Reggeli ​beszélgetések Lin-csi apát kolostorában (Lin-csi apát) 91% 100 csillagozás

Annyira okos az egész, nem mond semmit,és mindent elmond. A bölcsességek gyakran lehetnek akár közhelyesek is, mert alapigazságokat fogalmaznak meg, de annyi függ a tálalástól. És a tálalás zseniális. Szórakoztató példabeszédek, élmény volt hallgatni. A kérdések jók, gyakran jobbak mint a válaszok, pedig a válaszok is lenyűgöznek. Aztán utunkra bocsáttatunk, hátha méltó vagyok, hátha, én, aki bölcs vagyok vagy balga, vagy mindkettő és egyik sem.

Kiülök majd egyszer egy dombra, lesem a kóválygó gólyafost a levegőben, és talán eljön a megvilágosodás. Akkor könnyebb lesz az élet és könnyebb lesz a halál.

Nagyon szívesen lennék néma hallgatója Lin-csi reggeli beszélgetéseinek, de óvakodnék kérdéseket föltenni, mert szimpátiája jeléül esetleg pofon vágna az apát, netán botjával sózna a hátamra kifejezett kedvességből.
Felettébb szerethető elmélkedéscsokor ez a könyv, ha elférne a mellényzsebemben, vagy lenne mellényem, mindig magammal hordanám, hogy bármikor elővehessem. Bár a taoista nézetek közelebb állnak hozzám, mint a buddhista tanok, a reggeli beszélgetésekben felbukkan itt-ott némi taoista vonás is.
Gyakorlatilag ideidézhetném a komplett beszélgetésfüzért, mert olvasás közben a teljes könyvjelzőkollekciómat elhasználtam az említésre szánt gondolatok megjelöléséhez, de nagyon sűrű, nagyon könnyed, nagyon komoly és nagyon komolytalan szöveg ez, emiatt számomra épp annyira könnyen idézhető, mint amennyire meglehetősen idézhetetlen.
Mit tegyünk, ha jön a világvége? Fejezzük be a reggelinket.
Mi a legméltóbb emberi tevékenység? Fa odvából békésen szemlélni a világ változásait.
Mi az a tanítás, mely túlmutat Buddhán és az összes pátriárkán? Egy szezámmagos pogácsa.
És mire való a Tanítás? „csupán vigasztalás, semmi más. Vigasztalásként azonban mégis csodás.”
Lin-csi apát zseniális.
„A bőkezűség még nem erény, császár. A bőkezűség is jutalmat vár, ellenszolgáltatást. A szigorú fogadalom pedig egyenesen ostobaság. Buddha szinte dühbe gurult, amikor meglátott valahol egy aszkétát. Nem ez az erény útja, császár. (…) Sem szegénynek, sem gazdagnak, sem jámbornak, sem hősnek lenni nem erény (…) továbbá sem jónak, sem igaznak, sem szentnek, de még bölcsnek lenni sem erény. Egyáltalán,gondold meg, bármiben is jeleskedni, versenyre kelni a többivel méltó lenne hozzád? (…) Erőlködés lenne. Márpedig az erény, mint könnyű járás. Könnyű séta csupán. Ne feledd”
Az azonban semmiképp nem ajánlott, hogy csak úgy rátörjünk az apátra, és követeljük a Tanítást!
„Te kolostorba jöttél, nem piacra! Mit képzelsz?! Hogy a Tanítást úgy adom a kezedbe, mint egy répát? A Tanítás nem répa! Tudhatnád! – kiabálta az apát, csak úgy zengett a ház.”
Hát mit tegyünk akkor, hogy összekaparjunk némi lelki békét? Figyeljük az égből aláhulló gólyapiszkot. Éld az életed, ne erőlködj. Nem kell sok semmiből, érd be az eléggel. „Ne siess! Ne kapkodj! S meglásd, elhordjuk a hegyet, észre sem veszed.”

„- Barátom – fordult hozzá. – Ugye, nem gondolod komolyan, hogy én mutatom meg neked az utat a nirvánába? Ugye, nem képzeled, hogy ilyen könnyen besétálhatsz az örökkévalóságba? – Majd szomorúan, mintha csak neki árulná el a titkot, a fülébe súgta. – Ugye, tudod, szegény barátom, hogy nem segíthetünk egymáson. Nincs egyetlen út. Magunk vagyunk a világon, s ahányan vagyunk, annyi az út. És nem ismerhetjük egymás útjait.
– Tudom – felelte lehorgasztott fejjel a szerzetes. – Csak azt nem tudom, miért vertél meg háromszor, mielőtt ezt megmondtad.”

„Tiszteletteljes hódolat az olvasónak, aki – bár nem biztos, hogy méltó rá – kezében tartja tündöklő szellemű Mesterem, Lin-csi apát általam idegyűjtött tanításait.”

Van az úgy, hogy már az előszó első mondata után tudja az ember: ez az övé. Teljesen. Okos, vicces, megnyugtatóan/kényelmetlenül bölcs, minden egyes szónak helye van a könyvben. Először befaltam, aztán másodjára lassan olvastam, mindent átrágva. És fogom is még, remélhetőleg jó sokszor.

Lin-csi 4 prezident!!!

Befejeztem, de ez olyan könyv, amelybe mindig érdemes beleolvasgatni!

Tetszettek a tanítások. Persze olyan is akadt, amivel nem tudtam teljesen azonosulni. De épp ez a lényege a könyvnek: gondolkozzam az olvasottakról, aztán döntsek a szerintem helyes útról.
Az első napokban szabályosan nekiestem a kötetnek, de hamar rájöttem, jobban járok, ha lassabb ütemben haladok. Elég reggelente 1-2 tanítás, azon is bőven el lehet filozofálni egész nap .
Üdítő volt ebben a kifordult világban olvasni olyan bölcsességeket, amik más szemléletet fogalmaznak meg, mint amit óránként sulykolnak belénk.

Huncut.

„Ha már Lin-csi sem használ, nehéz az élet és nehéz a halál, s kellene hozzá a túlparti tudás, a következőt csináld. Nyáridőben, domboldalon ülj meg jó soká, s keresd az égen, merre száll a gólyamadár. Miután meglelted, kövesd szárnyalását, s lesd meg, mikor engedi el magasban piszkát. S ha jól megfigyelted, miként hull alá keringve, szállva, forogva, szél hátán lebegve, majd újra alázuhanva, s miként robban e tánc közben semmivé; és miután meglátod, hogy piciny darabjai, melyek nem égtek el a sűrű légben, úgy hullanak majd előtted a gyenge, zöld fűszálra, hogy az meg sem hajlik alattuk, akkor, tisztelt olvasóm, Lin-csi nélkül is fölfedted magadnak a létezés titkát. S ha ezt kilested, hidd el, könnyebb lesz az élet és könnyebb lesz a halál.
Nekem elhiheted, én már igazítom kérges, vén testemen könnyű utazóruhám.”
A szerző búcsúbeszéde.

Hagyjuk most figyelmen kívül az autenticitás kérdését (bár tulajdonképpen ne hagyjuk, kissé morc vagyok amiatt, hogy spoiler)
Eltekintve a személyes morctól, azt kell mondanom, nagyon jókor talált rám ez a kötet. Épp itt ültem egy marhára eléggé hideg napon és arra gondoltam, de jó lenne most olvasni valamit, amitől megbölcsülök, megvilágosodok – valamit, ami nem csak irányt mutat, de meg is mondja, merre az arra, és pontosan ám. Aztán elkezdtem ezt a könyvet olvasni és rájöttem, hogy egy ilyen gondolatért Lin-csi apát akkorát lekeverne nekem, hogy csengene a fülem.
Mert tényleg, aki azt állítja, hogy megtalálta az Élet Sóját és Értelmét, a Választ a Kérdésre, az Coelho Rhonda Byrne zsákbamacskát árul. Itt sincs instant megvilágosodás, bölcsességmorzsák vannak és tanmesék, elgondolkodtatóak, mosolyogtatóak, könnyedek, de súlyosak is, kérdések, amik épp olyan fontosak, mint a válaszok, és pont annyi értelmük is van. Meg csengő pofonok és elmélkedés gólya… tudjuk, miről, ha netán belefáradna az olvasó a sok okosságba. Szóval nem, nem mondhatom, hogy megvilágosodtam, de megvigasztalódtam. És erre azért nem sok könyv képes.
spoiler
Utóirat: aludtam egyet rá, és az a bizonyos szerzői csel miatt mégis levonok egy fél csillagot. Kár, mert amúgy ez egy közel tökéletes könyv.

A Lin-csi (Rinzai)-féle megközelítése a buddhizmusnak (ami a csan/zen alapját képezi) gyakorlatilag egyetlen üzenettel bír: ne láss bele semmi többet abba, ami. Találd meg az egyszerűséget a katyvaszban. De attól még fogadd el a katyvaszt annak, ami. Mert a katyvasz attól még az marad. A zen tanításait sokan tartják nehéznek és bonyolultnak. Igazából ez azért van, mert a buddhizmus ezen ága a legkevésbé dogmatikus. Nincsenek szigorú előírások, sem betanulandó szútrák. Persze lehet tanulmányozni a szövegeket, de vakon, fanatikusan követni a leírtakat hibának számít. Emiatt sem lett népszerű Tibetben, ahol a buddhizmus más tanításai váltak uralkodóvá. Ezt csak azért említem meg, mert ironikus módon egy tibeti kolostor őrizte meg Lin-csi legtöbb „tanítását”, köszönhetően a mester egyik tanítványának, Su-la-cénak.

Meg vagyok róla győződve, hogy ebből a könyvből egy epic szitkomot lehetne rendezni. Lin-csi apát már önmagában is hatalmas karakter a maga feudális punk stílusával. Akaratlanul is két filozófus jut róla eszembe. Az egyik Diogenész a másik pedig Philip K. Dick. Ha hiszünk a lélekvándorlásban, akkor valószínűnek tartom, hogy ezt a három embert ugyanaz a lélek köti össze. Lin-csi mester pofozkodásai, hirtelen kirohanásai és olykor zavarba ejtő nyugodtsága szórakoztatóvá teszi. Ehhez jön még pluszba az állandóan alkalmatlankodó, saját egójukat, világnézetüket és meggyőződésüket elengedni nem tudó tanítványok felé táplált bosszankodása. Sokszor érzi azt az olvasó, hogy Lin-csi gyakran azt gondolja magában, hogy: „Ehhez a sok sz*rsághoz én már túlságosan öreg vagyok.” Az ember azt hinné, hogy a bonyolult dolgokat a legnehezebb elsajátítani, ám minden tanítvány annyira túlbonyolítja az életét, hogy Lin-csi nem győzi őket visszapofozni az egyszerűségbe.

A könyv a humora mellett gyakran fogalmaz meg társadalomkritikát is, melyet nem rejt viccek mögé. Lin-csi meglátogat más kolostorokat is, és folyamatosan azt tapasztalja, hogy még azok a buddhisták sem akarnak a szerénység ösvényére lépni, akik egy életen át gyakorolták a Tant. Sok szerzetesnek járt azon az esze, hogy a munkavégzést valahogy ki kell iktatnia az életéből, hogy a tanoknak szentelhesse az életét. Ezzel viszont csak azt a macskát találták fel, mely sem a kolostoron belül, sem azon kívül nem tud egeret fogni. A kötet igencsak rövid. A fejezetek gyakran nem tesznek ki két egész oldalt, és nagyon gyorsan olvashatóak. Még úgy is, hogy vannak olyanok köztük, melyeknél csak pár mondat eltérés van.

Elégedett vagyok ezzel a könyvvel. Biztosan olvasok még más Lin-csi köteteket is a jövőben. Rég mosolyogtam ennyit könyvön. =)

No ugye, milyen fontos a humorérzék, már a régi buddhisták is…
Személyes kedvenceim a nyűgös szalmakutyák.
Én olyan jó kis buddhista tudnék lenni, ha hagynának (úgy könnyű, mondaná Lin-Csi apát, és jól fejbevágna a botjával, egy reggel, kolostorában, a Huo-to folyó partján).