A ​halálsoron (A halálsoron 1-6.) 96% 1072 csillagozás

Nagyon nehéz szavakat találnom. Nem az első King-könyvem volt, már jópár utánam van, de nem hittem volna, hogy a kezembe akad egy olyan kötet, amely az érzelmek széles skáláját kiváltja belőlem. Szomorúság és düh váltakozott bennem, ahogy szembesültem a mérhetetlen emberi gonoszsággal, ugyanakkor a jósággal, de fájdalmas reménytelenséggel is. Az ijesztegetés helyett a horror királya ezúttal egy tükröt tart elénk, amelyen keresztül bemutatja a világban dúló sok szörnyűséget, és hogy amelyeknek sokszor mi magunk vagyunk az okozói a túlzott előítéleteink miatt.
Mindezt egy izgalmas történetben teszi meg egy börtönben, halálra ítélt rabok és börtönőreik hétköznapjait bemutatva. Azt el kell ismernem, hogy az első fejezetekben egy kicsit tartottam tőle, hogy talán ez mégsem az én könyvem lesz, mert még számomra is egy picit lassan indult be. A kezdeti félelmem azonban az első száz oldal után teljesen elmúlt, a könyv második felét pedig már extra gyorsasággal fejeztem be.
Zseniális. Eddig minden King könyvet ezzel az gondolattal zártam, de az itteni jellemábrázolások, és történetvezetés minden eddigi olvasmányomon túltett. Kedvencet avattam.

(…) néha egyáltalán nincs különbség az üdvözülés és a kárhozat között.

Régen ugyan, de láttam a könyv alapján készült filmet, így nem teljesen tudatlanul kezdtem bele az olvasásba. Egy dolog megnézni a pár ember által megálmodott és összerakott alkotást, és egy teljesen más olvasni a saját képzelőerődre bízva King szavait.
Az egész történetet körüllengi egy nyomasztó, feszült, olykor már-már letargikus és depressziós légkör. off King nagyon komoly területeket érint a könyvében, amik már önmagukban is meghökkentőek és elgondolkodtatóak. Maga a halál egy olyan témakör, amelyet az emberek többsége tudomásul vesz ugyan, de nem szívesen beszél, nem szívesen foglalkozik. Az élet körforgásának záróciklusa, és a létezés elengedhetetlen kelléke.
A Halálsor … úgy is mondhatnám út a Pokolba! Azok ugyanis, akik ide kerülnek nem reménykedhetnek a megváltásban. Igaz a mondás, hogy a halál nyomot hagy az ember lelkén. Ez alól az őrök sem voltak kivételek. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mint a tény, hogy ők is összeroppantak a munkájuk és az ezzel járó felelősség súlya alatt. Elég szürreális volt látni, ahogy az egyik percben keményen odaszóltak a raboknak, hogy fenntartsák a rendet, a következőben pedig fűt-fát ígérve úgy beszéltek hozzájuk, mint a csecsemőkhöz. Adja magát a kérdés, hogy vajon tényleg próbálták őket megnyugtatni és rávenni, hogy méltóságteljesen távozzanak ebből a világból, vagy a saját megszólaló lelkiismeretüket csitítgatták csupán, hiszen végső soron ők voltak azok, akik szó-szoros értelemben végrehajtották az ítéleteket.
A halálraítéltek számára vajon megfelelő volt a kiszabott büntetés? A tudat, hogy a perceik dátumra pontosan meg vannak számlálva és semmit sem tehetnek ellene, a Halál így is, úgy is eljön értük?! Türelemjáték az idegekkel… nincs is ennél rosszabb. Általában, ha valamit szeretnénk az idő csigalassúsággal telik és úgy érezzük soha nem jön el, míg amit szeretnénk elkerülni, egy szempillantás alatt bekövetkezik. Úgy gondolom számukra ez nagyobb büntetés volt, mint maga a villamosszék.
A másik dolog, ami eléggé padlóra küldött olvasás közben, az afroamerikaiakhoz való hozzáállás. Olvasni is szörnyűséges arról, hogy ezek mind megtörténtek, emberek élték le teljes életüket rabszolgákként és, hogy a társadalom ezt évek hosszú során nem hogy hagyta, de ki is használta. Vajon mennyit ér az emberi élet? Ha fehér bőrűnek születsz, megfizethetetlen és a legbecsesebb kincs, ha sötét bőrűnek, akkor viszont egy fabatkát sem. Már születésedkor rád akasztják a „bűnös” jelzőt, ember számba nem vesznek, és úgy bánnak veled, mint a kivert kutyával… Szomorú, hogy a társadalom képes volt akkoriban és sajnos esetenként még ma is csupán egy egyszerű színt olyan hatalommal felruházni, ami felülemelkedik minden emberi értéken.
Talán életem eddigi legnehezebb olvasmánya volt. Olyat adott nekem King ezzel a könyvvel, ami életem végéig elkísér majd.

Nehéz erről a könyvről bármit is írni…Zseniális, felkavaró, elgondolkodtató és még ezer más jelzőt tudnék felsorolni ami King zsenialitását jellemezné, de félek hogy nem találnám a megfelelő szavakat…mert kevésnek tűnik, bármennyire is felmagasztalnám ezt a kötetet.
Olvassátok el, és megértitek… csak ennyi. Olvassátok el.

„Az idő megteszi a magáét, akár akarod, akár nem. Mindent magával visz, és a végén nem marad más, csak a sötétség. Néha találkozunk másokkal ebben a sötétségben, és néha megint elveszítjük őket.”

Évek óta terveztem már Stephen Kingtől olvasni, de folyamatosan csak halogattam, mert nem voltam benne biztos, hogy van olyan könyve, ami tetszene nekem. Végül A halálsoron mellett döntöttem, amit egy percig sem bántam meg. Már egy hete befejeztem a könyvet, de még mindig nehezemre esik szavakkal kifejezni azt, hogy mennyire tetszett. Legszívesebben megint a kezembe fognám, hogy újból átéljem ezt az érzelmileg felkavaró, de igazán csodálatos és elgondolkodtató történetet, annak ellenére, hogy lelkileg mennyire megviselt. Nem egyszer elsírtam magam olvasás közben, de azért akadtak olyan részek is, amik viszont mosolyt csaltak az arcomra. A regény alapján készült filmet is imádtam, nem gondoltam volna, hogy pár apróságot leszámítva mennyire hűek maradtak az eredeti sztorihoz.
King zseniálisan ír és a karakteralkotása is fantasztikus. Paul, Brutál, John Coffey, Del és Mr. Jingles is igazán közel kerültek a szívemhez. Ők mindannyian nagyon szerethető karakterek voltak, velük szemben viszont ott volt Percy és Billy Wharton, akiket ki nem állhattam. A filmbéli szereplőgárda meglehetősen jól el lett találva, bár Delt egy kicsit másképp képzeltem el.
Ez volt az első könyvem Stephen Kingtől, de biztosan nem az utolsó. :)

Ez egy nagyon jó könyv, King kitett magáért. :) Annyit sajnálok, hogy előbb láttam a filmet mint ahogy olvastam a könyvet, mert így végig Tom Hanks és Michael Clarke Duncan arcát képzeltem bele a szereplőkbe és tudtam a történet végkimenetelét. De még így is nagyon izgalmas történet volt. Coffey nagyon szerethető karakter és az őrök is kedvenceim lettek. Köszönöm Kingnek ezt az élményt.

Életem első Stephen King könyve volt és bár nagyon sokan szeretik, nekem elmaradt a katarzis a kötettel kapcsolatban.

Egyrészről King óriási mesélő! Könnyű volt haladni a történettel, amikor az időm engedte. A főszereplőket, főként Pault és Coffey-t könnyű volt megkedvelni. Másrészről viszont nekem leginkább a természetfeletti jelenségekkel volt a problémám. Pedig reménykedtem benne, hogy nem fog zavarni a fantasy vonal, de valahogy nem sikerült úgy élvezni ezeket az eseményeket, mint azokat a találgatásokat, hogy vajon ártatlan e abban az ügyben az a bizonyos rab.

Összeségében örülök, hogy olvastam SK-tól, bár nem fogom gyarapítani a rajongói táborát, azért kinéztem még tőle A remény rabjait.

Nehéz írni erről a könyvről, annyira csodálatos, emberi, felkavaró egyben. Egy érzelmi hullámvasút volt míg a végére értem.
Persze a filmet már számtalanszor láttam, és akkor is hasonló érzések kerülgettek, de ezt a könyv jobban visszaadta.
King ismét remek karaktereket alkotott, ehhez nagyon ért, mellé egy izgalmas történetet is kanyarított, olykor remek humorral, sok alapigazsággal és kis fantasztikummal.
De mondhatni tökéletes koktél lett!
John Coffey-t nem lehetett, nem kedvelni, maga volt a megtestesült szeretet, egy óriás bőrében. Delacroix és Mr. Jingles is sok mosolyt csalt az arcomra, a halálsoron is van barátság, még ha az csak egy kisegér. :)
Persze kellettek a gonosz karakterek is, mint Vad Billy és Percy.
Ugyan gyilkosok, és bűnösök voltak, de szörnyű érzés lehetett várni a papírt, ami az utolsó vacsorád hírnöke. Rengeteg erő kellett nekik is, hogy végigmenjenek a halálsoron és beleüljenek abba az ördögi székbe, ami a végüket jelenti.

Élmény volt olvasni az író bevezetőjét a könyv előtt, a sok remek gondolatot és, hogy ezt sorozatként tervezte. Én örülök, hogy egyben el tudtam olvasni, és köszönöm Kingnek ezt a remek szívbe markoló történetet!

Régi adósságom törlesztettem magam felé azzal, hogy elolvastam King legjobbra értékelt könyvét. Azt hiszem a történetet senkinek nem kell bemutatnom, sokan a filmet is biztosan látták (én még csak most fogom azt is megnézni), és én is ismertem az alaptörténetet spoiler.
Egyszerűen imádom King karakterábrázolásait és a történetvezetését, ezért sem tudom megunni soha, hogy tőle olvassak.
Ez egy erősen lélektani regény volt, amire számítottam is, arra viszont nem, hogy lesz benne egy kis misztikum/paranormális vonal, de abszolút tetszett és illett is a történethez.
Mivel már tudtam mi lesz a vége, ezért annyira nem sokkolt és nem keserített el, sajnos itt nem nagyon volt más kiút.
Fantasztikus könyv tényleg és kezdő King olvasóknak is bátran ajánlom.

Azt kell mondjam, hogy ez a legszebb írás amit mostanában olvastam. (ha lehet így kifejezni magam)
Pedig az elején megijedtem…az első oldalakon kellett egy kis idő míg összeállt a kép.
Ez egy fantasztikus könyv (nekem) a legjobbtól. Ismét nem csalódtam.
A sztori néhol fájdalmas, borzasztó és gonosz, de van a másik véglet, ahol emberség, remény és szeretet mutatkozik. Magába szippant.
A karakterek nagyon szerethetőek és nagyszerűen kitaláltak. off
A vége eléggé egyértelmű, mégis sokáig reménykedtem egy más (szebb) befejezésben. Szívszorítóak voltak az utolsó oldalak.
A filmet még nem láttam, de sürgősen pótolni fogom.
Szívből ajánlom, nem csak King rajongóknak.

Puhítani kell! mert a végén semmi sem marad. Harmadszor írom át az értékelésem, túl kemény, túl szenvedélyes és sajnos túl aktuális, politikai értelemben ami az oldalon (jogosan) tiltott.
Nem megy a nyugodt, békés beszéd, ha a témáról van szó. King ebben a könyvben tudatosan a legkeményebb érzéseinkkel játszik és azt milyen mélyen és tökéletesen teszi.
Bosszú, halál és az áldozat, a nagy kérdés van e joga a társadalomnak istent játszani? vagy hagyjuk rá arra a döntést arra aki mindent lát és tud, nem csak kívül hanem a szívekbe is legbelül. Ő nem tévedhet, mi igen.
Azt hiszem (remélem) ennyi még belefér, Az egész kérdés egy hatalmas nem számomra, ebben meg is erősített a könyv, hiszem minden tíz Vad Billyre jut egy John Coffey és ma se lenne jobb az arány.
Mindegy mit gondolsz, ezt a könyv talán közelebb visz a valósághoz, pont annyira, ahogyan a téma feszegetése a tabuk ledöntéséhez.. King nagyon is tudatosan csapott bele a lecsóba, tökéletesen eltalált arányok és sok-sok könnycsepp amit szerintem nem sokan fognak megúszni az utolsó oldalak olvasása közben.
Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen