Ben Mears, a sikeres író visszatér a Jerusalem's Lot nevű, isten háta mögötti kisvárosba, hogy „kiírja” magából itt szerzett gyermekkori traumáját: az 1930-as években a komoran a helység fölé magasodó Marsten-házba vonult vissza egy véres kezű gengszter, aki egy nap – látszólag minden indok nélkül – agyonlőtte feleségét, majd felkötötte magát. A gyermek Ben Mears egyszer beszökött ide, és meglátta a gengszter lógó hulláját, amely még évtizedek múltán sem indult oszlásnak… Az írónak azonban nem a nyugodt alkotómunka jut osztályrészül. Az álmos kisvárost mindinkább a megmagyarázhatatlan rettegés keríti hatalmába. Találnak egy akasztott kutyát, eltűnik két gyerek, s egyik este egy talpraesett kisfiú, Mark Pétrie a szobája ablakában megpillantja az egyik – időközben eltemetett – gyermek vigyorgó arcát. Mark már-már enged a kísértet bűverejének, de azután egy keresztet tart feléje, aminek láttán a jelenés agonizálni kezd, és füstté válik.… (tovább)
Borzalmak városa 318 csillagozás
Eredeti mű: Stephen King: Salem's Lot
Eredeti megjelenés éve: 1975
Kedvencnek jelölte 55
Most olvassa 17
Várólistán 62
Kívánságlistán 27
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Közel 10 éve olvastam, közben Madonna éppen aktuális lemezét (Music) hallgattam rongyosra kazettán. Rádiós felvétel, mono, tompa, recseg-ropog, újra hallgatva ma is pontosan előhozza a könyv hangulatát – vagyis inkább az olvasása közben megélt érzéseket. Mióta van itthon net, és kilóra találni új zenéket napi szinten, szinte nem is volt olyan élményem, hogy egy olvasmány szorosan összekapcsolódott volna bármilyen zenével. Nagyon hiányzik.
De hogy a könyvről is írjak valamit: nagyon tetszett, szinte végig megvolt a feszültség, a vége felé viszont volt egy mondat, amin hangosan felnevettem, és megtört a varázs. A jelek szerint mások nem zökkentek ki miatta, de számomra akkor és ott hatásvadász, színpadias és vicces volt.
Egyszerűen imádom Stephen King könyveinek a hangulatát! Mindig elbűvölnek azok az amerikai kisvárosok, ahol a történetei játszódnak és nagyon kedvelem a szereplőit is, a vidéki amerikaiakat. Ez a regény is nagyon tetszett! Az egyik legjobb volt, amit eddig olvastam tőle! Kellemesen borzongtam végig. Bár azt hittem, hogy jobban fogok félni. Nem igazán rajongok a vámpíros történetekért, de ez egészen más volt mint egy „átlagos” vámpíros sztori. Szeretnék még King-et! Sokat!
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Maga a történet nagyon jó volt, különösen tetszett, hogy úgymond hagyományos vámpírok voltak a történet szereplői, akikre hat a szenteltvíz, meg a kereszt és ha egy karót döfsz beléjük tényleg meghalnak. Meg az, hogy be kell hívni őket, olyan kis romantikus kép. Jól voltak megformálva a szereplők is, úgyhogy ezzel sem volt probléma. Mégse volt az igazi, mert általában félni szoktam King könyveinek olvasása közben, ez most nem volt meg, és egy kicsit hiányzott. De azért jó volt.
Az egyik legrettenetesebb horror-regény amit valaha olvastam. Jómagam nem szeretem a műfajt, Kinget inkább mint sci-fi és fantasy írót szeretem, de ezt kötelező volt elolvasni, olyan elemi erejű stílusban van megírva, hogy szinte minden mondata borzongást okoz.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Jó kis olvasmány Stephenk Kingtől, főszerepben a hagyományos élőhalottal. Nincs bennük semmi csillogás, nem járkálnak nappal az utcákon – ám éjjel annál inkább. Túlélők egy maroknyi csapata veszi fel a küzdelmet az egyre sokasodó számú szörnyeteggel – és a főgonosszal –, de sajnos a végén csak ketten maradnak… Vajon meg tudják állítani a terjedő „fertőzést”?
Népszerű idézetek
Tavasz és ősz ugyanolyan hirtelenséggel köszöntött be Jerusalem's Lotban, mint amilyen gyors a napkelte és napnyugta a trópusokon. Az átmenet rövid, akár egy nap is lehet. De New Englandben nem a tavasz a legszebb évszak, mert túl rövid, túl bizonytalan, bármikor elvadulhat. Mindazonáltal vannak olyan áprilisi napok, melyek megmaradnak az ember emlékezetében, még ha az asszony érintése feledésbe merül is, vagy az, ahogy a kisded fogatlan szájával a mellbimbóra tapad. De május közepén a nap oly tekintélyesen és fenségesen emelkedik a reggeli köd fölé, s hétkor már úgy tüzel, hogy az ember, uzsonnatáskájával a kezében tudja, hogy nyolcra a harmat is fölszárad a fűről, s a dűlőutakon, ha egy autó elmegy, még vagy öt percig lebeg a por a levegőben; s délután egykor a malom második emeletén legalább harmincöt fok lesz, s az emberről dől az olajos izzadság; az ing egyre jobban a hátához ragad – mintha csak július volna.
Ám amikor az ősz megérkezik, és hitszegő módon hátba támadja a nyarat, ahogy szokta, szeptember idusa körül akkor úgy időzik el, mint egy rég nem látott barát. Mint amikor öreg barátunk kedvenc fotelünkbe telepedik, pipára gyújt, s egész délután arról mesél, merre járt, mit csinált, amióta nem láttuk egymást.
Itt marad egész októberben, néha-néha a novemberbe is beleszagol. Az ég tiszta, tengerkék; s a nyugattól keletre tartó felhők nyugodt, szürke szegélyű fehér hajók. A szél napközben feltámad, és soha el nem nyugszik teljesen. Sietteti az embert az úton, aminek fentén a falevelek őrült, tarka kavargásba kezdenek. A el hatására az ember néhol még a csontjai alatt is fájdalmát érez. Lehet, hogy valamilyen ősi húrt pendít meg a lélek mélyén, a faj emlékezetét, mely azt súgja: Vándorolj tovább, vagy meghalsz – vándorolj tovább, vagy meghalsz. Még a négy fal között
is, bent a házban, hallani, hogy a szél nekiront üvegnek, fának, vagy fáradtan az ereszt rázza, s az ember előbb-utóbb otthagyja a dolgát, és kimegy, hogy megnézze, mi történik. Aztán ott áll a tornácon vagy az udvaron, a délután kellős közepén, s a felhőket bámulja, melyek átszáguldanak a Griffen-legelőn, fel, a Schoolyard Hillre; sötétség, világosság, sötétség, világosság, mintha az istenek nyitogatnák-csukogatnák az ég ablakait. Látni, ahogy az aranyvessző – a New England-i flóra legszívósabb, legártalmasabb s leggyönyörűbb növénye – mint valami hatalmas, néma tömeg, elhajol a szél elől. És amikor nem jár autó vagy repülő, amikor a várostól nyugatra, az erdőben senki sem lövöldöz fácánra, fürjre; amikor az egyetlen hang saját szívdobbanásunk, akkor egy másik hang is hallhatóvá válik: az élet körforgásának hosszan zengő záróakkordja, mely az első havat várja, hogy az adja meg a végtisztességet.
157-158. oldal (Európa, 2000)
Egyedül. Igen, ez a kulcsszó, nincs is még ilyen szörnyű szó. A gyilkosság meg sem közelíti, a pokol pedig csak szegényes szinonimája.
