„Sylvia Plath naplóinak szöveghű kiadása önmagáért beszél. A költő tizenegy évesen kezdett naplót írni, és haláláig, azaz harmincéves koráig folytatta a naplóírást. Ez a könyv az 1950 és 1962 közötti, felnőttkori naplókat tömöríti. A szöveg a northamptoni Massachussettsben, a Smith College Sylvia Plath-gyűjteményében őrzött, huszonhárom eredeti kézirat pontos és teljes másolata. A kézírásos füzetek és gépelt lapok dokumentálják Sylvia Plathnak a Smith College-ban, illetve a cambridge-i Newnham College-ban töltött diákéveit, Ted Hughesszal kötött házasságát, és azt a két évet, melyet írással, tanítással töltött New Englandben. A kiadást néhány, 1960-62-ből származó naplótöredék egészíti ki.” (Karen V. Kukil)
Naplók 1950–1962 35 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1982
Enciklopédia 8
Kedvencelte 11
Most olvassa 9
Várólistára tette 61
Kívánságlistára tette 71
Kiemelt értékelések
Nem tudtam egyszerre elolvasni a naplókat, még mindig vannak hiányzó részek. Emlékszem, hogy iszonyatosan lassan értem egy-egy nap végére, mert Sylvia szavainak van valamiféle különös zeneisége, el-elmerengtem egy-egy mondaton.
Sokkal jobban szeretem a naplóit, sokkal „szépirodalmibb” és komplexebb munkák a számomra, mint például Az üvegbura, pedig azt is szerettem olvasni. A naplóiban nem csak a depresszióját ismerhetjük meg, de mindent átlengett az a nyomasztó érzés, meg persze a tudat, hogy Sylvia csúnyán végzi. Túlérzékeny, zárt világú nő volt, talán nem is illendő ilyen mélyen megismerni őt, mint amit a naplója elolvasása jelent.
Gondoltam, olvasok valami érzékenyet és nőit a várandósságom utolsó harmadában. Nem tudtam egyedül csak ezt a könyvet olvasni, ki kellett egészítenem valami férfias elbeszéléssel, mert hihetetlenül nyomasztó hangulatú, és nem tudom, ez mennyire hangzik nagyképűen, de vannak benne részek, amelyeknél (sajnos?) magamra ismertem.
az eleje nagyon nehéz, le is tettem. újra és újra neki kell ülni, és nagyon kell koncentrálni. nem is lehet mindent megérteni, illetve megjegyezni benne. nem gondolom hogy egyszerre kell kiolvasni.
időszakos olvasmány, néha előkerül egy-egy része, aztán elrakom.
ettől függetlenül nagyon szépen ír!
Sok és nehéz minden tekintetben. Alig 12 év egy ember életéből, de oly sok minden, sok élet van ebbe belesűrítve! A legizgalmasabb számomra azok a naplóbejegyzések voltak, amikor a pszichiátriai osztályon dolgozott, illetve amelyek a terápia alatt íródtak.
Sylvia a kedvenc írónőm. A naplója a kedvencem tőle…annyi érzelem van benne, teljesen át tudom érezni a gondolatait, a tetteit, mindent!
Népszerű idézetek
Féltékeny vagyok mindenkire, aki mélyebben gondolkodik, jobban ír, jobban rajzol, jobban síel, jobban néz ki, jobban szeret, jobban siet élni, mint én.
32. oldal, 1950. július - 1953. július
Nem hiszek abban, hogy a szelídeké lesz a föld. A szelídeket észre sem veszik, miközben eltapossák. Megrohadnak a háború, az üzlet, a művészet talaján, szétbomlanak a tavaszi esők áztatta, meleg földben. A bátrak, a nagyszájúak, a kegyetlenek, az életrevalóak, a forradalmárok, a hatalmasok azok, akik átmasíroznak a vasalt bakancsuk alá simuló, lágy, engedelmes húson.
42. oldal
Mindenki én szeretnék lenni, a béna, a haldokló, a szajha, aztán visszabújnék a saját bőrömbe, hogy leírjam annak az embernek az érzéseit, gondolatait, aki voltam.
9. oldal, 1950. július - 1952. július
emésztő szeretet, nem egy istené, de azé a tiszta, töretlen érzeté, hogy a sziklákat, melyek névtelenek, a hullámokat, melyek névtelen, az érdes füvet, mely névtelen, egy pillanatra mégis meghatározhatja a lény tudata, aki megfigyeli. ahogy a napfény megperzseli a sziklát, a húst, a szél fölborzolja a füvet, hajat, van ebben valami bizonyosság, hogy az óriási, vak, személytelen, öntudatlan és semleges erők megmaradnak, és az a törékeny, csodálatosan összeszőt szervezet, amely közvetíti és jelentéssel ruházza fel őket, egy keveset mozgolódik még, aztán elbotlik, elbukik és végül a névtelen talakban olvad hangtalanul, arctalanul, azonosság nélkül.
egy ilyen élményből emelkedtem ki egészben, tisztán, csontig hasított a nap, tisztánál tisztábbra mosott a sós víz jeges élessége, száraz és fehér lettem, mint az a nagy csöndesség, amely csak az ősi dolgok közelében időzőt lepi meg.
ebből az élményből merült föl a hit is, hogy visszatérítsen a sekélyes vágyak, az álnok kicsinyesség emberi világába. a hit, amely talán naiv és gyerekes, és úgy ahogy van, a természet végtelen egyszerűségéből születik. az érzés, hogy mindegy, milyen a többiek viselkedése és gondolkodása, valami rendjénvalóság és szépség az élethez tartozik és megosztható, szabadban, szélben és napsütésben, egy olyan embertárssal, aki ugyanezekeben az alapelvekben hisz.
mégis, amikor ilyesfajta hitet érzünk bele a másik emberbe, valóban megrázó, ha ráébredünk, hogy annak egy részét, ami számunkra az élet olyannyira gazdag, tekervényes fogalma volt, a másik hanyagul, felszínesen elintézi – ekkor történik, hogy szédült, kimondhatatlan dermedtség bénítja a szavakat, csakhogy utat engedjen a későbbi, mély bántalomnak. […] azt érzem, hogy nincs jogom az ítélkezésre, mégis rombolódik a hitem, a bizalmam. azt, hogy mód van ugyan az ésszerűsítésre, a megbocsátásra, de csak ha a különösből az átlagoshoz soroljuk azt a másik embert.
hát ennyi. a szikla és a nap várnak rám ezután is és a vigasztalódás.
[…] Nem hiszem, hogy a szó szoros értelmében van élet a halál után. Nem hiszem, hogy az én énem vagy szellemem elég egyedi, elég fontos ahhoz, hogy a temetés után fölszárnyaljon az áldott, rózsaszínfelhők közé, a mennybe. Ha elhagyjuk a testünket, ahogyan kell, semmivé válunk.
42. oldal, 1950. július - 1953. július
Érezni akarom minden napnak az ízét és gyönyörűségét, nem akarok visszariadni a fájdalomtól; soha nem akarom az érzéketlenség tompa burkába zárni magam, abbahagyni az élet megkérdőjelezését és megítélését, nem akarok könnyű kiutat találni. Tanulni és gondolkodni: gondolkodni és élni, élni és tanulni: mindezt mindig friss beleérzéssel, friss ésszel, friss szeretettel.
Szeretem az embereket. Mindenkit. Úgy szeretem őket, mint a bélyeggyűjtő a gyűjteményének darabjait. Számomra minden történet, minden esemény, minden beszélgetésfoszlány: nyersanyag. A szeretetem nem személytelen, mégsem egészen szubjektív. Mindenki én szeretnék lenni, a béna, a haldokló, a szajha, aztán visszabújnék a saját bőrömbe, hogy leírjam annak az embernek az érzéseit, gondolatait, aki voltam. De nem vagyok mindentudó. A saját életemet kell élnem, mindig ezzel az eggyel kell beérnem. A saját életét meg nem szemlélheti folyton objektív kíváncsisággal az ember…
9. oldal
Az agyamból mennyi az enyém? Mennyi válik el annak a gumilenyomatától, amit valaha olvastam, hallottam vagy átéltem? Biztos, hogy én próbálom összhangba hozni mindazt, ami elém kerül, de ez minden, ami megkülönböztet egy másik emberi lénytől? Hogy véletlenül belebotlottam bizonyos dolgokba, és magamba szívtam őket? Hogy a környezetemnek és egy véletlen génkombinációnak köszönhetően, hogy vagyok, aki vagyok?
44. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Nikki Sixx – Ian Gittins: A heroin-naplók 94% ·
Összehasonlítás - Francine Rivers: Skarlátvörös fonal 87% ·
Összehasonlítás - Kathryn Stockett: A Segítség 96% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A halálsoron 96% ·
Összehasonlítás - Lorenzo Carcaterra: Pokoli lecke 97% ·
Összehasonlítás - Daniel Keyes: Virágot Algernonnak 96% ·
Összehasonlítás - Art Spiegelman: A teljes Maus 96% ·
Összehasonlítás - Duff McKagan: It's So Easy 95% ·
Összehasonlítás - John Steinbeck: Kék öböl / Szerelem csütörtök / Égi Mező 98% ·
Összehasonlítás - Irwin Shaw: Gazdag ember, szegény ember 94% ·
Összehasonlítás