New Moon – Újhold (Twilight Saga 2.) 77% 1352 csillagozás

VIGYÁZAT! KOMOLY SZARKAZMUSVESZÉLY, RAJONGÓKNAK NEM AJÁNLOTT!!

Szórakoztató olvasmány. Stephenie Meyer nagyon elrontotta, mert ő igenis tud írni, méghozzá szépen írni. De karakterizálni… hát azt nem. Bellánál butább, önzőbb tehetetlenebb főszereplővel még soha nem találkoztam életemben. Egyszerűen gyűlölöm benne, ahogyan az állítólagos „barátait” lenézi és tárgyként használja. Ott van például Jessica, akit rondán kihasznált, aztán még csak nem is érezte rosszul magát emiatt. Ha valaki nem csillámpír, vagy félig ember-félig kutyus, akkor nem igazán számíthat a főszereplő csodálatára. Zavar, hogy Bella „barátainak” nincsen semmi komoly jelleme. Jó, Stephenie, értjük mi, hogy Bella lehet a csodálatos és felsőrendű emberi lény, és ha esetleg személyiséget adtál volna más halandóknak is, akkor lehet, hogy Bella kevésbé tudná túlragyogni a többieket, és kevésbé lenne tökéletes Mary-Sue. De rossz hír, mert Bellának sincs önálló személyisége, se egyetlen értelmes gondolata, szóval elszúrtad.
Zavar, hogy Bella a szüleit a keresztnevükön szólítja. Ez nélkülöz minden tiszteletet, bele sem gondolok inkább, én mit kapnék ezért a szüleimtől… Bella egyszerűen hülyének nézi a szüleit, mint ahogy a többi halandót is. Nem igaz, hogy mikor a regény végén elmondja az apjának, hogy azért kellett elutaznia, mert Rosalie elmondta Eddie-nek, hogy Bella leugrott egy szikláról, a pasasnak nem jutott eszébe, hogy hé, és Rosalie honnan tudta meg?
Edwardról ne is beszéljünk, az egész csillámpír nevetséges. Szörnyen irritáló a jelleme. Jacob egy fokkal jobb.
Ami szörnyen zavaró volt, az a folyamatos nyáladzás a közös jeleneteknél. Nem értem, miért muszáj mindig egymásra tapadniuk és mézesmázosan beszélgetniük. Normális beszédtémájuk nem is volt, ami nem Bella nagyságához lyukadt volna ki.
Még valami: kedves Stephenie, elsőre is tökéletesen felfogtuk, hogy Edward arca milyen tökéletes (pedig ez egy erősen szubjektív fogalom) és Alice karja milyen vékony, nem kellett volna ezerszer elismételni. Nem vagyunk gyenge elméjűek, mint a főszereplők. Amúgy az egyetlen karakter aki iránt éreztem szimpátiát, az Alice.
A regény tartalmazza minden idők top 10 gagyi jeleneteinek nagyját. A kedvencem, mikor Edward azt hiszi, halott. A másik kedvencem, mikor Bella szegény, annyira fáradt, hogy alig tud ébren maradni, micsoda izgalom. A harmadik, mikor Bella is azt hiszi, hogy halott. Az egyik kedvenc mondatom pedig az „Á az tök rendben van, hogy farkas vagy!” by Bella. Nem szó szerint, nem esett jól kikeresni a könyvből.
Szegény Shakespeare remélem nem látja a túlvilágról, hogy milyen regények készültek a tragédiájára építve. Nem túl eredeti.
Csak azt remélem, hogy a könyvet újrahasznosított papírra nyomtatják és nem vágnak ki egy csomó fát miatta az esőerdőkben.
SZARKAZMUS VÉGE.

Komolyan mondom, hogy élveztem! Na, nem az elejét és nem a végét, hanem a közepét, Jacob karakterét, és, bár tudtam, úgysem, abban reménykedtem, hirtelen átváltozik a kezemben a történet (tán mert én is ezzel védem a területem, átváltoztatom a történetet… ha-ha) és a végén összejönnek Jacobbal. De nem, muszáj volt visszasüllyedni az örök nyáltengerbe, az örök letargiába, hogy mindenki meg akarjon halni, mindenki rosszkedvű legyen, senki se tudja, hogy hogyan is állnak a dolgok.
Jacobot faképnél kellett hagyni egy olyan pasiért, akivel még strandra sem mehet el….
Na, tudod, mikor kéne nekem egy ilyen pasi….

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mazochista módon úgy döntöttem, adok egy esélyt a második résznek is. Két oldal kellett hozzá, hogy eszembe jusson, miért is utálom az Alkonyatot. Lássuk: mi történt ebben a könyvben? Semmi. Annyira semmi, hogy ha az ember csak az első és az utolsó húsz oldalt olvassa el, akkor is tudja, mi volt a cselekmény. Az egyetlen, ami engem meglepett, hogy Edward dobta Bellát, de egyben örültem is, mert amit azok ketten műveltek, az a színtiszta nyáladzás. Oké, lehet benne romantika, de ők semmi mást nem mondtak egymásnak, csak azt, hogy így-úgy odaadnák egymásért a lelküket, stb. Utána következett többszáz oldal nyafogás. Bella párszor majdnem öngyilkos lett, és valahányszor megmentették, mindig rácsodálkozott, hogy jéé, most majdnem meghalt. Itt kapcsolódik be Jacob: eredetileg ő is kicsit nyálas volt, de sokkal jobb, mint Edward. Tényleg szereti drága, végtelenül ostoba hősnőnket, aki semmit sem képes magától elintézni, rengetegszer megmenti, ki tudja rángatni a depresszióból, és még akkor sem üti meg, mikor Bella mindezek után hihetetlenül bunkó módon viselkedik vele a végén. Mégis, Bellusnak az kell, aki már hónapok óta konkrétan tesz a fejére, mialatt neki minimum tíz halálközeli élménye volt.
Edward öngyilkossági kísérlete? Béna. Gondolom, ez akart a nagyon izgalmas rész lenni, de engem például cseppet sem érdekelt, hogy vajon a csillámvámpírt agyonragyogja-e a napfény, vagy sem, pláne, hogy a happy end érdekében úgysem halhatott meg.
Eredetileg úgy gondoltam, ez még az első rész szintjét sem éri el, de végül megadom rá az egy csillagot, Aróék jelenete miatt. Mellesleg őszinte elismerésem az írónőnek: nem mindenki tud 583 oldalnyi tömény nyafogást leírni.

Amikor évekkel ezelőtt, először olvastam, utáltam. Bellát mindennek lehordtam, hogy Jacobbal összeállt. Ebből kifolyólag Jake-et is utáltam. Tegyük hozzá, hogy egyedülálló voltam, és nem tudtam magam beleélni igazán Bella helyzetébe.
Most, hogy én is megtaláltam a Páromat, át tudtam érezni Bella fájdalmát, és meg is értem, amit Jake iránt érez. Így viszont sokkal fájdalmasabb volt a könyv, mint amilyenre emlékeztem. Azok az üres oldalak a hónapok neveivel… Az nagyon fájdalmas és egybe ütős húzás is volt.
Nyilván nem lett a kedvenc részem, de a 3 csillagot felvittem 5-re :)

Én Jacobnak szurkoltam. Nem csípem a szúnyogokat.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Furcsa elképzelései lehetnek Meyer néninek :) a párkapcsolatokról… kérem szépen, itt a könyvben annyit láthatunk, ahogy a pár férfi nemű (?) egyede maga alá rendelve a női nemű egyedet úgy dönt, hogy egy párkapcsolat nem páros műfaj, ezért egyedül rendelkezhet arról: mi tesz jót a párjának -> hogy a lánynak nélküle jobb lesz.
A helyzetet akkor fogadja el a lány, amikor mindennek ellenére visszarohan a karjaiba, ahelyett, hogy egy új, (szerencsésebb esetben végre) egyenrangú felek kapcsolatába menne bele…
Tehát ez lenne Meyer néni és a sok tini idealizált szerelme? Ahol párkapcsolatról nem beszélhetünk, sokkal inkább alárendelődésről? Az egészséges nem egy egyenrangú, adok-kapok lenne? Itt csak adok-adok van…
A következő részt szerintem sikeresen kihagyom :)

A Twilight még elment, mint történet, egészen a végéig, ugyanis nagyon-nagyon nem zárta le a cselekményt. Nem túl kellemes olyan írótól olvasni, aki ennyire az orrod alá böki, hogy „haha, vedd meg a következőt, házat akarok venni!”
Na de hogy ez a New Moon mennyire félresikerült… Vonyítottam, amikor a híres szerelmi háromszög bal fele, azaz Jacob is varázsfiú lett, mert hát nem volt elég Meyer néninek, ha a vámpírvilág a valósággal áll szemben, farkasembereknek is feltétlen lenniük kell… logikus… vagy nem… Szinte a szemem előtt láttam, ahogy az író ül a laptop előtt és azon töri a szegény fejecskéjét, hogyan csavarjon még egyet a történeten. Hát csavart, az biztos… de nekem tényleg nagyon elrontotta. A sorozatból ez a legrosszabb, kétségtelen.
Ti nem találtátok gyengének, ahogy Alice félreértelmezett jóslata miatt Edward elmegy megöngyilkolni magát? Annyira erőltetett… Nem tudott mást kitalálni, hogyan hozza össze megint a szerelmeseket.
Egyébként volt egyáltalán valakinek kétsége afelől, hogy Edward és Bella nem maradnak együtt??? Márminthogy egy négy könyvből álló sorozat második részének elején eltávolítja a kettes számú főszereplőt, aki elvileg már vissza sem jön többet… aztán a végén meg izgulnunk kell, hogy kilép a fénybe és meghal… hát ezt szerintem csak kevesen veszik be.
Lehet, hogy ez a két és fél csillag, amit adtam a könyvnek, még sok is.

"Minden olyan lesz, mintha soha nem is ismertél volna – igen, ezt ígérte nekem.
Éreztem a sima padlót a térdem alatt, aztán a tenyeremen, és amikor az arcbőrömhöz nyomódott, abban reménykedtem, hogy elájulok. De nem, legnagyobb csalódásomra nem veszítettem el az eszméletemet. A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe.
És nem is jöttem föl a felszínre többé."
Aki érti ezt az érzést, mert már átélte, az tudja, miről ír Stephenie, ráadásul nagyon találóan. Edward azt hiszi, azzal teszi a legjobbat Bellának, ha elhagyja, hiszen mellette folyamatosan veszélynek van kitéve. De van, amikor a másik hiánya még veszélyesebb. Lenyűgöztek az üres lapok!! Ahogy Bella vegetál. Aztán Jacob barátsága azért segít. Jacob életben tartja Bellát, de az érzésein nem tud változtatni. Amikor kell, Bella mindent félredob, hogy megmentse, akit igazán szeret – vállalva bármilyen veszélyt. Nem, ez a szerelem nem fogy el, mint a Hold. Ebben a részben is csak tovább erősödik.

Úúú, nekem ez a rész is nagyon tetszett!!
Teljesen bele tudtam magam élni a szakításba (nekem is mondtak hasonlókat)… és szóval… azt adta a könyv, amit vártam. Nekem nem volt béna-szereplős vagy unalmas. Minden oldalt élveztem. Olyan érzelmeket adott, amiket jó volt átélni. Pár évvel ezelőtt egyébként nem is gondoltam, hogy valamikor megszerzem/megveszem/megkapom a Twilight könyveket és el is fogom olvasni, azt meg pláne nem, hogy ennyire tetszeni fog. Úgy látszik kitűnő volt az olvasásom időzítése is. :)

Sokkal jobban tetszett, mint az első rész, holott ennek sincs valami sok cselekménye. Edward, Jacob és Bella még mindig túlságosan eszményi szereplő. A legnagyobb bajom, hogy túlságosan romantikus és most nem a jaj-de-szeretlekre gondolok, hanem a hibátlan személyiségekre. Ennek ellenére Jake még mindig tartolt, és ez ennyit számít a csillagok terén. A levonás leginkább a befejezés miatt volt… „Csak az a vég, azt tudnám feledni!” (Madách Imre)