A bozótban megreccsennek a bokrok, és Farkas apó ugrásra készen, szinte a levegőben torpan meg, mert az orra előtt, egy alacsony ágba kapaszkodva meztelen kisgyerek áll. Soha ilyen pici, gödrös húsú embervakarcs nem került még éjnek idején farkas barlangjába. Maugli, a csupasz emberkölyök, bárhogy került is oda, ott marad, életét megváltotta a Szabad Nép Csapatának gyűlésén Bagira, a Fekete Párduc, egy frissen ejtett fiatal bikával és Balú, az öreg medve, a Vadon Törvényének mestere pedig jó szavával. Mauglit Farkas anyó neveli fel saját négy kölykével együtt, s az emberkölyök éppúgy érti a fű zizzenését, a baglyok huhogását, mint minden más élőlény a vadonban. Idővel oly merészen lódítja magát ágról ágra, hogy a szürke majmok sem különben. Elfoglalja helyét a Gyűlés Szikláján is, s ahogy nő, a falka testvérének tekinti s mindannyian a Dzsungel Urának. Akik Indiában jártak, és sokáig éltek a dzsungel közelében, mind azt állítják, hogy… (tovább)
A dzsungel könyve 246 csillagozás
Novum, 2010 
Kedvencnek jelölte 13
Most olvassa 9
Várólistán 62
Kívánságlistán 8
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Érdekes volt. Más, mint a sokak által ismert rajzfilm-változat (ezen nem is csodálkoztam), de a könyv szerkezete alapvetően meglepett. Egyrészt azért, mert sok, kisebb (önálló) történetből épül fel, amelyek néha nem is követik egymást kronológiailag, másrészt pedig eléggé kerekedtek a szemeim, mikor a könyv felénél lezárultak Maugli történetei, és jöttek a mesék eszkimókról, fókákról meg krokodilokról… :D
A Maugli-történetek szerintem alapvetően jobbak, bár a személyes kedvencem (Riki-tiki-tévi) épp nem közülük kerül ki. Lehet, hogy ennek köze van ahhoz is, hogy Csucsundra, a megtört szívű, kis pézsmapatkány is ebben bukkan fel, és hát számomra ő a legaranyosabb szereplő a könyvben… :)
Remek kikapcsolódás, bár közben érződött néhol, hogy valószínűleg kicsit öreg vagyok már hozzá. Néhol pedig (az erőszakos illetve véres részeknél) pont azt éreztem, hogy egy gyerek nem lenne hozzá eléggé felnőtt. De lehet, hogy csak én éreztem így, mert ettől még nem ijesztő. Ellenben komolyan kedvet kaptam Indiához.
Kicsit talán sokáig húztam az olvasását, bár szerencsére különálló novellák. Kicsit nehéz volt felvenni a fonalat, ha újra a kezembe vettem, de ha ez sikerült, teljesen magával ragadott. Szeretnék még Kiplinget olvasni, szeretném egyszer látni Indiát és persze szeretném az összes benne említett vadállatot a kertembe (bár ennek az otthoniak nem biztos, hogy örülnének :D).
Örök életű remekmű. Nagy bűn volt ellene a Walt Disney rajzfilm, ami Balút, az erdő bölcsét, állatkölykök tanítóját amolyan „hakuna matata” figurává alacsonyította. Egyike volt az első könyveknek, amiket gyerekként elolvastam, aztán felnőtt fejjel is visszatértem hozzá időnként, és szerintem fogok is még. A könyv második felében lévő novellákat is szeretem, s a figurákat Riki-titki-tévitől Kala Nag-ig (Kis Tumáj és az elefántok tánca). A minap az állatkertben láttam vörös kutyákat, dólokat, amikről eddig csak ebben a könyvben olvastam. Azonnal Maugli jutott eszembe, meg a Csapat. Remélem: "Egy vérből valók vagyunk – ők meg én…
Nagyon szerettem! A piros borítós változata van meg és teljesen elvarázsolt a történet, meg a képek, meg a dzsungel! Akkoriban mindig farkasost, meg Mauglist játszottam :)
Imádtam Kipling több könyvét is. Ebben felnőtt fejjel talán több szmorúságot látnék meg benne, ezt is újra kellene olvasni. :) A feldolgozások nekem szintén tetszettek.
imádom! kirázott a hideg némelyik résznél! gyönyörű az egy vérből vagyunk te meg én, a legeslegjobban pedig a nyomvadászós rész tetszik, mikor Maugli és Bagira helyszínelőset játszanak…bocsi!
kár, hogy a maugli-történetek után olyanok következnek amik csak a címükben különlegesek…
Népszerű idézetek
A túlságos udvariasság néha nem ér többet a túlságos udvariatlanságnál, mert – azt tartja a közmondás – túróval is meg lehet fojtani a vendéget.
– De ez új vadászat – mondta Maugli. – Soha még dól nem keresztezte a mi csapásainkat.
– Ami van, az volt is. Ami lesz, az nem más, mint egy visszatérő elfelejtett esztendő. [Ká]
… s a Dzsungel valamennyi hangja úgy zengett, mint egy mély hárfahúr a hold érintésére.
127. oldal (Black & White Kiadó)
[…] s a sötétben neki szaladt Csucsundrának, a pézsmapatkánynak, aki a fal mentén mászkált. Csucsundra egy megtört szívű kis állat. Egész éjjel vinnyog, nyivog, igyekszik összeszedni a bátorságát, hogy kirohanjon a szoba közepére, de soha nem jut el odáig.
A csónak nehezebb volt, semhogy felfordíthattam volna. Csak asszonyok ültek benne -de aki asszonyban bízik, ingoványon jár, tartja a közmondás: és a Gunga két partjára mondom, igaza is van!
Hajdan egy hab partra tért,
lágy aranyszín esti fénybe.
Szépleány kezéhez ért,
partról visszatérve.
Karcsú láb, nemes kebel –
lábalj át, békédre lelj!
A fodor szólt: "Leányka, állj,
mert én vagyok a halál."
"Szerelmesem hív, megyek –
hogy lennék hozzá kegyetlen?
Nincs veszély: egy hal lebeg,
fordul, messze lebben."
Karcsú láb és tiszta szív,
várj még: a rév kompja hív!
A fodor szólt: "Lányka, állj,
mert én vagyok a halál."
"Kedvesem hív, sietek –
gyávát nem kér feleségül!"
Törzse körül hab-övek,
víz örvénye mélyül:
Bolondos szív, hű kebel,
csöppnyi láb így süllyed el.
Hullámgyűrű fut-szalad,
vérpirosan ring a hab.
Itt pedig én beszélek, Ráksa, a Démon! Az emberkölyök az enyém, hallod, te béna?Az enyém! Nem öli meg senki. Életben marad, együtt fog járni, együtt fog vadászni a Csapattal… a végén pedig, tudd meg te csupasz kis kölyökre vadászó, békaevő, halpusztító hitvány, RÁD fog vadászni! Most pedig hordd el magad, mert különben Szamburra, az őzbakra mondom, akit megöltem (én nem élek ám eléhezett szarvasmarha húsán !), bénábban mégy vissza az anyádhoz, mint ahogy a világra jöttél, te égettmancsú, te! Takarodj!
– Emlékszem. Az ember akkor is öl, amikor nem vadászik – mulatságból, időtöltésből. Ébredj föl, Bagira! Minek csinálták azt a hegyes holmit?
Bagira félig kinyitotta a szemét – igen-igen álmos volt –, s huncutul hunyorgatott.
– Azért csinálták, hogy Háti fiainak fejébe döfködjék, hogy vér szivárogjon belőle. Láttam ilyet Udipur utcáján, a ketreceink előtt. Ez a holmi sok Háti-fajtának a vérét megkóstolta már.
– De minek döfködik az elefántok fejét?
– Hogy megtanítsák őket az Ember Törvényére. Az embernek se karma, se agyara nincs, hát ilyen dolgokat készít – s még rosszabbakat is.
76. oldal (Black & White Kiadó)
Száraz a tó, szikkadt az ér, pajtások leszünk, te meg én.
Ha felhő száll és meghasad: fegyverszünetünk megszakad.
[…]
A Dzsungel Törvénye beszél: örökös, hatalmas erő.
Kövesd: ez a szóban az ín, izom és a vér s a velő.
