!

A hollókirály 143 csillagozás

Susanna Clarke: A hollókirály Susanna Clarke: A hollókirály

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1806-ot írunk. Anglia minden erejét lefoglalja a Napóleonnal vívott háború, a gyakorlati mágia pedig már évszázadok óta feledésbe merült a szigetországban. De az egykoron oly nagyszerű varázslás történelmét kutató tudósok egy napon hirtelen felfedezik, hogy mégis van egy varázsló, aki a gyakorlatban igenis használja a mágiát: a Hurtfew apátságban, a világtól elvonultan élő Mr. Norrell. Amikor felkérik, hogy mutassa be tudását, Mr. Norrell varázslatot bocsát a Yorki katedrálisra, mire a szobrok beszélni és énekelni kezdenek. A hír villámgyorsan eljut Anglia utolsó szegletébe is. A mágus pletykáktól övezve Londonba utazik, ahol feltámaszt egy gyönyörű, halott fiatalasszonyt, majd a kormány kérésére beavatkozik a háborúba: szellemhajói halálra rémítik a franciákat.

Norrell azonban nem sokáig lesz egyeduralkodó mágus, mert felbukkan a briliáns, fiatal varázsló, Jonathan Strange. A jóképű és vakmerő Strange tökéletes ellentéte az óvatos és körülményes Norrellnek, aki ennek… (tovább)

Eredeti mű: Susanna Clarke: Jonathan Strange & Mr Norrell

Eredeti megjelenés éve: 2004


Enciklopédia 28

Szereplők népszerűség szerint

Hollókirály · olvasó · George Byron · Gilbert Norrell · Jonathan Strange · katona · Stephen Black

Helyszínek népszerűség szerint

könyvtár · Edinburgh


Hirdetés

Kedvencelte 31

Most olvassa 25

Várólistára tette 121

Kívánságlistára tette 106

Kölcsönkérné 4

Elcserélné vagy eladná

>!
2.500 Ft ★★★★★ Eladó
pazola könyve Susanna Clarke: A hollókirály
>!
★★★★★ Eladó Elcserélhető
rafaelo0824 könyve Susanna Clarke: A hollókirály

Kiemelt értékelések

+
>!
pdaniel

Jane Austen esete a cseregyerekekkel

A történet úgy kezdődött, hogy felütöttem a könyvet, majd a következő háromszázhúsz oldalon keresztül csak vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam és vártam, nem is tudom mire, talán hogy megjelenjen a Hollókirály, vagy a tündérúr elhálja homoerotikus nászát a néger szolgálóval, nekem édes mindegy, csak történjen már végre valami, ami értelmet adna annak a rengeteg olvasásra pocsékolt időnek. De nem történt.

Amellett, hogy a könyvre ráfért volna egy iratmegsemmisítő, de legalábbis egy jó szerkesztő, az átlag két oldalanként felbukkanó lábjegyzetek ravaszul úgy vannak elhelyezve, hogy mihelyst egy kicsit beleélném magam a történetbe, azonnal páros lábbal rúgjanak ki belőle, sorok százain keresztül csámcsogva a Hollókirály zokniviselési szokásain, Mr. Norrell futószemölcseinek kórtörténetén, és hasonló lényegtelen információkon, amik csak az olvasó frusztrációját teljesítik ki a könyv világa helyett (mert valószínűleg ez lett volna a szerző célja az apró betűs részekkel). Ez különösen gyötrelmes az análretentív olvasóknak, mint amilyen pl. én is vagyok: ha felcsapok valahol egy könyvet, azt a lapot kényszeresen el kell olvasnom az első betűtől az utolsóig, legyen az Németország cukorexportjának tíz éves kimutatása, avagy esszé a rágcsálók bélrendszerében előforduló egzotikus kórokozókról. Ha már muszáj volt leírni őket, az én és sorstársaim kedvéért igazán bezsúfolhatták volna a kötet végére is azokat a nyavalyás lábjegyzeteket.

Vannak persze egyéb kifogásaim is, például a viaszbábuk kirobbanó elevenségével és bájával rendelkező karakterek, és a pedáns, agyonmosott világ, amelyben mozognak, de ezek mind elhalványulnak az írónő stílusának problémája mellett. A könyv nyelvezete ugyanis – ez a Walt Disney és Bridget Jones szentségtelen kopulációjából fogant fattyú, amit egy tizenkilencedik századi angol illemtankönyv lapjain pelenkáztak * – teljesen szétrágta az idegeimet, olyannyira, hogy mikor végül megláttam a „franc” szót kipontozva (vagy a fene volt az? áh, a f** tudja már), keresztülhajítottam a könyvet a szobán, feltéptem az ablakot, és trágárságokat sikoltoztam az illatos tavaszi levegőbe, amíg enyhülni nem kezdett az agyamat préselő nyomás.

Mindezek ellenére valahogy csak átrágtam magam azon a sok száz oldalon, tehát nem teljesen reménytelen a könyv: a tündér-hókuszpókusz leírása és a beékelt anekdoták helyenként egész lebilincselőek, a történet andalító hömpölygése pedig felér egy kiadós alvással, de mindez sajnos nem elég, hogy jóvátegye a regény túlírtságát. Egy eredeti ötlet – a professzionális kritikusok minden ömlengése ellenére – még nem emel egy könyvet a fantasy műfaj megújítójává. (Ellenben egy eredeti ötlet, hétszázhetven oldalra kibővítve, táblaborítóval – na, az remek ventilátor-alátétté emel bármilyen könyvet, ezt tanúsíthatom.)

        __

* ”Ó, a manóba, hát azok a rosszcsont tündérek nem felkoncolták megint az összes szolgálómat, nem is beszélve a kölyökkutyákról, amiket egyenesen Bloomsburyből küldött Rosefart úr!? De lám, micsoda szerencse, néhányan még mozgolódnak! Mabel kedves, mihelyst befejezte a belsőségei visszatömködését a hasába, lenne oly szíves és hozna nekem és Mr. Strange-nek egy csésze mályvacukros teát!? Csak nyugodtan, gyermekem, nehogy siettetve érezze magát!”

24 hozzászólás
+
>!
nyerw MP

A regény nyelve és cselekménye olyan töretlen összhangban volt végig, hogy csak gratulálni tudok a szerzőnek és a fordítónak. Nem pusztán tökéletesen kivitelezett stílusgyakorlat (nemcsak Jane Austen, hanem eleve a 19. század eleji angol regény stílusa), hanem érzésem szerint stílusparódia is. Az angol arisztokrácia sokszor kifigurázott, vitathatatlanul modoros, körülményeskedő nyelvhasználata itt is jelen van, és szépen simul bele a narrációba, amely a kor megszokott elbeszélői hagyományait követi; ironikus, végtelenül részletező és alapos, ugyanakkor nem tör a lélektani regény babérjaira sem…bár Mr Norell figurájának, a kicsinyes, féltékeny, ugyanakkor gyáva ember prototípusának olvasásakor megvolt a nagy felismerésélmény. A szereplők nagyon plasztikusak, még ha nem is lépnek túl a romantikus irodalom szereplőábrázolási hagyományain – azaz eléggé sablonosak.

Úgy gondolom egyébként, hogy a fentebb emlegetett irodalmi nyelv és hagyományok ismerete nélkül nehezebb olvasni a könyvet. Pláne, ha ezt a szerző néhol egész nyilvánvalóan el is túlozza.

Ehhez lazán kapcsolódik a jegyzetanyag is, amelyet néhányan fárasztónak találtak; egyrészt pontosságra törekszik, másrészt nyilvánvalóvá válik általa a „világépítés” igénye és folyamata – emberek, itt egy alternatív történelmet kéne felvázolni, hogyan másképpen történhetne ez?

Ezek mellett szerintem a regény fő témája az interpretáció problémája. Norell jó filológus módjára szövegeket kutat, hasonlít össze és próbál értelmezni. A mágiát magát és annak működését Strange egészen másképp kezeli, és ez okozza köztük az alapvető feszültséget. Közéleti tevékenységük és azok eltérései is pontosan erre épülnek; használjuk vagy beszéljünk róla, vannak-e etikai korlátai, és ha igen, hol. És persze: hogyan értelmezhető a Hollókirály alakja. Norell tagadja a magáétól különböző értelmezések létjogosultságát, ezzel pedig igen káros hatása van egy olyan folyamatban (az angol mágia ügye), amelynek előrehaladásáért elvileg küzd.

Azt nem gondolnám, hogy a fantasyműfaj megújítója lenne Clarke regénye, de mindenképpen jó könyv, és ügyes irodalmi játék emellett.

++
>!
Vetési_István

Lenyűgöző egy könyv.
Minden tiszteletem az Agave kiadóé, hogy belefogott a kiadásába. Még egy ilyen tökéletesen kivitelezett fordítással is látszik, hogy mennyire kétesélyes a könyv fogadtatása. A szokatlanságát és egyediségét vagy megszereti az ember, vagy pedig maradéktalan unalmasnak találja (ami észre is vehető a legtöbb értékelésen).
Mint rutinos fantasy olvasó, az elején nehéz volt hozzászokni, hogy teljesen más a koncepciója, mint az általam eddig olvasott könyveknek. Persze lehet mondani, hogy ez is az egyik ismertetőjele a zseniális alkotásoknak, de itt azért ennél egy kicsit többről van szó.
A legjobb tanács amit a jövőbeli olvasóknak adni tudok, az az, hogy a kezdetekben ne a többi fantasy könyvhöz mérje. Ez egyébként se tanácsos, de ennél a könyvnél kimondottan rossz ötlet.

+
>!
sepa IP

Hosszú évekig nem jutottam tovább a könyv negyedén, mert valahogy sosem alakult úgy, hogy huzamosabb ideig oda tudjak figyelni rá, ezt meg máshogy nem lehet olvasni. Hát, most pont akadt egy olyan időszakom, amikor mást nem tudtam csinálni, mint olvasni, úgyhogy végre törlesztettem ezt az adósságomat is.

Őszintén? Nem történik túl sok minden a könyvben, legalábbis ahhoz képest, hogy milyen hosszú. Kicsit olyan, mintha Jane Austen egyik regényét olvasná az ember, csak itt nem szerelmi sokszögekről és házasodásról van szó, hanem az angol mágia visszahozásáról. Gyakran humoros, fanyar, helyenként hátborzongató, összességében pedig lenyűgöző mű. Nem mondom, kell hozzá kitartás, mert a lábjegyzetek puszta mennyiségétől könnyű sírógörcsöt kapni, de egyik sem felesleges, mindegyik arról árulkodik, hogy a szerző milyen pontosan ismeri az általa megalkotott világot. A fordítás és a szerkesztés pedig igazán alapos, minőségi munka. Nem a közelmúltban olvastam, de nem rémlik, hogy bármi ezzel kapcsolatos kizökkentett volna – az ilyet azért megjegyezném. Szóval le a kalappal a fordító és a kiadó előtt is.

Milyen kár, hogy Susanna Clarke nem fejezett be azóta egy következő regényt.

+
>!
Tozsó

Én lehúzom.
A könyv boritóján rakás díj felsorolva, egy barátom ajánlotta, ezért berendeltem karácsonyra és neki estem.
A 320. oldal környékén tartottam ott, hogy lerakom, mert annyira unatkozom. Életemben talán 5 könyvet hagytam félbe…
Aztán véletlenül a 340. oldal környékén történt valami kicsit izgalmasabb, ezért átrágtam magam rajta.
800 oldal unalom….
Persze mondhatjuk, hogy egyedi világ, meg érdekes történet, de ha többször elalszom egy könyvön, ott a könyvvel van baj…

+
>!
Traclon

Egyik barátom adta kölcsön, vehemensen ajánlotta, hogy mennyi jót hallott róla, mennyi mindenféle díjat kapott, ezért megvette, bár ő még nem olvasta…nos, mindehhez képest, nekem talán életem egyetlen fantasyja, amit félbehagytam, valamivel a könyv fele előtt. Ez pedig mindent elmond. Unalmas, vontatott, dagályos, ehhez képest pedig olyan hosszú, hogy gyakorlatilag élvezhetetlen. Az olyan könyvek, melyeknél olvasás közben azt számolgatom, hány oldal van még hátra, azokkal már bizony baj van.
Vissza is adtam a barátomnak, hogy szenvedje végig, ha akarja, de nekem elég volt…

+
>!
Gerof

Mielőtt belevágtam a könyvbe, sok kritikában olvastam, hogy vontatott, alig történik valami érdekes. Végül a tévésorozat első része meghozta a kedvemet, hogy én ezt szeretném elolvasni. Való igaz, lassan hömpölyög a cselekmény, akciódúsnak nem lehet nevezni. Viszont nagyon élvezetesen ír a szerző, amikor csak apróságok történnek, azt is olyan hangulatosan tudja előadni, hogy olvastatja magát. Kiválóan tud hangulatot teremteni, vagy éppen a legapróbb mellékszereplőket megrajzolni. Valószínűleg sosem fogom elfelejteni azt az egy bekezdés erejéig feltűnő, krónikus levertségben szenvedő szakácsot, akinek számára egész London olyan, mint a „hideg borsófőzelék”.
A regény eredeti címe tulajdonképpen jobban összefoglalja a tartalmát, hiszen a könyv Norrell és Strange karaktereiről szól, megspékelve a mágia, a tündérek és a Hollókirály köré szövődő rejtélyekkel. Kettejük közül Strange a rokonszenvesebb és akit jobban megismerünk, de éppen titokzatossága és magába forduló természete miatt Norrell-t érdekesebbnek találtam. Róla még olvastam volna többet, hogy derüljön ki akár visszaemlékezések akár párbeszédek formájában, mitől lett az az ember, aki. A két főszereplő mellé ott van egy igazán parádés antagonista, aki egyszerre kaotikus és narcisztikus. Amit tesz, jóformán mind őrültség, ámde van benne rendszer.
Alternatív történelmi-fantasy regény lévén valós szereplőkkel is találkozhatunk, mint pl Wellington és Byron, ami különös ízt adott a történetnek, és az ábrázolásuk is emlékezetesre sikeredett. Az egész regényt végig kíséri az érzés, hogy az írónő szereti a hazáját, ugyanakkor némi csipkelődést, gúnyt sem sajnál, ha bemutatja a tizenkilencedik század embereit és viszonyait.
A lezárás jó lett, nem hagyott bennem hiányérzetet.

+
>!
Banshee

Kissé terebélyes könyv, és az egész történet olyan lassan pereg. Számomra legalábbis…
Mondjuk nagyon szerettem benne az apró történeteket amik tündérekről meg varázslatos dolgokról szóltak, de úgy alapjáraton nem lesz a szívem csücske a könyv.
Bár minden szereplője gondosan ábrázolt, valósághű karakter és nagyon tetszik az egész alapkoncepció, mégse mondom hogy szeretem. Nem szeretem annyira a szereplőit, mert nem szimpatikusak és szerintem egy csomó résznél meg kellett volna húzni a történetet. A Búcsúbáj hölgyei című tündéres írását jobban szeretem az írónőnek, és kiemelkedően örülök annak, hogy a régi angol mesékhez és legendákhoz nyúlik vissza a műveiben.

2 hozzászólás
+
>!
hemynight

Sokat hallottam erről a könyvről, hogy mennyire unalmas. Oda se neki, gondoltam, bírom én az ilyeneket. Igazából bírtam is, olyan 650 oldalon keresztül, de az utolsó száz oldalt már olyan szinten nyögvenyelősen tudtam csak leküzdeni, hogy néha sírhatnékom is volt tőle.
Ebben a könyvben tényleg nem történik semmi. Ha megkérdeznék, miről szól, nem tudnám elmondani. Két varázslóról. Meg hogy csinálnak ezt-azt. De amúgy meg… Nem tudom. Egy pillanatra sem éreztem azt, hogy képtelen lennék letenni a könyvet, mert annyira tudni szeretném, mi fog történni. Inkább csak azt vártam, hogy történjen valami. De nem.
Elvileg itt ugye a mágia van a középpontban. Mindent meg is tudunk róla, kivéve azt, hogy hogyan is működik. Hogy mi az alapja. Milyen elveken nyugszik. És ez engem borzasztóan zavart. Azt hittem, azért tűntek el a gyakorló mágusok, mert elfogytak az ahhoz szükséges képességekkel rendelkező emberek. De kiderült, hogy igazából bárki lehet mágus. De akkor miért volt ez az egész? Nem értem. Nem. Értem.
A három és fél csillag igazából a fantasztikus írásmódra megy. Nagyon tetszett a regény stílusa, a humora, és hogy bár állati idegesítőek voltak a háromnegyed oldalas lábjegyzetek, mégis élvezettel olvastam el mindet. Meg nem mondaná róla az ember, hogy nem tényleg az 1800-as években írták (jó, ez azért enyhe túlzás, de ilyennel mostanában nem nagyon találkozni). Én meg igazából csippantom az ilyeneket, szóval ha másért nem, emiatt tényleg nem bántam meg, hogy végigküszködtem az elejétől a végéig. De azért kétlem, hogy erre képes lennék még egyszer.


Népszerű idézetek

+
>!
Belle_Maundrell

Ha valakinek a teste beteg, alvás közben még enyhet talál, ám a tébolyultat az álmába is követik a démonok.

515. oldal, 47. "Egy fekete krapek, meg egy kék fickó - az mán jelent valamit"

Kapcsolódó szócikkek: alvás · betegség · őrület
+
>!
Belle_Maundrell

A rajzolás olyan megfigyelőképességet ad az embernek, aminek máshol is hasznát veheti.

533. oldal, 48. A metszetek

Kapcsolódó szócikkek: Jonathan Strange
+
>!
Belle_Maundrell

Mindkét nemben vannak olyan emberek, akik első ránézésre közömbösnek tűnnek, de ahogy közelebbről is megismerjük őket, egyre jobban megszépülnek.

478. oldal, 43. Mr. Hyde különös kalandja

+
>!
Belle_Maundrell

A könyv feladata megőrizni a szavakat. (…) Viszont a szavakat az olvasónak kell értelmeznie!

757. oldal, 69. Strange követői és Norrell követői

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás · olvasó
+
>!
Belle_Maundrell

– A fák! – ismételte Henry.
– Milyen fák?
– Azok! – mutatott Henry az ablakon túlra, ahol több ősi, hatalmas tölgy, kőris és bükk állt.
– A szomszédok szerint egészen kivételes példányok. A saját dolgukkal törődnek, engem még sohasem zavartak. Valamikor nekem is meg kellene dicsérnem a szomszédok fáit.
– De elzárják a fény útját!
– Ön is elzárja, Henry barátom, mégsem emeltem még soha fejszét önre.

480. oldal, 43. Mr. Hyde különös kalandja

Kapcsolódó szócikkek: Jonathan Strange
+
>!
Belle_Maundrell

Vannak dolgok, amiket nem szabad papírra vetni, hogy az egész világ elolvashassa.

25. oldal, 1. A könyvtár Hurtfew-ban

+
>!
Hush_Campo

Gyakran mosolygott, és mivel a mosoly a legelőnyösebb ékszer, amit egy hölgy csak viselhet.

+
>!
Belle_Maundrell

Az első dolog, amit egy mágustanonc megtanul, az, hogy vannak mágiáról szóló könyvek, és vannak mágikus könyvek.

22. oldal, 1. A könyvtár Hurtfew-ban

Kapcsolódó szócikkek: könyv · mágia · mágus
+
>!
Hush_Campo

Mintha megkóstoltak volna egy vonósnégyest vagy megsüketítette volna őket a kék szín látványa.

+
>!
Hush_Campo

Lehet, hogy bennem van a hiba, de talán az embereket nem teheti boldoggá az, aminek a tündérek örülnek.


Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is