Egy álruhás étteremkritikus titkos élete 14 vélemény
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ruth Reichl a modern gasztronómia egyik legjelentősebb, sokoldalú személyisége: egyetemi tanár, a népszerű amerikai Gourmet Magazine főszerkesztője, több tévéműsor társproducere, a Modern Library 10 kötetes gasztronómiai sorozatának szerkesztője, rádiós műsorvezető. Számos könyvsiker fűződik a nevéhez. Korábban 6 éven át volt a New York Times rettegett, befolyásos kritikusa – szavai sikere vittek vagy tönkretettek számos éttermet. Azt hinnénk, étteremkritikusként dolgozni a világ egyik legjobb dolga. Ám amikor Ruth Reichl elkezdte a munkáját, rá kellett jönnie, hogy akár egy körözött bűnözőnek, neki is kiragasztják a fotóját az éttermek konyháiban, és jutalmat kap, aki leadja a drótot, mikorra várható a látogatása. Hiszen ha megjelenik egy étteremkritikus, azonnal vörös szőnyeget terítenek a lába elé – ha kér belőle, ha nem. Mit tehet ilyenkor, ha tudni akarja, mi az igazság? Így kezdődtek Ruth Reichl álruhás kalandjai. Először slampos parókát húzott a fejére, beszerzett egy divatjamúlt Armani-kosztümöt, és megszületett a frissen megözvegyült Molly Hollis, nyugdíjas tanárnő Birminghamből, aki hatalmas vagyont örökölt, és most ki akarja venni a részét minden földi jóból. Csakhogy az elegáns étterem, a Le Cirque vezetősége keresztülnézett Mollyn, és pocsékul szolgálta ki. Az eredmény: Reichl híres kettős kritikája az elegáns, felkapott Le Cirque-ről, ahová aztán álruha nélkül, mint a New York Times étteremkritikusa is ellátogatott, és ekkor körüludvaroltak a vacsoránál. Később sajnos elkezdték Mollyt egyre több helyen felismerni, ezért Reichl újabb parókákat vásárolt, színészet-órákat vett, és más karakterek bőrébe bújt: egyszer divatos lakberendező lett belőle, máskor hóbortos vörös hajú asszony. Se előtte, se utána senki nem vette ennyire komolyan az étteremkritikusi munkát. És ahogy Reichl az álruhákat váltogatta, kiderült, hogy nemcsak a külseje, hanem a jelleme is megváltozik az éppen alakított szerepek hatására. „Színház minden étterem… még a legszerényebb éttermek is felkínálják a lehetőséget, hogy – legalább egy rövid időre – más lehess, mint aki valójában vagy” – írja. Ez a könyv azoknak szól, akik szeretnek enni, szívesen járnak étterembe, és arra vágynak, hogy megismerjék, milyen egy hiteles, lefizethetetlen étteremkritikus élete.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
| Kulinária, 2009 | 9638766380 | 368 | Ugrás |
Most olvassa
Most nem olvassa senki.
Várólistán 9
Kívánságlistán 3
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
nagyon élvezetes olvasmány,szinte folyamatosan éhes voltam az olvasása alatt:) a lapokról egy olyan embert ismerhettem meg, aki imád enni és imádja az életet is. érdekes az is, h mennyi személy élhet egyszerre egy emberben és milyen könnyen tudunk valaki mássá válni, nagyobb megerőltetés nélkül. az írónő hol szerette, h kifejezetten utálta azt a személyt, akivé képes volt átváltozni és ezen én is elgondolkodtam, vajon én kivé tudnék átváltozni és szeretném-e azt a személyt….
Szórakoztató, de nem 'magas irodalom. ' A történet szerkezete laza, esetleges, csak egy érdekes időszak a nő életéből. Mint maga is mondja, dekadens és sznob dolog drága éttermekben libamájat zabálni, pedig itt főleg erről van szó.
Az volt az álom foglalkozásom, hogy étteremkritikus legyek, eddig azt hittem csak az választ el tőle, hogy nem tudok írni. A könyvet elolvasva rájöttem, hogy semmit nem tudok se az ételekről se az ízekről. Izgalmas ez az élet, de biztos fárasztó hosszútávon..
Romantikus ábrándozások és kritikák, regényszerű átváltozások. Egy mesebelinek tűnő világ, amiben nekem sohasem lesz részem, de éppen ezért volt kellemes néhány órára elmerülni benne.
nagyon olvasmanyos, es folyamatosan ehes voltam olvasas kozben :)
Népszerű idézetek
Csakhogy kritikát írni csuda jó mulatság; olyannyira az, hogy amikor a vezető sajtóorgánumok fizetni kezdtek a véleményemért, nem azt tettem, amit tennem illett volna, nem utasítottam vissza. Mire észbe kaptam, már felhagytam a profi főzőcskézéssel. Aztán magát a főzést is teljesen abbahagytam. „Beállt a léhűtő uralkodó osztályba”, állapították meg a barátaim.
Azzal fegyvereztem le bírálóimat, hogy meghívtam és magammal vittem őket; ismerőseim közül senki nem engedhette meg magának, hogy vendéglőbe járjon enni, nem is utasított vissza egyikük sem. Osztoztunk tehát a lelkifurdalásban meg az élvezetekben, közérzetünkre rányomta bélyegét, hogy betolakodtunk a gazdagok térfelére.
Ami, akárhogy nézzük, igaz is volt. Nem volt keresnivalónk azoknak az éttermeknek a kikent-kifent vendégei között. Tudtuk ezt mindnyájan, és valahányszor kikászálódtunk az Üdvhadsereg roncsderbijén szerzett járgányomból, tudták mások is. Mindig a legrosszabb asztalt kaptuk. Aztán, hitelkártyám nem lévén, készpénzben kellett fizetnem. Így teltek-múltak az évek, egyből kettő lett, kettőből három meg még több. Lett hitelkártyám. Lettek jó ruháim. Egyre színvonalasabb lapokba írtam. És közben egy alig hallható hang mindvégig azt suttogta a fülembe: – Hogy tehetsz ilyet?
A hang máig ott van, mondogatja a magáét. Valahányszor megkapom a heti leveleket azoktól, akik szerint nem illik 100 dolláros ebédekről írni, miközben a fél világ éhezik, a belső hang rögtön rázendít. – Teljesen igazuk van, te elitista disznó – sziszegi.
254.oldal
A fiúk kitódultak a konyhába, ahol őrületes rendetlenséget teremtve belekeverték a cukrot a vajba, s addig püfölték megátalkodottan a fakanállal, amíg tökéletesen sima lett a krém. Egymás után a tálba ütöttek egy-egy tojást, s olyan elszántan keverték ki, hogy csak örülhettem, amiért nem üvegtálat nyomtam a kezükbe. Hihetetlen precizitással mérték ki a lisztet, a sütőport, s olyan odaadó gondossággal vajazták ki a formát, hogy egy milliméter sem maradt ki. Aztán egész lisztfellegekkel szórták be. Ahogy szétnéztem a romjaiban heverő konyhámban, arra gondoltam, hogy az élet ennél nem is lehetne jobb.
320.oldal
De miközben a főzés megköveteli teljes figyelmünket, végtelen érzéki örömökkel is megajándékoz. A salátalevelekre csorgó víz hangja. A kés hersegése, amint behatol a görögdinnye héja alá, és a felnyitott, mélyvörös szívét kivillantó gyümölcs hűs, nyári illata. A tömörből folyékonnyá olvadó csokoládé érzéki lágysága. Ahogy a mártás a kanálra tapad, miközben besűrűsödik a serpenyőben, és a parmezán bájos könnyedsége, amint áttetsző pelyhekben száll alá a reszelőből. Az idő lelassul a konyhában, és az apró gyönyörűségek egész univerzumával ajándékoz meg.
298.oldal
A Molly jelmez volt; amikor belebújtam, rájöttem, hogy bizonyos mértékig mindannyian színésszé válunk, ha elmegyünk valahová vacsorázni. Valójában színház minden étterem, s az igazán nagyszerűek megengedik nekünk, hogy a fantázia világába, a gazdagok és hatalmasok közé álmodjuk magunkat.
94.oldal
