Egy ​falat csokoládé (Sütikirálynők 1.) 129 csillagozás

Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Claire Keyes, a csodagyerekből lett világhírű zongoraművész két dologhoz végképp nem ért: a sütéshez és a szerelemhez. Az élet azonban úgy hozza, hogy segítenie kell frissen műtött ikertestvérének a családi pékségben, holott a viszonya Nicole-lal egyáltalán nem felhőtlen… Wyatt Knight, Nicole régi jó barátja azt hiszi, ő már örökre kigyógyult a romantikus érzésekből. Egyedül neveli fogyatékkal élő kislányát, és kíváncsian várja Nicole ikertestvérét, Claire-t, akiről annyi rosszat hallott, mint még soha senkiről…

Eredeti megjelenés éve: 2008

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A New York Times sikerszerzője: Romantika Harlequin Magyarország, Vinton

>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2014
324 oldal · ISBN: 9789635388608 · Fordította: Szabó Júlia
>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2014
344 oldal · ISBN: 9789635389179 · Fordította: Szabó Júlia

Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 43

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

zuna19>!
Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Félve kezdtem bele a könyvbe, mivel annyira vegyes értékelések születtek, hozzá, így azt hittem nagy csalódás lesz. De szerencsére nem lett.
Tetszett.
Az alaptörténet tetszik. Az írónő hozta a szokásosat. Nekem kifejezetten tetszenek a történetei. Ez is jó volt.
Igaz a történetben a folyamatos ismételgetés, hogy Jesse mit tett és hogy nem tudja megérteni, hogy ez rossz, nekem sok volt. Biztos vagy 10x leírta ugyanazt az írónő.
Claire viszont nagyon kellemes meglepetés volt, szerethető karakter. Imádtam, hogy sosem adta fel, pedig, ahogy Nicole viselkedett vele, sokszor felháborító volt. Főleg, mikor a halálát kívánta.
Eddig csak Claire-t kedvelem, de remélem fog változni a következő részekben a véleményem a lányokról.
Wyatt az elején szimpi volt, barátsága miatt Nicole-hoz és már csak Amy miatt is, de a közepén egyszerűen nem tudtam kiigazodni rajta. Csak a legvégére sikerült a karakterével kibékülnöm. Claire viszont tényleg végig szerethető volt. A történetben ő volt szerintem a legjobb.
Biztos újraolvasós. Csak ajánlani tudom ezt is.

ZitussKa>!
Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Húztam, vontam, tologattam össze-vissza a várólistámon, csak tudnám, miért?:)
Igazi kis limonádé, az a fajta amit akár megszakítás nélkül is képes az ember olvasni és nagyon gyorsan lehet vele haladni mert a történet visz magával.
Wyatt lánya, Amy, egy tündér kislány! Teljesen elrabolja az ember szívét, érte már megérte olvasni:) Claire pedig tényleg egy csupa szív teremtés, én nagyon megkedveltem. Wyatt volt, hogy felbosszantott mert rettenetesen fafejű volt de még ez is belefért, mert jó kis karakter volt ő is :).
Nagyon élveztem!

Mrs_Curran_Lennart P>!
Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Az írónő előző sorozata egyelőre jobban tetszik. A történet elején sikerült mindjárt felbosszantanom magam. Nicole-t nagyon utáltam. Nem elég, hogy négyszemközt gyűlölködik a testvérével, de hogy még a barátainak és a munkatársainak is aljas módon kibeszéli, az megbocsáthatatlan. Aztán ott van a kishúg, Jesse. Ő is megéri a pénzét, a kis sumák. Claire volt a legszimpatikusabb szereplő. A sok bántás ellenére kitartott, nem utazott el, és mindent megtett a békülésért. Ennyi testvéri konfliktus mellett a romantikus szál csak hab volt a tortán. Wyattnek is adtam volna időnként a lapáttal.

Silverlight>!
Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Nem a kedvenc regényem az írónőtől, de azért tetszett. Testvérek, akik elszakadtak egymástól. Claire és Nicole kapcsolata sem a legjobb, de menedéket nyújt a testvére számára, mikor úgy hozza a sors. Claire és Wyatt között az első perctől érezhető valamiféle sistergés. A kislány nagyon aranyos. A harmadik testvér nem szimpatikus már most sem.

Adri93>!
Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Szeretek Susan Mallery könyvet olvasni, tökéletesen ki tud kapcsolni. Bár most voltak hiányosságok. Claire egy tökéletes álmodozó, kedves, naív, viszont egyben bátor teremtés is. Testvéreivel nem volt felhőtlen gyermekkoruk, mindegyik lány szenvedett. Wyatt egy erős, határozott férfi, aki imádja a kislányát(nálam ez plussz pont :) ) . Bár a végén elég ostobán viselkedett. Nicole és Jesse nem igazán lettek kedvencek, de nem leszek velük előítéletes. Majd a következő részekben minden kiderül. De nálam a fő kedvenc Amy ♥ az a kis csaj egy tündéri pofa ♡♥

Sippancs P>!
Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Így kell keresztezni a könnyű romantikát a családregénnyel, kérem szépen!
Nem gondoltam volna, hogy egy olyan erős és színvonalas sorozat után, mint a Buchanan testvérek, sikerül még Mallery-nek valami újjal, vagy legalább hasonlóan szórakoztató és szerethető sorozattal előállnia, de a Sütikirálynők nyitó kötetével maximálisan meglepett az írónő. Ez a könyv ugyanis minden tekintetben hozta az elvárt színvonalat, hisz nem volt hiány:
• szirupos romantikában,
• családi csatározásban,
• jól kidolgozott karakterekben,
• drámában és izgalmakban,
• minimális humorban és erotikában,
• hullámzó érzelmekben,
• zenében és süteményben.
Számomra szerelem lett első olvasásra.
Kíváncsian várom Nicole történetét!

Navi>!
Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Könnyed, gyorsan olvasós romantikus könyv. Nem a legjobb, de nem is rossz. Minden elismerésem Claire-é, amiért volt elég erő és kitartás benne, hogy tisztázzák a helyzetet Nicole-lal. Hát, Wyatt nem lett álompasi, némelyik húzásáért inkább lapátoto érdemelt volna, de a végére csak megjött az esze. A kedvenc karakterem Amy.

Suzy25>!
Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Imádtam minden sorát. Ez ám az igazi „limonádé” könyv!
Fél csillag levonás csakis Nicole miatt van. Néha azt kívántam bárcsak ki tudnám venni a lapok közül és adhatnék neki két jó nagy pofont!

Marcsi P>!
Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Nem is tudom… :/ Leginkább irracionális volt, sokszor életszerűtlen, nem is igazán éreztem a szereplőket önazonosnak és amúgy is ne mááár…
De tetszett! :D

Adott Claire, aki életében nem tett arrébb egy lábast a konyhában, és amúgy sem ért az alapvető életben maradáshoz sem egyedül, de óriási zongoraművész, ami amúgy évi 2misit hoz a konyhára, szóval üsse kavics. Főhősnőnk erős túlzás azért népi naivaként csodálkozik rá az élet dolgaira, milyen is a vasalás, vagy épp hogy kell lezárni a kocsiját a távirányítóval (wtf?!). Aranyos, kedves és marhára elnéző ideggyenge ikertestvérével, akit a könyv feléig szívlapáttal csapkodtam volna. Adott egy családi szitu, ami miatt teljesen elhidegült a 3 lánytestvér egymástól és igazából a történet felében magát ismétli mindehárom fél.

spoiler

Ja de egyébként tetszett! :D Elvoltam vele, nem számítottam többre és lekötött. A szereplők spoiler egészen megkedvelhetőek voltak, még ha totál földtől elgugaszkodottak is. Amy cuki volt, Wyatt fafej, de imádtam a pékséges részeket (amiből amúgy lehetne sokkal-sokkal több).

5 hozzászólás
apwbdum>!
Susan Mallery: Egy falat csokoládé

Claire és Nicole ikrek, akiket gyerekkorukban Claire tehetsége elszakított egymástól. Rengeteg sérelem halmozódott fel a testvérek között. Ebben a regényben végig követhetjük, miként alakulnak dolgok kettőjük között, miközben mindketten meg küzdenek az érzelmeikkel. Claire-re rátalál a szerelem is, de mint mindennel Wyatt-tel is meg kell küzdenie. A könyv nagyon gondolat ébresztő. Ahogyan küzd Claire a boldogságáért és önmamáért, meg tudhatjuk, milyen lehet szupert tehetségesnek lenni és burokban felnőni, vágyni a normális életre.


Népszerű idézetek

zuna19>!

– Férfiak! Hogy ti milyen ostobák vagytok!

310. oldal

zuna19>!

– Átkozottul makacs vagy, ugye tudod?
– Ez az egyik legvonzóbb tulajdonságom.

44. oldal

zuna19>!

– Hát mit akarsz?
– Boldogságot, szerelmet, házasságot… Igazi happy endet. Mint a filmekben.

289. oldal

zuna19>!

Majdnem sikerült elveszítenie a szüzességét, de a partnere egyszer csak meglepetésszerűen elaludt. Csak úgy. Próbálta azzal nyugtatni magát, hogy az alkohol a kudarca oka. De mi van, ha mégsem? Ha vele van baj?

212. oldal

zuna19>!

– Éhes vagyok – jelentette ki Nicole. – Hozz egy pizzát, és aztán kérek egy nagy adag fájdalomcsillapítót. Így, ebben a sorrendben.
– Na és most vagy később vesszünk össze azon, kié lesz a gomba a pizzáról?
Nicole nevetett, aztán felszisszent, és a hasára szorította a kezét.
– Essünk túl rajta most, jó?

246-247. oldal

zuna19>!

– Micsoda még szűz vagy?
– Többé-kevésbé.
– Erre a kérdésre csak igennel vagy nemmel lehet felelni, nem lehetsz többé-kevésbé szűz! Te jó isten, Claire! Hiszen huszonnyolc éves vagy!
– Nekem mondod? Hidd el, nem így terveztem, mégis így sikerült…Tudod, ritkán volt alkalmam ismerkedni, fiúkkal találkozni, és ha feltűnt valaki a láthatáron, aki esetleg veszélyes lehetett volna, Lisa menten közbelépett. Ügyesen úgy intézte, hogy véget érjen a románc. Még csak az hiányzott volna, hogy megismerkedjek valakivel, és abbahagyjam a zongorázást! Közben teltek-múltak az évek; az időm nem lett több, viszont rájöttem, hogy tekintve az életkoromat, immáron valóságos szörnyszülött vagyok.
– Nem, erről szó sincs – tiltakozott Nicole. – Nem vagy szörnyszülött, csak…csak szexuálisan visszamaradott.

182-183. oldal

krisztin1>!

A női lélek titok volt és maradt a számára, s úgy gondolta, jobban jár, ha meg sem próbál olvasni benne. Hány és hány férfit döntött romlásba, hogy megpróbálta megérteni a gyengébbik nemet! És eddig még senki sem járt sikerrel.

mcborzaska>!

Aztán egyszer csak megváltozott valami. Őrült késztetés lett úrrá rajta. Minden porcikája reszketett, és már alig kapott levegőt, de csal emelte, dobálta a csípőjét…
Egy pillanatra megszűnt létezni a világ. Olyan volt, mintha szabadon zuhanna a semmibe, aztán elmondhatatlan édességgel tört rá a forró gyönyörűség, megremegtetve minden idegszálát. Végtelenül hosszúnak tűnt az érzés, de aztán lassan mégiscsak gyengülni kezdett, és elcsendesedett.

219. oldal


A sorozat következő kötete

Sütikirálynők sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & The Six
Colleen Hoover: Ugly Love – Csúf szerelem
Emma Chase: A királynő férjet keres
Vi Keeland: Szerelmi háromszög
Samantha Vérant: Sophie Valroux – Párizsi csillagok
Jill Santopolo: Minden, ami utána jött
Sarah Adams: Gyakorlat teszi a mestert
Abby Jimenez: Van helyem a világodban?
Vi Keeland: Hívatlan vendég
Lucy Score: Amit sosem fedünk fel