A kiválasztott (Az éhezők viadala trilógia 3.) 85% 970 csillagozás

Katniss az első részben lángra lobbant. A másodikban magas hőfokon lángolt. De egyszer minden láng kialszik, és akkor szembe kell nézni a hamvakkal. A hamvakkal, amelyek mindent beborítanak, elfedve a dolgok valódi természetét. Barát vagy ellenség? Szerelem vagy gyűlölet? Élet vagy halál?
Nem gondoltam volna, hogy a harmadik kötet ilyen depresszív lesz. Még Katniss is megkérdőjeleződik számunkra. Ki ő? Egy vadász, aki a családját menti? Egy egyszerű lány? A Fecsegőposzáta? Egy kegyetlen, számító lázadó? Úgy vélem, egy kicsit mindegyik ő.
És mindannyiunkban van egy darab Katniss. Benned is. És benned is. És igen, bennem is. Egy láng, ami a belsőnkben lobog. De nekünk sem szabad felednünk, hogy a hamvakkal egyszer szembe kell majd néznünk…

Hűűb*meg!
(Majd kicsit bővebben a linkeknél.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

VéleMÉM, avagy néhány gondolat a könyvről, netes mémekkel megspékelve… Mert magasabb színvonalú értékelést nem érdemel…

Először is. Szerintem az már rég rossz, amikor egy könyv olvasása közben folyton az jár az ember fejében, hogy "minek is olvasom én ezt a fost?"… Nyilván tudok rá válaszolni: mert kíváncsi voltam, hogy az első rész után hogy folytatódik… Nem hagyok félbe egy sorozatot! Na de miért olvastam el egyáltalán azt a semmivel sem jobb első részt?! Engem kérem becsaptak. Mindenféle szépet meg jót írtak róla (olyanok is, akiknek adok a véleményére… vagy legalábbis körülbelül EDDIG adtam), kiemelkedően jó volt a molyos átlaga is, meg ugye a film előtt gondoltam nem lesz rossz… HÁT DE! Mondjuk ennek a sorozatnak már akkor gyanúsnak kéne lennie, amikor az ember meglátja a borítón a ragyogó tehetségű Stephenie Meyer ajánlását… IT'S A TRAP!

Számomra a legnagyobb kérdés a könyvvel kapcsolatban: Suzanne Collins, Y U NO DECIDE hogy milyen stílusban szeretnéd megírni a nyomorék regényedet?! Mert ha hullanak az emberek és minden juj de nagyon borzasztó, közben meg olyanokat olvasok, hogy „tökre nem értem” meg „totál kimerültem”, akkor valahogy nem tudom komolyan venni azt a rengeteg csudinagy tragédiát, ami történik… Mellette meg persze csak úgy hemzsegnek a lényegtelen információk : egy hosszú bekezdés arról, hogy a kaja végül is nem rossz, de annyira nem is ízlik a drága Katniss-nek, és hasonlók. YOU DON'T SAY? És ha már a lényegtelen dolgoknál tartunk, természetesen ebből a részből sem maradhatnak ki a több oldalas leírások arról, hogy hogyan csinosítják ki a lepukkant kis Katniss-t (például hogyan nyomnak rá egy kis sminket egy hajde komoly katonai bevetés előtt, filmezés ugye, meg miegymás), mert mi érdekelné jobban az olvasót, mint hogy pontosan hogyan tüntetik el a hegeket a bőréről, hogyan válik selymessé és csillogóvá a haja, és mindezt szegény lány mennyire unja és mennyit kell ezzel szenvednie. So you have to suffer from a team of stylists? Tell me more about how tuff you are… Ja, hogy az olvasót lehet, hogy jobban érdekelnék a kicsit akciódúsabb jelenetek? Például meg lehetett volna próbálni a lényeges részeket leírni, ahelyett, hogy "hopp, Katniss most elájul és pár hétig nem nagyon lesz magánál, úgyhogy nem kell semmi lényegessel törődni"… Vagy talán a sok cicomázós pepecselés helyett a kedves írónő fordíthatott volna időt arra, hogy egy hangyafasznyit jobban kidolgozza a (kicsit sem sablonos…) karaktereit…

A vége felé a sok vérengzés még javíthatna is rajta egy kicsit (óriási rózsaillatú mutánsgyíkok? COME AT ME, BRO!), ha közben nem az lenne a legnagyobb probléma, hogy Katniss kit fog majd választani a háború után, Peeta-t vagy Gale-t… Teljesen reális, szívszorító jelenet volt például, hogy miután meghalt körülöttük jó néhány társuk, hatalmas sz*rban vannak és teljesen reménytelen a helyzetük, egy pincében bujkálva éjjel arról sugdolózik a két fiú, hogy kié lesz a csaj, ha túlélik… Még nem is lenne gáz, ha ezt mondjuk Christopher Moore-nál olvasnám, ahol tudom, hogy nem kell komolyan venni… A baj ott kezdődik, hogy Suzanne Collins véresen komoly vesz minden egyes szót, amit leír. És ettől lesz ez az egész szörnyen, de tényleg SZÖRNYEN röhejes!

És az igazság még mindig az, hogy a vége egyszerűen szánalmas, és ennek ellenére ez húzta fel a szememben három 2,5 csillagra ezt a rakás hányadékot… Sőt, egyszer még pozitívan meg is lepődtem. Amikor Prim meghal (igen, spoiler, jeleztem is, hogy "cselekményleírást tartalmaz…). Végre ez a szerencsétlen nő (khömSuzanneCollinskhöm) meg tudott ölni valakit, aki nem csak egy kötet erejéig jelenik meg. Gondolom utána hetekig forgolódott álmatlanul, azt suttogva, hogy "Bocsáss meg, édes Prim!"…

Szóval jujujujuj, olvassátok el gyorsan Suzanne „eredetileg Nickelodeon sorozatokat írtam” Collins naggggyondurva, ütős, brutális trilógiáját, mert ez aztán kemény. Csak éljétek túl ezt a rengeteg szívszaggató drámát Bella Katniss, Edward Peeta és Jacob Gale között! Mert csudira, csudira könnyfakasztó az ő roppant egyedi szerelmi háromszögük, miközben a világ megmentésével bajlódnak! Oh…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Rettenetes, de csodálatos könyv keserédes befejezéssel. Az, amire számítottam, de úgy, ahogy meg sem fordult a fejemben.
Suzanne Collins fogta a pici szívemet és földhöz vágta, megtaposta, feldarabolta, a maradékot pedig felgyújtotta, hogy csak hamvak maradtak. Aztán megesett rajtam az a kegyetlen, gonosz szíve és az epilógusban összekotorta a hamvakat egy kis kupacba, földdel temette be és virágot ültetett rá.
Zseniális könyv, és ez sem fejezi ki elég pontosan, amit érzek. Tudtam, hogy itt nem lehet happy end, de hogy ennyire… NAGY GONOSZ SPOILER Prim halálával végülis szinte oda jutottunk, ahol a történet elindult. Katniss hiába jelentkezett helyette a viadalra, hiszen Prim mindenképpen meghalt, önmagát pedig rengeteg testi és lelki fájdalomtól kímélhette volna meg. De tényleg értelmetlen lett volna a tette? A lázadók győztek, de rengeteg ártatlan meghalt. Viszont ha ez az egész forradalom nem tör ki, akkor is tovább hullottak volna az emberek, folytatódott volna az Éhezők Viadala és nehezebb lett volna az életük. Könnyebb lett-e így, a rengeteg szörnyűség átélése után? Talán.. NAGY GONOSZ SPOILER VÉGE
Katniss volt a Fecsegőposzáta. Csak egy tizenhét éves lány, aki sosem akart a forradalom jelképévé válni, csak azzá tették. Aki csak túl akart élni egy kegyetlen műsort, de végül a szeretteiért és önmaga elvesztése ellen kellett harcolnia.
(És ha már itt tartunk, nem értem, mi ez a Kiválasztott? Annyire semmitmondó cím, ráadásul folyton az Éjszaka Háza jut róla eszembe. Miért nem lehetett Fecsegőposzáta?)
Az egész könyv nagyon depresszív és reménytelen hangulatú volt. Illetve néha feléledt a remény pislákoló lángja (nem tudom, hogy a történetben is, vagy csak bennem), de olyan gyorsan kialudt, mintha soha nem is lett volna. Az epilógusban mégis ott parázslik egy boldogabb lehetőség. Katniss és Peeta gyerekeinek sosem kell átélniük a viadalok borzalmát. Katniss tüze viszont örökre kialudt. Egyikük sem lesz már az, aki Az éhezők viadala elején volt, de együtt könnyebben elviselhetik a múlt gyötrelmeinek emlékét. Sosem felejthetik el, de talán boldogok lehetnek. Talán…

Én azok közé tartozom, akik picit húzták a szájukat a 2. résznél, és féltem ettől a kötettől, mert minek elhúzni még ezt, minek még egy rész. Aztán rájöttem, hogy Collins mindent tudott előre, és kellett ez a kötet, nagyon.
Szótlan vagyok, hatással volt rám, végig izgultam, sírtam, nevettem. A szívembe markolt. Kegyetlen egy könyv ez. Nehéz róla írni, azt hiszem, inkább abba is hagyom.

Ez a tipikus „Köszönjük a részvételt” esete nálam. Ha az ember lánya elolvas két kötetet egy trilógiából, illik befejezni, amit elkezdett. Pusztán ezzel tudom magyarázni azt, miért is senyvedtem végig az oldalakat.
Az egy dolog, hogy az E/1-es Katniss-hiszti a tetőfokára hág, és a péklapátot kerestem minden második sorban, mikor csapkodja meg már vele végre valaki.
Az is stimmt, miszerint manipuláció éltet minden, senki sem, az, akinek látszik, senki nincs biztonságban, és kiderült, a 13. körzet sem maga a paradicsom, ráadásul lázadás és háború van, vagy mi a szösz, és kell egy kirakatfigura. Ettől még lehetne jó a könyv.
Viszont mégsem az.

A végeredmény nálam elég keserű szájízt hagyott.
„Ezmegmivolt?” – bukott ki belőlem a kérdés az utolsó oldal után. Értem ezt erre a kötetre, de gondolhatom az egészre is. Mi ez a nagy rajongás, ez a nagy hype, miért erről beszél mindenki? Vagyis még talán az Éhezők viadala esetleg, az alaphelyzet ígéretes. Azonban a rajongók nem az első könyvről beszélnek, hanem A Trilógiáról. Belevéve ezt a kötetet is. Na ez az, amit nem értek.

Suzanne szépen eltemetett, kibelezett mindent, amit felépített korábban. Talán jól van ez így. Nem hagyta nyitva a szálakat, nem kell várni a következő kötetekre. És emlékezzünk meg róla, így lehet tönkretenni egy nagyszerűen induló történetet.
Hagyjuk békében nyugodni.
Ne bolygassuk.
Köszönjük a részvételt.

Befejeztem a könyvet. Értékelést kellene írnom, de még nem tudom mit írjak. Amit olvastam itt kavarog a fejemben, próbálok rendet tenni a káoszban és leülepíteni az információkat. Mit tettem volna Katniss helyében? Ugyanezek lettek volna a reakcióim? Ugyanezeket a döntéseket hoztam volna meg? Ugyanez lett volna a választásom?
Azért jó, hogy írom ezt az értékelést, mert közben rendezem a gondolataimat, az érzéseimet. Közben megválaszolom magamnak a saját magam által feltett kérdéseket. A válaszom a legtöbb esetben az igen. Nagy valószínűséggel ugyanúgy döntöttem volna, ugyanazokat éreztem volna és ugyanúgy választottam volna, mint Katniss. Olyan ez a regény, mint az előző két könyv: kemény, kegyetlen, de mégis tele van érzelemmel. Ha belekezdtél, akkor már nem tudod félrerakni. Ha elolvastad, akkor még utána is vibrálnak az idegeid. Ez a trilógia így teljes, így tökéletes.

Pár pillanattal ezelőtt fejeztem be. Sokkolva ülök a gép előtt. Erre igazából nincsenek se szavak se könnyek. Az idei év leghatásosabb, legszívhezszólóbb és legreálisabb könyve. Méltó befejezése egy fantasztikus sorozatnak!

Hűűűű!!! Suzanne Collins megint meglepett!! Nem hiszem el! Ilyenekre nem számítottam! A befejezésre számítottam, de ennyi!
Oldalanként váltakozott a szereplőkről a véleményem, egyszer nagyon utáltam őket, aztán megint imádtam! Hihetetlen befejezése volt ez a sorozatnak! Annyira fájdalmas, és szomorú, azért is mert vége van, de nagyon hatásos.
A könyvnek még a tartalmát sem mertem elolvasni, nehogy valamit előre megtudjak, minthogy olvasnám.
Vége felé már Suzanne Collinst akartam megölni, nem is Snowt! A könnyeimtől már a betűket sem láttam, olyan pirosra sírtam a szemem, mint még könyvön soha( na, jó ez lehet, hogy túlzás, de most így érzem)
A múlthónapban a könyv megjelenéséig számoltam a napokat, most már csak a film maradt. Remélem mind három kötetet megfilmesítik.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Befejeztem. És most itt ülök, és valahogy próbálom megfogalmazni azt, amit érzek. Egyszerűen fantasztikus volt.
Ahogy már az első könyvnél is írtam, nem szeretem a jelen időt, főleg nem E/1-gyel, de Collins olyan fantasztikusan bánik a szavakkal, hogy az egész könyv magával sodor, úgy érzem, mintha én is ott lennék a dolgok közepében. Annyira magába szippant a történet, hogy amikor az elején egy hangos koncert közepén olvastam, akkor is ott éreztem magam Panemben, és mindig elcsodálkoztam, amikor visszakerültem a való világba.
Ez a rész valamivel kevésbé tetszett, mint az előzőek, de a harmadik fele itt is nagyon ütött. Egyébként így, miután elolvastam mindhárom részt, megállapítottam, hogy nekem az első a kedvencem. Sok volt benne a nyáladzás, legalábbis az előző részekhez képest egyértelműen több volt benne. Többször hittem azt, hogy Peeta meg fog halni, úgy gondoltam, másképp nem lehet megoldani a háromszöget, mert én mindkét fiút nagyon szeretem. Volt egy kis megingásom, mikor Peetát kimenekítették, akkor nem igazán kedveltem. Egyébként a könyv legvégéig azt hittem, Katniss a végén Gale-lel marad, és akkor jöttem rá, hogy nem, amikor mondták, hogy a Második körzetben kapott munkát. De végül is, valahol jó ez így, Peeta és Katniss is egy kicsit sérültek maradtak, és vigaszt nyújtanak egymásnak.
A könyv harmadik része végig olyan feszültséggel teli volt, hogy majdnem elsírtam magam. Amikor kijöttek a csatornából, azt hittem Peeta meghal, Katniss megöli (oké, így utólag nem tudom, hogy gondolhattam ilyet), és akkor muszáj voltam egy kicsit becsukni a könyvet, mert nem bírtam volna ki, ha hármuk közül (Katniss, Peeta, Gale) valamelyikük meghal. Aztán végül ott tört el a mécses, amikor Katniss Kökörcsinnel kiabált, onnantól kezdve viszont végig sírtam. Még az Epilógusnál is. A jó vége ellenére az egész olyan keserű. Persze nem is lehetne máshogyan vége, nem csak a viadal miatt, hanem azért is, mert ennyit változtak a szereplők az első könyvek óta.
Amikor a Köztársaságról beszéltek, és arról, hogy jól működött a múltban, a mai helyzetre gondoltam, és nevetnem kellett. Ahogy Haymitch mondja: „Persze, a könyvekben.” Johannát meg nagyon bírtam, jó a humora, és tetszik a stílusa.
Összességében nagyon tetszett ez a könyv is, és az egész sorozat is, és biztos vagyok benne, hogy többször fog lekerülni a polcomról, mert egy olvasás nem volt elég.