Értékelések

+
>!
Firehawk

Húha…. Ez aztán az ötcsillagos élmény!
Nagyon jól felépített „Szépújvilág”, pedig nincs is benne sok új infó. Nem állunk messze az igazságtól. Ha csúnya vagy, nem vesznek semmibe, de (kevés kivétellel) a szép emberek pedig elég… khmmm… sekélyesek tudnak lenni – hogy segítséggel, vagy anélkül az már majdnem édesmindegy.
A második rész élesítve, nem hagyhatom annyiban ezt a gonosz függővéget =)

++
>!
letty01 

Tetszik a történet ötlete, de azzal azért vitatkoznék, hogy rabulejtő lenne. Az elején kicsit nehezen indult, de a végére teljesen jó irányba változott. Voltak benne érdekességek, hazugságok, nem várt események, de úgy érzem ezekből még a következő részekben is lesz elég. A főszereplő egy átlagos (csúf) lány, átlagos tulajdonságokkal. Nem tudtam őt hova rakni, nem is utáltam, de nem is szerettem. Viszont a könyv legvégén megvillan legalább valami jó tulajdonsága is. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz vele a 2. részben.

++
>!
me_adri

Az első 50 oldal után azt gondoltam, hogy nem tetszik. De valamiért tovább olvastam, és milyen jól tettem! Nagyon érdekes, fordulatos könyv. Egy jól átgondolt utópisztikus történet.
Tetszett a könyv, de nem lesz kedvenc. Azért érdekel, hogy mi történik Tally-ékkal a további részekben.

+
>!
Könyvmolykisasszony

Hát, most hogy is kezdjek neki?
Azért vártam már a könyvet, mert sok jó véleményt hallottam róla, mg láttam hogy egész ó értékeléseket kapott, és a leírás alapján is érdekesnek tűnt.
De most meg kell mondjam öszintén, engem em tudott lekötni, x napon keresztül szenvedtem vele, mikor nekiálltam, és semmi nem volt benne ami megfogott volna…
Egy kissé csalódásként éltem meg, dehát ahány ember, annyiféleképpen oszlanak meg a vélemények.
Azárt a végefelé már kezdtem beletörődni, hogy ez nem a legjobb könyv, de a szereplőket igencsak megkedveltem, noha, Tally kissé már idegesített, szép volt az a változás amin keresztülment, és felcsillant benne az értelem.
Összességében nem volt olyan tűrhetetlen. :)

Hirdetés
++
>!
Dia21

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Scott Westerfeld olyan világot alkotott, amiben vagy nagyon szívesen élnénk vagy egyáltalán nem akarnánk a részese lenni. Ez a két ellentétes lehetőség állhat csak fenn, és köztes állapot nem igen létezik. Ezzel így van Tally, aki ebben a lebilincselő világban él és nagyon is várja a tizenhatodik születésnapját, amikor is széppé válik és időtlenül bulizhat, éjjel-nappal, azt csinálhat amit akar. Azonban nem így van ezzel Shay, aki szintén hamarosan tölti a tizenhatot, bár semmi kedve széppé válni. A két lány elkülönítve él a szépektől, csúfokként a többi tizenhat éven aluliakkal, akik a műtétre várnak. Tally és Shay jó barátnőkké válnak, s Shay nap, mint nap olyan történetekkel traktálja Tally-t, hogy valahol messze tőlük távol van egy tábor, ahol mindenki csúf, de így boldog és, hogy ő is közéjük akar tartozni. Egy nap Shay betölti ígéretét, megszökik, és ez megindít egy lavinát, ami megállíthatatlanul omlik egyenesen Tally nyakába. Ugyanis Tally-t állítják elő a Különlegesek, akik a mi világunkban talán az ügynököknek felelnek meg, hogy kutassa fel Shay-t. A kislányt megfenyegetik, hogy ha nem vezeti el őket az említett táborba, akkor nem műtik át széppé. Tally álma pedig ezzel darabokra kezd hullani… Elindul Shay után azon az útvonalon, amit barátnője mesélt neki, egy különös nyomkövetővel együtt. Amint a táborba ér és megismerkedik az ottani emberekkel, találkozik Shay-al és megismerkedik a nagyon kedves és helyes David-el világnézete megváltozik. Vajon lesz elég szíve elárulni a barátnőjét és az ott élő embereket a saját álmáért?

Eredeti borító
Hihetetlenül találékony ötletek vannak a regényben. Érdekesen van lefestve ez a világ, ahol a csúfok mi magunk vagyunk, az átlagos emberek; a szépek pedig az agyonplasztikázott tökéletes és egyéniségtelen emberek. A regény elolvasása után talán átgondolod, hogy te inkább csúf maradnál (vagyis átlagos) vagy inkább egy monoton szépség, akinek nincs egyénisége… Mindenképpen lebilincselő elméletet állított fel ezzel Scott Westerfeld, emellett pedig egy színes új világot hozott létre, ami egyedi és utánozhatatlan.

Valamiért nekem kicsit, hogy úgy mondjam döcögős volt ez a könyv. Végigolvastam, izgalmas volt és tetszett, de valamiért nem olvastam körmöm rágva, falva az oldalakat. Talán bennem van a hiba. A történet valahol ellaposodott, valahol izgalmas volt. Mindezek ellenére egy olyan világot fest le ez a regény, ami viszont nagyon tetszett.

További pötyögéseim/kritikáim itt: http://konyvek-regenyek-vilaga.blogspot.hu/

++