Einstein vajon maga határozza-e meg, "hogy mi tény és mi nem"? – teszi fel a tréfás kérdést a kitűnő nyugatnémet író új elbeszéléskötetének címadó novellája. Elvégre a relativitáselmélet megteremtőjének igazán módjában állhat az időt és az eseményeket felfüggeszteni, egymáshoz való viszonyukat kérdésessé tenni. De voltaképp nem ezt teszi-e az író is? A kötet egy másik novellájában egyazon kiindulópontból három különféle, de egyformán lehetséges történet irányába kalauzol el bennünket a három írófőhős. Kinek-kinek tetszésére bízatik, melyik történetet fogadja el ténynek, valóságnak.
Lenz novellái ebben a szellemben tolmácsolnak történeteket, részben a korábbi köteteiből meg regényeiből már ismert világúakat, részben új témájúakat, új módszerűeket: nem a valóság megidézésének diktatórikus igényével lépnek fel, hanem vállaltan írói "találmányok". Az író mindvégig érezhetően jelen van hősei mögött, de nem bábjátékosként, hanem ugyanolyan szemlélőként, mint olvasói, s mintegy velük együtt bocsátkozik abba a feltételezésbe: hátha így volt, valahogy így lehetett. De ha mégsem, akkor is lehetett volna így.

Címkék
Most olvassa
Várólistán
Kívánságlistán
Elcserélné vagy eladná
Top értékelések
Külső linkek
Nincsenek linkek.
Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el
Hasonló könyvek címkék alapján
- Heinrich Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége
- Heinrich Böll: Biliárd fél tízkor
- Siegfried Lenz: Városszerte beszélik… / Lehmann meséi…
- Bruno Schulz: Fahajas boltok
- Erich Kästner: A két Lotti
- Moldova György: Kádár János
- Friedrich Dürrenmatt: A megbízás
- Thomas Mann: Tonio Kröger / Halál Velencében / Mario és a varázsló
- Mészöly Miklós: Párbeszédkísérlet
- Fernando Pessoa (Bernardo Soares): A kétségek könyve











