Twilight – Alkonyat 80% 1418 vélemény

Ezt a könyvet nem nekem írták. Időnként volt olyan érzésem, mintha egy gimnazista lány titkos naplóját olvasgatnám, ami, ha nem is pedofília, de legalábbis kukkolás. Azért talán van néhány olyan gondolatom, amelyet érdemes megosztanom másokkal.
1. A mottó bibliai idézet – egyfelől fölösleges, nagyképű, hatásvadász, másfelől mutatja, hogy a kommersz irodalom átvesz az elit irodalomból bizonyos eszközöket, amelyekkel nem igazán tud élni. Ugyanakkor megkönnyíti a vallásos amerikai társadalomban a mű terjesztését. A Harry Potter ellen olvastam egyházi körökből kirohanásokat, az Alkonyattal kapcsolatosan nem tudok ilyenről – javítsatok ki, ha van ilyen.
2. Az előszó egyszerre szól szerelemről és halálról, és nagyon hatásos.
3. A főszereplő egy tizenhét éves lány, de szerintem úgy viselkedik, mint egy tizennégy éves. A fiatalabbak könnyen azonosulhatnak vele, az idősebbek különbnek érezhetik magukat nála. Ha vele ilyen csodás események megeshetnek, akkor ugyanez megtörténhet az olvasóval is. Bellában nincs semmi különleges, hacsak nem az illata, amely egy minőségi parfümmel utánozható.
4. Szerintem Stephenie Meyer tudatosan ír viszonylag egyszerű (igénytelen?) stílusban, hisz főhőse nem egy művelt felnőtt, hanem egy hétköznapi lány. Talán ez a sikerének egyik titka, nem terheli túl az olvasót.
5. A történet szerelmi szála kapcsán két dolog jutott az eszembe. Egyrészt a regény a nagy amerikai konzervatív hullám idején született, és az önmegtartóztatást ezért állítja a középpontba. Kedves fiatal lányok, várjatok a szexszel a házasságig! Másrészt a szerelem érzelmes (érzelgős?) ábrázolása sokakat visszariaszthat, de annál több olvasó számára igazán vonzó lehet.
6. A vámpírszál számomra érdekes volt, de én nem ismerem a téma irodalmát, egyetlen modern vámpírkönyvet sem olvastam. Mindenesetre ebből a könyvből azért hiányzik a komolyan kidolgozott saját mitológiai háttér – összehasonlítva a Harry Potterrel vagy (bocsánat) A Gyűrűk Urával.
7. A regény cselekményvezetése nem túl jó. A könyv háromnegyedéig nem elég pörgős. A mai felgyorsult világban ez nem megengedhető, én a szerkesztő helyében visszaadtam volna átdolgozásra. (Ezért a csillaglevonás.) Egy ilyen bestsellerben négy-öt oldalanként szükség volna egy akcióra, hogy fenntartsa az olvasója figyelmét.
Összességében azt gondolom, érdekes könyv, mert jól tükrözi a mai világot: a fiatal olvasó lányok ízlését; és aki sikerkönyvet akar írni, amivel sok pénzt lehet keresni, az tanulhat belőle. Szórakoztató irodalom, nem értéktelen, hanem a saját helyén kell kezelni.

Röviden: tetszett.
Bővebben? Nem tetszett.
Nem tudom, nagyon nem. Unalmas, izgalom nuku, karakterek szánalmasak, egyikük sincs igazán kidolgozva, ráadásul számomra hiteltelenek is, főleg érzelmi szinten, és az ilyenekért mindig harapok. Maga az ötlet, a történet nem rossz, de a megvalósítás gyatra. Felesleges mondatok, olyanok, amiket még a saját naplómba se írnék, ha lenne, a többi meg néhol amatőr, oda nem illő.
Ettől függetlenül marha jól szórakoztam:), igazán érdekes szavakkal, kifejezésekkel bővült a szótáram, a lesunytam a fejem kifejezetten tetszett, bár megtárgyaltuk, hogy annyira nem újdonság ez, de ebben a szövegkörnyezetben ütős volt.
Néhány gyöngyszem:

„A szeme gyöngéd volt, de nagyon komoly, és én úgy éreztem, megolvad a csontom a pillantásától.” – ezt sem hallottam még

„Ő maga nem viselt dzsekit, csak egy szürke, V-kivágású, hosszú ujjú póló simult tökéletes, izmos mellkasára. Arca kolosszális diadalt aratott, amiért képes volt magára vonzani a szemem erről a testről.” – ez már nekem is sok

„Fehér, rövid ujjú inget viselt, de nem gombolta be, és a nyaka fehér bőre megszakítás nélkül olvadt mellkasának márványos fehérségébe, tökéletes izomzatát többé már nem rejtette-sejtette pulóver.” – szeretem a nyálat, de azért ez már túlzás

„A bőre, amely a tegnapi vadászkiránduláson kapott ugyan egy kis színt, de azért hófehér volt, a szó szoros értelmében szikrázott, mintha sok ezer parányi gyémánttal lenne kirakva. Mozdulatlanul feküdt a fűben, inge szétnyílt szoborszerű, sugárzó mellkasán, szikrázó karja meztelen. Csillámló, halvány levendulaszín szemhéja csukva, bár természetesen nem aludt. Olyan volt, mint egy ismeretlen, márványsima és kristálycsillámos kőből faragott tökéletes szobor.” – annyira sokat akar írni ez a nő, de nem jön össze

„(…) megpróbáltam benézni a bőre alá” – na ez mindent visz, komolyan:D:D

„Még mindig sápadt volt, még mindig olyan gyönyörű, mint egy álom, de már nem az a fantasztikus csillámlény, aki a napsütötte délutánunkon volt.” – csillámf*szláma, van olyan

„- Ha túl heves lennék… ha egyetlen másodpercre megfeledkeznék magamról, és jóllehet, csak megérinteni szeretném az arcod, mégis véletlenül összezúznám a koponyádat…” – beteg állatka vagyok, de ezen is felröhögtem

Egyszerűen nem tudtam komolyan venni, és ha arra gondolok, hogy tinik százezrei erre izgulnak világszerte… Lehetett volna ez jó is, tényleg, de valami nagyon nem működött. Leginkább Meyer. Szeretem én a tini, meg ifjúsági könyveket, sosem éreztem egyiknél sem, hogy kinőttem volna belőle, mert egy könyv attól is jó, hogy át tudod érezni korban, annyi időssé tudsz válni olvasása közben, amennyit az megkövetel, amennyinek érezned kell magad ahhoz, hogy úgy hasson az írás, ahogy kellene. Itt ez sem történt meg. És semmi. Nincsenek érzelmeim:D, elolvastam és kész, nem érzek semmit. Ezt is megértem.
Ajánlom, nem ajánlom? Azt mondom, van elég könyv a világon, amit érdemes elolvasni, ezt nyugodtan ki lehet hagyni.

Halvány és nagyon sápadt ez az alkonyat.

A #3# 2,5 csillag csak azért, mert marha jól szórakoztam, az olvasásomnál lehet csekkolni, mit ámokfutottam közben.

Valahogy eddig mindig ódzkodtam tőle, hogy elkezdjem, mivel ezzel volt tele minden. Nekem is ajánlgatták, lépten-nyomon ezt olvasó embereket láttam, jó párszor sikerült észlelnem. Valahogy mindig megrettenek az ilyen nagy népszerűségű könyvektől – anno a Harry Potterrel is így voltam.
Egyszer már belekezdtem ezelőtt, és az első bekezdés bővel elég volt rá, hogy nyugodtan tudjak aludni az elolvasása nélkül is. Ám most jött valami késztetés, hogy belekezdjek, és hamarabb végeztem vele, mind gondoltam: egy nap sem volt egészen.
Azt hiszem a vámpírok eléggé elcsépelt alakok, ráadásul a vámpír fiú-ember lány nekem már lerágott csontnak számít Angel-Buffy párosa óta. De mint utána olvastam, Meyer néni nem innen lopta az ötletét, hanem az álmában lepte meg, és így kezdett el írni. Azelőtt egyetlen műve sem volt még – azt hiszem, nyugodt szívvel jelenthetem ki, ez látszik is az Alkonyaton.
Valamelyik ismerősöm blogjában olvastam, hogy amit az ember először ír, azt nem kell megmutatni senkinek, el kell dugni az asztalfiókba, vagy a gépen egy titkos mappába és ott őrizni. Mert az első írása senkinek sem jó még, hiába járt az illető angol szakot – mint jelen esetben, vagy bármit. És ezzel tökéletesen egyet értek, meg kell tanulni írni.
Rengetegszer éreztem úgy, mintha valami amatőr írót olvasnék, valami amatőr írós oldalról. És meglepődtem, mert pl a merengő-n sokkal jobb történeteket olvastam, hasonló témában (fiú-lány szerelmi történet). Én elvárnám, hogy ha kiadnak egy kötetet, azt képes legyek értékelhető alkotásnak tekinteni és ne hemzsegjen logikai, vagy akár nyelvtani hibáktól. Mert lehet, hogy nem fog tetszeni a téma, nem fog magával ragadni az író stílusa, mégis egy igényes írást olvashatok.
De a történet tele volt például sok feleslegesnek tűnő információval. A legjobb példám erre pedig, hogy Bellánk éppen életveszélyben van a nyomkövető vámpír kajaiban, amikor megtudjuk, hogy lényen kék felső és farmer van. Igen, ez aztán hű de fontos volt abban a pillanatban…
A karakterek pocsékak, mégis el kell mondanom, hogy még Bella az, aki a legszimpatikusabb, annak ellenére is, hogy egy buta tini lány, aki nem érti a lényeget.
Edward pedig az egyik legrosszabb karakter, olyan, mint egy kamasz, valóban 17 éves. Egy pillanatra sem érezni belőle a száz éves vámpírt. Túl sokat beszél, túl közvetlen, családja titkát túl könnyen a lányra bízza. Az én Edwardom teljesen más lenne, hideg lenne, kimért, nem angyalian, inkább ördögien szép. És okos, értelmes, keveset beszélő, mint aki inkább gondolkozik. Inkább hasonlítana Dr. Lecterre, Perselus Pitonra és Lucius Malfoyra, vagy akár az Anita Blake sztorikból Jean-Claude-ra, mint erre a nyáltengerben úszó kiskamaszra.
A család pedig úgy ahogy van, totálgáz. Kedvesek, nyálasak, nem vámpírok, hanem igazi amerikai álom család, ahol ott az egyetértés, a béke, rózsaszín lufibuborékok és minden más. Brr…
Ha egy amatőr írói oldalon olvasom, el lennék ragadtatva, de ez egy kiadott, sok nyelvre lefordított könyv.
Az elején, míg nem szerelmesedtek egymásba ennyire, meg is lepődtem, hogy nem olyan rossz ez. Aztán amikor percenként mondták, hogy szeretlek, és ölelkeztek és Bella csókokba ájult, besokalltam. Az izgalmasnak szánt részeket túlpörgetettnek éreztem, felesleges volt.
Egyébként csak engem zavart, hogy Cullenék minden tagja folyamatosan kacsint? Néha persze Bella és a barátnői is. Meg persze a kiszabadult hajtincset a fül mögé simító mozdulat is sokszor megjelent. A szeretlek szó undorító elcsépeléséről nem is szólva!
Ó és volt egy rész, ami szerintem kifejezetten rossz üzenetet hordozott – és szintén tök felesleges volt –, mégpedig amikor Bella bevett csak úgy gyógyszert, hogy aludni tudjon és másnap kipihenten ébredt. Szerintem tizenéves gyerekeknek nem kéne ilyet írni… (szőrszálhasogatok?)
Utolsó kérdésem: Miért olvassák el ezt a fiúk/férfiak? Nem egynél láttam, és nem találok rá választ.

És igeeeeeeeen, tudtam, hogy még ebben az évben kiolvasom végre XD (február óta szenvedek vele… én valamiért nem tolerálom a picsogást 10-20 oldalon keresztül sem… nemhogy 500 oldalon át, te jó ég, el se hiszem, hogy végre vége :D)

Tudom, hogy ma már szinte sikk utálni, én mégsem teszem.
Még azelőtt olvastam, hogy kitört volna az őrület, amikor még szinte senki nem tudta, mi is az az Alkonyat, ki is az a Stephenie Meyer. Megtetszett a fülszöveg alapján, elolvastam, szívembe zártam.
Nem vagyok elvakult rajongó, nem sikongatok, nem tépem le a bugyim, ha a kimondják azt, hogy Twilight, Edward vagy Jacob. :P Egyszerűen csak megfogott a lehetetlen szerelem története, amely mégis lehetséges.

Annyira üde! Ha nincs is nagy mondanivalója, a könyvnek, mint szórakoztató individiumnak, azt a tulajdonságát tökéletesen magában hordozza, h egyszerűen szórakoztat. Jól érzed magad, miközben olvasod. Nem Kundera, aki megmondja a frankót, v Hesse, akinek öröm olvasni az irodalmilag és nyelvtanilag szemet és elmét gyönyörködtető sorait. Csak egy könyv, ami jó.
Nem tudom, van-e irodalmi értéke, szerintem igen kevés, de lekötött, méghozzá napi 24 órában :P. Izgultam, lobbantam, örültem, hüppögtem, szerelmes lettem, haragudtam, megmosolyogtam a közhelyeket és a várt mondatokat, h néha olyan a könyv stílusa, mintha egy kamasz lány írta volna. Mégis tetszett. Baromi találóan írja le az érzelmeket. Elolvastam a második részt is. Az is lekötött, sőt, kimondottan lassan olvastam, h ne érjen véget. Ha csak úgy olvasnál vmit, ami egyszerűen szórakoztat, olvasd el. Ráadásul nem egy 150 oldalas nyafka kis kötet.

Unalmas. Szenvedély igazából nincs, inkább nyáladzás.
Igazat kell adnom osztálytársamnak, aki egyszer megállapította, hogy a fiúk azért nem kedvelik ezt a történetet, mert nincs benne elég szex és vér. Kiegészíteném azzal, hogy egyes lányok sem kedvelik, mivel más sincs benne, noha több mint 400 oldal. Mindemellett a regényben 31-szer szerepel a 'tökéletes' szó, sajnos a megoszlás nem arányos, így néha három is jut egyetlen bekezdésbe.
Másfél csillag, mert az alapötlet jó, a megvalósítás gyenge.

Újraolvasás volt, hogy @Ciccnyog-nak ne kelljen egyedül. Kicsit lemaradtam, Ő már napokkal ezelőtt befejezte. S ha már Ő volt a (bocsi Ciccnyog!) negatív vélemény, akkor leszek én a pozitív.
Szerintem már az is beszédes, hogy „hajlandó voltam” újra kézbe venni a könyvet. Az idézőjel nem véletlen: örömmel tettem! :)) Ugyan nagyon jókat vidulok az ellentábor véleményén, és olykor igazat is adok nekik, én szeretem ezt a regényt! Bár most -másodszorra- valóban rátaláltam pár (nem is kevés) logikai hibára, még mindig nem akarok megszabadulni a könyvtől. Kellemes szórakozást nyújtott számomra, külön élmény volt, hogy bár már láttam a filmeket is (az utolsó kivételével), mégsem a film szereplőit láttam magam előtt olvasáskor. Szerintem nem nagyon találták el a karakterek jellegét. (A főbb szereplők közül talán csak Jacob és Alice hasonlít a leírtakra az első kötetből. Emlékeim szerint a második résznél már a Jacobot alakító színész sem hasonlít saját karakterére). Talán saját „teremtő képzeletem” hiánya, hogy könnyebben fogadom el másokét. Egyszerűen… Elválasztom a két vámpírfajt egymástól. Drakula NEM Cullen, és kész. XD Hisz S. Mayer világában is vannak ragadozó vámpírok, akik számára az ember csak préda. Csak az a csillogás ne lenne! Csak ezért vettem el fél csillagot az értékelésnél. Majd becsillog helyette Edward :p Nem lenne ekkora ellentábora ennek a regénynek, ha nem alakult volna ki körülötte ekkora őrület. A túlajnározott történetek alapból viszolygást keltenek bennem is. Szerencse, hogy amikor először olvastam ezt a regényt (e-ben), még nem lehetett sehol semmilyen Twilight relikviát kapni! Mostanra pedig… Már csak nevetek, ha meglátom valahol.

ui: Tudjátok mit? Most nekiállok a másodiknak! Csakazértis!

Ha könyv pozitívumait akarnám felsorolni – bár nem hiszem, hogy azok –, akkor említeném a mély érzelmeket (ami azért itt-ott átcsap enyhe nyáladzásba), az egyszerű nyelvezet (a Fb-n nevelkedett ifjúságnak ez a tuti)…. és nyilván ki is fogyott.
Ha nagyon durván akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy a Twilight egy nagy kliséhalmaz egy 12-14 éves gyerek színvonalán megírva, aki furcsán torzító üvegen keresztül szemléli a világot.
Megjelenik a kisvárosban az új lány, akibe minimum két pasi rögtön bele is esik (hello, Mary Sue), felkeltve ezzel a mindezidáig senkire rá sem néző halhatatlan figyelmét. A vámpír szenved, tudja, hogy a lány testi-épségének megóvása érdekében el kellene mennie (én már a tizedik ilyen szenvedős jelenetnél legszívesebben megvettem volna neki a jegyet, de csak oda), de annyira csábító számára szerelme bukéja (vizuális típus vagyok, és nem rózsakertet látok magam előtt), hogy inkább kockáztat. A szerelmesek között nem érzem a szikrát, semmi izgalom. Szenvedés és önzőség mindkét részről. A lány el van ájulva a fiú tökéletességén, a fiú pedig a lány illatát csodálja. Je t'aime, Chanel.
Bella önző és ostoba tini, aki nem tiszteli az apját, hazudik neki, és utál mindenkit, aki hozzá hasonlóan nem esik hasra a tökéletes vámpírjától. Edward pedig száz+x kora ellenére inkább tűnik nekem egy éretlen ficsúrnak, mint érett, szerelmes férfinak.
A karakterek sablonosak, felületesek, bugyuták, nincsenek igazi érzelmek, csak 500 oldal tömény ömlengés (nem találok jobb szót) a tökéletes kinézetű hímről. Nincs se cselekménye, se konfliktusa, nincs benne semmi humor, ami megmentene a végleges beleunástól. A végére is csak azért lett behozva a konkurens csapat, hogy a hősszerelmes hím megmenthesse kedvesét.

A rajongók nyugodtan vessenek követ rám, de annyira nem tetszett. Második nekifutásra sikerült végigolvasni. Azt hiszem, ez már elég sokat elárul arról, mennyire vonzódom a könyvhöz. Nekem kicsit sok Edward és Bella túláradó „jaj-de-nagyon-szeretem” ömlengése. Csak és kizárólag azért vettem rá magam, mert tudom, hogy a második részben Jake nagyobb szerepet kap, és nekem ő százszor jobb arcnak tűnik, mint Edward.