Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta – A tetoválás pszichológiája 2.62 / 5
Kötetünkben Csernus, Feldmár, Szendi, Buda Béla, Soma mondják el véleményüket a tetoválásról, de megszólalnak az érintettek is: tetováló művész, szalon tulajdonos, és tetoválást viselők. A tetoválás napjainkban reneszánszát éli, és azon „mesterkedik”, hogy gyökeresen átformálja az előítéleteket, és arra kényszerít, hogy megvizsgáljuk e jelenség mélyén lévő jelentéstartalmakat.
Címkék
Most olvassa
Várólistán
Kívánságlistán
Elcserélné vagy eladná
Top értékelések
Mint sok tetoválással rendelkező ember vágtam bele eme érdekesnek tűnő könyvbe. Gondoltam na végre valami, ami nem az a sztereotip faszság . Viszont tévedtem:(
Elkezdődött a könyv Szendi Gábor pszichológussal, aki a testet, mint kulturális tárgyat mutatja be, beszél a régi korok tetkóiról, de lányegében blablabla…
Aztán jön Horányi Krisztián, aki az MTSZ elnöke, és a Celtic Moon szalon vezetője. Róla nem tudok pártatlanul nyilatkozni, és ezt negatív értelemben gondolom. Épp minap beszéltük a tetováló mesteremmel, hogy mikor kijön egy tévhit, urban legend, hogy a tetkó milyen szar/meghalsz/leesik a kezed, stb, akkor ha van egy ilyen szövetség/szervezet, akkor minimum az elnöke megvédi a tetkósokat… na ez sohasem következett be… róla ennyit. Amit a könyvben leír, az a saját életútja, és annyi köze van a tetováláshoz, azon kívül, hogy neki üzlet, mint nekem a kínai atomerőművek üdítő autómatáihoz:)
A következő ember Dr. Buda Béla pszichiáter, aki szépen rárak még az amúgy is elítélt tetkós társadalomra egy lapáttal… köszönjük BÉLA!
Aztán jön James (Gémes István), aki mint profi tetoválómester beszél az életútjáról, és megjegyzem az első értékelhető írás a könyvben.:) Majd Csernus doktoron nagyon meglepődtem, mert frankón, tiszta szemmel, elítélés nélkül mondja el a véleményét, és övé a 2. jó szöveg. Utána jön Koncz Orsolya, aki mint tetovált hölgy ír a könyvbe, mellesleg írt könyveket is, de az ő életútja megint csak azt látatja a amúgy is előítéletes emberekkel, hogy a tetkós egy depresszív, piás, deviáns ember…. mellesleg szép börtöntetkói vannak:P
Utána Soma mama gésa egy nagyon frankó jegyzetet tár elénk, és benne is pozitívan csalódtam, mert nagyon jól átlátja, hogy aki tetovált, az azért nem tömeggyilkos, börtöntöltelék. Innen is csókoltatom:) Majd Fehér József, mint tetovált srác, mellesleg fültágítós raszta hajú illető meséli el saját tapasztalatait, és mondanivalójából rendesen ki lehet venni, hogy mennyire elítélik a tetoválálsokat manapság. És a végére Feldmár András pszichoterapeuta zárja a könyvet, aki elég frankón elmondja a testről, és annak elváltoztatásáról alkotott véleményt, ami nekem nagyon tetszett.
Tehát 4 nem tetszett, 5 igen, azért 3,5 csillag.
Szomorúan fejeztem be, mert végre azt hittem, hogy hozzáértő embereket szólaltatnak meg, de ez nem sikerült:(( Mindazonáltal ajánlom egyszeri olvasásra, mert érdekes amit az az 5 jó fej ember mond:)
Top idézetek
Az emberek többsége városokban lakik, ahol napjában akár több száz, sőt több ezer emberrel is találkozhat. A társas interakció ezért nagy jártasságot igényel, megkívánja mások gyors és helyes észlelését és értelmezését. Egész jól elboldogulunk ezzel a rendkívül nehéz és zavarba ejtő feladattal, megtanultuk, hogyan egyszerűsítsünk, kategorizáljunk, osztályozzunk, besoroljunk, csoportosítsunk, sztereotipizáljunk, és így tovább. Igaz, számos hibát ejtünk, hiszen ítéletalkotásunkban befolyásol a helyzet, saját előtörténetünk, aktuális hangulatunk, személyes elfogultságunk, a másik személy.
A helyzet megkövetelte gyors döntések eredményeképpen érzékelésünk és értékelésünk felszínes lesz, és így elsősorban csak a különbségeket látjuk, ami elválaszt bennünket egymástól. Nincs módunk, lehetőségünk elmélyülni, ahol a megismerés van, a megismerésen túl az elfogadás, azon túl pedig, ha még mélyebbre hatolunk, akkor az egységgel találkozunk.
De valóban nincs módunk? Megtanultuk, hogyan tájékozódjunk a társas érintkezésben, biztonságot nyertünk, rutinosan eligazodunk. Megengedhetnénk magunknak, hogy tanult viselkedésünktől kicsit eltávolodjunk, és elfogulatlanabbul, szabadabban tekintsünk embertársunkra. Csakhogy félünk, félünk a megismeréstől, félünk, hogy a megismerés megváltoztat talán, biztosabb megtartani a távolságot, a határokat, elrejtőzni az idegenség fala mögé, és egyszerű sémákkal definiálni a látottakat, megelégedni azzal, amit a felszín megmutat, amit a benyomás észlel, ami a megismerés nélkül eljut a tudatunkba. A mi világunk ismert és biztonságos, maradjunk hát ebben.
De a biztonság mellett más előnyökhöz is juthatunk. Ha nem engedjük magunkhoz, nem ismerjük meg, akkor haragudhatunk arra, akire úgy gondoljuk, okunk van neheztelni, bűnbakká kiálthatunk ki egy személy, vagy népcsoportot, különbnek, jobbnak, szebbnek, okosabbnak érezhetjük magunkat a másiknál.
Nem akarjuk, hogy meglássuk, tulajdonképpen egyek vagyunk. Egyek vagyunk azzal is, aki ki sem látszik a piercingjei alól, egyek vagyunk azzal is, aki – szerintünk – nevetséges kis Playboy-nyuszit rak a köldökére, és egyek vagyunk azzal is, aki tudatos elképzeléssel egy élet filozófiáját varratja magára. Meg kellene tanulnunk a külső jegyeken keresztül megpillantani az embert. Áthatolni a ruhán, a bőr elválasztó határmezsgyéjén, és eljutni a szívig.
Kisbaba tud így nézni, rámosolyogni a számunkra csúnya vagy piszkos, esetleg rossz szagú személyekre is, az ő találkozása a lélek találkozása egy másik lélekkel.
105. oldal
Külső linkek
Nincsenek linkek.
