Adieu, ​Bonaparte! (Joséphine 3.) 48 csillagozás

Az utolsó tánc
Sandra Gulland: Adieu, Bonaparte!

A trilógia utolsó kötetében befejeződik a különleges asszony, Joséphine Bonaparte története. Hűsége a sírig kitartott, akarata mindvégig legyőzte a megpróbáltatásokat. A történelmi események sodrában visszaköszönnek egy ízig-vérig mai nő küzdelmei is.

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Tericum, Budapest, 2006
420 oldal · ISBN: 9638453982 · Fordította: Kós Krisztina

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Joséphine


Kedvencelte 10

Most olvassa 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Maya11>!
Sandra Gulland: Adieu, Bonaparte!

A történelemből kevesebbet, a család életéből többet kaptam. Tetszett a napló jelleg. Érdemes elolvasni.

kitty03>!
Sandra Gulland: Adieu, Bonaparte!

Azt hiszem, itt volt az ideje h befejezzem ezt a sorozatot. Elég rég olvastam már az első két könyvet, és amint a könyvtárban megkapom valószínüleg újra fogom olvasni őket.
Eddig valahogy nagyon nem szerettem Napoleont, de ez a könyv sokat segített azon h megváltozzon a véleményem róla. A végét még meg is könnyeztem. Nagyon élveztem a könyvet, és sokkal többet tanultam belőle, mint amit történelem órán „szedtem” fel. Bárkinek ajánlom, aki szereti a történelmet és még egy kis romantikára is vágyik.

Krumplicsku>!
Sandra Gulland: Adieu, Bonaparte!

Az első két rész pillanatok alatt óriási kedvencem lett, de a harmadik részhez évekig nem jutottam hozzá. Aztán egyszer csak mégis.
Viszont korántsem tetszett annyira, mint az első két rész.
Töredezett, nem igazán tud feszültséget teremteni, a párbeszédek időnként olyan parodisztikus-iskolás jellegűek, valahogy képtelen vagyok beleélni magam a történetbe, holott az első kettőt tényleg faltam, és ma is nagyon jó könyvként gondolok rájuk.
Én változtam vagy tényleg nem olyan jó ez a rész, mint az előzőek?
Nem kell nagyon nagy hibákra gondolni, amik olvashatatlanná vagy élvezhetetlenné teszik a könyvet, de az előző kettőhöz képest akkor is rosszabb a helyzet.
Az előzményekben valahogy „átjött” a kor, a szereplők, főleg Josephine életét befolyásoló politikai tényezők, a szereplők pedig változtak, fejlődtek, tanultak. Itt viszont nem igazán sikerült sem a múló időt megjeleníteni (maximum csak a naplóbejegyzések fejlécében szereplő dátumuk adhatnak fogódzót annak, aki nagyon figyel, de még akkor is kevés ahhoz, hogy érzékeljük a változás folyamatát, ami a politikában és a szereplők lelkében zajlik. Gyakorlatilag érthetetlen, hogy jut el Napóleon első polgárból addig, hogy császárrá koronáztatja magát, majd megbukik. Hogy jut el onnan, hogy a családja ármánykodása semmiféle hatással nincs rá, odáig, hogy aztán mégis elválik Jospehinetől? (igen, néha elmegy csatázni, de szinte csak sikerekről értesülünk, szinte érthetetlen még a megbukása is, nem hogy ezek a finomabb ívek) A megoldás gondolom az, hogy így darálta le őt, őket is a hatalom, pontosabban először a tenni akarás, aztán a vele jött hatalom, de mindez kevéssé érződik ki a regényből. Kár.


Népszerű idézetek

Szelén>!

– Mit szólna egy kis nadragulyához? – kérdezte Isabey, miközben felkente a szemfestékemet.
– De az méreg, nem? – rémültem meg.
– Érzéki pillantást kölcsönöz azzal, hogy tágítja a pupillát. – Tágra nyitotta a szemét, hogy értsem, miről beszél.
– Szeretnék inkább látni. – És még élni egy kicsit.

214. oldal - II. A jóságos császárné: Megkoronáznak (Tericum, 2006)

Kapcsolódó szócikkek: Joséphine · nadragulya

Hasonló könyvek címkék alapján

Annemarie Selinko: Désirée
Emily Hart: Az Örökség
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Egység
Juliette Benzoni: A szökevény
Benjamin Constant: Adolphe
Susan Kay: A fantom
Emily Hart: A renegát
Sarah Jio: Párizs összes virága
Valérie Perrin: A vasárnap koldusai
Kresley Cole: Szeress, ha tudsz!