Vérháború (A Vörös Halál karneválja 1.) 62 csillagozás

Robert Weinberg: Vérháború

Az Élőholtak világa megremeg…

Egy hihetetlen hatalommal rendelkező, félelmetes vámpír szedi áldozatait a vértestvérek között a világ miden táján, nem kímélve sem a Kamarilla, sem a Szabbat tagjait. Eljön a Vörös Halál ideje, a Dzsihád, az örökkön tartó küzdelem pedig talán a végéhez közeledik.

Dire McCann magánnyomozó St. Louis hercegének parancsára a szörnyeteg céljai után kutat. A nyomok Washingtonba vezetnek, és a detektív hamarosan egy vérháború kellős közepén találja magát.

A New York-i milliárdosnő, Alicia Varney a Szabbat egyik érsekét követi a nemzet fővárosába, hogy ott véget vessenek a kamarilla évszázados uralmának. A harc azonban lassan kicsúszik az irányításuk alól, és az utcákon elszabadul a pokol.

>!
Szukits, Szeged, 1999
244 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639151572 · Fordította: Csiszár Dénes

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

Kosa P>!
Robert Weinberg: Vérháború

Ami kevés tapasztalatom van a szerepjátékok világából, az a World of Darknesshez kapcsolódik, viszont a könyv olyan részletesen bemutatja a klánok rendszerét és a képességeket, hogy mindenféle játékos tapasztalat nélkül is érthető és élvezhető az olvasása.
A történet mindenképpen cselekményközpontú és -jobban nem tudom megfogalmazni- állati menő. Maffia, vámpírok, klánok és akció a köbön – kell ennél több?
Talán kicsit kevésbé slendrián megfogalmazás, kicsit kevesebb modorosság.
Mielőtt bárki beruházna az első részre, azért egy figyelmeztetés: ez nem egy könyv, hanem egy könyv harmada, tehát fináléért, válaszokért tovább kell olvasni a sorozatot.

3 hozzászólás
Th3DarkKn1ght>!
Robert Weinberg: Vérháború

Robert Weinberg trilógiája ritkaságnak számít az antikvár piacon. Épp ezért örültem annyira, amikor 2014-ben sikerült mind a három könyvet potom 2000 Forintért megvennem. Most jutottam odáig, hogy belekezdjek és meg kell hogy mondjam, nem annyira jó, mint amennyire nehezen beszerezhető.

A történet szerint egy eddig ismeretlen, de hatalmas erejű vámpír szedi áldozatait a magas pozíciót betöltő kárhozottak között. Dire McCann magánynyomozót, aki maga is szemtanúja volt az egyik támadásnak, bízzák meg, hogy tudjon meg minél többet erről a vámpírról, aki csak úgy nevezi magát a Vörös Halál. A regény erőssége, hogy sok karaktert mozgat és mindegyikük pont annyira van kidolgozva, amennyire a történet indokolja. Van hátterük, motivációjuk, vagy ha nincs, akkor pont a rejtélyességük miatt maradnak érdekesek. Az igazi főszereplők Dire McCann és Alicia Varney. Kettejük közül egyértelműen Dire a szimpatikusabb, Aliciával nem tudtam megbarátkozni. Ő már túl arrogáns volt nekem. A kedvenc szereplőm Madeleine Giovanni, a Giovannik tőre. Céltudatos, könyörtelen, de mégis Ő a legemberibb a többiekhez képest. A fejezetek olvastatják magukat és az írónak mindig sikerül egy kicsit csavarnia a történeten, ami csak növeli az élvezhetőségét.

Meg kell említenem, hogy bár a könyv a World of Darkness világában játszódik, nagyon szabadon kezeli azt. A klánok, a képességek, nem olyanok, mint amilyennek lenniük kéne, inkább emlékeztetnek egy fan-fiction-re. Az író a Szabbat és az Anarchok között sem tudja a különbséget, ugyanannak tekinti a kettőt. Aki ismerkedne a WoD világával, ne ezzel a könyvvel tegye, mert csak nyomokban tartalmazza azt.

Ennek ellenére ez egy nagyon szórakoztató olvasmány! Aki szereti a vámpíros akció/krimi történeteket, átitatva a 90-es évek hangulatával, annak csak ajánlani tudom!

10 hozzászólás
Veron P>!
Robert Weinberg: Vérháború

Elég sokáig halogattam ezt a könyvet, részben asszem talán azért, mert kicsit féltem tőle: játszani már próbáltam vampire-t és nekem az nem igazán jött be; akk azt gondoltam, hogy regénynek talán jó lenne, de játéknak – nekem – nem. Na de mi van, ha még annak sem? Személyes kudarc nekem:)
De hál' Istennek regénynek tényleg jó volt:) És az is, h hallgattam arra, hogy ezt a sorozatot kell először:) Ugyanis nagy előnye, hogy közben meg is magyaráz minden olyat, amit tudnunk kell, klánokat, fogalmakat, stb. az alapokat mindjárt az előhangban, aztán ahogy haladunk előre szép lassan a sztoriban, a többit is. Amúgy a karakterek jók, a sztori érdekes, egy baj van vele, hogy pont mire kiteljesednének a dolgok, na, ott hagyták félbe, szal muszáj lesz még folytatni:D
szóval köszi a könyvet @Dün:)

1 hozzászólás
Melchiadesian>!
Robert Weinberg: Vérháború

Aki még csak most ismerkedik a Vampire szerepjáték világával, annak érdemes ezzel a regénnyel és a két folytatásával elkezdenie. Az összes regény közül ez magyarázza el leginkább a vértestvérek világának felépítését, a Kamarillát, a Szabbatot, az Inconnut és a többieket. És nem mellesleg kalandregénynek is nagyon jó :)

8 hozzászólás
Dorka50 P>!
Robert Weinberg: Vérháború

Huh. Remekül bemutatja a köny a vámpír klánok történetét. Nekem talán egy kicsit sok is volt, mert azért nem kettő van belőlük. :) Nem mondom, hogy teljesen képben vagyok, hogy ki-kivel van, de remélem majd tisztul a kép. Mert folytatni fogom az száz. Nagyon jó kis sztori bontakozik ki, ami jó sok izgalmat ígér!

Thorpapa>!
Robert Weinberg: Vérháború

Eszméletlen jó Vampire, sajnos egy haverom elvitte angolföldre:((( de megvettem 300pízé újra:)

Leliana>!
Robert Weinberg: Vérháború

Huh.. Ez nagyon jó volt! Amint tehetem, biztosan folytatom :)
Teljesen kezdő vagyok a témában, de még így is eléggé érthető volt minden, nem szájbarágósan, de azért bemutatta a vámpírok, és azon belül klánjaik történetét is, és egy olyan izgalmas, szövevényes, intrikákkal teli világ tárult elém, hogy csak kapkodtam a fejem. Abszolút nem a mostanában szokásos szerelmes tinivámpíros könyv. Az érdeklődésemet végig fenntartotta, sőt! Mindig volt miért/kiért izgulni, és mindig tele voltam kérdésekkel, amik miatt muszáj volt folytatni. Ha a maradék két rész is hasonló lesz, az egyik kedvenc sorozatommá válik szerintem.

Amadea>!
Robert Weinberg: Vérháború

Nem e-bookban kellett volna olvasni… Jó történet, de a másik két részt inkább kiveszem könyvtárból, hogy ne ilyen lightos élmény maradjon.
http://amadea.freeblog.hu/archives/2010/12/05/Istenek_alkonya/

Nurci>!
Robert Weinberg: Vérháború

amennyire vontatott és túl epikus volt az eleje, olyan klassz lett a vége :)


Népszerű idézetek

Amadea>!

– Tudsz repülni? – kérdezte Flavia. McCann nem tudta eldönteni, hogy a kérdés komoly-e. Akárhogy is, a válasz ugyanaz maradt:
– Nem. És denevérré sem tudok változni.
– Én sem. Akkor csak egy lehetőségünk marad. Lemászunk.

1 hozzászólás
Amadea>!

– Előre, Franciaország bátor katonái! – mondta komoran Le Clair, és követte az óriást. – Szabadság, egyenlőség, testvériség!
– És hülyeség – tette hozzá Jean Paul, miközben ő is a többiek után sietett. […]

Amadea>!

– Kiszívom a vérét, és közelebb kerülök Káinhoz – mormolta. Állkapcsa megfeszült, szeme vörösen izzott. – Kiszívom a vérét, hogy erősebb legyek. Sokkal erősebb.
Le Clair bólintott, bár nem tudta elképzelni, hogyan lehetne barátja még ennél is erősebb. Baptiste már így is egy elefánt fizikumával rendelkezett. Ő inkább abban reménykedett, hogy az ősi Tzimisce életereje majd Baptiste intelligenciáját növeli.
Csökkenteni biztosan nem tud rajta.

bordeaux I>!

A ghoulok erősebbek és gyorsabbak az átlagos halandóknál. A vámpírvér kiélesítette érzékeiket, és feljavította fizikai képességeiket, de a bérgyilkos számára magatehetetlen gyermekeknek számítottak.

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ghoul
Amadea>!

A vámpír kész volt elfogadni saját csúfságát. Az éppen 160 centi magas, hihetetlenül ráncos bőrű, beesett szemű, rothadtparadicsom-orrú vámpír láttán már több részeg mondott végleg búcsút a bornak.

cassiesdream>!

Az ő világa csak egyetlen személy körül forgott, és az ő maga volt.

121. oldal

Amadea>!

– Nem hiszem, hogy él olyan halandó vagy vértestvér, aki olyan ostoba, hogy megpróbálná átverni a Giovannikat – sípolta a Vargoss mellett álló Nosferatu. – A pokol sem lehet rémesebb, mint egy feldühített bankár.

cassiesdream>!

– Soha, de soha ne becsüljétek le ellenfeleiteket – korholta őket szigorúan.

– A világ tele van halálos meglepetésekkel, ezért nem engedhetitek meg magatoknak azt, hogy óvatlanok legyetek. Persze most már késő.

bordeaux I>!

– Mint már említettem, egy csepp vámpírvér a haldoklóból élőholtat teremt, Gyilkos és áldozat atyává és gyermekké válnak. Ugyanez a vér viszont egy hétköznapi halandóban egyszerűen csak megállítja az öregedési folyamatot. A ghoulok bizonyos természetfölötti képességek birtokába is jutnak, de a vértestvérek örök szolgaságot követelnek viszonzásképp. Mivel nappal is aktívak, ők intézik élőholt gazdáik ügyeit, amíg azok alszanak. Halhatatlanságot kapnak a szabadságukért cserébe.

14. oldal (Prológus)

Kapcsolódó szócikkek: ghoul

A sorozat következő kötete

A Vörös Halál karneválja sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: Föld és vér háza
J. R. Ward: Megsebzett szerető
Jeaniene Frost: Síri csendben
Karen Chance: Holdvadász
Kresley Cole: A sötétség démona
Sherrilyn Kenyon: Éjféli gyönyörök
Nora Roberts: A némaság völgye
Gail Carriger: Szívtelen
Karen Marie Moning: Álom és valóság
Justin Cronin: A tükrök városa