A csendmadár 83% 71 csillagozás

egyszerűen már a motívumai miatt is közel áll hozzám, esők, fák, zene. utazás, nyelvtanulás, olvasás. és „éjjelente a várost járva a semmit fényképezi, és a képeket senkinek sem mutatja meg”. nem ismerem azt a várost, de a nagyvárosban létet igen, és nekem is ilyen, ilyenek az apró részletei, figyelő tekintetek és zajok a szomszédból, a nagy csalódás utáni összeomlás, majd az összeomlás utáni takarítás, amikor még az erkélyt is kiporszívózza. (valaki egyszer még a kis jelzőpöttyöket is lesikálta a tűzhelyről. nem spoiler, nem a könyvben, az életben.) szeretem azt, amennyi ki van mondva, ha nem is mindig tetszik az, ahogy. de csendmadár lett az earthquake bird, összességében tehát nem lehet okunk a panaszra. ha akarom egyébként, minden szava szimbólum, ha nem akarom, nem. ha akarom, én, ha akarom, ő, mindenki. végig, mindenben ilyen kettősségekre építkezik, tehát nagyon sokféleképp tetszhet, és nem tetszhet, nem vagyok meglepve az értékeléseken.
műfajilag is lehet olvasni mindenfélének, mert egyrészt jaj, ki a gyilkos, másrészt jaj, mi lesz a szerelmesekkel, harmadrészt jaj, hol az identitásom, elválaszt-e a távoli múlttól egy óceán, illetve a közelmúlttól egy esőfüggöny. és így tovább. annyit esik tényleg, hogy akár az eső természetéről szóló ismeretterjesztő kiadványnak is felfogható, időnként például ilyen:
"Egész hétvégéket töltöttünk ágyban. De a legkedvesebb időtöltésünk mégis a séta volt meleg, esős éjszakákon. Ezekre a beszélgetésekre viszont emlékszem. Tejdzsi megtanította az eső különböző formáira szolgáló japán mellékneveket. Olyan szavakat, amelyek nincsenek benne a szótárakban. A pocu pocu finom szemerkélés. A dzáá dzáá felhőszakadás. Úgy tűnik számomra, hogy a Tejdzsivel töltött idő alatt szinte mindig esett az eső.
Azok az éjszakák egybefolynak, s talán össze is keverem őket, de erre így emlékszem.
A padlón fekszem Tejdzsinél, és a plafont bámulom. Tejdzsi bejön a szobába, és megragadja a karom.
– Esik! Nem maradhatunk a szobában. Gyere."

Bár már korábban felfigyeltem a címére, a könyvtárból mégis egy kihívás (http://moly.hu/kihivasok/molytol-molynak) kapcsán hoztam ki.
Japán területileg nem túl méretes ország, és bár rengetegen élnek ott – mégis az egyedüllét és a magány jut először eszembe, ha az emberi kapcsolatokról kellene beszélni.
Nem tudom miért, hisz még nem jártam ott sosem (de nagyon szeretném látni ott a cseresznyefákat virágba borulni) az eddigi ismereteim (olvasás/filmek) mégis ilyen szavak juttatnak eszembe: bezártság – kötöttségek – hagyomány – magány – merevség – költői – letisztultság – csend – zaj – fények – pontosság. A csendmadárban szinte mindegyikkel találkoztam. Különös könyv, különös főszereplőkkel. Ahogy néhány előttem szólót, engem is zavart hogy Lucy hol E/1-ben, hol E/3-ban mesélt. Lehet hogy ennek van jelentősége a történet szempontjából: ha igen, akkor nem értettem pontosan ezt a momentumot. Talán hiba volt hosszan olvasni, (sajnos elhúzódott az olvasása) mert így nehézkes volt újra meg újra ráhangolódni és alkalmanként túl hamar kellett visszazökkennem ebből a különös hangulatú világból. Engem nem fogott meg különösebben, de egyáltalán nem bánom a találkozást a könyvvel, sőt azt sem zárom ki, hogy egy nyugodtabb időszakomban újraolvassam majd.

Lebilincselő, izgalmas, sötét, fájdalmas. Ezek jutnak eszembe erről a könyvről. Néhány óra alatt elolvastam, nem tudtam letenni.

Nem tudom, hogyan lehet, de mostanában megtalálnak engem a jó könyvek. Tetszett, h Japánban játszódik, néhány szót meg is tanít, de nem ez volt rám a legnagyobb hatással, hanem az elbeszélésmód, ami alapvetően E/1, azonban, amikor a történetnek egy-egy kritikus pontjára érkezünk, átvált E/3-ba / akár egy adott mondaton belül is /, mintegy távolságot tartva, talán, h megóvja Lucy-t. Maga a könyv egy rendőri kihallgatás köré épül fel, a kihallgatáson feltett kérdések szabadítják fel Lucy gondolatait és gördítik tovább a történetet. Utánanéztem, ez az egy könyve jelent meg magyarul. Tisztelt Agave, ezúton szeretném jelezni, h Susanna Jones ezen kívül még 3 könyvet írt.:D

Nagy tetszett a könyv hangulata, az ízei. Eleinte picit zavaró volt, hogy Lucy E/1 és E/3 személyben beszél, de hozzá lehetett szokni. Ettől volt egy kicsit skizó. Furcsa karakter, aki nem lesz sosem szimpatikus, de mégis megérintett, hatott rám.
Tetszett, hogy Japánban játszódott. Egy kedvec országom, ahová egyszer szívesen elmennék én is.
Kriminek sem volt utolsó a könyv.

Már háromszor elolvastam és utána mindig egy hétig el voltam varázsolva és csak a könyvön járt az eszem. Imádom^^

Sose voltam egy Japán rajongó, de mikor elolvastam ezt a regényt, először támadt fel bennem a lelkesedés, hogy meg kéne nézni azt a távoli szigetországot. Holott ez egy krimi és a magányról szól ami annyira velejárója ennek a távoli túlzsúfolt helynek. Ám Susanna Jones annyira sejtelmessé és izgalmassá teszi, hogy úgy éreztem, ezt látni kell.

Pár évvel fiatalabb koromban folyamatosan ezt olvastam, szintén nagyon meghatározó:)

Huhh… Ez most nagyon betalált. Sejtettem, hogy mi lesz a vége, de többször eltántorodtam az elméletemtől. És mégis… Nagyon jól megírt könyv, bár néha zavart a váltogatás E/1 és E/3 között, de ennek is megvolt az értelme. Ez egy olyan „bármikor olvasós könyv” lett. :)

Olyan különös hangulata van! Nem, nem azért, mert Japánban játszódik, bár biztos az is tesz hozzá. Szeretem az ilyen (időben) ide-oda ugrálós történeteket. Csak azt nem bírtam megszokni, hogy az alapvetően E/1-es elbeszélés időnként, váratlanul E/3-ra változik egy-két mondat erejéig…
Még kissé nyomott vagyok tőle. Majd kiegyenesedem.