Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Védett férfiak 710 csillagozás
Fagyos éjszaka. Dermedt csöndbe burkolódzik a szögesdróttal körülkeritett, nagy kiterjedésű birtok. Egyetlen bejáratánál őrtorony magasodik, ahol egy tengelye körül forgó gépfegyver mellől egy milicista lány fürkészi a kihalt tájat, amelyet kisértetiesen pásztáz egyre-egyre a fényszóró sugara.
Hol vagyunk? Koncentrációs táborban? Vagy csupán egy védett körzetben, ahol tudós férfiak a halálos kimenetelű agyvelőgyulladás ellenszerét kutatják? A kitűnő francia iró legújabb politikai-fantasztikus regénye a mostanában sokat emlegetett kérdésről: a férfiak és a nők egyenjogúságáról szól. A regény valamikor a nyolcvanas években játszódik az Egyesült Államokban. A swifti képtelen helyzet a következő: ismeretlen virusú agyvelőgyulladás pusztit, és a járvány halálos minden nemzőképes férfira. A nők az élet minden területén átveszik a hatalmat, a köztársasági elnök pedig egy férfigyűlölő nő lesz, aki a látszat kedvéért beleegyezik, hogy egy nagy gyógyszergyár védett területet létesitsen…(tovább)
Eredeti mű: Robert Merle: Les hommes protégés
Eredeti megjelenés éve: 1974
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencnek jelölte 122
Most olvassa 33
Várólistán 228
Kívánságlistán 70
Kölcsönkérné 5
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Nők irányítják a világot? Lehetséges.
Kihalt a Férfi? Még nem.
Miért mondjuk azt, hogy a férfi behatol a nőbe, mondhatnánk hogy a Nő veszi körül a férfit. :)
Imádom!!!
Mint encephalitisben érintett, nagy érdeklődéssel vártam a könyvet. Ráadásul rémlett, hogy gyerekkoromban láttam egy filmet, aminek a sztorija nagyon hasonlított a fülszövegben olvasottakhoz, de most már biztos vagyok benne, hogy ez az adaptáció volt az. Ezen előzmények után vettem kézbe a könyvet, ami végig fogvatartott, lebilincselt, és új megvilágításba helyezett bizonyos dolgokat. Nekem hiányoz(ná)nak a Férfiak. :)
Képzelem mekkorát szólt ez a valójában (? – ennek a regényről semmi biztosat nem merek állítani) antifeminista antiutópia születése (1974) évtizedében…
Merle ugyan mindörökké a világháborús remekművek (Két nap…, Mesterségem…) írója marad számomra, mert sokáig csak ezeket ismertem tőle, de (részben a Merle-életmű olvasásra felbujtó @paniperda-nak hála) kezd kiteljesedni róla a képe bennem, egy remek, sziporkázó pasi lehetett, érzékeny intelligenciával a világra. (Bár őt is elérte a 20. század értelmiségének tipikus balvégzete, s ha későn is, de legalább kiábrándult a nagy testvérből Afganisztán után – ld még erről az entellektüell nyavalyáról R. Aaron-t).
Bravúrosan kifordított világot rajzolt (néha szinte képregényben láttam magam előtt), amikor pl. már egy sima reggeli erekciót is rút macsó szexizmusnak bélyegeznek ebben a megkattant világban, hát… akkor elkezdtem magamban szűkölni, de végig „Martinellivel voltam”, így a végén kissé kiengedhettem, főleg, amikor visszatérő felségén kívül még az új barátnők is igényt tartottak rá… Merle eléggé jól kimerítette a témát – és nagyon nagy kan lehetett, hogy ennek (a fordított háremnek) a fáradtságos mivoltát már nem festette meg… :oP
(Mint utolsó szavaimból kitűnhet, ez itt fentebb csupán hevenyészett értékelésem, csak hogy ne hagyjam üresen a rovatot. Még emésztgetem, netán megint újraolvasom.)
Egyenjogúság ide vagy oda, Merle bácsi azért szerintem rátapintott a lényegre: ha CSAK a nők irányítanák a világot, és megszűnne létezni a férfi, igencsak nagy bajban lennénk. Nő létemre én ijesztőnek gondolom, ha csak a nők irányítanák a világot; jól van az úgy, hogy valami a férfiak feladata, valami a nőké. Én személy szerint nem mennék el egy építkezésre betonozni, mert eleve a Jóisten nem olyan fizikummal áldott meg.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy fogadták ezt 1974-ben…
Ó és még annyit, hogy a negatív diszkrimináció mellett azért valljuk be, a nőket pozitív diszkrimináció is éri, ami miatt még egyetlen nőnemű sem háborgott szerintem. Szélsőségek persze mindig voltak, vannak és lesznek is, Merle azért tanulságos regényt alkotott, hogy őszerinte mégis mi lenne, ha a „gyengébbik nem” venné kezébe a világot irányító kormányrudat.
Antiutópia, harcos feminizmus meg brutális elnyomás? Szerintem nem erről szól, Merle csak egyetlen „előjelet” változtatott meg, egyszerűen a nők kapták a tipikus férfiszerepeket, és egyből mindenkinek nyílvánvaló lett, hogy távolról sincs itt egyenlőség a nemek között. A munkahelyi zaklatás, a prostitúció, az apaközpontú családok, a férfiközpontú politika, stb. egészen a „divatos” fehérneműkig, minden apróság stimmel.
A védett férfiak a mi korunkban élnek, ez rólunk szól.
Ez a könyv szüleim polcán pihen nagyon régóta. Sokáig volt alkalmam szemezni a gerincével, és kislányként sosem értettem a címét. Miért kell védettnek lennie a pasiknak? Anyukám mondta, hogy ez egy jó könyv, de úgy éreztem zsenge éveim száma miatt úgysem érteném még meg. Később bratyóm is elolvasta, neki is tetszett, de én még mindig nem éreztem késztetést rá. A könyv 1974-ben íródott, így együtt öregedtünk és íme eljött a mi időnk, hogy egymásra találjunk. Nagyon tetszik a szatirikus felhang és az önvizsgálat, amit egy férfi képes önmagán elvégezni, ami szerintem nagy szó, mert a többség ezt nem teszi. Szóval jó volt, tetszik!
Nagyon olvasmányos, nagyon érdekes fantazmagória.
Melyik férfitársam nem szeretett volna a főszereplő helyében lenni?
S miután alaposan belegondolt, melyik szeretett volna?
Egy hét leforgása alatt két gyenge regény Merlétől… Kezdem azt hinni, hogy a hiba az én készülékemben van. De akkor sem tetszett. Pedig kifejezetten kasztrálós hangulatom van. :D (Bocsánat!) Az alapötlet jó – bár nem túl eredeti –, a jellemábrázolás viszont átlagon aluli. Ez persze az én egyéni, nagyon szubjektív véleményem. Érzelmi érintettségem okán talán nem is lenne ildomos így nyilatkoznom. De nem fogom revideálni az álláspontom.
Sz'al az volt a problémám a figurákkal, hogy egyszerűen helycserés támadást abszolváltak. A női karakterek maszkulinek (azért sem mondom magyarul, pedig lehet, hogy rosszul fejezem ki magam! :D), a férfi „hősök” pedig feminimek lettek. Kivert a víz a domináktól. De a beszendésedett Martinelli dokit sem kedveltem. Rosszul állt neki a „Jaj, én szegény kiszolgáltatott, szexuálisan kizsákmányolt, megerőszakolt férfi!”-szerep
Nagyon elgondolkodtató a két nem „viszonyával” kapcsolatban.
Nekem túlságosan abszurd volt a Blueville irányítójáról, Helsingforth-ról leírt kép…Sajnos miután ezt a részt elolvastam, el is tűnt az a szorongásos hangulatom Blueville-lel kapcsolatban, ami ez előtt még megvolt…
Na de azután! A vége még hátborzongatóbb, mint a kerítés mögött töltött hónapok eseményei! Zseniális! Kicsit túlzó a mai nők helyzetével kapcsolatban, de valóban csak egy árnyalat a különbség.
Vajon valóban felháborítónak kellene tekintenünk, hogyha megdicsérik a fenekünk formáját, vagy megnéznek minket az utcán a munkások? Azt hiszem annak a szorongásnak kellene megszűnnie, ami bennünk van ilyen esetekben. (Magam részéről én már akkor rosszul érzem magam, ha egy munkásokkal teli építkezés közelébe megyek..pedig lehet, hogy még észre sem vettek…) Lehet, hogy tényleg az kellene, hogy a férfiak is átéljék ezt egyszer az életben…?!
Nagyon élveztem, csak a befejezés nem tetszett. Túlságosan komor, végtelenül irreális kicsengése lett, nem mintha nem érteném, hogy ez csak egy utópia, de akkoris annyira elképzelhetetlennek tartom, hogy egy férfi ennyi nőt ejt teherbe úgymond hazafias kötelességből… Emellett az az érzésem támadt, hogy én mint nő, valami nagyon rossz dolog elindítója lehetnék a jövőben, ha esetleg megpróbálnék magasra törni. Kíváncsi lennék, hogy fordított esetben, ha a nőket tizedelné egy járvány, akkor mit tennének a férfiak. Erre még véletlenül se kaptunk utalást, csak szegény nőket vádolják, hogy az ő irányításuk alatt elfajulhatnának a dolgok :)
Népszerű idézetek
Kezdem belátni: amit a férfiak női logikátlanságnak neveznek, voltaképp logika, csak nem olyan, mint az övék.
269-270. oldal (2010. ka.)
Anita szerint – és ebben tökéletesen egyetértek vele – sem az állam, sem a törvényei, sem a hatalmi szervezete nem dönthetik el, hogy egy nőnek legyen-e gyereke vagy sem. Minden nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy maga rendelkezzék a testével. Csak úgy tiszteljük igazán az életet, ha tiszteljük a nőt, és szabad embernek tekintjük, nem pedig csatornának, amelyen keresztül a jövő állampolgárai, akikre az államnak szüksége van, csupán áthaladnak. A nő nem gép, amely katonák, munkások vagy hívők gyártására szolgál. A döntés őt illeti meg – őt, és csakis őt.
84. oldal, 2010-es kiadás.
Az élet jelenségeiről szólva, azt szokták mondani – közönséges megfogalmazásban –, hogy a férfi behatol a nőbe. Miért nem mondják inkább, hogy a nő „körülveszi” a férfit? Burage ugyanis éppen ezt csinálja – e pillanatban csak lelkileg. Nagyon kellemes érzés: körülvesz a hajával, a szemével, a mosolyával, az ujjaival. És ne feledkezzünk meg a hangjáról sem.
2007-es kiadás, 440. oldal
Lehet, hogy nem vagyok valami jó nevelő, de van egy szabály, amihez tartom magam: zsebórát nem javítok kalapáccsal.
72. oldal
Ha azt látom, hogy valaki ennyire fakó, mindig arra gondolok: biztos, hogy saját maga radírozta ki magát az életből.
Elnézést kérek a késésemért, leülök mellé, megdicsérem a ruháját. Kárba veszett fáradság. Nem tudom, ki mondta, hogy a férfiakat le lehet fegyverezni egy bókkal: a nőket soha.
35. oldal (2010. ka.)
(…) az ember jórészt azzal teszi tönkre az életét, hogy rettegve vagy reménykedve folyton azt várja, mi lesz holnap. Nincs egy pillanatnyi nyugta, mindig a következő pillanatra gondol, aztán az utána következőre, s így nem tudja élvezni a jelent.
Már sokszor gondoltam rá, hogy ha a jövővel kapcsolatos elképzeléseink az agynak egy bizonyos részéhez volnának kötve, akkor az agysebészet talán meg tudná oldani, hogy az a rész ne kapjon annyi vért, mint a többi. Enyhülnének mindennapos szorongásaink, és enyhülne a legfőbb szorongásunk is, amit a halál gondolata idéz elő.
348. oldal (Európa Könyvkiadó, 1979)
Fidel Castro, aki nemrég gyógyult fel súlyos influenzájából, aznap igen fáradt volt, és mindössze négy óra hosszat beszélt.
197. oldal (Európa Könyvkiadó, 1979)
Milyen jó lenne, gondolom, ha nő volnék, mert a nők úgy is tudnak látni, hogy nem néznek oda.
296. oldal, Európa Kiadó













