Emlékszel rám? 113 vélemény
A főhős egy huszonnégy éves, lófogú, csúnyácska lány, aki egy kollegáival töltött görbe este után hiába várja, hogy barátja érte jöjjön a zuhogó esőben és hazavigye. Taxiért tülekedve megcsúszik a vizes lépcsőn és elesik. Lexi másnap kórházi ágyon ébred, és azonnal távozni akar, hisz csak a fejét verte be egy kicsit a lépcsőn. A körülötte foglalatoskodó nővér hívja a kezelőorvost, aki elmondja, hogy öt napja, egy autóbaleset után került a kórházba: sajnos alaposan átlépte a megengedett sebességet. Lexi egyik képtelen furcsaságot a másik után tapasztalja: anyját idősebbnek látja, a saját tükörképén is megütközik, olyan az egész, mint egy lidérces álom. Főleg, amikor bebizonyítják, hogy 2004 helyett már 2007-et írunk, ő pedig már nem a padlóosztályon dolgozó egyik lány, hanem huszonnyolc éves osztályvezető, gyöngyfogsorral, bombázó alakkal és oldalán egy szívdöglesztő kinézetű, dúsgazdag férjjel. Vajon hogyan került a majdnem szegénységből ilyen mesebeli körülmények közé?
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
 Kelly, 2008 | 9789639667617 | 344 | Béresi Csilla | Ugrás |
Most olvassa
Most nem olvassa senki.
Várólistán 29
Kívánságlistán 13
Elcserélné vagy eladná
Aktuális kihívások
| Kihívás | Résztvevők | Véget ér | |
|---|---|---|---|
| Olvassunk Sophie Kinsellát! | ★ | 177 | 2013. december 31., 00:00 |
Népszerű értékelések
Ahogy @Izolda mondaná, ez is egy tipikus háromórás könyv. Az alapötlet jó, de természetesen a megvalósítása eléggé limonádés. Strandra tökéletes.
3 komment
A Kétbalkezes istennő és a Tudsz titkot tartani? után ennek a könyvnek a bugyuta párbeszédei megdöbbentettek. A sztori nagyon érdekes és jó volt, a helyzet izgalmas. Ezt meglehetett volna jól is írni.
Nagyságrendileg azért az utolsó 35-40 oldalban azért felcsillant, amiért megkedveltem Kinsella könyveit, de ez a könyve messzemenően a felejthető kategóriába került nálam.
Egyáltalán nem csalódtam benne, pedig magasra tettem a lécet ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az Egy boltkóros naplója után nagy elvárásaim voltak, ami Sophie Kinsellát illeti.
A humor a szokásos: továbbra is nagyon bírom a bénázós csajokat és a körülöttük lévő felhajtást.
Egy könnyed olvasmány, bele lehet merülni és elfelejteni egy kicsit a mindennapok monotonítását.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Mért? Mért csinálod ezt Sophie Kinsella?! Mindig ugyanaz… 200 oldalon keresztül unalmas és vontatott, néhol vicces a történet. És az utolsó 100 oldalra meg belendül és nem akarom, hogy véget érjen.
Lexi karaktere is annyira szerencsétlen, mint az összes többi könyvébe (imádja esetlennek beállítani a főszereplő nőket, hogy utána kiderüljön, hogy nem is olyan esetlenek) és 200 oldalon keresztül csak szenved és vissza akarja kapni az életét, de nem tud érte tenni.
Felbukkan egy édes hapsi, aki szívből szereti Lexit, viszont ő minden áron meg akarja menteni a házasságát (ami vmi borzalom és 5 perc nem bírnám a férjével :D). De végül köztük is happy end lesz! :)
Természetesen a munkában is helyre hoz mindent, sőt jobbá válik az élete. Vissza kapja a barátnőit és a régi életét.
Szóval egy tipikus Sophie Kinsella könyv, de hát végül is, ezért imádjuk az írónőt! :)
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Pörgős a történet, és valami okból magával ragad, ezért gyorsan olvasható. Igazi kis kikapcsolódó könyv. Viszont rá mutat arra, hogy mennyi mindent kell feláldozni a tökéletességért, és mi minden változhat meg 3 év alatt.
Tetszett még az is, hogy Lexi és Jon nem egyből jönnek össze, hanem ott van problémaként az emlékezet kiesés is. Így valósághűbb lett, mintha csak úgy hipp-hopp összejönnek.
Ez a könyv volt az első amit olvastam az írótól. Nem vagyon kimondott romantikus könyv rajongó, de ez jó volt. Nagyon tetszett, elgondolkodtató is, humoros is, hamar befaltam:) Nagyon jó kikapcsolódásként a napi munka után. Már olvastam a Kétbalkezes istennőt is.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Szeretem a boldog befejezéseket. Itt szinte az utolsó pillanatig kétségeim voltak (persze szurkoltam ezerrel), vajon Mr. Igazival hogy alakul… mivel Lexinek tényleg a leg-leg-leg-legvégén jut eszébe valami Jonról.
Egyébként halkan azért megjegyzem, hogy
a) Jon? Én egy h betűt igazán hiányoltam. (Nem akadt volna ott még néhány h betű? Mondjuk a szekrény mögött, vagy valami…Spórolunk a tintával, mi?) Nem tudtam megszokni. Mindig zavarta a szemem, de azért túléltem. :)
b) Bármennyire is örültem a happy end-nek, nekem a vége kicsit mű lett. Mintha egy filmből kiragadott pillanat lett volna. Mármint inkább csak egy apró rész a nagy találkozásnál. Csak mondom…
c) Nekem a Tudsz titkot tartani? című könyv jobban tetszett, mint ez.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy olyan könyv, amiről nem tudom eldönteni, hogy megbántam-e az elolvasását vagy sem. Teljesen más történetre számítottam, amikor belekezdtem, és most, ahogyan visszagondolok rá, igenis megbántam, hogy átrágtam magam rajta. Nem arról szólt, amiről szerettem volna, hogy szóljon. Azt hittem, hogy a főszereplő lány szíve szerelemre lobban a férje iránt, és hogy a cím rá utal, azonban… persze a másik férfi neve említésre került a felbukkanása előtt, mégis olyan volt nekem, mintha csak úgy hipp-hopp született volna meg a karakter. A férj konkrétan idegesített a rendmániájával, amit még könyvön keresztül is nehezen viseltem. A magyarázat számomra, amivel meg lett indokolva a lány viselkedésének változása, nekem speciel nem volt elfogadható. Elolvastam több véleményt a könyvről, így fel voltam készülve egy olyan húzásra, ami eléggé rontott az élményen: a főszereplő, és a férfi (akivel összejön a végén) elég sokáig magázzák egymást (holott szeretők voltak), aztán egy beszélgetés kellős közepén, egyik pillanatról a másikra átváltanak tegezésre. Ami nekem eléggé érthetetlen, hogy oké, a könyv fordítója erre nagy ívben tojt, azonban a kiadónál, aki átolvasta, az sem vette észre, hogy itt valami nagy bibi van? Még szerencse, hogy nem ez az első Kinsella könyv, amit olvastam, mert nem biztos, hogy ezek után ismét a kezembe vennék tőle valamit. De a „Tudsz titkot tartani?” arra utal, hogy Sophie tud igazán szerethetőt is alkotni.
Azt kaptam, amit vártam. Egy könnyed, csajos könyvet, ami kikapcsol, nem kell rajta sokat gondolkodni, csak elszórakoztat.
5 komment
Könnyed, kedves olvasmány, nekem tetszett! (Igaz, én nem olvastam az írónő korábbi könyveit.)
Népszerű idézetek
Meglehet, egyik előző életemben én voltam Jeanne d'Arc, és iszonyú kínhalált haltam. Vagy az a fickó a Titanicról. Igen. A könyörtelen, jeges tengerbe vesztem, és soha nem lett az enyém Kate Winslet.
81.o.
– Szóval, nyíltan beszélnünk kell a te… állapotodról – tapintatosan halkabbra fogja a hangját, mintha valamiféle takargatni való kórban szenvednék. – Amnéziás vagy.
– Így igaz. Ettől eltekintve azonban egész jól vagyok.
– Helyes! – valamit körmöl az írómappájába. És ez az amnézia átmeneti vagy végleges?
– Nos… az orvosok szerint bármikor visszatérhetnek az emlékeim.
– Csodálatos! – derül fel az arca. – Tudod, a mi szemszögünkből nyilván az lenne a legjobb, ha huszonnegyedikéig minden az eszedbe jutna. Akkor tartjuk ugyanis az eladási értekezletet – teszi hozzá, és várakozó tekintettel néz rám.
122 - 123.o.
Tiszta törülközőt csavarok magam köré, és átlábolok a hálóba… aztán megint vissza az öltözőszobába a cuccaimért. Szent Habakuk! Tudom már, miért olyan soványak a gazdagok: mérföldeket járnak le azokban a hodály házaikban. A balhami lakásomban az ágyból elértem a ruhásszekrényt. Meg a tévét. És a kenyérpirítót.
137.o.
Hogyan lakhat valaki olyan házban, amelyik bonyolultságban a NASA-val vetekszik? Különben is miért kell egy háznak intelligensnek lennie? Miért nem lehet egyszerűen csak kellemes és buta?
– Hadd mutassam be a feleségemet, Lexit – ragyogtatja rájuk Eric a mosolyát. – Ő az egyik legnagyobb rajongója a… – itt szünetet tart, én pedig megmerevedve várom a folytatást – … a loft
stílusú életformának!
Ha még egyszer meghallom ezt a kifejezést, istenemre végzek magammal!
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
– Megöltem egy halat! – kuncogok fel elborzadva. – Agyoncsaptam az egyik kővel.
– Na és aztán – jön odajön is, hogy szemlét tartson a terepen. –Jól céloz.
– De háromszáz fontomba kerül!
– Lexi! – Rosalie tipeg felénk, kezében pohárral. – Csodásak a szendvicsek!
– Á, igen… kösz! – zavarba jövök, hogy olyan valamiért dicsérnek meg, amihez az égvilágon semmi közöm. – Nem ettem még belőle. Finom?
Rosalie szemlátomást meglepődik.
– Fogalmam sincs, drágám! Mindenesetre csodásan fest.
– Majd én elkészítem a kávét – ugrom fel szolgálatkészen. –Olyan sokat dolgozott ma, Gianna! Pihenjen inkább!
Egyre kellemetlenebb ölbe tett kézzel néznem, hogyan hurcolássza körbe a nehéz tányérokat. Meg ahogyan senki sem néz rá, amikor elveszi tőle az ételt. És ahogyan az az utálatos Charlie ráugatott, hogy hozzá már a vizét.
Az egész olyan közönséges.
– Lexi! – nevet fel Eric. – Erre aligha van szükség.
– De én akarom – makacskodom. – Gianna, üljön csak le, egyen egy süteményt vagy egyebet! Igazán semmi pár csésze kávét elkészíteni. Tényleg – kötöm az ebet a karóhoz.
Gianna szemlátomást zavarban van.
– Akkor megyek, és megágyazok magának – mondja végül, és megindul a hálószoba felé, sarkában az unokahúggal.
Nem pont ezt értettem pihenés alatt, de mit tehetnék.
– Azt akarja, hogy magával menjek, és új életet kezdjünk? – ismétlem újra, mintha csak tisztázni kívánnám egy szerződés pontjait. – Most rögtön. Egy ujjcsettintésre?
– Mondjuk, öt percen belül, de néhány dolgot előbb el kell intéznem – pillant az órájára.
– Magának nincs ki a négy kereke – rázom meg a fejem.
