Hazudozó 84% 33 csillagozás

Amikor egy olyan személy könyvét olvasom, akit eredetileg nem az irodalom területén szerzett érdemei miatt szerettem meg, akkor mindig óvatos vagyok, könnyen érhet csalódás, mint ahogy ért is már. Stephen Fry-t is szeretem, viszont ez volt az első könyve, amibe belevágtam, így most is próbáltam nyugalomra inteni az eleve meglévő elfogultságomból adódó elvárásokat. De közben mégis ott motoszkált bennem a gondolat, hogy na de mégis Stephen Fry-ról van szó, benne csak nem fogok csalódni. És a motoszkáló gondolatnak lett igaza, szerencsére.

A könyv címe Hazudozó, amit lehet értelmezni a főszereplőre, de akár magára a könyvre is, mert tényleg semmi és senki nem az benne, aminek látszik. Még maga a könyv sem (na, azért nem változik át például egy vajas pirítóssal tálalt csésze jó teává öt órakor). Bentlakásos iskolában játszódó diákregénynek indul, aztán hirtelen azt vesszük észre, hogy mintha egy kémregényt olvasnánk, de ebben sem lehetünk biztosak, főleg hogy az utolsó oldalakon vesz még egy meglepő fordulatot a történet, de utána szerencsére megnyugodva csukhatjuk be, vége a könyvnek, nincs több csavar és éles kanyar…:)

Nemcsak a történet fordulatos, hanem a cselekményvezetés is, és sokszor csak egy-egy laza kapaszkodót kapunk a váltások után, hogy most akkor hol, jobban mondva mikor is vagyunk. Állandóan figyelni kell, ha valaki össze akarja rakni, hogy most akkor mi is van, és nemcsak Fry szellemességét élvezni, persze az sem utolsó szórakozás.

Mert Fry szellemes. A nyelvezet igazán fry-i, csűri, csavarja, mint egy kilencvenes évekbeli Oscar Wilde, ahogy már megszokhattam tőle máshol. És itt jegyezném meg, hogy nyilván eredetiben kellene olvasni a könyveit, úgy lenne az igazi, viszont a fordító is hatalmas tiszteletet érdemel. Egészen biztos vagyok benne, hogy Fry-t nem egyszerű fordítani, különös tehetség kell hozzá. Féltem is a fordítástól, de egyszer sem éreztem mesterkéltnek vagy erőltetettnek a szöveget.

Ez a szellemesség sokszor tényleg „csak” a nyelv szintjén jelenik meg, ami lehetne felszínes játszadozás is, de emellett ott vannak a mélyebb rétegek is, a könyvekről, nyelvről, hazugságról, igazságról való kis gondolkozások, amiknek szintén örültem. Na persze túlzott komolykodást ne várjunk Fry-tól, ő lesz az első, aki kigúnyolja és kineveti saját magát, még mielőtt az olvasó megtehetné.

Na, szóval, nekem tetszett, nem csalódtam. A könyv nem tökéletes, de ez nyilván csak azért van, mert az első. A többi majd az lesz, alig várom, hogy olvashassam őket.

Mit mondhatnék? Sírva röhögős, igen. Beteg, igen. Zseniális, igen. Hazudozó, igen.

A víziló durvább volt, de ez jobban tetszett. Oké, ebben a könyvben is voltak meredek történések, illetve, inkább az volt az, hogy bár figyelmeztettek, nem hittem volna, hogy ez az Adrian ekkora hazudozó.

Hát, nagyon be lettem csapva. De jól esett.

Zseniális volt:)))

Egy dolgot sajnálok csak, de azt nagyon… mivel elég változatosan olvastam, picit szétesett nekem a történet:s Volt ugye olyan is, hogy több napig hozzá sem tudtam szagolni, s mikor mégis, akkor valahol valami elveszett. Pici visszaolvasással képbe kerültem, csak ugye ide kellett volna nekem valami fokozatosság.
Az alaptörténet nekem tetszik, pláne, ahogy a vége tálalva lett, vagyis kiderült ez a sok izé:D Igen, nem erre számítottam;)
Bár, ha jobban belegondolok, akkor lehet, hogy A víziló inkább, még Orgonával is… Vagy csak azért, mert az volt az első, mély benyomású:D
Azért elég izgalmas volt, s még embernek is tetszett:D

Parádésan pimasz.
Csak egy kérdésem van: mikor jön a következő?

Fry ebben a könyvben is zseniális. Szeret polgárt pukkasztani, ezt le sem tagadhatná, de ha az ember nem azokra a részekre koncentrál, akkor nagyon jól fog szórakozni. A két szál igen távolról indul, de nagyon izgalmasan szövődnek össze, és végül minden értelmet nyer – a józan észnek adott pofonnal.
Az eddigi tendencia alapján májusban érkezik a következő Fry-fordítás, alig várom.

Ez a könyv az egyik legjobb olyan könyv, amit olyan ember írt, aki nem is irodalmár. A humor annyira angol, amennyire csak lehet, a történet pedig… létezik! :D Viszont lehet, hogy eléggé sok embernek nem tetszene, mivel kicsit sem normális.

A levont csillag az én hibámból is adódik, bevallom, hogy kicsit elrontottam az olvasást. (Bár az is lehet, hogy ki lehetett volna hagyni a könyv legeslegelső mondatát: ’’A következőkből egyetlen szó sem igaz”, a cím is elég sokatmondó.) Mindenre és mindenkire gyanakodtam, és gondolkodtam, hogy mi mögött mi lehet, persze így sem találtam ki a végét, de nem is lepett meg eléggé, a ködösebb részek meg, ahol esélytelen következtetni, kicsit frusztráltak. Az igazán csavaros, trükkös történeteken amúgy is mindig jobb meglepődni, mint kilogikázni őket.
Ettől függetlenül a szereplőket nagyon megszerettem, a nyelvről szóló részekért külön hála, és Fry humorában sem csalódtam.
[Jó tanács: aki olyan alultáplált krikett szabályok terén, mint én, annak ajánlom, hogy a végén lévő, ’A krikettről’ című résszel kezdje :) ]

De aki ismeri az írót, az úgy is tudja, hogy ennél több bizalmat érdemelt volna. Nem szabad túl sokat kattogtatni az agyunkat olvasás közben, csak kövessük, amerre vezet, a végén majd szépen kitisztul minden, és úgy nagyobb élmény is lesz, nekem tényleg elhihetitek ;)

a gondolat az rendben van, a humor a szokásos (beszarás), csak az egyes fejezetek színvonala ingadozik néha, meg a történet is hagy némi kívánnivalót maga után, főleg ahogy a végén kezd kaotikussá és követhetetlenné bomlani. a feloldás viszont majdnem kielégítő, úgyhogy némi elfogultsággal négyésfél.