!

A hollókirály 160 csillagozás

Susanna Clarke: A hollókirály Susanna Clarke: A hollókirály
Régikönyvek.hu · 4.780 Ft –15% 4.063 Ft
Könyvtár

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1806-ot írunk. Anglia minden erejét lefoglalja a Napóleonnal vívott háború, a gyakorlati mágia pedig már évszázadok óta feledésbe merült a szigetországban. De az egykoron oly nagyszerű varázslás történelmét kutató tudósok egy napon hirtelen felfedezik, hogy mégis van egy varázsló, aki a gyakorlatban igenis használja a mágiát: a Hurtfew apátságban, a világtól elvonultan élő Mr. Norrell. Amikor felkérik, hogy mutassa be tudását, Mr. Norrell varázslatot bocsát a Yorki katedrálisra, mire a szobrok beszélni és énekelni kezdenek. A hír villámgyorsan eljut Anglia utolsó szegletébe is. A mágus pletykáktól övezve Londonba utazik, ahol feltámaszt egy gyönyörű, halott fiatalasszonyt, majd a kormány kérésére beavatkozik a háborúba: szellemhajói halálra rémítik a franciákat.

Norrell azonban nem sokáig lesz egyeduralkodó mágus, mert felbukkan a briliáns, fiatal varázsló, Jonathan Strange. A jóképű és vakmerő Strange tökéletes ellentéte az óvatos és körülményes Norrellnek, aki ennek… (tovább)

Eredeti mű: Susanna Clarke: Jonathan Strange & Mr Norrell

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
768 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155049514 · Fordította: Heinisch Mónika · Illusztrálta: Portia Rosenberg
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2006
766 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637118543 · Fordította: Heinisch Mónika · Illusztrálta: Portia Rosenberg

Enciklopédia 29

Szereplők népszerűség szerint

John Childermass · Jonathan Strange · Gilbert Norrell · Hollókirály · olvasó · George Byron · katona · Stephen Black

Helyszínek népszerűség szerint

könyvtár · Edinburgh


Hirdetés

Kedvencelte 34

Most olvassa 27

Várólistára tette 143

Kívánságlistára tette 111

Kölcsönkérné 3

Elcserélné vagy eladná

>!
2.500 Ft ★★★★★ Eladó
pazola könyve Susanna Clarke: A hollókirály

Kiemelt értékelések

+
>!
pdaniel

Jane Austen esete a cseregyerekekkel

A történet úgy kezdődött, hogy felütöttem a könyvet, majd a következő háromszázhúsz oldalon keresztül csak vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam, nem is tudom mire, talán hogy megjelenjen a Hollókirály, vagy a tündérúr elhálja homoerotikus nászát a néger szolgálóval, nekem édes mindegy, csak történjen már végre valami, ami értelmet adna annak a rengeteg olvasásra pocsékolt időnek. De nem történt.

Amellett, hogy a könyvre ráfért volna egy iratmegsemmisítő, de legalábbis egy jó szerkesztő, az átlag két oldalanként felbukkanó lábjegyzetek ravaszul úgy vannak elhelyezve, hogy mihelyst egy kicsit beleélném magam a történetbe, azonnal páros lábbal rúgjanak ki belőle, sorok százain keresztül csámcsogva a Hollókirály zokniviselési szokásain, Mr. Norrell futószemölcseinek kórtörténetén, és hasonló lényegtelen információkon, amik csak az olvasó frusztrációját teljesítik ki a könyv világa helyett (mert valószínűleg ez lett volna a szerző célja az apró betűs részekkel). Ez különösen gyötrelmes az análretentív olvasóknak, mint amilyen pl. én is vagyok: ha felcsapok valahol egy könyvet, azt a lapot kényszeresen el kell olvasnom az első betűtől az utolsóig, legyen az Németország cukorexportjának tíz éves kimutatása, avagy esszé a rágcsálók bélrendszerében előforduló egzotikus kórokozókról. Ha már muszáj volt leírni őket, az én és sorstársaim kedvéért igazán bezsúfolhatták volna a kötet végére is azokat a nyavalyás lábjegyzeteket.

Vannak persze egyéb kifogásaim is, például a viaszbábuk kirobbanó elevenségével és bájával rendelkező karakterek, és a pedáns, agyonmosott világ, amelyben mozognak, de ezek mind elhalványulnak az írónő stílusának problémája mellett. A könyv nyelvezete ugyanis – ez a Walt Disney és Bridget Jones szentségtelen kopulációjából fogant fattyú, amit egy tizenkilencedik századi angol illemtankönyv lapjain pelenkáztak * – teljesen szétrágta az idegeimet, olyannyira, hogy mikor végül megláttam a „franc” szót kipontozva (vagy a fene volt az? áh, a f** tudja már), keresztülhajítottam a könyvet a szobán, feltéptem az ablakot, és trágárságokat sikoltoztam az illatos tavaszi levegőbe, amíg enyhülni nem kezdett az agyamat préselő nyomás.

Mindezek ellenére valahogy csak átrágtam magam azon a sok száz oldalon, tehát nem teljesen reménytelen a könyv: a tündér-hókuszpókusz leírása és a beékelt anekdoták helyenként egész lebilincselőek, a történet andalító hömpölygése pedig felér egy kiadós alvással, de mindez sajnos nem elég, hogy jóvátegye a regény túlírtságát. Egy eredeti ötlet – a professzionális kritikusok minden ömlengése ellenére – még nem emel egy könyvet a fantasy műfaj megújítójává. (Ellenben egy eredeti ötlet, hétszázhetven oldalra kibővítve, táblaborítóval – na, az remek ventilátor-alátétté emel bármilyen könyvet, ezt tanúsíthatom.)

        __

* ”Ó, a manóba, hát azok a rosszcsont tündérek nem felkoncolták megint az összes szolgálómat, nem is beszélve a kölyökkutyákról, amiket egyenesen Bloomsburyből küldött Rosefart úr!? De lám, micsoda szerencse, néhányan még mozgolódnak! Mabel kedves, mihelyst befejezte a belsőségei visszatömködését a hasába, lenne oly szíves és hozna nekem és Mr. Strange-nek egy csésze mályvacukros teát!? Csak nyugodtan, gyermekem, nehogy siettetve érezze magát!”

24 hozzászólás
+
>!
Orsika89 

Annyira akartam szeretni ezt a könyvet!
Olyan elszántan, rendíthetetlenül hittem neki, hogy le fog nyűgözni, csak egy kicsit kell még várnom… aztán a 300-ik oldal körül elkezdtem kételkedni.
Majd szép fokozatosan bejártam a kétségbeesés, a düh, a közöny és az apátia lépcsőfokait. Unatkoztam olvasás közben. Nem tudott lekötni sem a cselekmény – amit folyamatosan megakasztott mindenféle aprólékos, de teljesen lényegtelen, érdektelen információ morzsa – sem az írásmód – amit száraznak, körülményeskedőnek és nehézkesnek éreztem.
Pedig az ötlet tetszett: teljesen új oldalról közelített a 19. századi Angliához, a mágiához, a tündérvilághoz.
De sajnos itt is érvényesül a régi szabály: a kevesebb több lett volna. 350-400 oldal bőven elég lett volna és egy erős kezű szerkesztő is ráfért volna, hogy kigyomlálja a történet menetét teljesen felborító – ezáltal a könyvet élvezhetetlenné tévő – mindenféle roppant fontos apró-cseprő kiegészítő információ rengetegét.
A végén kicsit felrázott apatikus szendergésemből az a furcsa, álomvilágot idéző valóság, amibe átcsúsztak szereplőink, megragadva az Angliát és a tündérvilágot elválasztó hatávonal mezsdjéjén, de sajnos ezt nem követte egy kiemelkedő csúcspontpont, nem volt katarzis, nem volt semmi… és mikor hirtelen vége lett a könyvnek bár éreztem valami megkönnyebbülés félét, ez csupán annak a ténynek szól, hogy végre becsukhatom a könyvet.
Nagyon sajnálom, mert lehetett volna ez egy 5 csillagos könyv: az ötlet remek volt, a kivitelezés kevésbé.

6 hozzászólás
+
>!
Berindea_Petra

Még most sem tudom megfogalmazni, milyen olvasmányélmányt nyujtott. Valami mást.
Ha olyat akarsz olvasni amilyet még nem, vagy egész éjjel táncolni akarsz, hivd a bogáncspihehajú tündért, vagy olvasd a Hollókirályt. Ha nincs meg, Mr. Norrel, vagy Mr. Strange elvarázsol a maguk kifogástalan angol úriemberhez méltó eleganciájával.
(Először lehuztam. Tévedtem. Jó.)

6 hozzászólás
++
>!
Röfipingvin MP

Hát az a helyzet, hogy bár érdekes volt az alapkoncepció – 1800-as évek, ismert dolog a mágia, de kvázi kihalt, gyakorlati mágia helyett az elméleti „dívik” –, szerteágazó volt a cselekmény és néhány döccenőtől eltekintve olyan volt, mintha korabeli regény olvasnék, mégis sokszor untam és nem izgatott, hogy mi lesz Mr. Norrell vagy Mr. Strange sorsa…
Az a véleményem, hogy hiába, hogy tíz évet ölel fel a könyv, rettenetesen túl van írva. Semmi gond nem lenne a 700+ oldalszámmal, ha izgalmasabb, pörgősebb lenne a cselekmény. De itt a túlírás sajnos nem ezen a téren mutatkozik meg. Millió és egy kitekintés, aminek semmi teteje, igazán lényegi köze a cselekményhez szinte semmi. A rengeteg lábjegyzet is hol érdekes, hol meg egyáltalán nem izgatott, kb. a könyv felétől el is tekintettem az olvasásuktól… Mea culpa.
Az utolsó 150 oldalon, ahogy épült a végkifejlet egyre jobban lekötött engem is a könyv, de aztán a vége is olyan semmilyen lett. Vártam volna, ha nem is katarzist, de legalább egy kis vérnyomásemelést, de semmi.
A sorozatba azért belekukkantok, kíváncsi vagyok, hogy álmodták ezt meg vászonra.

+
>!
nyerw

A regény nyelve és cselekménye olyan töretlen összhangban volt végig, hogy csak gratulálni tudok a szerzőnek és a fordítónak. Nem pusztán tökéletesen kivitelezett stílusgyakorlat (nemcsak Jane Austen, hanem eleve a 19. század eleji angol regény stílusa), hanem érzésem szerint stílusparódia is. Az angol arisztokrácia sokszor kifigurázott, vitathatatlanul modoros, körülményeskedő nyelvhasználata itt is jelen van, és szépen simul bele a narrációba, amely a kor megszokott elbeszélői hagyományait követi; ironikus, végtelenül részletező és alapos, ugyanakkor nem tör a lélektani regény babérjaira sem…bár Mr Norell figurájának, a kicsinyes, féltékeny, ugyanakkor gyáva ember prototípusának olvasásakor megvolt a nagy felismerésélmény. A szereplők nagyon plasztikusak, még ha nem is lépnek túl a romantikus irodalom szereplőábrázolási hagyományain – azaz eléggé sablonosak.

Úgy gondolom egyébként, hogy a fentebb emlegetett irodalmi nyelv és hagyományok ismerete nélkül nehezebb olvasni a könyvet. Pláne, ha ezt a szerző néhol egész nyilvánvalóan el is túlozza.

Ehhez lazán kapcsolódik a jegyzetanyag is, amelyet néhányan fárasztónak találtak; egyrészt pontosságra törekszik, másrészt nyilvánvalóvá válik általa a „világépítés” igénye és folyamata – emberek, itt egy alternatív történelmet kéne felvázolni, hogyan másképpen történhetne ez?

Ezek mellett szerintem a regény fő témája az interpretáció problémája. Norell jó filológus módjára szövegeket kutat, hasonlít össze és próbál értelmezni. A mágiát magát és annak működését Strange egészen másképp kezeli, és ez okozza köztük az alapvető feszültséget. Közéleti tevékenységük és azok eltérései is pontosan erre épülnek; használjuk vagy beszéljünk róla, vannak-e etikai korlátai, és ha igen, hol. És persze: hogyan értelmezhető a Hollókirály alakja. Norell tagadja a magáétól különböző értelmezések létjogosultságát, ezzel pedig igen káros hatása van egy olyan folyamatban (az angol mágia ügye), amelynek előrehaladásáért elvileg küzd.

Azt nem gondolnám, hogy a fantasyműfaj megújítója lenne Clarke regénye, de mindenképpen jó könyv, és ügyes irodalmi játék emellett.

+
>!
Vetési_István

Lenyűgöző egy könyv.
Minden tiszteletem az Agave kiadóé, hogy belefogott a kiadásába. Még egy ilyen tökéletesen kivitelezett fordítással is látszik, hogy mennyire kétesélyes a könyv fogadtatása. A szokatlanságát és egyediségét vagy megszereti az ember, vagy pedig maradéktalan unalmasnak találja (ami észre is vehető a legtöbb értékelésen).
Mint rutinos fantasy olvasó, az elején nehéz volt hozzászokni, hogy teljesen más a koncepciója, mint az általam eddig olvasott könyveknek. Persze lehet mondani, hogy ez is az egyik ismertetőjele a zseniális alkotásoknak, de itt azért ennél egy kicsit többről van szó.
A legjobb tanács amit a jövőbeli olvasóknak adni tudok, az az, hogy a kezdetekben ne a többi fantasy könyvhöz mérje. Ez egyébként se tanácsos, de ennél a könyvnél kimondottan rossz ötlet.

+
>!
sepa IP

Hosszú évekig nem jutottam tovább a könyv negyedén, mert valahogy sosem alakult úgy, hogy huzamosabb ideig oda tudjak figyelni rá, ezt meg máshogy nem lehet olvasni. Hát, most pont akadt egy olyan időszakom, amikor mást nem tudtam csinálni, mint olvasni, úgyhogy végre törlesztettem ezt az adósságomat is.

Őszintén? Nem történik túl sok minden a könyvben, legalábbis ahhoz képest, hogy milyen hosszú. Kicsit olyan, mintha Jane Austen egyik regényét olvasná az ember, csak itt nem szerelmi sokszögekről és házasodásról van szó, hanem az angol mágia visszahozásáról. Gyakran humoros, fanyar, helyenként hátborzongató, összességében pedig lenyűgöző mű. Nem mondom, kell hozzá kitartás, mert a lábjegyzetek puszta mennyiségétől könnyű sírógörcsöt kapni, de egyik sem felesleges, mindegyik arról árulkodik, hogy a szerző milyen pontosan ismeri az általa megalkotott világot. A fordítás és a szerkesztés pedig igazán alapos, minőségi munka. Nem a közelmúltban olvastam, de nem rémlik, hogy bármi ezzel kapcsolatos kizökkentett volna – az ilyet azért megjegyezném. Szóval le a kalappal a fordító és a kiadó előtt is.

Milyen kár, hogy Susanna Clarke nem fejezett be azóta egy következő regényt.

+
>!
Tozsó

Én lehúzom.
A könyv boritóján rakás díj felsorolva, egy barátom ajánlotta, ezért berendeltem karácsonyra és neki estem.
A 320. oldal környékén tartottam ott, hogy lerakom, mert annyira unatkozom. Életemben talán 5 könyvet hagytam félbe…
Aztán véletlenül a 340. oldal környékén történt valami kicsit izgalmasabb, ezért átrágtam magam rajta.
800 oldal unalom….
Persze mondhatjuk, hogy egyedi világ, meg érdekes történet, de ha többször elalszom egy könyvön, ott a könyvvel van baj…

+
>!
Traclon

Egyik barátom adta kölcsön, vehemensen ajánlotta, hogy mennyi jót hallott róla, mennyi mindenféle díjat kapott, ezért megvette, bár ő még nem olvasta…nos, mindehhez képest, nekem talán életem egyetlen fantasyja, amit félbehagytam, valamivel a könyv fele előtt. Ez pedig mindent elmond. Unalmas, vontatott, dagályos, ehhez képest pedig olyan hosszú, hogy gyakorlatilag élvezhetetlen. Az olyan könyvek, melyeknél olvasás közben azt számolgatom, hány oldal van még hátra, azokkal már bizony baj van.
Vissza is adtam a barátomnak, hogy szenvedje végig, ha akarja, de nekem elég volt…


Népszerű idézetek

+
>!
Belle_Maundrell

Ha valakinek a teste beteg, alvás közben még enyhet talál, ám a tébolyultat az álmába is követik a démonok.

515. oldal, 47. "Egy fekete krapek, meg egy kék fickó - az mán jelent valamit"

Kapcsolódó szócikkek: alvás · betegség · őrület
+
>!
Belle_Maundrell

A rajzolás olyan megfigyelőképességet ad az embernek, aminek máshol is hasznát veheti.

533. oldal, 48. A metszetek

Kapcsolódó szócikkek: Jonathan Strange
+
>!
Belle_Maundrell

Mostanában az ember nagyon sok mágiát találhat a könyvekben.

96. oldal, 8. A bogáncspihe hajú úr

Kapcsolódó szócikkek: könyv · mágia
+++
>!
Belle_Maundrell

Mindkét nemben vannak olyan emberek, akik első ránézésre közömbösnek tűnnek, de ahogy közelebbről is megismerjük őket, egyre jobban megszépülnek.

478. oldal, 43. Mr. Hyde különös kalandja

+
>!
Belle_Maundrell 

A könyv feladata megőrizni a szavakat. (…) Viszont a szavakat az olvasónak kell értelmeznie!

757. oldal, 69. Strange követői és Norrell követői

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás · olvasó
+
>!
Belle_Maundrell

(…) A mágia lényegében ugyanaz, mint a madarak vad gondolata amint belevetik magukat a semmibe. Nincs is olyan lény a világon, amelyik alkalmasabb lenne a varázslásra. Még a legkisebb madár is képes egyenesen kirepülni ebből a világból, és véletlenül valamelyik Másik Világba megérkezni. Honnan jön a szél, ami megsimítja az arcod, honnan a fuvallat, ami belelapoz a könyvedbe? Ahol az apró vadmadarak szeleburdi varázslata találkozik az Ember mágiájával, ahol a szél, az eső és a fák nyelve érthetővé válik, ott találkozunk a Hollókirállyal…

134. oldal, 13. A mágus a Threadneedle utcából

Kapcsolódó szócikkek: Hollókirály · madár · mágia
+
>!
Belle_Maundrell

– A fák! – ismételte Henry.
– Milyen fák?
– Azok! – mutatott Henry az ablakon túlra, ahol több ősi, hatalmas tölgy, kőris és bükk állt.
– A szomszédok szerint egészen kivételes példányok. A saját dolgukkal törődnek, engem még sohasem zavartak. Valamikor nekem is meg kellene dicsérnem a szomszédok fáit.
– De elzárják a fény útját!
– Ön is elzárja, Henry barátom, mégsem emeltem még soha fejszét önre.

480. oldal, 43. Mr. Hyde különös kalandja

Kapcsolódó szócikkek: Jonathan Strange
+
>!
Belle_Maundrell

Vannak dolgok, amiket nem szabad papírra vetni, hogy az egész világ elolvashassa.

25. oldal, 1. A könyvtár Hurtfew-ban


Hasonló könyvek címkék alapján