Lélekbonbon 79% 58 csillagozás

Nagyon-nagyon imádtam. Bíztam benne, hogy jó lesz, hogy egy kedves, szimpatikus embert ismerhetek meg általa, és nem kellett csalódnom. Sőt… nem csak hogy tetszettek a gondolatai, és a forma ahogy ezeket szavakba öntötte (mert a stílusa is annyira közvetlen, és könnyed és mégis van benne valami különlegesség) de képes volt arra is, hogy elgondolkoztasson, hogy vele együtt gondoljam át a saját dolgaimat és leginkább azt, hogy jó úton haladok-e. Persze ez nem azt jelenti, hogy máris szeretnék „vegán, meleg kabbalista celebritás” lenni, szó sincs róla, de ez a mély meggyőződése a szeretet erejében, hogy a világ igenis jobbá tehető és jobbá kell tennünk… hogy a sok negatív tapasztalat és tett ellenére is most olyan kiegyensúlyozottnak és elégedettnek tűnik a sorok mögött… ezt bizony irigylem tőle.

Vannak az előítéleteim és van Kristóf.
Van az első pár szívbemarkoló, közvetlen, szerény, őszinte bonbon,
és van a többi… Bonbon, ami megülte a gyomrom.
Sok a Madonna, a Barbie, a mennyi-helyen-éltem-a-világban-és-hány-híres-emberrel-találkoztam, a buddhizmus és a kabbala.
Kevés a Kristóf.

Bővebben: http://miamonakonyveldeje.blogspot.hu/2012/09/steiner-kristof-lelekbonbon.html

olyan ez a könyv, mint a minyon, ha ránézek, csömör és émelygés
olvasva azonban néha jó ízekre találok
valahogy a csillogtatott PR-szerű mondatok mögött mégis egy szerethető és szeretetre vágyó figura van, aki gyűjtögeti a „bonbonjait”, amelyekbe néha beleragad a fogam, néha olyan, mintha hideg vajat harapnék

édesség, ami nem mindig esik jól, de utazgatva, buszon, villamoson, vonaton, hajón ideális

Őszintén nem tudom.
Se többet, se kevesebbet nem vártam, mint amit a cím takar: néhány falatnyi, édes kis sztorit; erre az arcomba kaptam egy nagy adag spiritualitást, kabbalát, vegánságot meg dicsekedést a csodás szerelmével. Az interjúk meg nem értettem, hogy kerültek ide.
Összességében: rossznak nem mondható, de nem tudom, mitől lenne jó. Ha kis sztorikat akarok, újraolvasson Örkényt, aki meg lelkizni, Popper Pétert. De nem ezt.

Egészen egyszerűen felfaltam! Sorról sorra haladva fokozódott bennem az úúúúúúúúúriiiiisten-érzés. A végére érve egyből újrakezdtem. :D Kristóf élőben is ugyanolyan, mint ahogy a könyvekben átjön: tiszta, igaz és -nincs rá jobb szó: JÓ. …nem véletlenül marad meg örökre bohó szívem egyetlen kis hercege. :))

Az eleje nekem unalmasan indult, kb. a könyv felétől lendült bele a történetbe vagy csak számomra onnan vált inkább érdekessé. Tulajdonképpen az életét, az életfelfogását meséli el.
Amivel nagyon egyet tudok érteni, talán ezért is szimpatizálok Kristóffal. (Hozzáteszem, tv-ben sosem néztem, sokáig nem is hallottam róla, csak amikor a „melegsége” kapcsán zengett tőle a média, akkor figyeltem fel rá)
A könyv végén a 4 interjú tetszett a legjobban. Olyan jókat kuncogtam rajta, a kérdéseken és persze a válaszokon is.
Számomra fontos idézeteket kiemelném a könyvből:
„Beau megtanított arra, hogy a párom minden mosolya, pillantása, szava ajándék, és mindennap díszbe kell öltöztetnem a szívemet, mielőtt ismét a kezébe adnám.”
„…a magam részéről arra fogom nevelni a gyermekemet, hogy boldog legyen, és ne hagyja, hogy bárki befolyásolja az érzelmeit.”
„Senki nem lesz meleg attól, hogy természetesnek kezeli, ha két nő vagy két férfi szereti egymást.”
„…döbbentem rá arra, hogy minél többet birtokolunk, annál kevesebb dolognak tudunk szívből örülni.”
„aki eddig is elfogadta a melegeket, annak nincs szüksége parádéra, a homofóbok pedig csak még jobban gyűlölik majd őket.”

A legjobb – legrövidebb rész – Vágyaink tárgya fogott meg a legjobban.

Bírom S. K. könyveit, annak ellenére, hogy nagyon személyes történeteket ír meg, mégsem érzem öncélú „celeb-ripacskodásnak”, mert nem a semmiből akar nagyot durranó lufikat építeni, hanem az ő élete tényleg elég „zakkant” és különleges ahhoz, hogy érdekes (és elgondolkodtató!!!) olvasmány legyen.
A cím nagyon találó. Valóban olyanok ezek a kis „szösszenetek”, történetek, mint egy doboz vegyes bonbon, van, amelyik nagyon „ízlik”, bejön, valamelyik nem igazán van ínyemre.
Ha maradunk a bonbonos hasonlatnál, az előző könyvet egyben „megettem”, ez a mostani sajnos néhol már túl egzotikus fűszeresre sikerült. Sokszor nem értettem egyet ilyen-olyan fejtegetéseivel, elméleteivel. Sokszor zavart a túlzásba vitt kabbala-duma. Ugyanakkor nagyon őszinték és meglepően kitárulkozóak az írásai, nem kis bátorságra vall, hogy amúgy is megosztó személyiség létére mégis így ki meri adni magát. Azért van ebben a srácban valami (nem kevés) irigylésre méltó: az ezerszínű látásmód, ahogy a világhoz viszonyul, bölcsesség, empátia, elfogadás…

Soha nem szerettem az ilyen témájú könyveket,s nem is vártam ettől könyvtől sem sokat..De az tény,hogy Kristóf gyönyörűen ír és csodálatosan csűri csavarja a szavakat.A könyv elolvasása után éreztem azt a fajta erőt ,hogy bármibe belefognék sikerülne és a rám nem jellemző túlzott optimizmus is megszállt.

Nagyon tetszett a könyv, szinte egy helyben olvastam végig, és így volt jó – a sok kis bonbon után annyira jó érzésem volt, biztos, hogy sokat kaptam én is, bár ne feledném el a tanulságokat!
Nyitottabbnak lenni a világban. Befogadóbbnak. Liberálisabbnak. És nem félni.
Nem közhelyesen. Hanem olykor viccesen, ironikusan.
Olyan Kristófosan.
Nem mindegyik tetszett annyira, de voltak, amik nagyon-nagyon megfogtak, főleg a közepétől, a gondolatok: hogy miért lenne rosszabb a csótány, mint a pillangó; Jackie kontra Marilyn, vagy amikor az elfogadásról írt, többször is, vagy a félelemről. Meg még sok-sok másik.
Ez a könyv tényleg olyan, mint bon-bon a léleknek.

Ahogy vártam, személyiségfejlődést olvastam apró történeteken keresztül … az első könyv már sugallta azt, hogy egy olyan ember gondolatait fogom olvasni ebben a könyvben, aki elindult az önmegismerés útján …. Csak ajánlani tudom mindenkinek …. tegyétek félre azt, hogy ki írta ezt a könyvet … valójában nem egy kivételes írói vénával megáldott ember, hanem egy ember aki vállalta hogy leírja mindazt, amin keresztülment … az értékelésem nem a stílusnak, az olvasmányosságnak szól, hanem elsősorban ennek ….