Életében kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a – korunktól sem idegen -kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen… (tovább)
Vörös és fekete 1351 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1830
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa · A Világirodalom Remekei Európa · Horizont könyvek Kriterion · Európa Diákkönyvtár Európa · A világirodalom klasszikusai Kossuth · A világirodalom klasszikusai · A világirodalom klasszikusai Európa · Klasszikus mesterek Révai · Kincses Könyvek · Európa Diákkönyvtár Európa · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Stendhal Művei Magyar Helikon
Enciklopédia 45
Szereplők népszerűség szerint
Mathilde de La Mole · De Rênalné
Kedvencelte 158
Most olvassa 93
Várólistára tette 482
Kívánságlistára tette 147
Kölcsönkérné 5
Kiemelt értékelések
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Azt hiszem, ennyi tökéletesen elég is volt Stendhal-ból. Ha a középiskola alatt, a mondhatni legromantikusabb korszakomban is nehezen olvastam el, fölösleges erőltetnem a többi könyvét. (Főiskola alatt megpróbálkoztam néhány regényével, sikertelenül.) Nem nekem való.
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Kezdjük ezzel: tanács íróknak: NE írjatok bele a regényetekbe hosszú és unalmas politikai értekezéseket, mert egy kevésbé állhatatos olvasó ott hagyja abba a könyvet…
Egyébként jó volt. Ahhoz képest, hogy 1830, hogy Balzac kortársa… mégis kicsit modernebbnek tűnt a korabeli regényeknél. Hosszú volt, 50-100 oldallal kevesebb is lehetett volna, főleg a politikát kellett volna kihagyni… De tetszettek a zárójeles írói közbeszúrások, tetszett Stendhal finom iróniája, amin azért néha fel-felnyihogtam.
Julien Sorelt sokan (szinte mindenki) utálja. Bevallom, nem értem, miért. Én szerettem, a magam módján. Julien egy nagy gyerek, még nálam is gyerekesebb, és az már nagy szó. Bekerül a felnőttek visszataszító világába (az akkori világ legalábbis az volt, ma már szerencsére nincs ilyen nemesi-paraszt ellentét), és nem tudja, mihez kezdjen. Vagyis azt hiszi, hogy tudja, de persze nem tudja. Szegény a minden gyerekre jellemző nagyravágyásban szenved. Ki ne szeretett volna kicsi korában Napóleon vagy Julius Caesar lenni? Vagy legalábbis fölfedezni az Északi-sarkot (lásd: Karinthy). Plusz még vegyük hozzá ennek a kornak a prűdségét, esztelen szabályait, amikhez képest a mai világ teljesen ésszerű (jobban hasonlít az anarchiához, mint a „rendhez”, de a természet alapvetően anarchikus). És kész is: egy tönkretett gyerek.
Külön tanulmányt érdemel(ne) Mathilde. Bevallom, őt én nagyon-nagyon nem szerettem. Nem szeretem, mert játszadozott Juliennel, akaratán kívül persze, de mégis… egyik nap szereti őt, másik nap gyűlöli. Néha felkiáltottam, hogy DÖNTSD MÁR EL, TE…, de rá kellett jönnöm, hogy az lenne a legjobb, ha Julien otthagyná őt a francba. Sajnos túlságosan is ismerős volt ez a nő… Mathilde volt a legtaszítóbb lény számomra ebben a könyvben. De Renalnét lehetett szeretni, őt nem.
Az utolsó bekezdésért megérte az az 560 oldal.
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Most olvastam először Stendhal-tól. Julien Sorel egy eléggé megosztó személyiség, nekem valamiért kicsit Dorian Gray jutott eszembe róla, de persze néhány dologban különböznek egymástól. Julien például nem nemesi származású és nem „kell" rábeszélni a nők megőrjítésére. Nem tudom mit gondoljak róla, mert nem szimpatikus nekem ez a viselkedés, azonban valamilyen szinten meg is lehet őt érteni. Valószínűleg nem túl sok lehetősége lett volna az életében, ha a rangjához illő lányok után futkosott volna…A regény végén nem teljesen értettem, hogy miért spoiler… Nem ilyen véget érdemelt volna a regény, emiatt vontam le a fél csillagot. Abba azért durva belegondolni, hogy mennyi mindent meghatároz a társadalomban a rang (napjainkban is, csak máshogy hívjuk). Akinek van elég pénze, az simán megúszhat bármit.
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
A tanárom ma mosolyogva közölte velem, hogy ezt a 690 oldalt teljesen feleslegesen olvastam el. Hát szerintem is :(
Nagyon untam. Julien „gyönyörűséges” élete nem hatott meg. Nekem csak az jött át, hogy egy önző, képmutató ember, aki csak keresi a helyét a világban. Legalábbis ezt gondoltam az elején. Aztán láttam ahogyan fejlődik: nem mondom, hogy kifejezetten jó felé, de elmozdult.
Néhol már nagyon sok volt nekem az, hogy mindenkinek a belsővívódásait kellett olvasnom oldalakon és fejezeteken keresztül. Egyszerűen nem érdekelt.
A vége pedig…. Ezért szenvedtem végig az össze hatszázakárhány oldalt?
Mindenesetre legalább kicsit a „korszakot” jobban megismertem. Ezért tényleg tetszett, a rengeteg jegyzet és magyarázatok miatt pedig sok plusz információt tudtam meg.
Stendhaltól ez volt az első regényem. Hát, szerintem most nagyon sokáig nem is fogok vele újra próbálkozni.
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Jó történet volt bár kicsit sok volt benne a politika, ami nagyon lelassította, de azért tetszett.
Elég hiteles korrajzot ábrázolt a könyv, a társadalomról, a vallásról, az emberek boldogulási lehetőségiről.
Szimpatikusak voltak a szereplők, volt ármány és szerelem, intrikák és bírálatok.
Amolyan igazi klasszikus, kötelező, amit talán iskolás koromban illett volna elolvasni,
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Kamaszként dacból nem olvastam el, most pedig csak vállveregetősen gratulálni tudok ehhez a bölcs döntéshez. Amúgy nem volt olyan rossz, mint feltételeztem, de ha felnőtt fejjel alig tudtam magam átrágni a hosszas politikai értekezéseken, akkor mit kezdtem volna a folyamatosan rám potyogtatott bonapartista, janzenista, arisztokrata fejtegetésekkel, cselszövésekkel, és a néha kirajzó, tökéletesen felesleges mellékszereplők vitáival tinédzserként?
Feleennyi terjedelemben pont fogyasztható lenne, bár akkor sem érezném úgy, hogy ez a javarészt idegesítően viselkedő szereplőkollekció annyira fontos eseménysort hozott volna össze, hogy azt mindenképpen a fiatalok elé kelljen tárni. Bár a mondanivaló iskolásan triviális, mert sejthető, hogyha főhősként rondán törtetsz egy kötelezőben, akkor sírás lesz a vége. Én is majdnem sírva fakadtam, mikor a Mathilde által generált szerelmi taktikázásnál tartottam, komolyan, annyi szenvedést és logikátlanságot mint amit ők Juliennel karöltve produkáltak, utoljára az Üvöltő szelekben voltam kénytelen elviselni.
Most, hogy kellően kiborítottam a regény fanjait és az irodalomtanárnőmet, aki szerencsére úgysem olvassa, nézzük, mi volt, ami tetszett a sztoriban. Elsősorban a jellemrajzok. Nagyrészt persze tök ellenszenves figurákat mintáz meg az író, de teszi mindezt érdekesen és ezer színben, úgyhogy a szereplők tényleg élnek, a történetük pedig annak ellenére is olvastatja magát, hogy ehhez sokszor teljesen érdektelen részeken kell átvergődni. Ezt az erőfeszítést néha egészen szellemes gondolatok jutalmazzák, sőt, néha maga Julien is meglep pár pozitív tevékenységgel, de jellemzően persze taktikázik és törtet, gőgös és mindenre készségesen megsértődik. Nem baj, ez a dolga. Azt vártam, hogy bosszantani fog a viselkedése, de… nem. Stendhal elérte, hogy inkább vele érezzek, meg értsem a motivációit, úgyhogy Julien semmivel sem csapnivalóbb, mint a környezete, sőt, még leakaszt némi jellemfejlődést is. Meg egy De Rénalnét, aki üdítően jófej.
El tudok képzelni egy alternatív univerzumot, ahol ez nem egy ismert regény, fele ilyen hosszú, én véletlenül ráakadok a szekrény mélyén, és akkor egészen megnyer. De úgy, hogy tudom, hogy ez kötelező… hát h o g y a n lehet ez ilyen formában kötelező? :D
Néhány tanulság: bálban illetlenség rosszkedvűnek lenni, és a szomorú arc nem előkelő. Látsszunk mindig unottnak, és rögvest a társaság díszei leszünk. Hódításhoz 53 dögunalmas levél teljesen megfelelő, ennél már csak az a szívdöglesztőbb, ha követhetetlen és galád a cselekvéspalettánk a kiszemeltünk felé.
De azért mégiscsak jobb, ha megelőzzük a bajt, és nem szorítjuk meg furcsa fiatalemberek kezét a kertben.
„Igen, uraim, a regény: tükör; hosszú úton vándorol. Hol az ég kékjét tükrözi, hol az út pocsolyáinak sarát. És maguk erkölcstelenséggel vádolják azt az embert, aki a tükröt viszi? A tükör pocsolyát mutat, és maguk a tükröt vádolják! Vádolják inkább a pocsolyás utat, még inkább az útbiztost, aki tűri, hogy ott poshadjon a víz, s megszülessék a pocsolya!”
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Szégyen, nem szégyen, de nekem a francia romantika és realizmus sajna kimaradt az életemből. Gondoltam, egy gyorstalpalóval így a nyár vége felé bepótolom hiányosságomat, vagy legalábbis egy kis ízelítőt, kóstolót veszek belőle. Így került a kezembe Standhal regénye.
Sajna nekem ez most nem jött be. Azzal tisztában voltam, hogy felesleges méricskélnem, és semmi értelme összehasonlítgatnom a kortárs franciákkal, vagy a korabeli orosz realistákkal, mégis ezt tettem, lehet, hogy ezért is csalódtam.
A legnagyobb bajom az volt, hogy túl szentimentálisnak és unalmasnak éreztem ezt a szöveget. Félreértés ne essék, semmi bajom azzal, ha egy regény egy belső konfliktust, vívódást jelenít meg, vagy ha szerelemről van szó, de Standhalnál ezt a több mint 600 oldalt sok(k)nak éreztem. (Az előbbiben amúgy Dosztojevszkij a legnagyobb mester, a másodikban meg Mathias Énard Iránytűje vagy Olivier Bourdeaut Merre jársz, Bojangles? című regénye jeleníti meg nagyon szépen a szerelem témáját. Na, és akkor egyből bele is estem a korábban már említett hasonlítgatási csapdába.)
Sajnos a narratív eljárások területén sem tapasztaltam semmi újdonságot, amit már ne olvastam volna korábban. (Lehet, hogy nem a megfelelő életkorban került a kezembe ez a könyv, bár mondjuk, nem tudom, hogy serdülő kamaszként mit kezdtem volna vele. Valószínűleg már a könyv vastagságától megijedtem volna.) Bár azt el kell ismernem, hogy Stendhal tisztességes iparosként építi fel a regényét. Szépen lassan indít, részletesen bemutat mindent, és megfelelően adagolja az információkat. A cselekmény szövése is rendben volt.
Ezt a regényt leginkább egy hiteles korrajznak tekintem a Bourbon Restauráció utáni Franciaországról, amelyben betekintést nyerhetünk a vidéki, a nagyvárosi és a párizsi hétköznapok mindennapjaiba különböző társadalmi osztályokon keresztül.
Paradox módon, noha csalódtam, azért nem bántam meg, hogy elolvastam, de azért újraolvasásra nem biztos, hogy mostanában vállalkoznék, majd esetleg nyugdíjas éveimben.
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Oh, Julien Sorel, hogy mily utálnivaló, és mégis, mily szánandó vagy! Történeted csak lassan, adagokban bírtam elolvasni, mégis imádtam. Hozzád idő és befogadó szív kell. Ha ez megvan, emlékedtől nem szabadul többé az ember…
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Julien Sorel rossz helyre született. Egy kis francia kisvárosban, Verrieres-ben él egy ács legkisebb fiaként, de köze nincs a családja szakmájához. Ő kívülről fújja a Bibliát és a pár éve elhunyt Napóleon a példaképe. Ács helyett papnak készül. Felfigyel rá Verrieres polgármestere és nevelőnek fogadja fel három gyermeke mellé. Eleinte jól megy minden, a család csak ámul a fiatal tudásán, azonban a ház úrnője, De Renalné kikezd vele. Julien nagy nehezen enged a csábításnak egy kis idő múlva lebuknak. Julien egy szemináriumba kerül Besanconba, ahol összebarátkozik Pirard abbéval, aki beajánlja őt nemsokára Párizsba de la Mole márkihoz. Itt is minden fényesen indul, de a márkinak van egy lánya, aki szintén kikezd Juliennel…
Stendhal klasszikusa egyszerre egy romantikus történet, amelyben egy ifjú két nővel is összeszűri a levet, és egyszerre történelmi regény, mely megmutatja, milyen társadalmi ellentétek voltak a 19. század közepi Franciaországban. Maga Julien rajong Napóleonért, de a környezete csak a jakobinus – liberális ellentéttel van elfoglalva. Egyszerre lélektani regény is, Mert maga a főhős egy önmagával vívódó karakter, aki egyszer házasságtörést részese, egyszer pedig egy nála magasabb rangú nő csábítja el. Mindezt végigkövethetjük, ahogy emiatt vívódik, és folyton arra gondol, vajon Napóleon mit tenne? Ez a könyv ajánlható bárkinek, aki egyszerre romantikus és történelmi regényt szeretne olvasni!
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Ez a regény is egy régi adósságom, legalább is akként tartottam számon. Sokáig halogattam, pedig egy ideje már ott volt a polcomon, és tudtam, hogy egyszer el kell olvasnom, mert azért mégis a XIX. századi francia irodalom egyik klasszikusa, amit ismerni illik az irodalomórán tanult rövid összefoglalón túl is.
Megértem, hogy vegyes a regény fogadtatása. Valószínűleg, ha tudnánk úgy olvasni, mint a kortársak olvasták, akkor sokkal nagyobb hatást gyakorolna újszerűségével. Így viszont több korlátja is van annak, hogy maradéktalanul élvezetes olvasmány legyen: elsősorban talán az időbeli távlat, amely a társadalmi struktúrában, de az irodalomban is jelentős változásokat hozott. Ezért a regény stílusa, témája, a cselekmény, minden elég idegenül hatott számomra, aki azért mégiscsak XXI. századi olvasó vagyok, és ezt nem is tudom, de nem is akarom levetkőzni.
Ugyanakkor szakmai ártalomból én kevésbé Julien történeteként olvastam a regényt, és azt néztem, mit árul el ez az 1830-as évek francia társadalmáról, de legalább is arról, hogyan látta ezt a társadalmat Stendhal. Mivel a regény azóta is, végső soron, időtállónak bizonyult, kénytelen vagyok elfogadni, hogy ahogy Stendhal látta a helyzetet, érdekes és többé-kevésbé hiteles. Amit tehát én láttam ebben a regényben az a forradalom és Napóleon utáni Franciaország. E két esemény, és a Bourbon restauráció nem hagyta érintetlenül a társadalmat, és a francia emberek ambícióit sem. Ebben a kontextusban követhetjük nyomon Julien Sorel felemelkedését a társadalmi ranglétrán majd ennek a felemelkedő pályának a derékba törését, és egy elég részletes képet kapunk a francia társadalom állapotáról, a különböző rangú és rendű emberek ambícióiról, lehetőségeiről, intrikákról, álszentségről, érdekek ütközéséről. Nem rossz könyv ez, de nem adja magát könnyen.
Népszerű idézetek
A szomorú arc nem előkelő! Csak unottnak kell látszani… Ha szomorú, elárulja, hogy valamije hiányzik; hogy valami nem sikerült. Elárulja, hogy alulmaradt. De ha unatkozik, környezete maradt alul, amely nem tudja magát szórakoztatni. Értse meg, kedvesem, hogy milyen súlya van a megvetésnek!
Strasbourg
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
…még a legbölcsebb angol is megőrül naponként egy-egy órára.
Köszvényroham
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
A szavak arra valók, hogy elrejtsék gondolatainkat. (S. J. Malagrido)
161. oldal, I. kötet (Irodalmi, 1965)
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Vajon kevésbé szép-e az út, ha a szélén húzódó sövényben tövisek szúrnak?
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Milyen boldogan dől le a turista a hegytetőn, ahová keservesen, kapaszkodásokkal jutott fel. De boldog lenne-e, ha mindörökre ott kellene pihennie?
Egy hivatalnok bánata
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Egy angol utazó leírja, milyen meghitten élt egy tigrissel; felnevelte, becézte, de asztalán mindig ott hevert a töltött pisztoly.
A tigris
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Független vagyok! […] Miért kívánják tőlem, hogy ma is ugyanaz legyen a véleményem, mint hat héttel ezelőtt? A saját kijelentéseim zsarnokoskodjanak fölöttem?
De La Mole-palota
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Mit ér az olyan szerelem, amelyiktől ásítozunk?
398. oldal
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Egyenlőség nélkül nincs szerelem.
Az angol olló
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
De a rendkívüli jellem nem halad a tömeg csapásán.
453. oldal, 2. rész, 18. fejezet - Kegyetlen percek
Stendhal: Vörös és fekete 78% Krónika 1830-ból
Ezt a könyvet itt említik
- Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A bíborszínű felhők bolygója
- Csalog Zsolt: Csendet akarok!
- Daniel Pennac: Nemkötelező olvasmány
- Elias Canetti: A hallás iskolája
- Giorgio Bassani: Finzi-Continiék kertje
- Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió
- Kate Furnivall: Árulás
- Köves Erzsébet (szerk.): Interjú I-II.
- Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten
- Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké
- Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik!
- Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország
- Papp Csilla: Minden életemben szerettelek
- Peterdi Pál: Az FJK-24-N
- Sárközi Mátyás: Színház az egész világ
- Török Gyula: Ikrek
- Umberto Eco: A rózsa neve
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gustave Flaubert: Madame Bovary 86% ·
Összehasonlítás - Elliot György: A raveloei takács ·
Összehasonlítás - Susan Kay: A fantom 95% ·
Összehasonlítás - Dallos Sándor: Aranyecset 92% ·
Összehasonlítás - Charles Dickens: Kis Dorrit 87% ·
Összehasonlítás - Anne Brontë: Wildfell asszonya 86% ·
Összehasonlítás - Thomas Hardy: Távol a világ zajától 86% ·
Összehasonlítás - Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek 86% ·
Összehasonlítás - Selma Lagerlöf: Gösta Berling 84% ·
Összehasonlítás - Gaston Leroux: Az operaház fantomja 81% ·
Összehasonlítás