Éden 86% 104 csillagozás

Félelmetesen idegen, és nagyon emberi. Az idegen faj és társadalom felfoghatatlanul más, és ez a totális különbözősége teszi néha nehézzé a könyvet, de ettől annyira hihető is.
A földönkívülieket szinte mindig emberinek ábrázoljuk, mert csak úgy tudjuk elképzelni őket. Képtelenek vagyunk elszakadni a korlátainktól. Ebben a könyvben azonban annyira különbözőek tőlünk, ami már megérthetetlen. Az emberi szereplők viszont fajunk megrögzött szokásai szerint viselkednek.
Az idegenek leírása mellett zseniális az, ahogy a különböző emberek különbözőképpen próbálják meg feldolgozni a számukra felfoghatatlant, és ahogy próbálnak elszakadni a megszokott gondolati sémáktól, mégis mindig visszakanyarodnak ahhoz, hogy emberi/földi példákkal akarnak mindent megmagyarázni.
Tetszett, hogy nincs lezárása, csak vége a könyvnek, és hogy néhány kérdés megválaszolásával csak még többet vet fel.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Múlt éjjel a könyv végére értem és igazából nehéz szavakat találnom. Azért próba. Utópia és egyben antiutópia, de szerintem inkább az utóbbi illik a bolygó világára, ahol a történet főhősei hajótörést szenvednek…az Édenre. A koordinátor, a mérnök, a doktor, a kibernetikus, a fizikus és a vegyész. Csak egyikőjük nevét ismerjük meg, talán pont ezzel a karakterrel tudtam a leginkább azonosulni. Derék fickók mind, akik nem kisebb dologra vállalkoznak, mint kijavítani a ripityára ment űrhajó hibáit (rengeteg van), mi mást is tehetnének. Közben egyre fokozatosabban ismerik meg az Édent lakó furcsa lényeket, helyeket, komplexumokat, önszabályozó rendszereket és ráébrednek, hogy megtapasztalásaik emberi logikával történő megmagyarázásai egyre inkább lehetetlennek bizonyulnak. Ugyanis végtelenül szimpatikus Lem-nek az a szokása, hogy nála az idegen a szó szoros értelmében IDEGENt jelent.

A részletes leírások a művet nehezen emészthetővé teszik és egy rendkívül nyomasztó, mégis érdekfeszítő atmoszférát teremtenek meg, ahol mi is hajótöröttnek érezhetjük magunkat és lázasan keresgélhetjük a megoldásokat, gyárthatjuk sorra saját hipotéziseinket, mint a szereplők. Én legalábbis ezt tettem. A történet előrehaladtával kezd kibontakozni az édeni társadalom hátterében álló kaotikus politikai ideológia…ha lehet annak nevezni egyáltalán. Szerintem itt bemagyarázható, hogy Lem burkoltan támadott egyes politikai struktúrákat, társadalmi berendeződéseket, de teljesen más lehetett az Édent a kiadás bizonytalan idejében, mint nekem most, békeidőkben olvasni.

Végezetül annyit, hogy szerintem ez egy nagyon értékes scifi mű, aminek fő üzenete, hogy az ember mindig mindent a saját tapasztalataira és tudására vetítve vissza egyszerűen képtelen megbirkózni a teljesen idegen élményekkel, találkozásokkal és így ezek eleve kudarcra vannak ítélve. Az édenlakók ugyanis nem a klasszikus levestányér szemű humanoid sovány figurák és nem is az akció-horror-scifi vonalon közkedvelt vérszomjas rovarszerű lények utánzatai, hanem emberi ésszel szinte felfoghatatlan létezések. Letehetetlen, remek olvasmány szomorú de egyben gyönyörű befejezéssel. Jómagam a „Csillagász” duplát nagyon megkedveltem.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Furcsa könyv. Egyrészt filmszerűen kidolgozott, ha fél percig nem vizualizálok, akkor elvesztem. Nagyon jól nyomaszt az idegen világgal és az idegen lényekkel.
Az ember főszereplők viszont ügyetlenek és ellenszenvesek egy kicsit: elfelejtenek őrt állítani, folyton ok nélkül lövöldöznek, meg hát milyen expedíció az, akik a történet háromnegyedénél veszik elő először a kamerájukat dokumentálási célzattal.
Az is érezhető, hogy egy olyan korszakban íródott, amikor a nehézipari fejlettség és a társadalmi berendezkedés milyensége számított a legtöbbet. Ez nem von le az értékéből, kellemesen retró lesz tőle a könyv.

Egy idegen bolygót és élővilágot leírni nagy kihívás, mert antropomorf gondolkodásunk torzítja, gyengíti a fantáziánkat. Lem-nek azonban sikerült egy kifejezetten egyedi és – a maga furcsa, melankolikus módján – hangulatos világot leírnia. Tetszett, hogy sokszor épp olyan tanácstalanok maradtunk, mint maguk a tudósok, akik az Éden-re pottyantak, és a végére is maradt elég kérdőjel a fejünk felett. Tetszett, hogy a tudósoknak a beszédes nevük ellenére sem csak a foglalkozásuk volt az egyetlen jellegzetességük, és nagyjából kirajzolódott, hogy az idealizmus-cinizmus skálán (copyright TVTropes :)) melyikük hol áll.
(De belehalok, ha nem követhetek el egy kis szőrszálhasogatást. :D Hogyan adhatott Lem az egyik szereplő szájába olyasmi mondatot, hogy „hiszen azt sem tudjuk, emlős-e [a dupla]”?! AAAAAAAAAA!)

Ez volt az első könyv, amit Lemtől olvastam és bevallom, hogy nem lett a kedvencem. Persze lehet, hogy csak rossz passzban voltam, elég sokáig is olvastam. Amit általában pozitívumként említenek, a táj, a környezet részletes leírása, azt én itt már soknak éreztem, elvesztem benne, eluntam. Olyan hullámzó volt végig, néha nem tudtam letenni, de volt, hogy pár oldal után meguntam. Összességében nem rossz, de nálam ezzel Lem még nem bizonyított. El kell olvassam más műveit is.

Óvatosan kezdtem el a regényt. Stanisław Lem -től ugyanis még semmit se olvastam. Kitűnő részletességgel ír le egy idegen bolygót, szinte késztetést éreztem, hogy a szereplőkkel együtt fedezzem fel. A történet magáról a bolygóról, felfedezéséről + a szereplők vívódásairól szól. Különféle szempontok alapján ítélnek a különböző szereplők, mi a helyes a bolygónak, mi a jó az emberiségnek. Mindezt kiváló formában teszi. Vannak regények, ahol az a scifi, hogy sörétes helyett energiafegyver, valamint hajó helyett űrhajó van, nos ez nem ilyen és aki azt szereti, nyilván nem is tetszik neki. Nekem ez a scifi! Kitűnő mű!

Nem, nem ez Lem legjobb könyve, ez tény (az a Solaris), de még így is sokkal jobb pár agyonünnepelt szerzőnél. Ami a legjobban tetszik benne, hogy valamilyen szinten hitelesen modellezi az emberi viselkedést: egy amerikai tucatregényben a hajótörött űrhajósok nyomban nekiállnának felszabadítani az elnyomott „duplákat”, előugrana a szokásos szögletes állú hős és megmentene mindenkit. Lemnél nem. Az ő űrhajósai összetákolják a sérült űrhajót, kicsit körülnéznek a bolygón, majd vállat vonnak és továbbmennek. Életszagú, életszerű, ezért szimpatikus befejezés :)

Korábban sokat „szemeztem” ezzel a könyvvel, de akik akkor olvasták elvették a kedvem Lemnek ettől a művétől. Most viszont „lubickoltam” benne…:)

A Kiberiádát olvastam Lem-től régebben többször is, szóval annyira emlékeztem, hogy nem egy savanyú, megkeseredett író, hanem rendelkezik humorérzékkel, de a könyv ebben a viszonylatában mégis meglepett. Nem mondom, persze hogy viccgyűjteményt olvastam, hiszen az űrhajósok beszéde volt a humor egyetlen forrása a könyvben (már amikor), de az, hogy a legváratlanabb – és legkilátástalanabb – helyzetben is emberiek, optimisták tudtak maradni, okozott pár vidám pillanatot a legsötétebb helyzetekben is.

Bővebben:
http://profunduslibrum.blogspot.com/2012/05/stanislaw-lem-eden.html

Sosem olvastam még sci-fit. Kedvesem nagyon dicsérte Lem-et, ezért kezdtem bele az Éden-be. Nem bántam meg. Furcsa érzés volt, mert egyszerre drukkoltam a szerencsétlenül járt tudóscsoportnak, hogy haza tudjon jutni, és a lényeknek, hogy békésen fel tudják venni a kapcsolatot, hogy fény derüljön a sok érthetetlen dolog magyarázatára, olyan módon, hogy mindenki jól járjon. Nyitott volt a vége, és elgondolkodtató. Tetszett.