!

A hollókirály 119 csillagozás

Susanna Clarke: A hollókirály
Könyvtár

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1806-ot írunk. Anglia minden erejét lefoglalja a Napóleonnal vívott háború, a gyakorlati mágia pedig már évszázadok óta feledésbe merült a szigetországban. De az egykoron oly nagyszerű varázslás történelmét kutató tudósok egy napon hirtelen felfedezik, hogy mégis van egy varázsló, aki a gyakorlatban igenis használja a mágiát: a Hurtfew apátságban, a világtól elvonultan élő Mr. Norrell. Amikor felkérik, hogy mutassa be tudását, Mr. Norrell varázslatot bocsát a Yorki katedrálisra, mire a szobrok beszélni és énekelni kezdenek. A hír villámgyorsan eljut Anglia utolsó szegletébe is. A mágus pletykáktól övezve Londonba utazik, ahol feltámaszt egy gyönyörű, halott fiatalasszonyt, majd a kormány kérésére beavatkozik a háborúba: szellemhajói halálra rémítik a franciákat.

Norrell azonban nem sokáig lesz egyeduralkodó mágus, mert felbukkan a briliáns, fiatal varázsló, Jonathan Strange. A jóképű és vakmerő Strange tökéletes ellentéte az óvatos és körülményes Norrellnek, aki ennek… (tovább)

Eredeti mű: Susanna Clarke: Jonathan Strange & Mr Norrell

Eredeti megjelenés éve: 2004


Enciklopédia 1


Hirdetés

Kedvencelte 25

Most olvassa 13

Várólistára tette 84

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 3

Elcserélné vagy eladná

>!
2.500 Ft ★★★★★ Eladó
pazola könyve Susanna Clarke: A hollókirály

Kiemelt értékelések

+
>!
kalamáris
Susanna Clarke: A hollókirály

Jane Austen esete a cseregyerekekkel

A történet úgy kezdődött, hogy felütöttem a könyvet, majd a következő háromszázhúsz oldalon keresztül csak vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam, nem is tudom mire, talán hogy megjelenjen a Hollókirály, vagy a tündérúr elhálja homoerotikus nászát a néger szolgálóval, nekem édes mindegy, csak történjen már végre valami, ami értelmet adna annak a rengeteg olvasásra pocsékolt időnek. De nem történt.

Amellett, hogy a könyvre ráfért volna egy iratmegsemmisítő, de legalábbis egy jó szerkesztő, az átlag két oldalanként felbukkanó lábjegyzetek ravaszul úgy vannak elhelyezve, hogy mihelyst egy kicsit beleélném magam a történetbe, azonnal páros lábbal rúgjanak ki belőle, sorok százain keresztül csámcsogva a Hollókirály zokniviselési szokásain, Mr. Norrell futószemölcseinek kórtörténetén, és hasonló lényegtelen információkon, amik csak az olvasó frusztrációját teljesítik ki a könyv világa helyett (mert valószínűleg ez lett volna a szerző célja az apró betűs részekkel). Ez különösen gyötrelmes az análretentív olvasóknak, mint amilyen pl. én is vagyok: ha felcsapok valahol egy könyvet, azt a lapot kényszeresen el kell olvasnom az első betűtől az utolsóig, legyen az Németország cukorexportjának tíz éves kimutatása, avagy esszé a rágcsálók bélrendszerében előforduló egzotikus kórokozókról. Ha már muszáj volt leírni őket, az én és sorstársaim kedvéért igazán bezsúfolhatták volna a kötet végére is azokat a nyavalyás lábjegyzeteket.

Vannak persze egyéb kifogásaim is, például a viaszbábuk kirobbanó elevenségével és bájával rendelkező karakterek, és a pedáns, agyonmosott világ, amelyben mozognak, de ezek mind elhalványulnak az írónő stílusának problémája mellett. A könyv nyelvezete ugyanis – ez a Walt Disney és Bridget Jones szentségtelen kopulációjából fogant fattyú, amit egy tizenkilencedik századi angol illemtankönyv lapjain pelenkáztak * – teljesen szétrágta az idegeimet, olyannyira, hogy mikor végül megláttam a „franc” szót kipontozva (vagy a fene volt az? áh, a f** tudja már), keresztülhajítottam a könyvet a szobán, feltéptem az ablakot, és trágárságokat sikoltoztam az illatos tavaszi levegőbe, amíg enyhülni nem kezdett az agyamat préselő nyomás.

Mindezek ellenére valahogy csak átrágtam magam azon a sok száz oldalon, tehát nem teljesen reménytelen a könyv: a tündér-hókuszpókusz leírása és a beékelt anekdoták helyenként egész lebilincselőek, a történet andalító hömpölygése pedig felér egy kiadós alvással, de mindez sajnos nem elég, hogy jóvátegye a regény túlírtságát. Egy eredeti ötlet – a professzionális kritikusok minden ömlengése ellenére – még nem emel egy könyvet a fantasy műfaj megújítójává. (Ellenben egy eredeti ötlet, hétszázhetven oldalra kibővítve, táblaborítóval – na, az remek ventilátor-alátétté emel bármilyen könyvet, ezt tanúsíthatom.)

        __

* ”Ó, a manóba, hát azok a rosszcsont tündérek nem felkoncolták megint az összes szolgálómat, nem is beszélve a kölyökkutyákról, amiket egyenesen Bloomsburyből küldött Rosefart úr!? De lám, micsoda szerencse, néhányan még mozgolódnak! Mabel kedves, mihelyst befejezte a belsőségei visszatömködését a hasába, lenne oly szíves és hozna nekem és Mr. Strange-nek egy csésze mályvacukros teát!? Csak nyugodtan, gyermekem, nehogy siettetve érezze magát!”

23 hozzászólás
+
>!
nyerw MP
Susanna Clarke: A hollókirály

A regény nyelve és cselekménye olyan töretlen összhangban volt végig, hogy csak gratulálni tudok a szerzőnek és a fordítónak. Nem pusztán tökéletesen kivitelezett stílusgyakorlat (nemcsak Jane Austen, hanem eleve a 19. század eleji angol regény stílusa), hanem érzésem szerint stílusparódia is. Az angol arisztokrácia sokszor kifigurázott, vitathatatlanul modoros, körülményeskedő nyelvhasználata itt is jelen van, és szépen simul bele a narrációba, amely a kor megszokott elbeszélői hagyományait követi; ironikus, végtelenül részletező és alapos, ugyanakkor nem tör a lélektani regény babérjaira sem…bár Mr Norell figurájának, a kicsinyes, féltékeny, ugyanakkor gyáva ember prototípusának olvasásakor megvolt a nagy felismerésélmény. A szereplők nagyon plasztikusak, még ha nem is lépnek túl a romantikus irodalom szereplőábrázolási hagyományain – azaz eléggé sablonosak.

Úgy gondolom egyébként, hogy a fentebb emlegetett irodalmi nyelv és hagyományok ismerete nélkül nehezebb olvasni a könyvet. Pláne, ha ezt a szerző néhol egész nyilvánvalóan el is túlozza.

Ehhez lazán kapcsolódik a jegyzetanyag is, amelyet néhányan fárasztónak találtak; egyrészt pontosságra törekszik, másrészt nyilvánvalóvá válik általa a „világépítés” igénye és folyamata – emberek, itt egy alternatív történelmet kéne felvázolni, hogyan másképpen történhetne ez?

Ezek mellett szerintem a regény fő témája az interpretáció problémája. Norell jó filológus módjára szövegeket kutat, hasonlít össze és próbál értelmezni. A mágiát magát és annak működését Strange egészen másképp kezeli, és ez okozza köztük az alapvető feszültséget. Közéleti tevékenységük és azok eltérései is pontosan erre épülnek; használjuk vagy beszéljünk róla, vannak-e etikai korlátai, és ha igen, hol. És persze: hogyan értelmezhető a Hollókirály alakja. Norell tagadja a magáétól különböző értelmezések létjogosultságát, ezzel pedig igen káros hatása van egy olyan folyamatban (az angol mágia ügye), amelynek előrehaladásáért elvileg küzd.

Azt nem gondolnám, hogy a fantasyműfaj megújítója lenne Clarke regénye, de mindenképpen jó könyv, és ügyes irodalmi játék emellett.

+
>!
Tozsó
Susanna Clarke: A hollókirály

Én lehúzom.
A könyv boritóján rakás díj felsorolva, egy barátom ajánlotta, ezért berendeltem karácsonyra és neki estem.
A 320. oldal környékén tartottam ott, hogy lerakom, mert annyira unatkozom. Életemben talán 5 könyvet hagytam félbe…
Aztán véletlenül a 340. oldal környékén történt valami kicsit izgalmasabb, ezért átrágtam magam rajta.
800 oldal unalom….
Persze mondhatjuk, hogy egyedi világ, meg érdekes történet, de ha többször elalszom egy könyvön, ott a könyvvel van baj…

+
>!
Traclon
Susanna Clarke: A hollókirály

Egyik barátom adta kölcsön, vehemensen ajánlotta, hogy mennyi jót hallott róla, mennyi mindenféle díjat kapott, ezért megvette, bár ő még nem olvasta…nos, mindehhez képest, nekem talán életem egyetlen fantasyja, amit félbehagytam, valamivel a könyv fele előtt. Ez pedig mindent elmond. Unalmas, vontatott, dagályos, ehhez képest pedig olyan hosszú, hogy gyakorlatilag élvezhetetlen. Az olyan könyvek, melyeknél olvasás közben azt számolgatom, hány oldal van még hátra, azokkal már bizony baj van.
Vissza is adtam a barátomnak, hogy szenvedje végig, ha akarja, de nekem elég volt…

+
>!
Vetési_István
Susanna Clarke: A hollókirály

Lenyűgöző egy könyv.
Minden tiszteletem az Agave kiadóé, hogy belefogott a kiadásába. Még egy ilyen tökéletesen kivitelezett fordítással is látszik, hogy mennyire kétesélyes a könyv fogadtatása. A szokatlanságát és egyediségét vagy megszereti az ember, vagy pedig maradéktalan unalmasnak találja (ami észre is vehető a legtöbb értékelésen).
Mint rutinos fantasy olvasó, az elején nehéz volt hozzászokni, hogy teljesen más a koncepciója, mint az általam eddig olvasott könyveknek. Persze lehet mondani, hogy ez is az egyik ismertetőjele a zseniális alkotásoknak, de itt azért ennél egy kicsit többről van szó.
A legjobb tanács amit a jövőbeli olvasóknak adni tudok, az az, hogy a kezdetekben ne a többi fantasy könyvhöz mérje. Ez egyébként se tanácsos, de ennél a könyvnél kimondottan rossz ötlet.

+
>!
yves
Susanna Clarke: A hollókirály

Roppant lassan indul, és később is előfordul, hogy legszívesebben kitépnénk belőle pár oldalnyi céltalan történést, de mégis. Egyszer csak észrevétlenül beszippant a világa, és akkor már nem lehet letenni.

Olvasás közben eldöntöttem, hogy bármennyire is tetszik, a gyötrelmes kezdés miatt nem fogom újraolvasni. Most már nem vagyok olyan biztos ebben.

1 hozzászólás
+
>!
nixer
Susanna Clarke: A hollókirály

Aki félbe hagyja 100-200 oldal után, az sajnálhatja, az egyik legjobb fantasy, amit valaha olvastam, és úgy tökéletes ahogy van.

+
>!
Willlow
Susanna Clarke: A hollókirály

Annak ellenére, hogy a címszereplő finoman szólva nem épp a könyvekben szokásos hamarsággal tűnik fel, számomra nem volt unalmas. Kétségtelen, hogy időnként idegtépő volt, de nem önmagában a túláradó modorosság miatt, az más, ezt a kort és társadalmat lefestő könyvekben is pont így jelenik meg…hanem a modorosság és szűklátókörűség összejátszásából születő tehetetlenség, félreértések, emberi butaság és rosszindulat okán. Azért ráférne egy folytatás.

+
>!
Véda MP
Susanna Clarke: A hollókirály

Hááááááááát…azt hiszem nálam ütötte az „oly annyira egyedi, hogy épp azért nem tetszik” kategóriát. Annyira untam, hogy hajszoltam az oldalakat, de csigalassúságúnak tűnt az egész, mint valami végtelenített imamalom.

2 hozzászólás
+
>!
alaurent P
Susanna Clarke: A hollókirály

Még szerencse, hogy nem olvasom előre az értékeléseket, mert valószínű elriasztottak volna a könyvtől. Ehhez a vastagsága is majdnem elég volt, de hosszú várólistai pihentetés után csak rászántam magam, és nem bántam meg. Nem jó fantasyt olvastam, de érdekeset. Nem letehetetlent, de ötleteset. Nem pörgőset, de romantikusat – Jane Austen stílusához hasonlítani egyáltalán nem volt elrontva –, igyekezett archaikus lenni, igyekezett a stílusát arisztokratikusra forgatni.
Alternatív történelem, Mágiaügyi Minisztériummal és állami alkalmazásban álló varázslókkal, érdekesen kitalált világ a valóság és a tündérhon határán. Szereplői hús-vér emberek, egyénítettek, szerethetők és utálhatók. Jó, hogy amikor olvastam, volt időm és volt türelmem, mert így többre jutottam vele. Alszom rá, mielőtt eldönteném, elolvasom-e, ha lesz második része.


Népszerű idézetek

+
>!
Hush_Campo

Lehet, hogy bennem van a hiba, de talán az embereket nem teheti boldoggá az, aminek a tündérek örülnek.

+
>!
Hush_Campo

A két úr valóságos lovagi tornát rendezett a mosolyokkal.

+
>!
Hush_Campo

Mintha megkóstoltak volna egy vonósnégyest vagy megsüketítette volna őket a kék szín látványa.

+
>!
Hush_Campo

Mi másra való a szépség, ha nem arra, hogy rikító jelként hirdesse a felsőbbrendűségünket a többiekhez képest?

+
>!
Hush_Campo

Gyakran mosolygott, és mivel a mosoly a legelőnyösebb ékszer, amit egy hölgy csak viselhet.

+
>!
Hush_Campo

– Ne nézzen már rám olyan dühösen! Ha igaz is, hogy mágus vagyok, hát nem nagyon árthatok senkinek. Más szakértők tündéreket és rég halott királyokat idéznek meg. Én csak egy bankárt varázsoltam a tükörbe.

+
>!
Hush_Campo

– A mágusok ölni is tudnak a mágiával? – kérdezte Lord Wellington Strange-től.Strange a homlokát ráncolta. Láthatólag nem tetszett neki a kérdés.
– Szerintem a mágusok tudnak – vélte –, de az úriembereknek nem szabad.

+
>!
Hush_Campo

A házat Gregory Absalom, VIII. Henrik, Mária királynő és Erzsébet királynő udvari mágusa építtette a tizenhatodik században. Ha egy varázsló teljesítményét a sikeres varázslatok számával mérjük, Absalom nem is tekinthető mágusnak, hiszen a varázslatai mindig hatástalanok maradtak. Ha viszont eltekintünk ettől, és inkább azt a pénzt számoljuk, amit a varázslataival összegyűjtött, bizton állíthatjuk, hogy Absalom volt az egyik legnagyobb mágus, aki valaha élt. Nyomorúságba született, és gazdag emberként halt meg.

+
>!
voisin

A tölgyekkel összebarátkozhat az ember, sőt megóvják az ellenséggel szemben is, ha igaznak érzik ügyét. Köztudott, hogy a nyírfák átjárót biztosítanak Tündérországba. A kőrisfák nem hagynak fel gyászukkal, amíg a Hollókirály haza nem tér.

+
>!
voisin

De hiába is próbálta volna elmagyarázni. Valahányszor erről a témáról akart beszélni, megváltoztak a szavai, és értelmetlen dolgokról zagyvált: haragból főzött sörről, bosszúhadjáratokról, arról a lányról, akinek a növő holdnál opálokká és gyöngyökké változtak a könnyei, és akinek a fogyó holdnál vérrel teltek meg a lábnyomai. Ezért inkább nem is kezdett bele.


Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is