Petőfi ​és Ady között 0 csillagozás

Az ​1978-ban elhunyt Rónay György köztudottan nemcsak kitűnő költő, műfordító és prózaíró volt, hanem mellettük tanulmányíróként is a legnagyobbak közé tartozott. A mostani tanulmánykötetében, amely 1958-ban jelent meg első ízben, a múlt század második felének költészetét elemzi nagy hozzáértéssel, körültekintő alapossággal és lebilincselő közvetlenséggel. Előszavában ő maga a következőképpen határozza meg vállalkozása célját: „Hogyan csuszamlik lassan költészetünk Ady felé, hogyan készül Ady az időben, hogyan alakulnak ki a megváltozott társadalmi viszonyok között, bátortalanul, embrionálisan olyan érzelmi és ihlettípusok, amelyeket majd Ady fog a maga szuverén költőegyéniségével betölteni, hogyan kezdenek ebben az eléggé száraz, jellegtelen földben kiütközni a későbbi Ady-stílus első csírái – mert a szürke fölszín alatt a lélek, az élmény, az ihlet mélyén már olyan új erők, tartalmak mozognak, amelyek újszerű kifejezéseket igényelnek… – ezt szerettem volna valahogyan kitapintatni… (tovább)

Az ​1978-ban elhunyt Rónay György köztudottan nemcsak kitűnő költő, műfordító és prózaíró volt, hanem mellettük tanulmányíróként is a legnagyobbak közé tartozott. A mostani tanulmánykötetében, amely 1958-ban jelent meg első ízben, a múlt század második felének költészetét elemzi nagy hozzáértéssel, körültekintő alapossággal és lebilincselő közvetlenséggel. Előszavában ő maga a következőképpen határozza meg vállalkozása célját: „Hogyan csuszamlik lassan költészetünk Ady felé, hogyan készül Ady az időben, hogyan alakulnak ki a megváltozott társadalmi viszonyok között, bátortalanul, embrionálisan olyan érzelmi és ihlettípusok, amelyeket majd Ady fog a maga szuverén költőegyéniségével betölteni, hogyan kezdenek ebben az eléggé száraz, jellegtelen földben kiütközni a későbbi Ady-stílus első csírái – mert a szürke fölszín alatt a lélek, az élmény, az ihlet mélyén már olyan új erők, tartalmak mozognak, amelyek újszerű kifejezéseket igényelnek… – ezt szerettem volna valahogyan kitapintatni és érzékeltetni.” A módszeréről pedig a következőket jegyezte meg: „abban a pillanatban szerettem volna meglepni az írót, a költőt, amikor nekiül a művének, a tollfogását, a keze remegését, a skandálását, ihletének néma, benső hanghordozását szerettem volna ellesni; egyszóval megragadni: hogyan éli át a világot, milyen élmény, milyen hangulat tör kifejezési formába lelkében, hogyan tör, és milyen kifejezési formákba, miért úgy, ahogyan tör, és miért éppen olyanokba. Szándékomat nyilván túlságosan magasra csigáztam; örülnék, ha csak valamennyire is sikerült volna beváltanom.”