Az ötvenkilencedik medve 16 vélemény
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Sylvia Plath verseivel (Zúzódás) és Az üvegbúra című regényével vált világhírűvé, kritikusai azonban kezdettől novelláit ítélték a legjobbnak. Ezek a novellák, amelyekből csaknem húszat tartalmaz a válogatás, látszólag teljesen jelentéktelen írások: egy fiú és egy lány buszon utaznak, s arról beszélgetnek, vajon be kellene-e csukni a jármű ablakát; egy házaspár az amerikai nemzeti parkok egyikében medvéket figyel és számol össze; egy kisebb társaság egy tetováló mesterember munkáját tanulmányozza; néhány kislány belép gimnáziumuk Lányegyletébe, s ehhez egy kis tréfás próbát kell kiállniuk; egy londoni házban bizonyos kellemetlenségeket okoz a szokatlanul csapadékdús tél; egy fiatal párnak parkírozási díjat kell fizetnie, és ezt igazságtalannak érzik stb. Ilyen és hasonló történeteket mond el az írónő, és a gyanútlan olvasó esetleg nem is jön rá, hogy mi értelme lehet mindennek. Hisz nem történik szinte semmi, nem „derül fény” semmire, nincs poén, nincs csattanó, nincs magyarázat. Ám éppen ebben áll Sylvia Plath prózaművészete: a banális, mindennapi, látszólag minden jelentőség nélkül való életdarabkákból bontja ki az írónő azt a világképet, amely semmilyen tanítást nem tartalmaz, amelyből nem következik semmi, „csak” az, hogy a világ végtelenül törékeny és esendő; hogy az emberi gesztusok nem vezetnek sehová, hogy az érzelmeknek mindegy, milyen tárgyra vagy személyre, lényegesre vagy lényegtelenre irányulnak; hogy a vízcseppben benne van a tenger; hogy egy férfi vagy egy nő, egy élethelyzet, egy sors teljessége megmutatkozhat (és Plathnál meg is mutatkozik) minden egyes tettben, szóban, látszólag teljesen közömbös gesztusban. Csodás, legfeljebb is csak Csehovhoz vagy Mansfieldhez hasonlító írásművészettel kápráztat el az írónő – elbeszélései minden érett, igazi olvasónak maradandó élményt nyújtanak.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
 Saxum, 1996 | 9638557826 | 248 | Gálvölgyi Judit | Ugrás |
Most olvassa
Most nem olvassa senki.
Várólistán 18
Kívánságlistán 8
Népszerű értékelések
Az első pár írást furának éreztem. Tetszett, de valahogy fura érzésem maradt utánuk. Aztán rájöttem miért. Mesél, mesél… egyszer csak vége van. De fura módon nem zavaró, hogy nincs az a furfangosan csavaros,meglepően mulatságos vagy bölcsen tanulságos befejezés. Csak úgy mesél és mint a valódi beszélgetésekben, nem feltétlenül van katarzis, hanem csak úgy elmondom a történetet és van egy vége. Pont. Attól még a történet jó.
5 komment
Ha ilyen egyszerű dolgokról is lehet jó novellát írni, méghozzá ilyen egyszerűen, akkor én miért nem csinálom gyakrabban?…
Érdekes novellagyűtemény, ismét önéletrajzi ihletésű, ismét komor hangulatú. Ám érdemes egy kis időt szánni rá.
Szeretem Sylvia Plath írásait. És utálom a Saxum kiadót, amiért tízoldalanként egy-egy bosszantó nyomdahibával tette emlékezetessé az olvasást. :S
2 komment
Ismerve Sylvia Plath életútját, megvolt a prekoncepcióm arra nézvést, mit várhatok a novelláitól. Halál, betegség, démonokkal küzdés. Ezt is kaptam. De nem durván, az arcomba tolva, hanem sejtelmesen, finoman. Külsérelmi nyomot nem is hagy a történetek lepkeszárnyú érintése, de a lélek vizét megfodrozza, s észrevétlenül egy cunamit gerjeszthet.
A novellák szinte cselekménynélküliek. (Vagy legalábbis az én ízlésemhez mérten túl lomhán hömpölyögnek.) A folyamatos várakozás állapotában létezem, amíg olvasom őket. De nem akarnak felpörögni az események. Nem is tudná fenntartani a figyelmem az írónő, ha időnként nem élne olyan nyelvi bravúrokkal, amelyektől elkerekedik a szemem.
Még nem értem a végére, de máris érzem, nincs rám jó hatással. Senkinek nem javallott, aki depresszív alkat. Az írónő destruktív halálösztöne szökőárat indíthat be azoknál, akiknek a tudatalattijában a tektonikai lemezek hajlamosak elmozdulni. DANGER!
Népszerű idézetek
A sötétség ökölbe szorult, és lesújtott.
p. 20. (Bp. : Saxum, cop. 1996)
A bennem lévő sötétség megnyúlt, s éjbe borította a világnak azt a felét, ahol éltünk, és terjedt egyre tovább, már-már az egész bolygó sötétségbe merült.
i. m.: p. 235-236. (Az árnyék)
Esther szívére fagyos lábú madárcsapatként csapott le a rossz előérzet.
36.o. (Anyák)
Oly sok ember zárkózik magába, akár a lelakatolt ládika, de megnyílik, csodálatosan kitárulkozik, ha valaki érdeklődést mutat iránta.
i. m.: p. 209. (Beavatás)
Magamban úgy tartottam, hogy anyám okítása arról, hogy az ember „győztes” lehet anélkül is, hogy harcba bocsátkozna, csak akkor vált be, ha az ember nagyon gyorsan tudott futni.
i. m.: p. 224. (Az árnyék)
Nellie Meehan olyan gyöngéden bámulta a kandallóban vöröslő parazsat, mintha az összes halott szíve izzana ott.
119.o. (A drága megboldogultak)
A kaland egy dolog – mondta a lány. – De lekötni magad, mert magányos vagy, vagy mert félsz, hogy magányos leszel, az egészen más.
24.o. (A hegyen)
A legnagyszerűbb költemények mintha egy szuszra születtek volna, nem látszik rajtuk az aprólékos megmunkálás.
i. m.: p. 248. (Kontextus)
A költészet legnagyobb értéke kétségtelenül az általa okozott gyönyör, nem pedig a vallási vagy politikai propagandahatás.
i. m.: p. 248. (Kontextus)
