Árnyékvilág (Árnyékvilág 1.) 455 csillagozás

Spirit Bliss: Árnyékvilág

A regény egy pszichológiai krimiszálakkal átszőtt romantikus történet, de van benne humor, szenvedély, feszültség, akció és erotika is. A történet egy olyan világot próbál bemutatni, amely kívülről csillogónak, izgalmasnak, boldognak tűnik, de valójában árnyék fedi.
A fiatal színész, Adam Swanson egész életében az árnyék közelében élt, de az egyik pillanatról a másikra kebelezte be őt. Az újságok, a rajongói, de még a környezetében élők nagy része sem ismeri igazán. Adam a paparazzik és a rajongók zaklatását is elég nehezen viseli, de ezt még tetézi az is, hogy elkezd furcsa üzeneteket, ajándékokat és telefonhívásokat kapni.
A zűrzavar közepén feltűnik egy lány az életében, Camilla Jones, akinek semmi köze az Árnyékvilághoz, mégis bezárkózva, napfény nélkül éli az életét egy múltbeli sérelem miatt.
Egymást segítik ki a világosságra hosszú és nehéz küzdelmek árán, melyek során önmaguk kétségeivel, bizonytalanságával és a külvilág emberi „démonjaival” kell megküzdeniük.

Eredeti megjelenés éve: 2010

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2011
366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632452975
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2010
366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632452975

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Adam Swanson · Camilla Jones · Julie Parker · Peter Summers


Kedvencelte 48

Most olvassa 26

Várólistára tette 201

Kívánságlistára tette 149

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

MissFortune>!
Spirit Bliss: Árnyékvilág

A Könyvmolyképző nem is olyan rég fekete pénteket tartott, hatalmas akciókkal. Hirtelen elhatározással rendeltem 17 könyvet, elolvasgattam a fülszövegeiket, azonban értékeléseket nem néztem, már csak a megrendelés után. Ettől a könyvtől eléggé megrettentem, hogy csak 74%-on van. Gondoltam is, hogy jól beleválasztottam most ebbe.. Tényleg nagyon jó választás volt.

Ez a könyv maximálisan megérdemli tőlem az 5 csillagot. Olvastatta magát, sokkal jobban kikapcsolt, mint azok, amiket mostanában olvastam. Ugyan klisére épül, én ezt annyira nem bántam. Úgy éreztem, hogy kapok mellé egy kis pluszt, ami a krimi szál volt. Hiába tippeltem jól az elejétől fogva, mégis képes volt néha Spirit Bliss tévútra vinni. Aztán persze szépen visszatereltem én magamat.. :D
Adam aranyos fickó, bár nekem eleinte nem tetszett a karaktere. Annyira önbizalom, illetve szeretethiányos volt, ami kicsit súrolta a gáz kategóriát. A könyv végére azonban nagyon megszerettem. Rájöttem, hogy mostanában majdnem mindegyik férfi főszereplő egy tahó paraszt, aki hirtelen jó útra tér.. Tehát jól jött ez a kis változás.
Camilla az elejétől szimpatikus volt. Néha csinált fura, logikátlan dolgokat, de még éppen belefért. Cam elég sokat sütött-főzött, amitől egyrészt folyamatosan éhes voltam, (XD) másrészt pedig falra másztam attól, hogy pontról pontra le volt írva szinte minden egyes étel elkészítési módja..

Összességében nagyon kellemes élményt nyújtott, igazán örülök, hogy elolvastam. Kár lett volna kihagyni.:)

veronica_bookshelf>!
Spirit Bliss: Árnyékvilág

Bár már évekkel ezelőtt olvastam ezt a kötetet, gondoltam megérne egy újraolvasást ha már megkaptam vörös pöttyös szeretetcsomagban.
Bár nem tudott másodjára úgy megfogni, mint elsőre, ettől függetlenül szép történet volt. Kicsit betekintést enged a sztárok világába, ahogy a cím hangzik, az árnyékvilágba. Tényleg hihetetlen mennyire elvakultan tudnak egyes emberek rajongani valakiért, akit eddig csak a tévében láttak.
Camilla nekem az elejétől kezdve szimpatikus volt a hozzáállása miatt, és tetszett az is, hogy Adam nem az a tipikus nagymenő sztár volt, akinek hatalmas egoja és nőcsábász stílusa van. Így ez a kötet egy kicsit mást is nyújtott.

Vivi_>!
Spirit Bliss: Árnyékvilág

Az istenért sem értem ezt a sok negatív értékelést. :D Szerintem nagyon jó volt. Én legalábbis élveztem minden percét (sorát).
Az értékelések hatására félve indultam neki, mert sokaknak nem nyerte el a tetszését, amit nem is értek. Mondjuk lehetséges, hogy már túl nyálas volt egyeseknek. Kicsit tényleg már átlépte a még a tűrhető határt, de nekem még pont elég volt. Most mondjam megint, hogy imádtam? Mert igen, imádtam.

Én a borító alapján – amit most vettem észre, hogy az egy hát az oldalán –, angyalos történetre asszociáltam.
Most valami könnyű olvasmányra vágytam, amit nem kell túl gondolni, ami ezt meg is adta. Egyébként csak beleolvasás gyanánt kezdtem neki, de miután elolvastam pár oldalát nem akartam letenni.

A karakterek egytől egyig kedvelhetőek, még a főszereplők is, annak ellenére, hogy néha már megcsaptam volna az egyiket, hogy ennyire nem veszik észre a másik érzéseit. Adam és Cam szemszögéből olvashatjuk a történetet. Ezek mellett még, akiket én megkedveltem: Julie, Pete és Jossie. Külön kiemelném ahogy a szereplők piszkálódtak egymással, egyszerűen nagyon bírtam.

Eléggé tartottam, hogy magyar írónő tollából vajon mi fog kisülni, már igaz találkoztam jókkal, de akkor is marad a magyarokkal kapcsolatban mindig egy kis félsz. De egyszerűen ez most annyira illett hozzám, pedig amúgy nem mindig szeretem az ilyen könyveket
Örültem, hogy a híresség árnyoldalairól is megtudtunk egy, s mást. Imádtam (jaj, hányszor írtam már le, ezt a szót?), hogy humort is vitt a könyvbe, mert számomra nevetni egy könyvön mindig alapvető dolog. Akarom a Kígyók sziszegését!!

penzesliza>!
Spirit Bliss: Árnyékvilág

Nagyon tetszett a könyv, magában, hogy két szemszöges. Részletesen van megfogalmazva, sosem unatkoztam rajta, hanem folyamatosan tudtam falni a sorokat a szememmel. Tetszett, hogy másmilyenek a szereplők nem azok a tipikus történetekben lévő.
Viszont tuti, hogy nem Adam fodrászára tippeltem volna, hogy ő a hunyó ebben, és ilyen beteges egy nő, meg is lepődtem rendesen, mikor olvastam. Magába foglalva egy klassz történet.:)

janka0416>!
Spirit Bliss: Árnyékvilág

IMÁDTAM! Nem értem miért csak 69 % a könyv..megérdemelne min. 90%-ot.
Borító: 5/5
Fülszöveg: 4/5
Imádom Spirit Bliss stílusát. Nem volt egy nyáltenger a könyv…volt,hogy sírtam, nevettem bizonyos részeken. :)
Azokat a részeket amiket imádtam láthatjátok majd a könyv idézeteinél.
A karakterek között nem tudnék olyan szereplőt mondani,aki ne nyerelte el volna a tetszésemet.
Nemsokára hozom a Kigyók sziszegését is. :D

10 hozzászólás
Fancsee P>!
Spirit Bliss: Árnyékvilág

Annyira örülök, hogy a borítója csak félrevezetett és mégsem fantasy volt!
Első könyvem Spirit Bliss-től és ezután mondhatom, hogy biztos nem az utolsó. Az írásmódja, a stílusa az határozottan tetszik. Az alapötlet kiváló, valós problémákat jelenít meg: a hírnévvel, ismeretséggel járó nehézségeket. A zaklatásokat, fanatikus rajongókat, kínos pillanatokra ácsingózó paparazzókat, durva fenyegetéseket.
Adva van két karakter: a színészi élet velejáróit nehezen viselő Adam, és a szobájában festegető Camilla. Velük kapcsolatban egyedül a barátságuk megkezdését kifogásolom. Ilyen nem létezik legalábbis nem ilyen játszi könnyedséggel és kész. Ezt leszámítva azt gondolom, amit ki lehetett hozni a párosukból, azt az írónő ki is hozta.
A krimi szálat egy kicsit gyengének éreztem. Lehet, hogy csak velem volt így, de én már a legelején sejtettem tudtam , hogy ki az a bizonyos zaklató. Elég sok volt az elejtett utalás is, de az is közrejátszott, hogy nem vonultatott fel sok gyanúsítottat.
Egyetlen olyan szál van, amit szívem szerint kihagytam volna a történetből: Peter. Lehet, hogy valójában ez így volt teljes, de én most úgy érzem, az már lehet, hogy kicsit sok volt egy könyvbe.
Mindent egybevéve nekem ez tetszett. Nem volt tökéletes, de ha így folytatja az írónő, azzá válhat számomra.

Jucush84 P>!
Spirit Bliss: Árnyékvilág

A saját csapdámba estem bele. Én legtöbbször borító alapján választok könyvet, és mivel odavagyok a szárnyakért/tollakért, ez a könyv már régóta várt rám. Viszont a külcsín megtévesztő – ez alapján egy kicsit misztikusabb fantasy vonalra számítottam.
Adam egy fiatal filmszínész, millió tini bálványa. Ő azonban utálja a körülötte zajló felhajtást, csak egy kis békére vágyik, és egy lányra, aki nem csak a sztárt látja benne.
Camilla egy félénk művészlélek, aki egyik művével pályázatot nyer, így kap két belépőt egy elegáns partira, ahová el sem akar menni. Végül barátnője unszolására elmegy, és itt megismerkedik Adam-el. És a két teljesen különböző karakter szenvedélyes szerelembe esik. Azonban a rózsaszín lufit kipukkasztja egy zaklató rajongó – az ő személyében bontakozik ki a cím, az Árnyékvilág.
Azért vontam le pontot (a borítón kívül), mert olvasás közben zavaró volt, hogy a történet hol csöpögős, hol erőszakos, hol cuki volt.

HMarietta P>!
Spirit Bliss: Árnyékvilág

Izgalmas volt, tele rejtélyekkel, bár azért sejthető volt, hogy ki áll a titokzatos zaklatás hátterében.
Adam és Cam kémiája az első perctől tetszett, nagyon jó alaphangulatot adott a könyvnek. :)
Peter tényleg a tipikus apuka szerepet tölti be, bár nem gondoltam volna az elején a Julie-val való románc szálára, de nem bánom, hogy így alakult :)

Sheila_7 I>!
Spirit Bliss: Árnyékvilág

IMÁDTAM!
Örülök, hogy sikerült végre elolvasnom, mert abszolút nem bántam meg, sőt!
Tetszett maga a történet és a szereplők is. Külön örültem neki, hogy a főszereplők nem azon vergődnek, hogy jaj én most nem jövök vele össze, meg így-úgy… hanem már az elejétől kezdve kialakult köztük egy kapcsolat, ami a történet haladtával fokozatosan kibontakozott szerelemmé.
Szerintem Adrinak sikerült jól bemutatnia azt a bizonyos Árnyékvilágot , amit kívülállóként sajnos nem mindig veszünk észre.
Adam és Camilla egy nagyon aranyos pár, sokszor átéreztem az ő érzéseiket :)
Juliet külön kiemelném, mert imádtam ezt a csajt :D ahogy Peterrel vitatkozott, piszkálódtak, végül meg… :) Alig várom, hogy a kezemben legyen a kígyók sziszegése is Be kell vallanom, hogy én nem arra az illetőre gyanakodtam, akiről végül kiderült, hogy mégis ő volt az, de sokat nem tévedtem, mert a másik illető is benne volt a dologban, csak nem annyira :)
Az is tetszett, hogy 1-1 fejezetet láthattunk külön Adam és Cam szemszögéből is, mégsem ismételték a szituációt, hanem tovább vitték.

ui.: a nyári emlékek a könyv során sokszor feljöttek és olyankor vagy magamban mosolyogtam, vagy fel is nevettem, például a banántortánál, ugye @Fay? :D
meg az infúziós tasaknál :D

2 hozzászólás
szandi1999>!
Spirit Bliss: Árnyékvilág

Nem tudtam erről a könyvről semmit amikor elkezdtem. Ritkán nézek utána azoknak amiket olvasni akarok. Jobban szeretem a könyvből megtudni miről is szól. Amikor kezembe került a kötet ami már évek óta porosodott a polcon úgy döntöttem itt az ideje, hogy elolvassam. Aztán ahogy egyre jobban belemerültem a könyvbe nem értettem, miért csak most olvasom. Imádtam minden sorát. Csak úgy pörögtek a lapok. A könyv rámutatott, hogy sztárok élete sem mindig fenékig tejfel. Tetszettek a fejezetek elején lévő újságcikkek, blogbejegyzések amelyekből látni lehetett, hogy a média sokszor mennyire elferdíti az igazságot. Az érzelmes pillanatokat nagyon át tudta adni az író. Teljesen bele tudtam élni magam. Jó volt, hogy Camilla és Adam szemszögéből is megismerhettem a történetet. A tetőpont elég izgalmasra sikeredett azonban a legvége nekem már túl 'Happy end' volt. Ezen kívül nagyon élveztem, együtt sírtam együtt nevettem a szereplőkkel. A karakterek szimpatikusak voltak, egyes részeknél viszont igazán idegesítőek tudtak lenni. Jossie-t nagyon szerettem, aranyos volt ahogy próbalta kibontakoztatni a szerelmi szálakat.
Igazából örülök, hogy nem 2-3 éve olvastam, mert magamat ismerve akkor biztos nem tetszett volna ennyire. Tudom ajánlani mindenkinek. :)


Népszerű idézetek

Fummie>!

Szia, emlékszel rám? Tudod, körbe vagyok véve egy csomó emberrel, aki istenként imád, de én nem akarok isten lenni, csak egy átlagos srác. Lennél a barátom?

30. oldal, 2. fejezet

1 hozzászólás
Vivi_>!

Ehelyett csak ültem, és hagytam, hogy az esővíz szarrá áztasson – pont olyanná, amilyen az életem is volt.

Vivi_>!

A sors tud kegyetlen dolgokat produkálni jó emberekkel is…

janka0416>!

Sosem hittem volna, hogy egyszer találkozom egy olyan lánnyal, mint te. Aki mellett minden másodpercben úgy érzem magam, mint egy kamasz fiú az első randevúján.

72. oldal

Vivi_>!

… egyetlen nő sem érdemelte meg, hogy verjék.

Katerina>!

– Adam munkatársa – suttogtam oda neki. – Állj le!
– Nem tetszik a képe! – morogta Julie.
– Nekem sem, de ez még nem ok arra, hogy leüssük az ásóval.

158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Camilla Jones · Julie Parker
Cheril>!

Mindenkinek szüksége van egy kis térre, amibe a másik nem mászik bele.

janka0416>!

– Szóval, esemény utáni kéne – hadartam el gyorsan.
– Milyen esemény? – akart ásítani egyet Julie, ami végül nem jött ki.

213. oldal

janka0416>!

– Susan néni mindig azt mondja, hogy a férfiakat a hasukon át kell megfogni.
– És még egy bizonyos testrészülön át – hunyorgott rám Julie.

217. oldal

Katerina>!

-Hát persze, fiú! – ütögette meg a vállamat. – Akkor mesélj egy kicsit erről a te barátodról…
– Ő… más.
– Más? – vonta fel a szemöldökét Peter. – Csak nem egy leszbikusra kattantál rá?

40. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Adam Swanson · Peter Summers

A sorozat következő kötete

Árnyékvilág sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Leylah Attar: The Paper Swan – Papírhattyú
Anita Boza: Az éjszaka színei
M. Z. Chapelle: Párizstól keletre
Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben
Ana Huang: Twisted Love
Marilyn Miller – Ella Steel: Üldözöttek
Anne L. Green: Joyce csapdájában
Marilyn Miller: Az orosz
Anne Raven: Egy riport ára
Marilyn Miller: A vezér