!

Malevil 667 csillagozás

Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil Robert Merle: Malevil

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Malevil egy dél-franciaországi várkastély neve, melyet még a XII-XIII. században építettek az angolok egy sziklafal védelmében. E kastély borospincéjében hét ember tartózkodik, amikor atombombát dobnak le a földre, s bolygónkon jóformán minden szénné ég. Az életben maradók megpróbálják megszervezni a maguk új világát, hamarosan kialakul egy kedélyes, emberséges, demokratikus közösség. Már-már túlságosan is meséssé és idillikussá válna minden, ha nem derülne ki, hogy a malevilieken kívül egyéb csoportocskák is életben maradtak, és a különböző gondolkodású emberek felbukkanása elindítja az izgalmas és váratlan fordulatokban, kalandokban bővelkedő utópisztikus történetet.

Eredeti cím: Malevil (francia)

Eredeti megjelenés éve: 1972


Enciklopédia 8


Hirdetés

Kedvencelte 201

Most olvassa 52

Várólistára tette 274

Kívánságlistára tette 88

Elcserélné vagy eladná

>!
900 Ft ★★★★★ Eladó
zsanka1 könyve Robert Merle: Malevil
>!
610 Ft ★★★★☆ Eladó
PeetR_szamárfül könyve Robert Merle: Malevil
>!
1.000 Ft ★★★★☆ Eladó Elcserélhető
kozmopilota könyve Robert Merle: Malevil Megjegyzés
>!
700 Ft ★★★☆☆ Eladó
k_sanyi könyve Robert Merle: Malevil
>!
700 Ft ★★★★★ Eladó
apa970 könyve Robert Merle: Malevil

Kiemelt értékelések

+
>!
bonnie9 P

Na jó. Visszakaptam a hitem Merlében, amit a Védett férfiakkal finoman szólva elvesztettem. Mondjuk úgy, hogy végletesen kiborított azzal a regénnyel.
Ez viszont kérem szépen jó volt. Olyan, mint a 70-es évek katasztrófafilmjei (Airport, A Poszeidon katasztrófa, Pokoli torony) : hosszúra nyújtott szereplő bemutatás, gyors világvége, és aztán lássuk, mit kezdünk vele. Nem a manapság divatos YA disztópia, ahol rövid idő alatt minél több és nagyobb és lehetetlenebb veszedelmet zúdítunk rá kamaszaink nyakára, akik szinte szuperhős módjára vágják ki magukat minden bajból. Ez az a fajta, ahol van idő mindenre, kicsit gondolkodni, tervezgetni, kósza vészeket elhárítani és a jövőt latolgatni – amolyan rejtelmes sziget módjára. Persze fel lehet hozni a könyv hibájaként, hogy itt is olykor túl gördülékenyen megy minden, mindenki pont akkor és ott és jó helyen, akinek kell, és pusztuljon a férgese. Most ezen sem akadtam ki, pedig a Védett férfiakban nyüszítve sípoltam minden ilyenért, mert abban nagyon el akarta hitetni velem, hogy ez így van rendjén. Itt viszont tűz körül mesélős stílusban előadva simán benyeltem, mert szeretem a meséket. Inkább éreztem magam malevili lakosnak, mintsem olvasónak.
Merle és a nők: írónknak van egy furán idillikus képe a nők világvége utáni tenyészkancává és a férfiak igényeit szívvel-lélekkel teljesítő kéjnővé válásáról. Nem most szembesülök vele először és gyanítom, nem is utoljára. A Védett férfiakban ezt a nemzet érdekeivel magyarázta, mely eszmét minden nő odaadóan magáévá is tesz. Itt is az emberiség jövőjével indítunk, de azért szereplőink jellemét kellően kifacsarja vágyálmai teljesítéséhez. spoiler Férjjel sokat beszélgettünk, hogy vajon ezek az elképzelések mennyire és milyen arányban köszönhetőek pusztán a férfi mivoltának, mennyire a gyerekkori algériai behatásoknak és mennyire a kommunista osztozkodási vágynak.
Ezután reménykedve folytatom az üvegfallal, lássuk mit tud még Merle.

26 hozzászólás
+
>!
Bélabá P

Ez a könyv elmondhatatlanul zseniális volt számomra.
El kell mondanom, megrészegültem tőle. Kicsit még mindig bennem az „ütése”.
Ezt a könyvet még Anya ajánlotta kamaszkoromban.
Úgy voltam akkor, hagyjuk. Hagyjuk még…
Megérte várnom!
Felnőttként többet tudtam benne látni. Ez csak fikció. De mégis kőkemény valóság. Több volt most.
Ez a könyv olyan, mint a jó bor. Éretten finomabb.
Ez a könyv olyan, mint a finom étek. A kedvenc étkek egyik legjobbja.
Ez a könyv olyan, mint a legjobb zene.
Ez a könyv olyan, mint a legédesebb szerelem.

Bor, étel, zene, szerelem. Az élet gyönyörei. Mind.
A Malevil is az volt. Az új „Robinsonom”!
Nem tudom felülmúlta-e? Talán igen.
HATALMAS szó.

Köszönöm, Robert Merle, hogy megírta!
Köszönöm, Anya, hogy szóltál róla!
Köszönöm, hogy olvashattam!

Szabályosan „részeg” lettem tőle. Pedig nem iszom alkoholt.
Malevil az új bormárkám. Ami ártalmak nélkül le tud itatni.

Merci, Robert Merle!

9 hozzászólás
+
>!
eme MP

Megtudtam: születésem évében bekövetkez(het)ett (volna) a világ vége. Hogy milyen volt/lett volna? Fura. Abszurdba hajló véletlenek sorozatából álló pszeudo-világvég. Új Noéként hollóra (nem is annyira) várakozó leendő vezérrel, aki az eljövendő társadalom megalapozója lehetett volna, ha…
Hát, engem nem igazán győzött meg Merle. Mert mesélni tud, az olvasó figyelmét le tudja kötni, de annyira nem, hogy ne lehetne észrevenni egy-két, sőt több olyan mozzanatot, amely – hát legalábbis számomra – eléggé zavaró.
Például: Comte első személyű elbeszélését Thomas jegyzetei helyesbítik, kiegészítik – így az olvasó végig tudatában van (vagy tudatában kellene lennie) annak, hogy a beszámoló kevésbé objektív és pontos, mint azt esetleg elvárná, hogy nem minden úgy van, ahogy azt tálalva kapja, hogy nem mind arany, ami fénylik. Ez az Emanuel – Thomas közvetett párbeszéd jó megoldás is lenne, ha nem volnának olyan elbeszélői bakiknak nevezhető elszólások, mint a végén a Thomasé: „Rám maradt a regény befejezése…”. Nesze neked hitelesség. Még a leghalványabb lehetősége is elúszott már a regényen belül. Mert az rendben, hogy tudjuk: kitalációt olvasunk, de azért ezt itt úgy kellett volna eladni, hogy legalább az olvasás alatt higgyük el: mindez tényleg megtörtént (Thomas jegyzetei, az első személyű beszámoló egyébként tényleg ezt a célt szolgálják).
Aztán itt vannak a csodás véletlenek: hogy a vár és berendezése megmaradt, az hagyján, de véletlenül mindenki, aki a főhős életében valamit is számít, jó időben, jó helyen van, és ott vannak az éppen ellő vagy ellés előtt álló és életben maradt állatok is. A fajfenntartáshoz szükséges egyedek valahogy mindig biztosítva vannak. És ez nem csak az állatokra érvényes: végül majdnem mindenik főhős megtalálja a párját (sőt: a világ végét nem a feleségek, hanem a volt szerelmek élik túl!), azon kívül ott vannak a génállomány frissítését biztosító, a bibliai idők társadalmának, erkölcseinek mintájára élő „tenyészállatok” (mert Comte számára ennyit jelent a nő, aki ezen kívül még a „szenvedély kielégítője” is, de egyébként csak locsog, kacérkodik, problémát okoz). De nem csak az éli túl, akinek pontosan túl kell élnie, hanem az is hal meg, akinek kell – már csak véletlenül is: lásd a Malevil bevételét tervező spártaiak felderítőinek történetét.
Aztán apróságok: miért kell egy borospincébe akár hetven fokot is mérő hőmérő? Miért kell azonnal világvégére gondolni, ha elhallgatnak a rádióállomások (nem romolhat el egyszerűen a rádió)? Ugyanúgy: egy csodás módon megmaradt radioaktivitást mérő kütyüben ennyire megbízni? Hiszen Murphy megmondta: ami elromolhat… Hát, Merle szerint: az nem romlik el. Még egy világégéses katasztrófa alkalmával sem. Sőt, pontosan érzékel. Azaz pontosan érzékeli a másik csodát: a semmit. Most már jöhet a holló. Mert a galambra ezúttal nem várunk.
De ne csak kritizáljak: maga a problémafelvetés érdekes, ahogyan az is, milyen típusú közösségek fennmaradását és konfrontációját mutatja be Merle. Egyrészt ott van Malevil majdnem ideálisnak mondható, közössége, „mezőgazdasági őskommunizmusa”, elsősorban a Kör tagjaival (a machiavellizmustól sem visszariadó vezér, parancsnok, gyógyító, pap Emanuellel, a kommunista Meyssonnier-vel, az ironikusan mosolygó, néha erőszakos, indulatos Colinnal, a családcentrikus, érzelmes, óriás Peyssouval), akik mintha gyerekkoruk álomvilágába csöppentek volna, és a racionalista, ateista természettudós Thomas-val, az „ősanya” típusú Menouval, a fogyatékosságában is szeretett és óvott Momóval stb. Aztán felbukkan egy papi diktatúra, egy spártai had, egy elállatiasodott csürhe – a lehetséges vetélytársadalmak. Hogy melyik közösségi forma a legesélyesebb, az nem kérdéses: mert noha vegyes összetételű ez a közösség – szellemi, lelki, fizikai adottságokban, képességekben, erkölcsben, gondolkodásmódban stb., legerősebb jellemzője az áldozatok árán is vállalt, érvényesített közösségben való gondolkodás, a magasabbrendű társadalom feltétele. Az azonban kérdéses, hogy mennyire eszményi ez a közösség, és meddig tartható fenn ebben a formában. Mert nem egy teljesen újjászülető közösségről van szó, hanem egy olyanról, amely, mert nem is lehetne ez másként, magában hordozza az eltűnt világ darabkáit: különböző szokásokat, gondolkodás- és magatartásmódokat, erkölcsöket. Ki tud egy ilyen társadalmat egyként gondolkodó, pacifista elitközösséggé formálni, és ekként fenntartani? Van-e ideális vezér? Szükség van-e egyáltalán rá? Mennyiben káros, avagy hasznos egy vezér léte? A végkicsengés nem túl optimista: Comte néha túlzott önbizalma (és ennek visszája: önelégültsége és igazában való rendületlen hite), ha nem is fenntartások és problémák nélkül, de elfogadható megoldásokhoz vezet. De Comte-ból is csak egy van, kiszámíthatatlanságból pedig sok. És jön az erőszakos és hiú zsarnokság, majd Thomas racionalizmusa, aki önvédelemből a tudomány, a szellem fennmaradt javai mellett dönt (még szerencse, hogy a könyvtárak – pontosan az annyira gyúlékony és könnyedén pusztítható könyvtárak – majd mindenhol megmaradtak). Nincs kerülőút, nincs új ösvény, nem lehet végérvényesen elszakadni a múlttól, sem megtagadni emberi mivoltodat. Amíg valaki(k) túléli(k) a világvégét – minden újrajátszódik, ismétlődik. 1980-ban megkezdődik a golyógyártás. Persze kizárólag önvédelmi célból.

2 hozzászólás
+
>!
robinson P

Félelmetes képzelgés arról, ami bármikor valósággá is válhat. Mi lesz, ha megtörténik? Ha pedig túl éltük, tudunk majd létezni?
Talán Momo halála miatt még szomorúbb, kedves figura volt. Jó karakterek és izgalmas pillanatok, kérdések sora volt a regény. Jó film is lehetne belőle.

11 hozzászólás
+
>!
mdmselle IP

Nagyon tetszett, le se bírtam tenni.

Sokkal életszerűbb, mint a Védett férfiak, aminek olvastán komoly kétségeim merültek fel az ellen, hogy egy katasztrófahelyzet után az életben maradt férfiak első dolga az önkasztráció lenne. Azt viszont nagyon is el tudom képzelni, hogy ellenkező esetben – tehát ha nőkből szenvedne súlyos hiányt egy fennmaradó közösség – akkor az egyetlen nőt minden szívbaj nélkül használná az összes férfi, és még meg is magyaráznák, hogy ez miért kötelessége a nőnek.

Ezt a keserű mellékízt leszámítva tényleg nagyon izgalmas és érdekes kis regény ez.

10 hozzászólás
+
>!
Nyájas_Olvasó P

Azt hittem, hogy egy tisztán szórakoztató regény lesz a Malevil, de tévedtem. Posztapokaliptikus regény, de azt hiszem, maga az apokalipszis csak azért kellett a regényhez, hogy a szerző felépíthesse azt a külön kis világot, amelyben végrehajthatja azt a politikai-társadalmi-erkölcsi kísérletet, amiről a regény tulajdonképpen szól. Ennek megfelelően van itt minden: egy kis utópia, némi demokrácia vs diktatúra, sűrűn megfejelve ókori utalásokkal (alapvetően demokratikus közösség, veszély esetén azonban diktátort választanak – ókori római történelem), emberi játszmák, vezetéselmélet, kőkemény machiavellizmus stb.

Mindez persze olyan ügyesen adagolva, hogy mindvégig fennmarad az olvasó érdeklődése, szó szerint „darálni” lehet az oldalakat, ahogy sokan mondani szokták. Merle eddig is nagy kedvenc volt, most, ha lehet, még inkább azzá vált e regényével.

+
>!
Böngyör6 

Sajnos a műfaja miatt előítélettel viseltettem a könyv iránt, miközben tudtam, hogy ezzel együtt „egyszer kötelező elolvasni” kategória, tehát nem maradhat ki az életemből. Amikor végül rászántam magam, még mindig tartottam tőle, de aztán az első néhány tíz oldal után arra kellett rádöbbennem, hogy egészen olvasható a stílus, felkeltette érdeklődésemet a történet és egyáltalán nem érdekel, vagy inkább nem zavar, hogy posztapokaliptikus disztópiát olvasok, mert élvezem. :)
Még az a picike politika sem zavart az elején, mert a szereplők nagyon gyorsan magával ragadták a figyelmemet, érdekelt, hogy mi fog velük történni.
Az oldalak csak peregtek és a végén azzal az érzéssel fejeztem be az olvasást, hogy többet (jóval többet) kaptam, mint amire számítottam ettől a könyvtől. A mondanivalója persze sokkal mélyebb és jóval több gondolatot indít el az emberben ahhoz, hogy azt ilyenformán az értékelésben kifejthetném, de őszintén mondhatom, hogy kezdeti tartózkodásom ellenére nem az az érzés van bennem, hogy „végre túl vagyok rajta”, hanem „de jó, hogy elolvastam”! Mélyenszántó, élvezetes, de nem könnyű, könnyed mű.
Köszönettel tartozom @robinson-nak az inspirációért és @PandaSára-nak, hogy velem tartott az olvasás során. :)

4 hozzászólás
+
>!
Emerencia

Robert Merle ebben a történetében egy olyan lehetséges eseményt teremt ,ami megtörténhet az emberiséggel.Hasonló katasztrófa bármikor valóra válhat , s ebben az új szituációban az ember életképessége ,alkalmazkodása , helyzetfelismerése , konfliktuskezelése,az értékrend teljes átalakulása fontos az újrakezdéshez.Közösségek kovácsolódnak. A saját érdek mellőzése, a közös döntések , a tolerancia nagyobb szerepet kap,mint a bekövetkezett esemény előtt. Az emberiségnek mindent előröl kell kezdenie, szinte az alapoktól, s ez békés úton nem megvalósítható. Érdekes és egyben félelmetes is belegondolni a Merle által teremtett világba. A civilizációnk összeomlásának lehetséges útját vázolta elénk az író. Meddig lesz természetes ,hogy felkapcsolhatjuk a villanyt, a csapból folyik a víz , meleg otthonunk van és van mit ennünk…?

3 hozzászólás
+
>!
just_aGirl P

Úgy érzem, hogy első olvasásra nem sikerült maradéktalanul kiaknáznom minden dimenzióját és mélységét Merle remekművének, pedig így is jóval többet kaptam, mint amire számítottam.
Valószínű, hogy sokunkban felmerült már a kérdés, hogy mihez kezdenénk, mit csinálnánk, milyen lenne az életünk egy világméretű, az élet teljes kipusztulásával fenyegető katasztrófa után. A regényben mindezekre a kérdésekre egy szűk keresztmetszeten, egy kis francia faluban élő, maroknyi létszámú embercsoporton keresztül kapunk választ. Merle óriási emberismeretéről tanúskodik az, ahogy egyes szereplőit bemutatja, jellemzi, majd cselekedetein keresztül tovább formálja a már kialakult képet. Élettapasztalatot, bölcsességet, társadalmi, politikai, filozófiai és pszichológiai ismeretek széles tárházát ismerjük meg egy önmagában is szórakoztató történet keretein belül, ha jól figyelünk. Mindezek mellett gazdag érzelemvilágáról tanúskodik, ahogy a szereplők érzelmeiről ír. A vallás és politika harca is megjelenik a lapokon, de az olvasó véleménye a fontos, nem az íróé, ránk bízza a döntést, hogy szerintünk megfér-e békében egymás mellett a kettő, vagy örök hadat üzennek egymásnak a világ újjászületése és újraszerveződése során, hiszen a tudomány megmaradt morzsáinak a felhasználása elsődlegesen a fegyverkezés irányába fordul. A haditechnika, stratégiák, taktikák és a hidegháború ironikus formában jelennek meg a regényben, de az író ezeknek a témaköröknek a terén is magabiztosan, tapasztalaoto és jártasságot mutatva mozog. Mindezek mellett Merlének igazán jó humorérzéke van.
Olykor úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki a legelső, igazán felnőttes dolgokra irányuló kérdéseire keres választ, szülei pedig szerepüket komolyan véve, lelkes és őszinte alapossággal próbálják meg gyermeküknek elmondani mindazt, amit hallania kell, miközben olyan érzelmi támpontot próbálnak nyújtani, ami az információt élménnyé változtatja, ezáltal mélyen a tudatba vési, és segít a hosszú távú megőrzésében.
A könyv olvasása során először találkoztam az íróval és nagyszerű gondolataival, de mindenképpen többször is keresni fogom még a társaságát a közeljövőben.

+
>!
Micsó

Még középiskolában volt egy kedves német-tanárnőm, aki már igencsak megélt addigra 70-80 évet, és nagyon kellemesen csalódott bennem, mikor megtudta, hogy a sok baromságon kívül a könyvek is érdekelnek, főleg a sci-fi, fantasy, és háborús. El is halmozott minden földi jóval könyvek terén, mondván, hogy ezeket ő csak kidobná, mert már nem fér meg a lakásában a sok könyvtől. Viszont volt egy könyv, amit nem adott nekem, csupán kölcsönadta, hogy olvassam el, garantálta, hogy tetszeni fog. Nos, akkoriban nem gondoltam volna, hogy lesz egy olyan könyv, ami ennyire megérintene. Hát a kiolvasása után sajgó szívvel adtam vissza, annyira imádtam. Rá egy-két évre egy gárdonyi antikváriumban kipattantak a szemeim, mikor megláttam a borítóját. Nem törődve semmivel rohantam a pulthoz, hogy megvegyem. Azóta sok könyv elébe tolakodott olvasás terén, de büszkeséggel átitatott nyugalommal tudom, hogy ott pihen a polcomon, és csak arra vár, hogy bármikor megédesíthesse a napjaim. Tudom, ez nem vehető értékelésnek, de ha már valaki megélt hasonlót egy könyvvel, akkor tudja, hogy miért is ezt írtam róla, és nem valami témafeszegető vesézgetést. Kötelező olvasmánynak bátran tudnám ajánlani minden felső tagozatosnak, középiskolásnak.


Népszerű idézetek

+
>!
Nandi

Az ember az egyetlen állatfaj, amely képes a tulajdon halálának a gondolatát felfogni, és az egyetlen, amely kétségbeesik miatta. Furcsa faj, valóban: ádázul pusztítja önmagát, és ádázul küzd önnön fennmaradásáért.

177. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ember, emberiség · halál
3 hozzászólás
+
>!
Kovtünci

Fiacskám (…), nem a mi dolgunk eldönteni, élünk-e, halunk-e. Aki él, nem tehet mást, élnie kell. Az élet olyan, mint a munka. Nehéz vagy se, nem hagyhatod félbe-szerbe. A végére kell járnod, úgy bizony.

112. oldal, 4. fejezet

1 hozzászólás
+
>!
Maya

Tudom, hogyne tudnám, hogy egy íz, egy dallam váratlan erővel kelti olykor életre a régmúlt pillanatok emlékét. De csak másodpercekre. Elillan a káprázat, lehull a függöny és ismét a nyakunkon a zsarnok jelen.

7. oldal - 1. fejezet

+
>!
Maya

…jó, ha az embernek olykor mások is megmondják, milyennek tartják. Senki sem látja tisztán önmagát.

569. oldal

+
>!
Eszter01

Emlékszem, egyszer huszonöt kilométert bicikliztünk éjnek évadján a körbeliekkel, és utána jó másfél óra hosszat másztunk hegyet, hogy feljussunk a megye legmagasabb pontjára (512 méter), és onnan nézzük végig a napfelkeltét. Ilyet az ember csak tizenöt éves korában művel, az első lelkesedés mámorában, ami később kihal belőle. Kár. Tulajdonképpen így kéne élni, jobban odafigyelni az életre. Úgysem tart sokáig.

301. oldal

2 hozzászólás
+
>!
Attila_Szabadkai

A fogyasztói társadalomban a legnagyobb mennyiségben fogyasztott áru az optimizmus volt.

73. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fogyasztás · fogyasztói társadalom · optimizmus
+
>!
Eszter01

Az emberek nagyon értenek hozzá, hogy a hibáikat leplezzék önmaguk elől is.

397. oldal

+
>!
Mrs_Szubjektív

Erkölcseink tiszták és kemények, mint őseinké. Legalábbis a nyilvánosság előtt. A disznólkodás magánügy.

+
>!
Emerencia

Órákig nem hunytam le a szemem. Nem az eső zaja tartott ébren, hanem az iránta érzett hála. Mindig is szerettem az eleven vizet, de hanyagul, figyelmetlenül szerettem. Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer. Most, hogy ezt megtanultam és újra látom az esőt, úgy érzem magam, mint a lábadozó.

377. oldal

+
>!
robinson P

Mialatt olvastam, különös érzés fogott el. Öngúnnyal elegy megilletődés. Mert ez az ősi és nagyszerű költemény a világ teremtését énekli. És én a teremtett világ romjain olvastam fel ezt a költeményt olyan embereknek, akik mindenüket elvesztették.

139. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is