment végbe ez a nagyléptékű embergyarapodás. A nagy népességnövekedés és a világ fejlett részén megnövekedett… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Zrínyi, Budapest, 2006
256 oldal · ISBN: 9633274079

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

marcsy>!
Szabó A. Ferenc: A nemzetközi migráció és korunk biztonságpolitikai kihívásai

A szakdogám védésére ebből a könyvből készültem. Szerintem nagyon érdekes téma ez a nemzetközi migráció nemcsak biztonságpolitikai, hanem társadalmi, politikai, demográfiai, vallási és gazdasági szempontból egyaránt. Komplex jelenség. Nagyon megszerettem ezt a témát, bár én a szakdogámban a migrációt ( ill. bevándorlást) demográfiai és a gazdasági (munkaerőpiac) szempontból vizsgáltam.


Hasonló könyvek címkék alapján

Garaczi Imre (szerk.): A fenntarthatóság perspektívái a Kárpát-medencében
Sabjanics István (szerk.): Modern kori népvándorlás
Kondorosi Ferenc: Rend és szabadság
Kondorosi Ferenc: A XXI. század alkonya
Bernek Ágnes (szerk.): A globális világ politikai földrajza
Bihary Péter: Migránsok
N. Rózsa Erzsébet: Az arab tavasz
Csoma Mózes: Korea
Brandon Hackett: Xeno
Stájn Emma: Kőbölcső