Az áruló 70% 3 vélemény

Divatba jött a történelmi krimi, pl. az antik világba Steven Saylor Gordianusa kísér el minket, a Horthy-korszakon és a második világháborún Kondor Vilmos Gordon Zsigmondja kalauzol végig (csak hogy pár nevesebbet említsek), most pedig a Kádár-korszakba látogathatunk vissza, ahol a krimiszál – kissé Dan Brown-os módon – egy néhai titkos szervezettel fonódik egybe, a még Rákosiék korában betiltott és (persze nem teljesen) felszámolt szabadkőművességgel… Lássuk hát, megérdemelten szerepel-e Sárosdi Bence műve az említett bűnügyi krónikásokkal együtt!

Argentin – magyar elődöntő, a szovjetet már levertük, de a latinok kifogtak rajtunk, persze a bíró is csalt – hát mi másról lenne szó, mint egy 197a-as futball elődöntőről? Ezt tárgyalják ki sör mellett, egy pesti kocsmában a nyitójelenetben – miközben a pultoslány Pilinszkyt hallgat a halk rádióban. Egyiküket aztán, az öreg Rajcsányit hazafelé inzultálja egy, a rongyain P-mobilos címkét viselő huligán, a bajból egy akcentussal beszélő, de magyar rendszámos, zöld „bogaras” férfi menti ki. (A legvégén megértjük, ki ő.)

Aztán alig pár szót vált valakivel (egy régi kollégájával? még nem tudjuk), akinek az aggályai csupán üldözési mániának tűntek, de a férfit másnapra meggyilkolják: elvágják a torkát, és nem rablógyilkosság volt. A hírrel egy csinos fiatal nő keresi fel Rajcsányit a Szolgálattól.

„Oldalra sandított, és észrevett az utca másik oldalán, kicsit arrébb parkoló, hófehér, ezerötös, kétlámpás Ladát. Rögtön megállapította, hogy ezek szerint még nem sikerült beszerezniük a legújabb típust, pedig állítólag már ezerhatost is gyártanak.”
(p23.)

Bár a szabadkőműves szál már a lerí a borítón elhelyezett szimbólumról és beszél róla a fülszöveg is, félszáz oldalig nem kerül elő maga a kifejezés, akkor viszont mintha meglepetést szeretne kelteni az olvasóban, de már hiába. Az állambiztonságis nyomozónő újra felkeresi Rajcsányit, nem, nincs több hulla, feleli az öreg aggodalmaskodására, mindössze azt kéri: meséljen neki a szabadkőművességről… Úgy látszik, a szolgálat könyvtárából is leselejtezték ezt a fajta irodalmat az ötvenes években, és rászorultak az utolsó túlélőkre?

folyt.: http://pavelolvas.blog.hu/2011/07/14/sarosdi_bence_az_arulo

ps.
felajánlom moly vándorkönyvnek, elsőnek @egy_ember-hez juttatom el, tőle lehet majd tovább kérni.

Nem rossz ez. Minden megvan benne, amitől mondjuk egy Kondor Vilmos sikeres. Kaland, retró korrajz, érdekes szereplők. De valahogy mégsem áll össze. Egy szerkesztő sokat lendíthetett volna rajta.
Igazából soha nem értettem, hogy miért spórolják meg a szerkesztői munkát. A nagy, profi kiadóknak már csak a presztizs miatt sem volna szabad lemondaniuk róla. Az ilyen hobbikiadóknál meg egyenesen létszükséglet, hogy amit kiadnak a kezükből az rendben legyen. Nem hiszem, hogy Sárosdi Bence nem kérhette volna meg egyik szabadkőműves testvérét barátját, hogy nézze már át a szöveget. A sok elírás, néhány logikátlanság, és a kényszeresen ismételt információk nélkül sokkal jobb lett volna ez a könyv.

(Ha jól tudom @Pável a szerzőtől kapta a kötetet. Fölajánlotta moly vándorkönyvnek, úgyhogy továbbadom. @Eszter01 – holnap úgyis találkozunk.)

Bennem egyből az a kérdés merült fel, kicsoda Sárosdi Bence, és honnét tud belső információkat a szabadkőművesekről? Igen, tudom, hogy egy csomó mindennek utána lehet járni a neten, de találtam a könyvben olyan utalásokat is, amikből arra következtettem, hogy ő maga is az. Próbáltam utánajárni, mégis hogy néz ki az író, mit lehet róla tudni, de nem találtam semmit. Érdekes…