Az ​idő titkos lüktetése 83% 14 csillagozás

Az idő egy nagy átverés. Nekem az a komoly gyanúm alakult ki, hogy az idő nem létezik, és még az is lehet, hogy erről vaskos tanulmánykötetet jelentetek meg.
Na jó, nem.
Stefan Klein német alapossággal, de kellemesen szórakoztató sztorizós hangulatban áll neki az idő, az Idő, AZ IDŐ, felszámolásának. (Csak kérdezem, nem lehet, hogy ez a Klein ez egy kicsit magyar? Vagy hogy a rokonom?)
Végigszáguldunk a neuronokon, az agy bonyolult, egyenesen hogy szimfonikus zenekarokat megszégyenítő bonyolultságán és harmóniáján, aztán egy kicsit elidőzünk az irodalomnál, meg az idő társadalmi vonatkozásainál, hogy aztán a fizikusoknál lyukadjunk ki, akik arra jutnak, amire minden szerencsétlen csóringer, aki valaha az időt akarta megfejteni. Vagyis semmire.
Nagy időelméleti, kultúr- és tudománytörténeti kirándulás, de nem fáj, csak gondolkodtat, és ez tetszett.
Arra gondoltam, azért ha küldött volna Kleinnek valaki egy Pilinszky kötetet, más lett volna a vége, de így is jó.
Én mindenkinek ajánlom, aki szeret gondolkodni. Rengeteg dolognak néztem utána a sztorijai miatt. Még az is lehet, hogy okosabb lettem. Na jó, ezt majd az idő eldönti.

Téma és nyelvezetügyileg úgy indul, mint egy strandra hurcolható keresztrejtvény újságban megbúvó, az inkák múltját firtató szösszenet, aztán a végén meg már belebonyolódik relativitáselméletbe is. Azért elég sok érdekesség van benne, belső óráról, menedzserek, multitasking kritika (két párhuzamos műveletkor már jelentősen csökken a teljesítőképesség), időbeosztás, belső óra, Japán, C.Clarke, Thomas Mann, Proust, Hitchcock, hiperaktívak, éjszakai bagoly tinédzserek (Minneapolisban pl. a biológiai ritmusra hivatkozva csak 8:40-re, máshol pedig 9:40-re járnak a skacok.. » eredmény: hiányzások csökkenése) emlékezet nélküli bácsi (http://moly.hu/idezetek/35793), stb.. és rengeteg hivatkozás természetesen ami mentén jól utána lehet járni a dolgoknak.

Ez a könyv se keltette fel az érdeklődésemet. Valahogyan mostanában eléggé rosszul választok olvasnivalót.

Egyébként ez egy nagyon érdekes könyv, és ezt a szót jó értelemben használom. Jól van felépítve a tematika, és rengeteg új és hasznos információval, elsősorban csupa érdekességgel szolgál, valamint a legtöbb felvetés tudományos alátámasztást is kap benne. Elsősorban az idő fogalmát szerettem volna minél tágabb értelemben körbejárni és ez sikerült is ennek a könyvnek köszönhetően. Vicces fejezet, amelyben a koránkelőkről kontra éjszakai baglyokról olvashatunk. Én az utóbbiak közé tartozom, nincs kétségem efelől. Megtudhatjuk, hogy az agyunk milyen módon dolgozza fel az információt, mind a képi információt, mind a hangokkal kapcsolatosakat. Példának okáért a hangok által kiváltott reakcióidőnk rövidebb, mint a látvány utáni reakciónk. A molekuláris biológia szerint minden sejtünkben egyfajta belső óra ketyeg. De nem csak nálunk, hanem a növényeknél is működik, ők is mérik az időt. Henri Bergson szerint kétféle idő létezik: az egyik az óra által mért idő (konkrétan a mutató mozgása), a másik pedig a tudat ideje, melyet ő „tartam”-nak nevezett. Marcel Proust „Az eltűnt idő nyomában”-című művében ennél is tovább vitte Bergson időről alkotott fogalmát. Visszaemlékezése során a felidéződő emlékek helyett szerinte sokkal több múlik a rengeteg apró és jelentéktelen történésen, amelyeket észrevettünk ugyan, de nem éltük meg őket jelentőségteljesen, így az elveszettnek hitt idő egyre jobban növekszik és egyre részletgazdagabb lesz. A tudati idő önmagában az érzékeléssel és mindenféle érzéssel gazdagon megtöltött valóság. Egy gondolat a „tévé-paradoxon”-ról: vigyázzunk a tévével és egyéb médiumokkal, mert a tartalmas időtöltés helyett, ez az „időmegsemmisítő vagy idő-összezsugorító gépezet” emlékek nélküli idősávot teremt, így rövidítve meg életünket. Ha hagyjuk, hogy ingergazdag világunk ránk erőltesse a maga ritmusát, akkor nagyon nehéz lesz a saját belső ritmusunk szerint élni. A „figyelem szűrője egyre lyukacsosabbá” válik és ezáltal elveszíthetjük a koncentrációt saját dolgaink felett, konklúzió: a „tartalmas idő a pozitív idő” és ha törekvéseinkhez mindenképpen motivációt kellene választanunk, akkor javasolt inkább az „időfelesleget”, mintsem az „időhiányt” tudatos célul tűzni magunk elé. Hát ennyi…

Kellemes csalódást okozott a könyv. Egy kicsit sok benne a felesleges semmitmondó blabla, de sok az érdekesség is, különösen amikor az időt mint emergens jelenséget tárgyalja.

Maximálisan meg vagyok elégedve a könyv tartalmával. Nem kínál 10000* kínált időgazdálkodási technikákat, nem kínál megoldást mindenre, viszont bennem elindított valamit. Valamit amit csak nagyon kevés könyv tud elérni…még nagyon friss az élmény, ezért nem is igazán tudok mit mondani bátorításként : Aki szereti a paradox igazságokat, a feje tetéjére állított valóságot, azoknak csak ajánlani tudom.

Nem mondott nagy újdonságokat számomra, mégis egészen élveztem, és sosem untam. Lehet, hogy azért, mert nem túl hosszú, és pont eleget mond arról, amiről éppen mesél. Lehet, hogy azért, mert jó a szerző stílusa, még ha nem is olyan kimagaslóan, sziporkázóan jó, hogy ezt külön kiemelném egy értékelésben mint pro érvet mellette, hanem csak annyira, hogy most azon kapom magam, nahát, így visszagondolva milyen érdekes, hogy ennyire szerettem! Lehet, hogy a téma színessége teszi, hiszen biológiai, fizikai, társadalmi, pszichológiai, életvezetési nézőpontból is vizsgálgatja az időt, így még ami kevésbé fekszik valakinek, arról is hamar átvált egy újabb szemszögre. Egyelőre polcomon tartom a könyvet, ami azért elég nagy dicséret nálam.