Értékelések

+
>!
Emmi_Lotta IP

Sherlock Holmes eddig elsősorban filmekből volt ismert számomra. Ebben a kötetben Watson doktor meséli el a legendás nyomozó érdekfeszítően izgalmas eseteit. A történetekből kirajzolódik Holmes jelleme, agyafúrt, logikus gondolkodása, kiváló képességei. Az alak megformálásában viszont zavaróan feleslegesnek látszik a főszereplőt kábítószer-élvezőnek ábrázolni, hiszen jelleme amúgy sem idealizált.
A tizenkét elbeszélés közül három, a második (Az eltűnt vőlegény), az ötödik (Az öt narancsmag) és a tizedik (Az eltűnt menyasszony) kevésbé tetszett. Az eltűnt vőlegényt elrontotta a vége, amely szerint a megbízó nem tudhatta meg a nyomozás eredményét, Az öt narancsmag történései tisztázatlanok, homályosak maradtak, Az eltűnt menyasszony pedig gyenge.
Sokat mondó, hogy Agatha Christie Poirot figurájának kidolgozásakor Arthur Conan Doyle hőséből indult ki, és alkotta meg a maga zseniális nyomozóját, amely véleményem szerint jobban sikerült.

4 hozzászólás
++
>!
Gogyi

Kész vagyok Sherlock Holmes logikájától. A megoldásokra hamar fény derült, de ez nekem tetszett. Nem volt bennem a szokásos MÉG-MÉG érzés, mert ha elolvastam egy részt, félretettem a könyvet és elgondolkoztam az eseten. Pont ezért elég lassan haladtam vele, amit nem bánok. Ez a könyv hozzám vágott egy adag józan paraszti eszet. Watson írásmódja nagyon tetszett.

Sir Arthur Conan Doyle egy zseni volt. (Szerintem. :-) )

+++
Hirdetés
+
>!
vedina007

Féltem, hogy kevésbé tetszik majd, mint A Bíborvörös dolgozószoba, de szerencsére tévedtem. Nagyon tetszett az összes történet. :)

+++