Talizmán 3 csillagozás

Van Gogh

Ha látok pohárban egy szál virágot
és áttetszik a metszett üvegen
a szára is, ahogy a vízszinen
megtörik, mint ha késsel félbevágod,

ha eső után nyári földeken
százszoros fényben csillog minden ág-bog,
fűszál, vonatfüst, kantár, vizesárok –
a te szemeddel is lát már szemem.

Ó, ecsetet, tollat letett kezek,
nemcsak a földbe temetkeztetek,
s nem is csak szellemünkbe – beleojtott

új szerveinkként, élő szövetekkel
forrtok össze, hogy legyen egyre boldog
mutációban más és több az ember.

104. oldal

Illyés Gyulához

Tihanyi végvár híres kapitánya,
három megyét vendégelő nagyúr,
s egy országot! úgy is, ha szótlanul,
ha némán kong is szív és pince tája.

S tudnál világot is! de haj! hiába,
magyar költőt rab nyelv ejti rabul.
Mint egy verset, fájó példázatul
fordítsd le egyszer sorsod franciára.

De úgy meg – hisz a magam szövegén
próbáltam én is, szegényebb legény –
hol marad úgy az íz, a csín, a lelke?

Az édes tóparton zengd csak tovább,
tán kijut egyszer még a tengerekre,
lefordíthatatlan sorsunk dalát.

63. oldal

Altamira

Futott, ahogy csak inas lába hordta.
Szőrös arcát el se képzelhetem.
Mögötte a sziklás meredeken
fenyegetően csörtetett a csorda.

Egyik társát már halálba tiporta.
Messze fény csillogott a tengeren.
Lihegve ért oda, hol egy helyen
szabadító rést nyitott a hegy odva.

S amit nem tudott megtenni a kő-kés,
a vereséget váltva győzelemre,
a gyengeségből merítve fölényt –

a rettegő, de már nem remegő kéz
a barlang falára odaszögezte
játszi bájjal az ormótlan bölényt.

15. oldal

Önarckép

Jól tudom, ahogy ki-ki önmagát
látja, csak ferde, torzított tükörkép,
olykor nemesebb-ívű, néha görbébb
a valódinál: mindenképp fonák.

Látjátok, ilyen vagyok. Mielőtt még
ajkam kiejtené egyik szavát,
alatta már a másik tűnik át,
sosem azt mondhatom, amit szeretnék.

Nem egy tükörben, tükrök szembenálló
során látom magam sokszorozón
örökkétig. S elvarázsolt varázsló,

szemem minél jobban magamba mélyül,
hókusz-pókusz és csinált csoda nélkül,
annál inkább másokká változom.

77. oldal

Színész

            GOBBI HILDA EMLÉKKÖNYVÉBE

egyetlen létünkre millió hasonlat
millió létünk egy varázslata
ki bőréből kibújva lesz maga
faljáró ki önmagán áthajolhat

rés amin énünk titkon átosonhat
egy másik én tilos tájaira
aki helyettünk megy meghalni ma
hogy értünk támadjon fel újra holnap

semmi aki minden lehet s utána
ha elmázolódott arcán a festék
újra boldog semmiként tér haza

metaforák élő travesztiája
meztelen testünkön a száz ruha
száz ruhánk alatt az egy meztelenség

127. oldal

A párizsi Victor Hugo-házban

Emel az ember piramisokat,
csúcsíves dómot, inka sziklavárat,
döngő folyosókat a föld alá rak,
felhőkig hajít acéltornyokat.

De minden építményénél csodásabb
a hormonok s idegek ingatag
pincéjére épülő gondolat,
amint fölébe nő egész korának.

Szétfeszíti e szűkfalú szobákat
könyv, színlap, kép, nyomtatvány, kézirat,
a lúdtoll, mely az asztalon maradt…

Van vár erősebb s torony magasabb,
mint mit e kis házból rakott magának
e bölcs ifjú, e szenvedélyes agg?

100. oldal

Einstein

            „A világban csak egy dolog van,
            ami örökké felfoghatatlan: a világ felfoghatósága.”
                                    [Einstein]

A fény sebességét utól nem éred.
De azt, ami ennél is sebesebb:
a gondolatot eléri eszed,
amivel ezt is, még ezt is feléred.

Eszed? Mi az? Nem méri semmi mérleg,
mint a parányi anyag-részeket,
miknek mivoltát mégis kilesed,
bár csak miljomod-másodpercig élnek.

Az, hogy a mozgás úgy hat az időre,
hogy csökken – nem meglepőbb, mintha nőne,
s nem csodálatosabb egy táguló

világűr, mint egy szűkülő. Csodás csak
az ember, ez a nagy csodálkozó,
ki tükre lesz a táguló világnak.

141. oldal

Sixtus kápolna

Mint éjszaka lélegző nyári kertben
a csöndre intő csillagok alatt,
némán fekszünk a padokon hanyatt,
e festett világűrben elveszetten,

mintha szférák lennének a falak,
és ez emberi tejút-rendszerekben
egy istent érez a tágrameredt szem,
egy istent, hiszen az élő anyag

nem termett ilyet, s azt se hiheted,
hogy magadfajta véges kéz talál
rakni föléd ily végtelen eget,

melyen nem titkos konstellációkban,
de szabad szemmel is olvashatóan,
az ember roppant sorsa írva áll.

40. oldal