Járvány 78% 96 csillagozás

Ha nem olvastam volna még Kinget, akkor tuti egy nagy öt csillagot kapott volna a könyv. De a nagyon Kinges utánérzések és főleg amiatt, hogy ezek a kinövések egész egyszerűen Az átjáró című novellájára hajaztak, le kell, hogy vonjak egy csillagot, egy picit ötletlopásnak érzem (illetve továbbfejlesztésnek). Minden egyéb azonban hátborzongató és nagyon élveztem és undorodtam is. Bár volt egy apró logikai hiba, amit nem értettem: spoiler. Végig pörög a történet, néha tényleg gyomorforgató részekkel és az a bizonyos „viszketni kezdesz te is” a történet olvasása közben típusú történet :-D Én élveztem nagyon, kár tényleg a Kinges érzésekért olvasás közben spoiler.

Ez egy nagyon nagyon beteg könyv! És nekem nagyon nagyon tetszett…
Remélem nem a lelkem tükrözi :) Kifejezetten jól esett ennyi borzalomról olvasni. Nem mondom, hogy körülöttem minden rózsaszín és happy, de valahogy ez a könyv megmutatta az élet rusnyábbik oldalát, még ha csak mese is az egész. Ettől élveztem annyira, ellentételezte a sok picsogós történetet, amiket néha magamba szívok :)
Kellett ez!
Fél csillag levonás, mert a végén elfordultunk a „személyes” vonalról, jobban tetszett volna, ha abban az irányban fejezzük is be.

Nekem ez nagyon tetszett! Valaki írta az egyik értékelésben, hogy idegesítette, ahogy Perry, a „hordozó” vergődött, de nekem meg azok a részek tetszettek a leginkább. Ahogy küzdött a testében megtelepedett szörnyű „élősködők” ellen. Ahogy kezdte elveszíteni a szabad akaratát, de akkor sem adta fel. Közben a nyomoztak, próbáltak élő fertőzöttet találni, rájönni, hogy mi is ez a különös járvány, ami gyilkológéppé változtatja áldozatait.
Nem mondom, hogy nem voltak benne irracionális és eltúlzott dolgok, de én nem akartam tudományos, racionális magyarázatot találni erre az egészre, hiszen ez egy fikció és horror és egyébként meg olyan olvasmányos, hogy alig tudtam letenni. :)
Perry-t viszont nagyon sajnáltam csórikámat. Szar gyerekkora volt, egy szemét, agresszív apa mellett nőtt fel és most még ez is…..

Húsba vágó darab.
Szó szerint.
Kicsit Cook, kicsit King, megfűszerezve egy ki Stargate-tel.
Gyakorlatilag letehetetlen.

Hogy azta…
Na erre mondom azt, hogy bár nem horror, de annak is simán elmenne.
Nem tudom másnak mennyire tetszene, de nekem az egyik legnagyobb félelmemet, a csak soha ne történjen ilyen velem dolgomat találta el a történet ezekkel a férgekkel, amik az emberekben nőnek, mozognak, élnek, esznek, isznak, alszanak. Fujj, bele gondolni is rossz… És a történet elég szépen kifejtette ezt a dolgot, Perry szála mindent vitt, a pasi aki eleinte ugyanolyan hülye mint legtöbbünk és nem megy el dokihoz, mert ez csak egy kis semmiség, majd elmúlik… aztán amikor rájön, hogy nem az, akkor már az egész kicsúszik a kezéből, és átváltozik egy hatalmi játéká, amiben Perry akar győzni, és a gyözelemért még az öncsonkítás eszközeit is beveti. Amit Stigler nagyon részletesen le is ír minden egyes alkalommal.
Kíváncsi voltam mire fut ki, mi fog kiderülni ezekről a háromszögekről, és nem lepett meg ami kiderült, kicsit elcsépelt, de annyira a történet vége csak az egész, annyira másról szólt nekem a könyv, hogy nem érdekel.
Egy dolog zavart csak, az utolsó másfél oldal… Az előtte lévő szakasz nagyon szép, nagyon baljóslatú nagyon váá, vége lett volna, még az utolsó mondata is tökéletes, de valamiért ezután még bekerült másfél oldal, ami nem szólt semmiről (56 erre emlékszem belőle, mert ez vagy 5-ször elhangzott abban a pár sorban…), és teljesen lerombolja azt a borus, még nincs vége érzést, amit előtte kiváltott… Ez nagyon nem tetszett, és ezzel együtt rájöttem arra is, hogy mennyire fontos egy könyvnél, hogy mi az utolsó jelenet, mik az utolsó szavak, mert nagyon fel lehet húzni az olvasót, és bármennyire is imádta az adott könyvet, ha az utolsó sorok nem jók, akkor nem tudja jó érzéssel lerakni a könyvet.
De ezt a csillagokban nem fogom értékelni, úgy döntöttem, hogy adott nekem egy Perry-t, egy pszichológiai harcot magával, és a háromszögekkel, ami rohadt jól volt megírva, úgyhogy szerettem, és örülök, hogy elolvastam, szerintem egy-két jelenetet még újra fogok olvasni belőle :)

Nálam ez a könyv telitalálat volt. Teljesen beteg az egész. A tudományos leírásokat kifejezetten élveztem. Jó volt több karakter szemszögéből követni az eseményeket. Az egyetlen dolog, amit leszögeznék, hogy esetemben az egész sztori olyan szempontból lett volna tárgytalan, hogy már a legelső creepy tünet után két kézzel vertem volna a doki ajtaját xD Azért az tuti, hogy 1-2 helyen elég undorító sikerült a leírás, de szerintem egy fenomenális könyv volt. Azt kicsit sajnálom, hogy a folytatása nem jelent meg magyarul :(

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 3
Tartalom (mondanivaló): 1
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 1
Érzelmek (ábrázolása): 4
Izgalom: 5

Gyomorforgató élményt adott a könyv, mégis könnyen olvastatta magát. Scott Sigler jó író, megkedvelhető stílussal. Nem különösebben eredeti ötletből született a történet, ami egy emberi testben élősködő idegen parazita térhódítását dolgozta fel, olvasmányos, hátborzongató formában. A tartalom ugyan kidolgozott, de sajnos semmiféle mondanivaló nem jut át az olvasóhoz. Hitelesség szempontjából természetesen csapnivaló, a könyv világa nehezen átélhető. Sigler hangsúlyt fektetett a szereplők érzelmeinek ábrázolására. A történet mindvégig izgalmas, érdekfeszítő, és igazán „vérbő”.

Soha nem gondoltam, hogy ezt a műfajt kezembe veszem.) Megpróbáltam. Letenni volt nagyon nehéz.) Nagyon tetszett!.-))

Nagyon tetszett!! Kellemesen csalódtam, mert egyáltalán nem erre számítottam. Élveztem, szórakoztató volt. Kicsit talán túl véres, de aki szereti az ilyen fajta könyveket, azt nem fogja zavarni. :)

Ez nekem most sajnos nem jött be. Amellett, hogy maga a történet nem lett volna rossz és a fertőzés folyamatának bemutatása is érdekes volt, a brutális, véres leírásokat öncélúnak és túlírtnak éreztem.