A ​nílusi rablók (Roma Sub Rosa (Gordianus) 2.) 86% 83 csillagozás

Addig-addig vártam ezzel az értékeléssel, hogy igencsak halványult az élmény… Pedig ha Saylor rajongó valaki, mint magam is, ez a könyv kifejezetten meglepetést okoz, ugyanis nem a szokásos nyomozós – családi életes – ókori ismereteinket bővítős Gordianus-történet, hanem egy friss hangvételű, pergő cselekményű kalandregény, s mint ilyen, egyedüli a sorozatban. Hősünk még itt sem hivatásos nyomozó, viszont mindjárt az elején akkora slamasztikába kerül, hogy csak a történet végére tud kikecmeregni belőle. Saylor nyilván tudja, hogy a későbbi regényekben található visszautalások milyen területeket hagytak üresen, és ezeket a kisebb-nagyobb űröket töltögeti ki utólag az előzménytörténetekkel. Tegye csak nyugodtan, én vevő vagyok s leszek rá, hiszen most is kitűnően szórakoztam. :)

Kicsit rendhagyó tagja a sorozatnak..- nem krimi, hanem vérbő ókori kalandregény. . Gordianus még nem nyomozó – noha már használja apja bölcs tanításait – viszont megtörténik vele mindaz, amit lidárces álmában sem gondolt. spoiler Még jó, hogy Fortuna ezúttal is jó segítőtársakat adott neki – egy régi ismerőst és egy kisfiút. A megfelelő történelmi ismereteket most is megkapjuk, de ez is kicsit lazább, meseszerűbb, mint a többi kötetben. De ez is nagyon nekem való olvasmány volt.

A szokásos élvezetes saylori ismeretterjesztés.

„A nílusi rablók érdekes regény. Folyamatosan a modern gondolkodásmód és az ókori hangulat közötti, ebben az esetben igencsak vékony mezsgyén egyensúlyoz, próbál egyszerre korhű lenni és megfelelni a huszonegyedik századi olvasó ízlésének. Ez rendkívül nehéz feladat, még Saylor rutinjával sem sikerül mindig tökéletesen, de összességében jól teljesít. […]

Nyári olvasmánynak ideális, sodró lendülete, élvezetes cselekményvezetése és könnyed szerkezete miatt; a hőségben pedig nem is kell akkora erőfeszítés ahhoz, hogy Egyiptom partjaihoz képzeljük magunkat. Azonban több szimpla nyári limonádénál, a figyelmesebb olvasó egészen komoly mélységeket vehet észre a regényben, amik gyakran kimondatlanul, csak az egyes karakterek hozzáállásában, cselekedeteiben, vagy itt-ott elejtett félmondatokban nyilvánulnak meg. És ez az, amitől egy regény igazán jó lesz, ha a kötelező köröket már teljesítette, és ezért merem ajánlani a kalandos történetek rajongóinak, tizenéves kortól bármeddig.”

–
Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2014/07/steven-saylor-nil…

Könnyű, kellemes nyári olvasmány.
Az írónak ez a könyve már (mondjuk a Római vérhez képest) egyáltalán nem krimi, csak annyira, amennyire egy kalandregény az.
Merthogy ez a könyv leginkább ennek, kalandregénynek nevezhető. (Ifjúságinak csak azért nem mondanám, mert néhány felnőttes részlet is van benne.)

Eszembe is jutott olvasása közben az egyik kedvencem, Héliodórosz Sorsüldözött szerelmesek-je. (http://moly.hu/konyvek/heliodorosz-sorsuldozott-szerelmesek)
S hogy nem véletlenül, arra éppen a szerző utal vissza az utószóban, miszerint eme regényével éppen hogy emléket akart állítani a régi görög regényeknek. Ebben példaképnek pedig éppenséggel Héliodórosz regényét tekinti: „Legjobban talán Héliodórosz egyik regénye, az Etiópiai történet tetszett, amelyben a Nílus-delta vidékén élő bandákról ír.” – írja Saylor. (A Sorsüldözött szerelmeseket másképpen Etiópiai történetnek is nevezik.)

Így hát a maga elé kitűzött célt úgy vélem jól teljesítette az író.
Nekem egy kicsit hosszú volt a közepe, de még így is jól kisegített a kánikulában két unokadajkálás között. :-)

Még nem döntöttem el, hogy kedvelem-e Gordianust, néha idegesítően naiv és ostoba tud lenni. A vele utazó 7 éves Djet talpraesettebb és életrevalóbb volt, mint Gordianus a maga 22 évével. Ráadásul szerintem kicsit túljátszott a hősszerelmes figurája.
A történet viszont tetszett, kellően kalandos, fordulatos volt. Betekintést nyertünk az ókori Egyiptom mindennapi életébe, belefutottunk történelmi eseményekbe és találkozhattunk néhány jellegzetes korabeli alakkal. A végére még jutott egy kis csavar is a történéseket illetően.

Gordi újabb kalandokba keveredik, de az elvárt és megszokott nyomozósdi helyett most kalandból kalandba, illetve cseberből vederbe esik.
A történet mozgalmas, ő hozza a szokásos formáját és végül mindenre fény derül és egyértelmű lesz mi is történt és mi állt minden mögött.
Kicsit másabb volt, mint az előző rész, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb lett volna. :)

Jó volt visszatérni Gordiánushoz, bár újfent egy rendhagyó kötetet kaptunk szerintem. A helyszín Alexandria, Egyiptom. Gordiánus itt tengeti életét, nem nagyon avatkozik a politikába, leginkább csak Bethsedával foglalkozik, néha persze dolgozik is. Majd Bethesda eltűnik, és egy igazi kaland veszi kezdetét. Nem mondanám „igazi” nyomozásnak, inkább egy kalandokkal teli utazásnak. Igaz, ezek nem olyan ártatlan kalandok: gyilkosság, rablás, bűn kíséri. Segítőtársa is akad a fiatal Djet személyében, aki egy igazi kis talpraesett kölök. Nem kell a szomszédba menni egy kis bátorságért.
Alapvetően nem volt rossz, de örülnék már, ha visszatérnék Rómába…

Azért kedvelem ezt a sorozatot, mert minden rész ad valami érdekes kulturális adalékot az ókori életről. De bevallom ez a rablós téma nem nagyon fogott meg. Túl meseszerű volt az egész, Gordianus meg tutyimutyi hősszerelmes. Sajnos azt sem láthattuk, hogyan kedvelte meg egymást Gordianus és Bethesda. Ott veszi fel a fonalat a regény, hogy kívánják egymást veszettül. Pedig itt lett volna az esély, hogy Bethesda igazán jó karakterré nője ki magát, de szegényem nem sokat villantott. Mármint a nem vetkőzős értelemben.
Nehezen tartottam ki a végéig, de a lezárás legalább a Nyomozóhoz méltó volt. Szívesebben olvastam volna novellaként, mert ebben a terjedelemben bizony untam – ami eddig nem fordult elő velem ennél a sorozatnál. Kíváncsi vagyok, ezek után hogy fog csúszni a Fúriák haragja, mert Antipatrosz felbukkanásához nagy reményeket fűzök.

Nagyon tetszik, ahogy Saylor ír, ahogy bevezet az ősi világ mindennapjaiba. Már a Hét csoda is lenyűgözött. Minden egyes állomásnál Gordianus valami rejtélybe botlott, és sokat megtudhattunk a csodák történetéről is.
Ebben a részben inkább a szerelmen, a kötődésen volt a hangsúly. Persze, itt is volt kaland bőven, gyilkosságok, banditák és miegymás… Az egész történet olyan izgalmas volt, ahogy Gordianus kutatott Bethesda után. És azok az árulások, a végén felderülő titkok, a Férfifaló, és Cheelba, az oroszlán… :D Tényleg nagyszerű szórakozást nyújtott.