Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az ötvenkilencedik medve 40 csillagozás
Sylvia Plath verseivel (Zúzódás) és Az üvegbúra című regényével vált világhírűvé, kritikusai azonban kezdettől novelláit ítélték a legjobbnak. Ezek a novellák, amelyekből csaknem húszat tartalmaz a válogatás, látszólag teljesen jelentéktelen írások: egy fiú és egy lány buszon utaznak, s arról beszélgetnek, vajon be kellene-e csukni a jármű ablakát; egy házaspár az amerikai nemzeti parkok egyikében medvéket figyel és számol össze; egy kisebb társaság egy tetováló mesterember munkáját tanulmányozza; néhány kislány belép gimnáziumuk Lányegyletébe, s ehhez egy kis tréfás próbát kell kiállniuk; egy londoni házban bizonyos kellemetlenségeket okoz a szokatlanul csapadékdús tél; egy fiatal párnak parkírozási díjat kell fizetnie, és ezt igazságtalannak érzik stb. Ilyen és hasonló történeteket mond el az írónő, és a gyanútlan olvasó esetleg nem is jön rá, hogy mi értelme lehet mindennek. Hisz nem történik szinte semmi, nem „derül fény” semmire, nincs poén, nincs csattanó, nincs magyarázat.… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1977
Enciklopédia 3
Kedvencelte 4
Most olvassa 4
Várólistára tette 53
Kívánságlistára tette 54
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Összességében vegyes novellák, amelyeket vegyes érzéseim kísérnek. Mert egyrészt vannak köztük nagyszerűek, sőt, majdhogynem zseniálisak, és egészen közepesek, mondhatni harmatgyöngécskék. A nagyszerűek miatt azonban azt mondom, mindenképpen érdemes volt elolvasnom a gyűjteményt.
KEDVENCEIM:
Az ötvenkilencedik medve
A hó villámháborúja
Az a bizonyos özvegy Mangadáné
A drága megboldogultak
Amikor Mr. Prescott meghalt
Amerika! Amerika!
Beavatás
Superman, és Paula Brown új kezeslábasa
A dongók közt
Kontextus
Nagyon kedvelem Sylvia Plath meghökkentő képeit, leírásait és hasonlatait (mint például: „Odakinn az ég feketébb az öntöttvas serpenyőnél.” vagy "… a dokkban sorakozó, üres kenukhoz, amelyek lebegő, üreges, zöld borsóhéjként várnak rátok."), mert elviszik a hátukon az elbeszéléseket, amelyek bizony olyan üresek lennének Plath találó képei nélkül, mint az a bizonyos borsóhéj borsó nélkül.
Igazi történet, vagy igazi csattanó a történetek végén ugyanis általában nincsen – az írónő nagyon merészen sokszor olyasmikről ír, amikről más író szerintem nem írna, vagy nem így írna, egészen egyszerűen azért, mert ezeknek az elbeszéléseknek önmagukban jobbára nincsen „történetértékük” (nem tudom, létezik-e egyáltalán ilyen szó), színezni, és toldozni-foltozni kellene őket ahhoz, hogy legyen. Ő ezt nem teszi meg, ahogyan a címekkel sem bíbelődik sokat, holott olvasóként az egyik legnagyobb élmény a történet egy bizonyos pontján így kiáltani: „aha, hát ezért ez a címe!”
Ezt megelőzően Tóth Krisztina Hazaviszlek, jó? című novelláskötetét olvastam, amelyben minden történet feszes volt, minden szó a helyén, és a címektől egyenes út vezetett a tartalomig, nem maradt bennem hiányérzet vagy kérdőjel. Most maradt némi, ezért is furcsállom, hogy Plath kritikusai a novelláit jobbnak ítélik Az üvegbúra című regényénél. Az én ízlésem szerint a regénye klasszisokkal jobb, mint ezen elbeszélések közül bármelyik – de mielőtt valaki félreértene, gyorsan hozzáteszem: a novellái is jók. A Superman, és a Paula Brown új kezeslábasa és Az árnyék például nagyon is. Csak az a helyzet, hogy Az üvegbúra, és a nemrégiben olvasott Tóth Krisztina-kötet magasra tette nálam a mércét…
Megjegyzés a kiadó felé: hemzseg a könyv a helyesírási hibáktól. =(
Egyszerű történetek, egyszerűen, mégis hatásosan elmesélve. A fülszöveget olvasva valami nehezebbre, nyomasztóbbra számítottam – és örültem, hogy nem ilyen volt. Nem éreztem ki belőle se borzasztó gyerekkort, se borzasztó fiatalkort. Kiérezhető volt viszont az írónő túlérzékenysége, amin át ezeket az eseményeket, történéseket borzasztónak, elviselhetetlennek érezte. Igen, ugyanazok a körülmények teljesen más nyomokat hagynak különböző emberekben.
Ami viszont számomra nehezen elviselhető volt, az a kiadó slendrián munkája. A nyomdai és helyesírási hibák. Különösen a szeszéjes borzolta fel az én kedéjálapótomat kedélyállapotomat.
Végre sikerült a végére járnom ennek a régóta várólistás novelláskötetnek. Sylvia Plath a gyerekkor drámai pillanatait ugyanúgy meg tudja örökíteni, mint ahogy az élet legbanálisabb, leghétköznapibb eseményeiből is képes novellát faragni. Talán éppen ez adja a kötet ízét, báját, a mindannyiunkkal megtörtént apró, jelentéktelen vagy érdekes, néha bosszantó események, egy tetoválószalon élete, egy hurrikán érkezése, parkolási díj a kilátónál, egy új kezeslábas, a szomszédainkkal való együttélés nehézségei és jelentősége, gyerekkorunkban megtapasztalt, feledhető, ám mégis egy életre ható igazságtalanságok, apró bánatok, kis és nagy döntések, néha a halállal való szembesülés, valóban ezekből áll egy élet. Jól megírt történetek – ami azonban sajnálatos: több helyesírási hiba került a kötetbe.
Imádom Sylvia Plath-t! Igen, nagyon nagy rajongója vagyok az írónőnek és ebben valószínűleg közrejátszik a melankolikus természetem is. Szeretem ahogy ír, ahogy az érzéseket színekkel, hangokkal tölti meg és emellett igyekszik kívülről is látni és elemezni őket. Itt is fel-feltűnt az érzékenysége, bár korántsem annyira mint mondjuk a Zúzódás-ban, a verseiben. Ennek ellenére tetszettek ezek a kis novellák, volt benne társadalomkritika, illetve a szerelemhez és a halálhoz való viszonyát is beleszőtte egy-egy történetbe.
A kedvenceim A tizenöt dolláros sas , A dongók közt és a címadó Az ötvenkilencedik medve lettek.
Fél csillagot levontam a kiadó minősíthetetlen helyesírási hibái miatt, de Sylvia előtt továbbra is le a kalappal! Alig várom, hogy végre a Naplók is a kezembe kerüljön!
Szeretem Sylvia Plath írásait. És utálom a Saxum kiadót, amiért tízoldalanként egy-egy bosszantó nyomdahibával tette emlékezetessé az olvasást. :S
Ismerve Sylvia Plath életútját, megvolt a prekoncepcióm arra nézvést, mit várhatok a novelláitól. Halál, betegség, démonokkal küzdés. Ezt is kaptam. De nem durván, az arcomba tolva, hanem sejtelmesen, finoman. Külsérelmi nyomot nem is hagy a történetek lepkeszárnyú érintése, de a lélek vizét megfodrozza, s észrevétlenül egy cunamit gerjeszthet.
A novellák szinte cselekménynélküliek. (Vagy legalábbis az én ízlésemhez mérten túl lomhán hömpölyögnek.) A folyamatos várakozás állapotában létezem, amíg olvasom őket. De nem akarnak felpörögni az események. Nem is tudná fenntartani a figyelmem az írónő, ha időnként nem élne olyan nyelvi bravúrokkal, amelyektől elkerekedik a szemem.
Még nem értem a végére, de máris érzem, nincs rám jó hatással. Senkinek nem javallott, aki depresszív alkat. Az írónő destruktív halálösztöne szökőárat indíthat be azoknál, akiknek a tudatalattijában a tektonikai lemezek hajlamosak elmozdulni. DANGER!
Népszerű idézetek
Oly sok ember zárkózik magába, akár a lelakatolt ládika, de megnyílik, csodálatosan kitárulkozik, ha valaki érdeklődést mutat iránta.
i. m.: p. 209. (Beavatás)
A költészet legnagyobb értéke kétségtelenül az általa okozott gyönyör, nem pedig a vallási vagy politikai propagandahatás.
248. oldal (Kontextus)
Az egész környék templomba járt, vagy ha nem templomba, hát zsinagógába. De anya sosem tudta rávenni apát, hogy velünk tartson. Ő otthon tett-vett, szép időben a kertben, csúf időben a dolgozószobájában, dohányzott és a német dolgozatokat javítgatta. Én úgy véltem, apámnak van annyi hite, amennyi kell neki, és nincs szüksége rá, hogy hetente újratöltekezzék hittel, ahogyan anyának.
224. oldal (Az árnyék)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve 93% ·
Összehasonlítás - Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések 93% ·
Összehasonlítás - Lucia Berlin: Este a paradicsomban 93% ·
Összehasonlítás - H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei II. 92% ·
Összehasonlítás - Flannery O'Connor: Alig akad ma jó ember 95% ·
Összehasonlítás - Raymond Carver: Kezdők 91% ·
Összehasonlítás - Ray Bradbury: Kaleidoszkóp 91% ·
Összehasonlítás - Jack London: Északi Odüsszeia 91% ·
Összehasonlítás - Ernest Hemingway: A jéghegy csúcsa 92% ·
Összehasonlítás - Isaac Asimov: Én, a robot 89% ·
Összehasonlítás