Híres ​szerzők titkos élete 75% 50 csillagozás

A HVG időről időre honorálja a hűségemet (szakmai ártalom, hogy előfizetője vagyok) és küld egy-egy ajándékkönyvet a saját kiadványai közül. Tavaly a Falak, idén a Híres szerzők… Mivela fennmaradásért maga a HVG is egyre inkább bulvárosodik, évről évre egyre lejjebb kerül a színvonal, nem feltétlenül a feldolgozott témák tekintetében, inkább a feldolgozás milyenségében érződik ez a változás. A nyomtatott verzióban legalábbis. Az online felületet már elöntötte a szenny. Értem is, meg nem is a kiadó döntését, nagy a verseny, telített a piac, online ingyen olvasnak az emberek, miért fizetnének a tartalomért papíron, valamivel fenn kell tartani az emberek érdeklődését. Nyilván ezzel a stílusváltással belőnek egy célközönséget maguknak, de ennek velejárója, hogy veszítenek egy másik tábort. Egyelőre kitartó előfizetőjük vagy, de néha már engem is kezd idegesíteni, hogy ennyire primitívnek nézik az embert.
Hogy miért is elemeztem ezt ilyen hosszan? Mert a bulvárosodás legszebb bizonyítéka ez a könyv. Olvasni nagyjából olyan élmény volt, mint felcsapni egy Blikket, vagy egy Borsot, és elmerengeni a szétcsúszott nímandokon. A különbség csupán annyi, amíg a Blikk vagy a Bors online felületén zömében olyan cikkek vannak, amiket szerintem idomított majmok írnak (zéró helyesírás, zéró kohézió, angolról magyarra úgy tükörfordítanak, hogy a Shamed XY kifejezésből a Shamed keresztnévvé válik, stb.) addig itt az író azért láthatóan megdolgozott a pénzéért. Próbált viccesnek tűnni, bár inkább erőltetett lett. Próbált szép, terjengős, összetett mondatokban írni, de ettől csak dagályos, unalmas, vontatott lett.
A rajzok nagy része rettenetesen csúnya, egyes szerzőkhöz, egyes korszakokhoz illik, és persze maga a karikatúra, az ábrázolt jelenet legtöbbször telitalálat, de ha ezeket 12-3 évesen látom, szerintem hetekig lettem volna rémálmaim. A színek, amik kicsit a 60-70-es évek amerikai képregényeinek szocreál kelet-európai torzítására emlékeztetnek, egyszerűen ijesztőek, és szinte fájnak a szemnek.
A felépítés érdekes, én egész könnyedén megbarátkoztam ezzel a „főoldal, életút röviden, pletykák” szerkezettel, bár a csillagjegyek feltüntetésének célját nem látom. Az ezotéria-hívők biztos többletinformációhoz jutottak ezek révén, én csak fogtam a fejemet.
Alapvetően a tartalom rendben van, a rövid áttekintések meglepően pontosak, ha valakinek fogalma sincs arról, ki is volt az adott író/költő, az egy oldalnyi szövegből kaphat egy átfogó képet. Előzetes ismeret (ne adj isten) a műveinek ismerete nélkül azonban a pletykák teljességgel érdektelenek. Nekem „szerencsém volt”, mindenkit ismertem a válogatásból korábbról, és 95%-tól olvastam is, de a fennmaradó 5%-nál, akikről nem volt semmilyen emlékkép a fejemben, elég furcsa volt olvasni. Mintha arról értesültem volna éppen, hogy Kovács József (az ifjabb) szerelmes volt Horváth Pálba (szintén az ifjabba). Az első gondolatom nagyjából az volt a kimaradt 5%-nál, (nyilván az után, hogy rádöbbentem, hogy műveletlen vagyok és sürgősen olvasnom kell tőlük), hogy aha, és? Most akkor mi van? (Kevésbé kulturált, pesties verziója ennek a felcsattanásnak az és akkor most hova sz….én kérek elnézést)
A kötet érezhetően az amerikai piacra íródott, bár nem mondom, hogy ne forgathatná élvezettel egy az ottani kultúrában, és a meghatározó korszakokban legalább az átlagos jártassággal rendelkező magyar olvasó is.
Az önismétlések zavaróak voltak, és rövid terjedelme ellenére iszonyú sokáig ültem felette, mert néhol annyira fájdalmas volt egy-egy bekezdést átrágni (a fentebb már említett vontatottság miatt), hogy legszívesebben becsaptam volna a könyvet, de nem akartam olvasatlanul elsüllyeszteni a polcomon.
A kivitelezéssel tehát akadtak gondok, de magával a tartalommal nagyrészt elégedett voltam. A pletykák érdekesek, volt pár, ami valóban újdonság volt számomra, még sosem olvastam róla más fórumon, és volt pár „régi ismerős”, amiknél csak bólogattam, hogy igen, tudom, nagy kópé volt az illető, hogy ezt megtette.
Ettől függetlenül nem hiszem, hogy a tanároknak az lenne a feladata, hogy arról meséljenek irodalmon, hogyan húzta maga után a részeg Kerouac mezítláb az alkohollal megrakott bevásárlókocsit, vagy hány jóképű férfiemberre hagyott örökül Shakespeare gyűrűre szánt pénzt. Kellő érettség és élettapasztalat kell ahhoz, hogy ezeket a tényeket (legendákat) a helyén tudja kezelni az ember. Hogy ne csak a végeredményt lássa, hanem azt is, hogyan jutott a kérdéses illető idáig.
Megdöbbentőnek nem mondanám a könyvet, igazán szabadszájúnak sem, de a kezdeményezés mindenképpen értékelendő. Az pedig főleg, hogy a HVG azért, bulvár ide vagy oda, annak nem a felszínes, sekélyes „celeb” részéből merít, hanem az értéket közvetítő, ám kissé félresiklott emberek életútjából.
Szívesen olvasnék egy hasonló kötetet több európai szerzővel, vagy akár csak magyarokkal.

Szerintem a rövid anekdoták nagy része (pláne a korábban élt íróké) csak amolyan legendák, szóbeszédek gyűjteménye, nem sok közük van a megtörtént eseményekhez, viszont valami képet mégis adnak a szerzőkről, ha másért nem ezért megéri elolvasni. Valamint kedvet lehet kapni egy-egy korábban ismeretlen íróhoz is.

Irodalmi bulváros.
Egyszer érdemes elolvasni.
Nyoma nem sok marad.
Bár néhányan talán ennek hatására akár „komoly” életrajzokat is olvasnának, vagy esetleg a celebesített szerzők műveit… akkor meg érdemes volt kiadni.

Csúcs! Szuper! Ezekkel tényleg nem színesítik meg az órákat. Pedig így még azokat is megjegyzem, akiket nem ismertem. Mindenképp kell nekem ez a könyv!

Elolvastam, de könyvvel ennyire lassan még nem haladtam. Tulajdonképpen vicc, hogy 300 oldalt közel hat hónapig olvastam, pedig így volt. A kezdeti lelkesedés nagy volt, de aztán kiderült, hogy a legtöbb sztorinak nagyobb a füstje, mint a lángja. Volt olyan szerző, akinek a munkásságát nem is ismertem, ők abszolút nem izgattak, meg zavaró volt, hogy ez a könyv érezhetően nem az európai embereknek íródott. Persze, rossznak sem mondanám, de azért a 3,5 csillag még így is jószándékom jele.

Kezdetben tetszett a lazább stílusa, majd egyre előrébb haladva, idegesíteni kezdett. Persze, olykor érdekes volt, de nem hagyott mélyebb nyomot, főleg, hogy a szerzők nagy része nem is tananyag.

Tetszett is meg nem is. Elmondom miért, tetszett mert renget új számomra ismeretlen információval lettem gazdagabb, és megismertem pár olyan írót, költőt akiről még sosem hallottam. És így kedvet kaptam egy-egy könyvükhöz.
Nem tetszett, mert idegesítően ismétli önmagát, méghozzá nem is a legfontosabb információkat. Egy-egy íróra(költőre) kb. 3-5 oldal jutott, ebből általában egy az adatlapja, hogy mikor született, halt meg, csillagjegye, jelmondata, származása, kortársai. Egy meg egy szerintem roppant ronda rajz, de mindegy, tehát lényegi dolog az kb. 3 oldal/személy, ebből átlagosan két oldal az érdekes végigvezetés az életén és egy, néha kettő oldalnyi pletykák, de azokat ismételgetve. Most hirtelen nem tudom ki volt aki a vizeletét itta, de hogy négyszer minimum le volt ez írva, mintha ez lenne a fő titok róla …
Tehát összességében tetszett, jó könyv, de jobbra is sikeredhetett volna.

Tényleg humoros, de az oldalakon lévő betűszínek nem jöttek be, nem könnyen olvasható.

Nekem tetszett. Kedvet kaptam több, a könyvben felvonultatott író művének elolvasásához is. Lehet, hogy kicsit bulváros, de mulatságos sztorikat tartalmazó könyv ez. Nekem a szépirodalom mindig olyan távoli világnak tűnt, mintha az írójukat valami üvegbúra zárná el a külvilágtól, számomra ők mindig olyan „tökéletesnek” tűntek, hiszen nem mindenki képes ilyen műveket alkotni. Most végre rájöhettem, hogy ők is csak emberek, de még milyenek.. :)

Ímé álljon itt egy önálló, gondolat a könyvről:
– Teljesesn egyetértek Hatodik_Alabardos értékelésével!