Az ​internet olyan, mint a pocsolya 77 csillagozás

Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

Ha ott egy megbízható illető,
kihúz, ha kell, a pácból minket ő,

és vigyáz rá, hogy el ne kóricáljunk,
gyanús lényekkel nehogy szóba álljunk,

úgy roppant mulatságos micsoda
az internetnek hívott pocsolya.

Varró Dániel fordítása

Nehéz élethelyzetekkel nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is küzdenek nap mint nap. És bár a problémák hétköznapiak, a megoldások hogyanja már korántsem olyan egyszerű. SHONA INNES, ausztrál klinikai és törvényszéki pszichológus maga is hosszú évek óta segít bajba jutott gyerekeknek, hogy feldolgozhassák traumáikat. KönyvTÁRS-sorozatában közérthetően, a legfiatalabbak nyelvén jár körül egy-egy fontos témát, mint a barátság, az élet elmúlása, a játszótéri helyzetek vagy az internet használata. AGÓCS ÍRISZ képei szívmelengetőek és elgondolkodtatóak. VARRÓ DÁNIEL verselése pedig mesterien könnyed és humoros. Ilyen az ideális KönyvTÁRS.

Az internet olyan, mint egy pocsolya címmel is megjelent.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Könyvtárs Kolibri

>!
Kolibri, Budapest, 2014
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155450648 · Fordította: Varró Dániel · Illusztrálta: Agócs Írisz

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 43

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kiss_Julianna>!
Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

Nagyon jól megírt könyv, ami az internet veszélyeire hívja fel a figyelmet, gyerekeknek érthető módon. De természetesen a jó oldalát is bemutatja, hogy hasznos is tud lenni. Az olvasás után megbeszéltük a nyolc és fél éves unokával, aki egész jól megértette a lényeget. Kevés magyarázat után jól átlátta a jó és rossz közötti különbséget. Hasznos volt kézbe venni.

ziara>!
Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

Szerintem ezt a sorozatot nagyon eltalálták, az illusztráció és Varró Dani fordítása is telitalálat. Ráadásul fontos témáról „beszél”, bár talán azokhoz a gyerekekhez, akiket igazán érint, nem jut el. Én majd elolvasom a Kicsikémnek egy könyvtári látogatásunk alkalmával.

krlany I>!
Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

Nekem jobban tetszett, mint a barátságról szóló, pedig azzal sem volt semmi bajom… és igen, így kell beszélgetni a kölökkel erről a témáról – mert, hogy kell, ehhez kétség sem fér –, még akkor is, ha el kell neki magyarázni pár dolgot, mert nem biztos, hogy mindent ért belőle.
Az illusztrációkat meg a felnőttek is böngésszék át nyugodtan, mert jó kis poénok vannak elrejtve. Én jól szórakoztam a répás laptopon.:)
https://kulturleny.wordpress.com/2016/04/08/az-internet…

2 hozzászólás
Sippancs P>!
Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

Rettenetesen helyes és cuki könyv, és esküszöm, hogy már csak az illusztrációk miatt is érdemes beszerezni.

olvasóbarát >!
Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

Sok szempontú megközelítés az internet használatáról, előnyeiről, veszélyeiről.

gab001>!
Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

A rajzok annyira cukik, hogy már csak emiatt is érdemes lenne lapozgatni. Nagyon jó a cím, mert valóban sok a hasonlóság az Internet és a pocsolya között. Úgy érzem, sokkal könnyebb így elmagyarázni egy gyereknek, hogy mire és hogyan kell figyelni netezés közben. Egészen kicsiknek való szerintem, de manapság már nem árt egészen korán beszélgetni erről. Nagyon tetszett az utószó, ami a szülőknek íródott. Hasznos könyvecske.

>!
Kolibri, Budapest, 2014
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155450648 · Fordította: Varró Dániel · Illusztrálta: Agócs Írisz
Csoszi>!
Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

Jó mulatság az internet, sok ismeretet szerezhetünk általa, de könnyű benne eltévedni. Egy kisgyerek olyan tartalmakkal is találkozhat, ami nem neki való, vagy esetleg káros a fejlődésére. Tetszettek a rímek. A rajzok pedig továbbra is menők.

Chöpp >!
Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

Nevel, tanít, szórakoztat, gyönyörködtet. Elvárásaim teljesülve.

Lilla_Miko>!
Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

Más téma, ugyanaz a cukiság, szemgyönyörködtető rajzok. Nyilván más lehet egy gyermeknek hallani/olvasni, aki nem ismeri még az internetet (annyira), és más több év tapasztalattal. Felnőttként látja az ember a rímekbe szedett veszélyeket. Jól rátapint a lényegre. És igaza van, jó oldala is van az internetnek, habár lehet, több a rossz.

csucsorka IP>!
Shona Innes: Az internet olyan, mint a pocsolya

Ha ez egy Agócs Írisz-képeskönyv lenne, 10 csillagot adnék rá; és Varró Dani rímeit meg észjárását is nagyon-nagyon szeretem.
De be kell látnom, hogy akármilyen jószándékú, Shona Innes-t képtelen vagyok megkedvelni.

Megint teljesen elcsúszott a célkorosztály.
A téma kisiskolás, a megvalósítás ovisoknak való. Ugyanakkor egy ovis még nem elvont képekkel és metaforákkal tanul.

Illetve halálom, amikor a fontos témát megeszik a rímek. Ez prózában ugyanilyen röviden ezerszer inkább működött volna.

Pedig, ismétlem, a törekvés nagyon is becsülendő, és a külső több mint csodás. De ha az internet veszélyeiről akarnám tanítani a gyerekeket, nem ehhez nyúlnék – alsósokkal pedig nagyon sokat kellene róla beszélgetni még olvasás után.


Népszerű idézetek

Sicc>!

Úgy néz ki, mint egy ártatlan kütyü,
és ettől lépre megy, aki együgyű.
Azért sodor könnyen veszélybe,
mert nem látjuk, mit rejt a mélye.

15. oldal

>!

Az internet egy olyan hely, hol beszélhetünk messzi emberekkel. És láthatunk sok régen látott távoli rokont és barátot.

Kapcsolódó szócikkek: internet
>!

Jobb, ha vigyázva lép az ember lába az internetnek hívott pocsolyába. Baj érhet, hogyha nem vigyázunk, vagy benne túl sokáig ázunk.

Kapcsolódó szócikkek: internet
olvasóbarát >!

Shona tanácsai a szülőknek és a tanároknak
[…]
Az alapvető cél az, hogy úgy tanítsuk meg a gyerekeket az internet és az informatika helyes használatára, hogy örömük leljék benne, ugyanakkor biztonságban is legyenek. Ha így teszünk, az internet értéket ad az életükhöz, és elkerüljük a veszélyes tartalmakat, vagy azt, hogy túl sok időt töltsenek a képernyő előtt.
(Sárvári Töttös Györgyi fordítása)

Kapcsolódó szócikkek: internet
>!

Mint az internet, úgy a pocsolyák is előcsalják az ember mosolyát.

nagara>!

Az internet egy olyan érdekes hely,
hol beszélhetünk messzi emberekkel.
És láthatunk sok régen látott
távoli rokont és barátot.

(első mondat)

nagara>!

Ha új helyre mennénk a pocsolyában,
ahol nem jártunk addig még korábban,
kérjünk rá engedélyt először
egy megbízható illetőtől.

nagara>!

Ha pocsolyák környékén lépdelünk,
nem árt, ha van egy felnőtt lény velünk.
És ne menjünk be, csak oda,
hol ismerős a pocsolya.


Hasonló könyvek címkék alapján

Nagy Natália: A Nap születésnapja
Takács Viktória: Luca mese
Jujja Wieslander – Tomas Wieslander: Mú mama kunyhót épít
Benji Davies: Nagypapa szigete
Helme Heine: A három jóbarát
Kate DiCamillo: Örömhír
Boldizsár Ildikó – Farkasházi Réka: Igazi karácsony
Vajda Éva: Anup és a csodálatos tűzhely
Buzás Kálmán – Nagy Krisztina (szerk.): Az én mesém 5.
Kiss Ottó: Ati a tükör mögött