A ​hosszú menet 88% 37 csillagozás

A hihetőség. Személy szerint soha nem kételkedtem egy megtörtént eseményeket feldolgozó könyvben, és az adott karakter(ek) létezésében. De most azt gondolom, hogy maga a szibériai munkatábort megjárt író és társai menekülése ténylegesen megtörtént, a szereplők valósak voltak, de a részletek nem voltak képesek teljes mértékben meggyőzni. Azt kell eldönteni, hogy sikerült-e Rawicznak hitelesen bemutatni, milyen lehetett ebbe a rémálomba csöppenni, majd a szökéssel együtt a túlélésért küzdeni anélkül, hogy tudhatta volna az ember: egyszer vége lesz. Ettől függetlenül igazi székbeszögezős könyvélményt kínál, mert a reménynek mégiscsak élnie kell.

Néha képtelen, hihetetlen részei ellenére szerintem gyönyörű történet. Akár fikció, akár megtörtént – vagy egy része megtörtént, olyan könyv, amit érdemes újra és újra elolvasni. A letartóztatás-vallatás-tárgyalás része hátborzongató, mai napig amikor ilyeneket olvasok, annyira nehéz elhinni, hogy az íróasztal mögött ülő „bírák” maguk is elhitték ezeket a koholmányokat, s egyszerűen mindenki abban a rendszerben csak bólogatni mert a sok hülyeségre (pedig így van, a mai napokban is). Smith esete még inkább rátesz erre az érzésre.

A szökést jól megtervezik, tetszett az, hogy igenis megválogatja, kit vigyen magával, nem csak találomra szedi össze az embereket. Az utazás során „sokszor” szerencséjük van, ugyanakkor ne feledjük, hogy nem ír le minden napot részletesen, hiszen hónapokig utaznak, így értelemszerű, hogy csak a kiemelkedő részletek kerültek említésre. Amit sokszor furcsának találtam, hogy azokon a helyeken, ahol segítettek nekik és esetleg munkával tudták volna a segítséget meghálálni (nem csak egyetlen napon), ott nem maradtak meg annyi időre, hogy megerősödjenek, meggyógyuljanak a sebeik stb. Értem azt a nézőpontot, hogy úgy érezték, ha megállnak, nem indulnak tovább, de szerintem értelemszerűbb lett volna akár csak pár napnyi pihenéssel erőt gyűjteni. Ugyanígy, hogy a lehető legrosszabb időpontokban vágnak neki mind a sivatagnak, mind a hegyeknek… December-januárban a Himalájában mokaszinban? Vagy akár az, hogy csupán a sivatag legvégén döntenek úgy, hogy hoppá, meg kéne próbálni megenni a kígyókat… ezek a részek (no meg a jetiszerű lények) voltak azok, amelyeknél én is arra gondoltam, hogy ez már kitaláció, s lehet, hogy Rawicz tényleg megszökött társaival és tényleg valamennyi utat megtettek (az orosz részek még reálisabbak), de lehet, hogy valahol egészen máshogy alakultak a dolgok, s ő a képzeletére támaszkodva fejezte be a történetet (talán, hogy izgalmasabb legyen).

„Megszégyenítő jóság az ilyen. Mit meg nem tesz, hogy feledtesse megkeseredett embertársaival, mennyi csúfság esett már az emberiségen!”

Ezektől eltekintve azonban egy hihetetlenül jól megírt történet az emberi kitartásról, a segítségnyújtásról (amikor Kolemenosz már ölben cipeli tovább Krystynát…), az összetartásról és a veszteségekről. A legszomorúbbnak a hegyekben bekövetkezett tragédiát tartottam, annyira közel a célhoz… A vége nagyon hirtelen záródik, hiányoltam azt, hogy kivel mi történt a későbbiekben (és valószínűleg egy igaz történetben annak is jutott volna hely, egy ilyen út után biztos, hogy a társaság tartotta volna egymással a kapcsolatot).

Néha hihetetlen, de összességében mégis felemelő és ugyanakkor megrázó élményt nyújtó regény, nekem polcon maradós.

Ez nagyon nem az én műfajom. Nagyon de nagyon nem. Mégis azt kell mondjam szívesen olvastam. Na nem örömmel, mert örülni való nem nagyon van benne, de érdekelt mi lesz Slav és társaival. A történet rettentő nyomasztó, tele van szenvedéssel élni akarással, hideggel, éhezéssel és megpróbáltatásokkal. Borzasztóan éreztem magam miközben olvastam. A valódiságáról csak úgy mint másoknak, nekem is vegyes érzelmeim vannak. Talán leghamarabb úgy fogalmaznám meg hogy annyira szörnyű hogy tényleg hiszem hogy megtörténhetett, de annyi képtelen túlélési „kísérlet” van benne hogy alig hiszem hogy ilyen van.
Ahogy láttam van belőle film is, lehet hogy azt is meg fogom nézni :)

Döbbenetes volt. És sokszor bizony hihetetlen. Nem csodálkoztam, mikor arról olvastam, hogy az egész történetet megkérdőjelezték már sokan és sokszor. De függetlenül attól, hogy megtörtént, máshogy történt vagy fikció, a könyv nagyon jó.

Ez nagyon fura gondolat lesz, de onnantól, hogy megszöktet olyan érzésem volt, mintha egy hosszú táborozás történetét írta volna le. Semmi fölösleges sallang, csak a mindennapok egyszerűsége, amik számtalan nehézséggel (sajnos halállal) volt tele, de ezt a könyvben nem is lehet érezni. Szívesen olvastam volna tovább a történetüket (kivel mi történt stb.), olyan hirtelen lett vége. Hihetetlen emberi kitartás kellett ehhez, és bizony nagyon igaz, hogy nem mindegy, hogy kiben bízik meg az ember, ha egy szökésről van szó, hiszen teljesen egymásra vannak utalva. Nehéz mit mondani, mert ez a korszak önmagában is borzalmas volt, nemhogy még túlélni a gulagot és onnan a szökést…

Döbbenetes történet az élni akarásról. Slav és társai kitartásáról, emberfeletti küzdelmüket hideggel, hőséggel és éhséggel. A történet valódiságáról kettős érzéseim vannak. Egyrészt nagyon is el tudom képzelni a történetnek azon részeit, melyek az orosz börtönről, tárgyalásokról, kínzásról, munkatáborról, szökésről szóltak. Másrészt viszont a sivatagot, hegyeket átszelni, napokig víz, élelem nélkül…Bárhogy is legyen, nekem tetszett, megfogott a történet, megkedveltem a kis csapatot.

Hihetetlen, hogy az ember mennyi mindenre képes!

Néhány napig együtt haladtam a szereplőkkel, s bár volt már katartikusabb élményem olyan könyvvel kapcsolatban, ami az embertelen körülmények elől való szökésről szólt, néhány jelenet ebből a regényből is eléggé mélyen megérintett. Kicsit levon a történet értékéből, hogy állítólag sok dolog belőle nem igaz. De az író már meghalt, így ezt fedje jótékony homály.

Évekkel ezelőtt mély benyomást tett rám a regényből készült film, nagyon tetszett. Szinte rögtön meg is szereztem a művet, de kezdeti lelkesedésem alábbhagyott, és a folyton növekvő, “ezt még el kell olvasnom” képzeletbeli könyves halom aljára került. Szóval most kapva kaptam az alkalmon és a Reading Challenge kihívás keretein belül elolvastam. Nem bántam meg, mert tetszett, annak ellenére, hogy így visszatekintve a filmet talán kicsit erősebbnek érzem (bár lehet idő kozmetikázza az emlékeimet) a hollywoodi elemek ellenére is.
A történet hihetetlen és magával ragadó, akár igaz, akár csak kitaláció. A könyv eleje egészen a szökésig valószínűleg igaz abban a tekintetben, hogy emberek ezreivel történhetett hasonlóképpen, mondvacsinált, paranoid indokokkal történő letartoztatás, kínzással történő vallatás, áltárgyalások, halál, vagy munkatábor. A szökéstől kezdve sok minden lehet fikció, de én hiszem, hogy megtörténhetett. Mert hiszem, hogy létezik az a mindennel dacoló emberi akarat, az a kitartás, ami mindenen képes átsegíteni. És hiszem, hogy létezhet szerencse, ami az ember nyomorúságát enyhítheti, hisz valószínűleg nem véletlen élünk azzal a közhellyel sokszor, hogy “valahogy majd csak lesz, mert olyan még nem volt, hogy nem volt sehogy”. A közhelyek gyakran igazak. És hiszem, hogy létezhet odaadó barátság, és vendégszeretet meg jóság. Na jó, a jetikben azért nem hiszek….
Úgy gondolom, hogy ez az idézet jelmondata is lehetne a regénynek: “Olyan bátorság is létezik, amely a legsanyarúbb balsors idején szökik szárba, és csöppet sem látványos.” És néha a legnagyobb bátorság életben maradni.

Az életösztön tökéletes bemutatása egy magával ragadó történeten keresztül. Kiváló könyv, mert ha fikció, akkor úgy elvarázsolt, hogy cseppet sem kételkedtem benne,viszont ha igaz, képzelni sem lehetne kalandosabbat.