Karcok

És Roland vitéz végre a Setét Toronyhoz ért!
Augusztus végén kezdtem olvasni A Harcost, és a 7 kötet kisebb-nagyobb megszakításokkal végigkísérte az elmúlt 5 hónapomat. Kicsit félve és bizonytalanul láttam hozzá, furcsa volt a történet szövése, és a szereplőkkel sem igazán tudtam megbarátkozni – végül mindannyiukat annyira megismertem és megkedveltem, mintha régi jó barátok lennénk.
A Harcos kissé vontatott volt, bár az atmoszférája végül magával ragadott, A Hármak Elhívatása már inkább a kedvemre való volt, a Puszta földek nyomasztott, és a A varázsló és üveg lett mind közül a kedvencem, emlékszem, ezt alig bírtam letenni, annyira magával ragadott. Talán túl magasra is tette a lécet, mert utána valahogy semmi sem lett ugyanaz… A Callai farkasok a másik kedvencem, a szereplők ebben mutatják meg leginkább az emberi arcukat, és mégis mennyi mélység szorult a sorok közé! A Susannah dala nem tetszett, alig vártam, hogy vége legyen, aztán az utolsó rész… Na az rengeteg kérdést hagyott bennem, még a zseniális befejezés ellenére is.
Eleinte nehezen állt rá az agyam, hogy úgy olvassam, ami: epikus történetként, ahol a jók jók és a rosszak rosszak. Roland világában nincs köztes út, nincs szürke, csak az őrület határait súroló végletesség felfoghatatlannak tűnő normák és betarthatatlannak tetsző ígéretek, néha már kedvem lett volna kiabálni a szereplőkkel, annyira szörnyűnek láttam a megrögzöttségüket, de így a végén, annyi hosszú óra, megtett mérföld, rémség, nyomorúság, szépség és varázslat után csak annyit tudok mondani: örülök, hogy a Torony ka-tetjének tagja lehettem, még ha csak kibicként is:)
(Külön köszönöm @B_Niki -nek, hogy felhívta a sorozatra a figyelmemet, és kölcsön adta az utolsó részt:))

Kedves Jake Deschain/Chambers rajongók, itt a ti dalotok!
http://www.youtube.com/watch?v=xC-mjDH9HUc