!

Malevil 601 csillagozás

Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Malevil egy dél-franciaországi várkastély neve, melyet még a XII-XIII. században építettek az angolok egy sziklafal védelmében. E kastély borospincéjében hét ember tartózkodik, amikor atombombát dobnak le a földre, s bolygónkon jóformán minden szénné ég. Az életben maradók megpróbálják megszervezni a maguk új világát, hamarosan kialakul egy kedélyes, emberséges, demokratikus közösség. Már-már túlságosan is meséssé és idillikussá válna minden, ha nem derülne ki, hogy a malevilieken kívül egyéb csoportocskák is életben maradtak, és a különböző gondolkodású emberek felbukkanása elindítja az izgalmas és váratlan fordulatokban, kalandokban bővelkedő utópisztikus történetet.

Eredeti cím: Malevil (francia)

Eredeti megjelenés éve: 1972


Enciklopédia 5


Hirdetés

Kedvencelte 191

Most olvassa 52

Várólistára tette 227

Kívánságlistára tette 72

Kölcsönkérné 1

Elcserélné vagy eladná

>!
800 Ft ★★★★★ Eladó
der69 könyve Robert Merle: Malevil
>!
1.200 Ft ★★★★★ Eladó
tamara_k könyve Robert Merle: Malevil
>!
850 Ft Eladó Elcserélhető
Ittimi78 könyve Robert Merle: Malevil
>!
800 Ft ★★★★☆ Eladó
yourcat könyve Robert Merle: Malevil

Kiemelt értékelések

+
>!
Bélabá P

Ez a könyv elmondhatatlanul zseniális volt számomra.
El kell mondanom, megrészegültem tőle. Kicsit még mindig bennem az „ütése”.
Ezt a könyvet még Anya ajánlotta kamaszkoromban.
Úgy voltam akkor, hagyjuk. Hagyjuk még…
Megérte várnom!
Felnőttként többet tudtam benne látni. Ez csak fikció. De mégis kőkemény valóság. Több volt most.
Ez a könyv olyan, mint a jó bor. Éretten finomabb.
Ez a könyv olyan, mint a finom étek. A kedvenc étkek egyik legjobbja.
Ez a könyv olyan, mint a legjobb zene.
Ez a könyv olyan, mint a legédesebb szerelem.

Bor, étel, zene, szerelem. Az élet gyönyörei. Mind.
A Malevil is az volt. Az új „Robinsonom”!
Nem tudom felülmúlta-e? Talán igen.
HATALMAS szó.

Köszönöm, Robert Merle, hogy megírta!
Köszönöm, Anya, hogy szóltál róla!
Köszönöm, hogy olvashattam!

Szabályosan „részeg” lettem tőle. Pedig nem iszom alkoholt.
Malevil az új bormárkám. Ami ártalmak nélkül le tud itatni.

Merci, Robert Merle!

9 hozzászólás
+
>!
eme MP

Megtudtam: születésem évében bekövetkez(het)ett (volna) a világ vége. Hogy milyen volt/lett volna? Fura. Abszurdba hajló véletlenek sorozatából álló pszeudo-világvég. Új Noéként hollóra (nem is annyira) várakozó leendő vezérrel, aki az eljövendő társadalom megalapozója lehetett volna, ha…
Hát, engem nem igazán győzött meg Merle. Mert mesélni tud, az olvasó figyelmét le tudja kötni, de annyira nem, hogy ne lehetne észrevenni egy-két, sőt több olyan mozzanatot, amely – hát legalábbis számomra – eléggé zavaró.
Például: Comte első személyű elbeszélését Thomas jegyzetei helyesbítik, kiegészítik – így az olvasó végig tudatában van (vagy tudatában kellene lennie) annak, hogy a beszámoló kevésbé objektív és pontos, mint azt esetleg elvárná, hogy nem minden úgy van, ahogy azt tálalva kapja, hogy nem mind arany, ami fénylik. Ez az Emanuel – Thomas közvetett párbeszéd jó megoldás is lenne, ha nem volnának olyan elbeszélői bakiknak nevezhető elszólások, mint a végén a Thomasé: „Rám maradt a regény befejezése…”. Nesze neked hitelesség. Még a leghalványabb lehetősége is elúszott már a regényen belül. Mert az rendben, hogy tudjuk: kitalációt olvasunk, de azért ezt itt úgy kellett volna eladni, hogy legalább az olvasás alatt higgyük el: mindez tényleg megtörtént (Thomas jegyzetei, az első személyű beszámoló egyébként tényleg ezt a célt szolgálják).
Aztán itt vannak a csodás véletlenek: hogy a vár és berendezése megmaradt, az hagyján, de véletlenül mindenki, aki a főhős életében valamit is számít, jó időben, jó helyen van, és ott vannak az éppen ellő vagy ellés előtt álló és életben maradt állatok is. A fajfenntartáshoz szükséges egyedek valahogy mindig biztosítva vannak. És ez nem csak az állatokra érvényes: végül majdnem mindenik főhős megtalálja a párját (sőt: a világ végét nem a feleségek, hanem a volt szerelmek élik túl!), azon kívül ott vannak a génállomány frissítését biztosító, a bibliai idők társadalmának, erkölcseinek mintájára élő „tenyészállatok” (mert Comte számára ennyit jelent a nő, aki ezen kívül még a „szenvedély kielégítője” is, de egyébként csak locsog, kacérkodik, problémát okoz). De nem csak az éli túl, akinek pontosan túl kell élnie, hanem az is hal meg, akinek kell – már csak véletlenül is: lásd a Malevil bevételét tervező spártaiak felderítőinek történetét.
Aztán apróságok: miért kell egy borospincébe akár hetven fokot is mérő hőmérő? Miért kell azonnal világvégére gondolni, ha elhallgatnak a rádióállomások (nem romolhat el egyszerűen a rádió)? Ugyanúgy: egy csodás módon megmaradt radioaktivitást mérő kütyüben ennyire megbízni? Hiszen Murphy megmondta: ami elromolhat… Hát, Merle szerint: az nem romlik el. Még egy világégéses katasztrófa alkalmával sem. Sőt, pontosan érzékel. Azaz pontosan érzékeli a másik csodát: a semmit. Most már jöhet a holló. Mert a galambra ezúttal nem várunk.
De ne csak kritizáljak: maga a problémafelvetés érdekes, ahogyan az is, milyen típusú közösségek fennmaradását és konfrontációját mutatja be Merle. Egyrészt ott van Malevil majdnem ideálisnak mondható, közössége, „mezőgazdasági őskommunizmusa”, elsősorban a Kör tagjaival (a machiavellizmustól sem visszariadó vezér, parancsnok, gyógyító, pap Emanuellel, a kommunista Meyssonnier-vel, az ironikusan mosolygó, néha erőszakos, indulatos Colinnal, a családcentrikus, érzelmes, óriás Peyssouval), akik mintha gyerekkoruk álomvilágába csöppentek volna, és a racionalista, ateista természettudós Thomas-val, az „ősanya” típusú Menouval, a fogyatékosságában is szeretett és óvott Momóval stb. Aztán felbukkan egy papi diktatúra, egy spártai had, egy elállatiasodott csürhe – a lehetséges vetélytársadalmak. Hogy melyik közösségi forma a legesélyesebb, az nem kérdéses: mert noha vegyes összetételű ez a közösség – szellemi, lelki, fizikai adottságokban, képességekben, erkölcsben, gondolkodásmódban stb., legerősebb jellemzője az áldozatok árán is vállalt, érvényesített közösségben való gondolkodás, a magasabbrendű társadalom feltétele. Az azonban kérdéses, hogy mennyire eszményi ez a közösség, és meddig tartható fenn ebben a formában. Mert nem egy teljesen újjászülető közösségről van szó, hanem egy olyanról, amely, mert nem is lehetne ez másként, magában hordozza az eltűnt világ darabkáit: különböző szokásokat, gondolkodás- és magatartásmódokat, erkölcsöket. Ki tud egy ilyen társadalmat egyként gondolkodó, pacifista elitközösséggé formálni, és ekként fenntartani? Van-e ideális vezér? Szükség van-e egyáltalán rá? Mennyiben káros, avagy hasznos egy vezér léte? A végkicsengés nem túl optimista: Comte néha túlzott önbizalma (és ennek visszája: önelégültsége és igazában való rendületlen hite), ha nem is fenntartások és problémák nélkül, de elfogadható megoldásokhoz vezet. De Comte-ból is csak egy van, kiszámíthatatlanságból pedig sok. És jön az erőszakos és hiú zsarnokság, majd Thomas racionalizmusa, aki önvédelemből a tudomány, a szellem fennmaradt javai mellett dönt (még szerencse, hogy a könyvtárak – pontosan az annyira gyúlékony és könnyedén pusztítható könyvtárak – majd mindenhol megmaradtak). Nincs kerülőút, nincs új ösvény, nem lehet végérvényesen elszakadni a múlttól, sem megtagadni emberi mivoltodat. Amíg valaki(k) túléli(k) a világvégét – minden újrajátszódik, ismétlődik. 1980-ban megkezdődik a golyógyártás. Persze kizárólag önvédelmi célból.

2 hozzászólás
+
>!
mdmselle IP

Nagyon tetszett, le se bírtam tenni.

Sokkal életszerűbb, mint a Védett férfiak, aminek olvastán komoly kétségeim merültek fel az ellen, hogy egy katasztrófahelyzet után az életben maradt férfiak első dolga az önkasztráció lenne. Azt viszont nagyon is el tudom képzelni, hogy ellenkező esetben – tehát ha nőkből szenvedne súlyos hiányt egy fennmaradó közösség – akkor az egyetlen nőt minden szívbaj nélkül használná az összes férfi, és még meg is magyaráznák, hogy ez miért kötelessége a nőnek.

Ezt a keserű mellékízt leszámítva tényleg nagyon izgalmas és érdekes kis regény ez.

10 hozzászólás
+
>!
robinson P

Félelmetes képzelgés arról, ami bármikor valósággá is válhat. Mi lesz, ha megtörténik? Ha pedig túl éltük, tudunk majd létezni?
Talán Momo halála miatt még szomorúbb, kedves figura volt. Jó karakterek és izgalmas pillanatok, kérdések sora volt a regény. Jó film is lehetne belőle.

11 hozzászólás
+
>!
Emerencia P

Robert Merle ebben a történetében egy olyan lehetséges eseményt teremt ,ami megtörténhet az emberiséggel.Hasonló katasztrófa bármikor valóra válhat , s ebben az új szituációban az ember életképessége ,alkalmazkodása , helyzetfelismerése , konfliktuskezelése,az értékrend teljes átalakulása fontos az újrakezdéshez.Közösségek kovácsolódnak. A saját érdek mellőzése, a közös döntések , a tolerancia nagyobb szerepet kap,mint a bekövetkezett esemény előtt. Az emberiségnek mindent előröl kell kezdenie, szinte az alapoktól, s ez békés úton nem megvalósítható. Érdekes és egyben félelmetes is belegondolni a Merle által teremtett világba. A civilizációnk összeomlásának lehetséges útját vázolta elénk az író. Meddig lesz természetes ,hogy felkapcsolhatjuk a villanyt, a csapból folyik a víz , meleg otthonunk van és van mit ennünk…?

3 hozzászólás
+
>!
Micsó

Még középiskolában volt egy kedves német-tanárnőm, aki már igencsak megélt addigra 70-80 évet, és nagyon kellemesen csalódott bennem, mikor megtudta, hogy a sok baromságon kívül a könyvek is érdekelnek, főleg a sci-fi, fantasy, és háborús. El is halmozott minden földi jóval könyvek terén, mondván, hogy ezeket ő csak kidobná, mert már nem fér meg a lakásában a sok könyvtől. Viszont volt egy könyv, amit nem adott nekem, csupán kölcsönadta, hogy olvassam el, garantálta, hogy tetszeni fog. Nos, akkoriban nem gondoltam volna, hogy lesz egy olyan könyv, ami ennyire megérintene. Hát a kiolvasása után sajgó szívvel adtam vissza, annyira imádtam. Rá egy-két évre egy gárdonyi antikváriumban kipattantak a szemeim, mikor megláttam a borítóját. Nem törődve semmivel rohantam a pulthoz, hogy megvegyem. Azóta sok könyv elébe tolakodott olvasás terén, de büszkeséggel átitatott nyugalommal tudom, hogy ott pihen a polcomon, és csak arra vár, hogy bármikor megédesíthesse a napjaim. Tudom, ez nem vehető értékelésnek, de ha már valaki megélt hasonlót egy könyvvel, akkor tudja, hogy miért is ezt írtam róla, és nem valami témafeszegető vesézgetést. Kötelező olvasmánynak bátran tudnám ajánlani minden felső tagozatosnak, középiskolásnak.

+
>!
NannyOgg ×SP

Ezt volt a leghiggadtabb apokalipszis, amivel valaha találkoztam. Nincs pánik, nincs emberevés, nincsenek mutáns szörnyek. A bíró okos lánya – tudjátok, a népmese – jut róla eszembe: bomba pusztít, de sok a túlélő, sötét van és hideg, de nincs radioaktivitás, kevés a nő, viszont roppant önzetlenül állnak a problémához. Malevilben létrejön egy poszt-apokaliptikus neohippi társadalom, ahol mindenki szeret mindenkit, nincsenek igazi konfliktusok, nem fogy el semmi, és a vezető egy bölcs és igazságos szuperférfi. Így is lehet, nem kell állandóan kétfejű vad buckalakókkal harcolni csak azért, mert történetesen atombomba robbant. Meglepő, de jól van ez így. Végre egy disztópia (utópia?), amiben létrejöhet úgy egy társadalom, hogy az újonnan érkezőket nem sorolják valami alantas kasztba, nem erőszakolnak meg kislányokat csak azért, mert kevés a nő, és nem próbál mindenki minden áron vezér lenni és belső viszályokat szítani.

Másrészt úgy veszem észre, Merle nagyon favorizál egy bizonyos férfialakot. Emmanuel, a főhős nyugodt, megfontolt, a végletekig igazságos vezéregyéniség, férfiak, asszonyok és gyerekek imádatának tárgya – teljes mértékben felcserélhető a Védett férfiak főszereplőjével. Nekem ez az embertípus továbbra is borzasztóan unalmas és rideg, úgyhogy megint nem kötődtem hozzá egyáltalán, és ez a történettől is elidegenített: bárhogy szerettem volna, nem tudtam igazából izgulni, hogy hogyan veszik az akadályokat, mert az lebegett előttem, hogy Emmanuel majd úgyis megoldja, növelve ezzel tekintélyét és csodálói számát, azt’ annyi. Emmanuel olyan, mint egy robot „Kormányzás és létfenntartás” üzemmódra kapcsolva, akkor is, ha amúgy a szerencsés körülmények következtében éppen egyikre sincs szükség. Soha nem kapcsol ki, soha nem lazul el, enyhén szólva nem egy party arc. Aztán kicsit sok volt már nekem a sztereotip férfiszeretetből is, hogy épkézláb, talpraesett férfiak ellenére senkinek semmi felvetése soha nem volt, mindenki csak csüggött E. ötletein. Ezért a malevili közösség nekem leginkább egy szelíd, gyengéd terrorral terelgetett birkanyájhoz hasonlít, de tény, hogy a környék többi településéhez képest ez volt a legbékésebb és legjobban működő csorda. Talán éppen ezért a kedvenc szereplőm Viola, a csirkékre vadászó ló volt.

+
>!
Lahara SP

Először, a borító és a fülszöveg alapján azt hittem, hogy visszatérünk az ősember szintjére. Szerencsére nem. Volt ugyan bibliai hasonlat meg utalás Jeanne D'arc korára, de mégis, az emberek nem lettek primitívebbek, csak a pénz és egyéb javak eltűnésével egyszerűbbek.
Én nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a könyv, kissé féltem is tőle, mert korábbi olvasmányom Merle-től kissé unalmasnak bizonyult.
Azért mostanában nem akarok több disztópiát olvasni, olyan lehangolóak.

2 hozzászólás
+
>!
tomgabee

Annak ellenére, hogy kicsit (nagyon?) hímsoviniszta könyv, nagyon tetszett, jó a téma, izgalmas a cselekmény, Merle pedig jól ír.
Az ugyan érthető, hogy egy ilyen méretű és következményű katasztrófa után nem folytatódhat az élet a megszokott kerékvágásban, mégis sokszor nehéz volt elfogadni, ahogy a társadalom jelenlegi működési elveit megkérdőjelezi, sőt sutba dobja. De ettől függetlenül érdekes volt, hogy milyen kérdések merülnének fel, ha újra kellene szervezni az életet a Földön. Amikor minden, amit az ember adottnak, természetesnek vesz, egyik pillanatról a másikra elpusztul, illetve érvényét veszti.

1 hozzászólás
+
>!
MezeiMarcsi

Első, de biztos ,hogy nem utolsó olvasmányom Merle-től. Néha kicsit lelassult a történet, de azért tetszett. Az első 60-70 oldalon néztem, hogy ebből mi lesz. Tovább kell olvasni, és beindul. Érdekes elképzelés az újrakezdésről. Remélem, ha hasonló bekövetkezik,akkor ez a könyv megmarad, és ebből lehetne felolvasást tartani. :)


Népszerű idézetek

+
>!
Nandi

Az ember az egyetlen állatfaj, amely képes a tulajdon halálának a gondolatát felfogni, és az egyetlen, amely kétségbeesik miatta. Furcsa faj, valóban: ádázul pusztítja önmagát, és ádázul küzd önnön fennmaradásáért.

177. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ember · halál
3 hozzászólás
+
>!
Kovtünci

Fiacskám (…), nem a mi dolgunk eldönteni, élünk-e, halunk-e. Aki él, nem tehet mást, élnie kell. Az élet olyan, mint a munka. Nehéz vagy se, nem hagyhatod félbe-szerbe. A végére kell járnod, úgy bizony.

112. oldal, 4. fejezet

1 hozzászólás
+
>!
Maya

Tudom, hogyne tudnám, hogy egy íz, egy dallam váratlan erővel kelti olykor életre a régmúlt pillanatok emlékét. De csak másodpercekre. Elillan a káprázat, lehull a függöny és ismét a nyakunkon a zsarnok jelen.

7. oldal - 1. fejezet

+
>!
Maya

…jó, ha az embernek olykor mások is megmondják, milyennek tartják. Senki sem látja tisztán önmagát.

569. oldal

+
>!
Eszter01

Emlékszem, egyszer huszonöt kilométert bicikliztünk éjnek évadján a körbeliekkel, és utána jó másfél óra hosszat másztunk hegyet, hogy feljussunk a megye legmagasabb pontjára (512 méter), és onnan nézzük végig a napfelkeltét. Ilyet az ember csak tizenöt éves korában művel, az első lelkesedés mámorában, ami később kihal belőle. Kár. Tulajdonképpen így kéne élni, jobban odafigyelni az életre. Úgysem tart sokáig.

301. oldal

2 hozzászólás
+
>!
BZsofi ×+SP

Megfigyeltem, még a mozgásunk is lelassult. Alkalmazkodott az életritmusunkhoz. Az ember nem úgy száll le egy lóról, ahogy az autóból szállt ki. Szó sem lehet róla, hogy csak úgy becsapja az ajtót, és hanyatt-homlok felrohanjon az emeletre, négyesével véve a lépcsőket, mert a telefon cseng. A külső kapunál leugrok Viola hátáról, onnan lépésben vezetem az istállóig, a bokszban leveszem róla a nyerget, lecsutakolom, megvárom, míg teljesen megszárad a szőre, akkor megitatom. Mindent egybevetve jó félóra.
Lehet, hogy orvostudomány híján megrövidül az emberi élet tartama. De ha az idő lassabban telik, ha a napok, évek nem futnak el villámsebesen előlünk, egyszóval, ha van időnk élni, kérdés, mit vesztettünk.

394. oldal, 13. fejezet

+
>!
robinson P

Mialatt olvastam, különös érzés fogott el. Öngúnnyal elegy megilletődés. Mert ez az ősi és nagyszerű költemény a világ teremtését énekli. És én a teremtett világ romjain olvastam fel ezt a költeményt olyan embereknek, akik mindenüket elvesztették.

139. oldal

+
>!
Mrs_Szubjektív

Erkölcseink tiszták és kemények, mint őseinké. Legalábbis a nyilvánosság előtt. A disznólkodás magánügy.

+
>!
Attila_Szabadkai

A fogyasztói társadalomban a legnagyobb mennyiségben fogyasztott áru az optimizmus volt.

73. oldal

+
>!
Emerencia P

Órákig nem hunytam le a szemem. Nem az eső zaja tartott ébren, hanem az iránta érzett hála. Mindig is szerettem az eleven vizet, de hanyagul, figyelmetlenül szerettem. Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer. Most, hogy ezt megtanultam és újra látom az esőt, úgy érzem magam, mint a lábadozó.

377. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is