Koccanás 89% 73 csillagozás

Monty Python vonnegut-i fekete humorba csomagolva. Spiró leszedi a keresztvizet mindenkiről: a hungarikumról, a vállalkozókról, a turistákról, a térítőkről, a skinheadekről, a lapos föld elméletről, az üres stadionokról, a rendőrökről, és még sorolhatnám… Már 2004-ben írt a menekültekről és a vegzált hajléktalanokról, aktuálisabb nem is lehetne. Napjaink összes morbidsága megjelenik benne töményen egybeöntve. Óriási társadalmi tükör. De persze görbe. Rólunk, nagyon rólunk… és nyilván nagyon görbe. Olyannyira, hogy már tán igaz is.

Nem emlékszem pontosan, hogy egy Cortázar- vagy egy Carpentier-novelláskötetben olvastam közben @akire kisegített: Cortázar. l. hozzászólások egy hasonló témájú novellát. A kötet egyik legsikerültebb darabja volt. Feltétlenül fel kell kutatnom, most már emiatt a dráma miatt is érdekel.
Maga a megragadott pillanat rendkívül érdekes: a hétköznapok rohanását megállító, a rutinból kizökkentő, egyféle próbahelyzet. Mi történik, ha pár óra erejéig nem kell semmit tenni, csak várakozni? Mihez kezdünk magunkkal és embertársainkkal a kezdeti sokk utáni higgadtabb percekben? Spiró drámájában a felvonuló, többnyire karikírozott, néha már-már szélsőségesen túlfeszített figurák/típusok révén maga a társadalom mutatkozik be, és – legalábbis én úgy érzem – egyszerre veszi górcső alá, remek kritikai éllel a hétköznapok gondolkodás- és viselkedésmintáit, valamint a kialakult, banalitása ellenére rendkívüli helyzetből adódó lehetséges magatartásformákat. Nemcsak azt látjuk, ami van, hanem azt is, ami esetleg lehetne, ha néha lelassulnánk.
Talán ezért is érzi úgy több szereplő: szinte jó, hogy le kell állni, nem lehet tovább menni – kellemes. Van idő végiggondolni dolgokat, van idő túllépni a külsőségeken, sztereotípiákon (l. Férfi és Nő), lehetőség van jó időben friss elmével tőzsdézni – és kaszálni (l. Rövidnadrágos). Lehet picit jobban figyelni egymásra – mintegy szimbiózisban élni, békésen, egymás mellett egy padon (l. Rövidnadrágos és Hajléktalan). És így tovább. Persze nem ennyire idilli a helyzet, főként a Vállakozó üzletelése, talpraesettsége, ugyanakkor mohó és gátlástalan nyerészkedési vágya homályosítja el az itt-ott talán ideig-óráig felcsillanó pozitívumokat. Senki nem maradhat ki a vállalkozásból, megy a munka, mint egy termelési regényben, mindenki behódol, sőt úgy érzi, ő maga is nyer az üzleten. És jönnek a szereplők, egyre többen, kaotikusan kavargó forgatagban, mozaikdarabkák egy széthullott, valódi kommunikációra képtelen világban – Rendőr és csalódott Tüntető, szappanoperákra és kevésbé a csemetéire figyelő Kismama, Térítő és Bőrfejű, gyökereket kereső érzelmes Turista és botcsinálta, cinikus Idegenvezető, fogy a sör, a kóla, a lángos… És ismét beindul a gépezet, rohanunk megint, még helyben toporogva és várakozva is. Tragikomédia. Egyenes út a csőd felé. Naivitás volna azt hinni, abban reménykedni, hogy egy ilyen pillanat, a hétköznapi időnk látszólagos megállása, mobiljaink elhallgatása valamit képes volna megváltoztatni. Egy kis (na jó, nagyobb) koccanás, semmi több, immunisak vagyunk már erre is, minden megy tovább.

    Spiró György nagyon tudja, hogyan kell színpadi művet írni olyan mindennapi, szinte banális helyzetből, ami a címe lett a darabnak.

    Azt hihetnénk, hogy az autósok csak trágár kifejezéseket vagdosnak egymás fejéhez, de hát ez egyáltalán nem így van. (Ellenpéldául – vagy inkább elrettentésképpen érdemes felfigyelnünk a babakocsikat tologató kismamák szókincsére. Is.)

    A két felvonásos komédia jelenetről jelenetre bizonyítja be azt, hogy ez a talán nem is annyira véletlen összekoccanás-verődés az egymást is segítő, de a maguk hasznát sem figyelmen kívül hagyó alakokat igen hamar „jól működő”, szervezett kis magyar (pornográf…) társasággá = társadalommá képes – még ha csak órákra is – változtatni.

    Eléggé aktuális látlelet ez a fanyar fricska – írom úgy, hogy nem vagyok tagja az autós társadalomnak…

    De a jelző nélkülinek igen.

Zseniális!

Golding és Crusoe uraknak üzenem, hogy már nem kell az embereket holmi szigetekre száműzni, a modern kor vívmányainak köszönhetően egy nagyméretű dugó is megteszi, ha az emberi viselkedést kell tanulmányozni szükséghelyzetben.
Könnyű a mai (Sp)íróknak (@VERDI szójátékát tulajdonítottam el) íróknak, ha társadalomkritikáról van szó. Egy hétköznapi helyzet elég: dugó van, és mindenki sietne. Mit csinál az Ember?

Először felméri az őt ért kárt, szentségel, másokat okol, esetleg pánikol. Ahogy múlik az idő, egyre idegesebb, türelmetlenebb. Aztán átlépi a holtpontot, viszonylag gyorsan lecsillapodik rájön, hogyan kovácsolhat előnyt a hátrányból.

Nem kell félteni az Embert: a jég hátán is megél. Mindig akad valaki vagy valami, akiből, amiből hasznot lehet húzni. Az Ember megtalálja a kiskapukat, és ügyesen átbújik rajtuk. Egy-egy karakter több millió másikat jelképez. Vállalkozókból, Hajléktalanokból, Munkásokból, bugyuta szappanoperákat néző Kismamákból áll a világ, no és persze Nőkből és Férfiakból, olyanokból, mint akik itt láthatóak.

Több van ebben a Koccanásban, mint azt az ember elsőre gondolná. Nem csak fogyasztói társadalom kritikája ez. Röviden számomra ez a hiteltelenség tragikomédiája volt.

A nő nem bízhat a férfiben, a férfi sem a nőben, az eladó a vásárlóban, a vásárló az eladóban, senki sem a rendőrökben, a szektákban, a rádióban. Ember csalódik az emberben, és ezt szinte mint természetes állapotot fogjuk fel és fogadjuk el.

És amikor ilyeneket olvasunk, mint a Koccanás, rázzuk a fejünket, hogy én ugyan nem, de ha mégis, akkor meg a társadalom a hibás, meg hát ugye a szomszéd is lopja az áramot…

Ez csillagos ötös, szórakoztató és elgondolkodtató volt egyben, köszönöm az ajánlást, @szellőcske !

Nem láttam sem a filmet, sem a színdarabot, de a könyv alapján feltétlenül meg kell néznem mindkettőt. Elgondolkodtató történet. Egy kritikát olvashattam társadalmunkról, az emberekről, a viselkedésükről. Tragikomédia. Láthatjuk, hogy mit hoz ki az emberekből egy váratlan helyzet. Majd a megoldás után megy minden a régiben.

Hétköznapi szituáció, ahol véletlenszerűen kerül össze sok különböző személyiség. A kezdeti feszültséget lassan felváltja egy kvázi idilli állapot, ami fokozatosan szinte szürreális jelenetbe megy át, hogy a különös helyzet megszűntével mindenki visszaálljon az eredeti állapotba, mintha mi sem történt volna és nem ismernék egymást. Nagyon jól felépített, látványos ívű komédia, ami már-már a groteszk határát súrolja.

Harmadik Spiró könyvem. Nem tudok csalódni.
Ő az a típusú fickó lehet, aki teljesen komoly képpel tud humorizálni. Finoman, de ütősen, egy mosoly nélkül. Csípem az ilyet.

Alapvetően tetszett, remek ötlet az emberi viselkedésformák ilyen széles tárházát felvonultatni egy olyan helyzetben, ami manapság már meglehetősen ritka eshetőség, főleg a nagyvárosokban, fővárosban: azaz a mindennapos rohanás felfüggesztése és hosszú órás semmittevés, kényszeredett várakozás. Bár a drámákra oly jellemző, számomra kicsit túl nevetségesnek ható túlzás itt is megjelenik, valószínűsítem, hogy az emberek körülbelül hasonlóan reagálnának egy ilyen krízishelyzetre, mint a dráma szereplőinek nagy része. Voltak benne jópofa dumák is, de a szereplők néha annyira karikatúrás jelleget kaptak, hogy nem tudtam komolyan venni néhol, a végére elég abszurddá is válik, bár nem vagyok benne biztos, hogy kellett volna egyáltalán komolyan venni. :-) Mindenkire ráférne időnként néha-néha, hogy egy hasonló, talán kevésbé tragikus és negatív helyzet kényszerítse az embert arra, hogy álljon le egy kicsit, gondolkozzon, pihenjen, meditáljon, akármi, és ne csak rohanjon folyton.

Ez volt az első dráma, amit Spirótól olvastam, és nagyon tetszett. A társadalom tipikus alakjait vonultatja fel előttünk. Persze nyilván nem lehet az embereket ilyen sablonokba beleilleszteni, de jól megragadja a fő jellemvonásokat. Az összezártságon, az egymásrautaltságon keresztül láthatjuk, hogy hogyan is viszonyulunk egymáshoz mi emberek, kit mi mozgat igazán. Az első olvasásra viccesnek tűnő jelenetekről pedig kiderül, hogy nem is olyan viccesek… Egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány.