A ​Nagy Hajtóvadászat I-II. (Az Idő Kereke 2.) 91% 177 csillagozás

Nekem ez a rész az egyik kedvencem spoiler. Tovább ismerkedünk Jordan fantasy világával és egyre több infót tudunk meg egyes karakterekről, akik a későbbiekben sokkal fontosabbak lesznek. Így újraolvasásban sem tudom továbbra sem megkedvelni a női karaktereket. Továbbra is ellenségesek, mások szemében a szálkát, de a magukában semmit sem. Számomra ez a legirritálóbb dolog a világon.
Itt még nem kedveltem annyira Mat-et sem. Valahogy nem keltett bennem túl jó benyommást, mert nem tudtam, hogy akkor hányadán is áll spoiler. De tudom, hogy a későbbiekben megfogom szeretni. :D Rand továbbra is kedvencem, egy nagyon érdekes karakter spoiler.
Így újraolvasásban rájöttem, hogy elég sok mindenre már nem emlékszem vagy másképp emlékeztem. :) Továbbra is kedvencem ez a sorozat és remélem, hogy ez egészen a sorozat végéig kitart majd. :)

Jobban tetszett, mint az első kötet. Persze leírások voltak ebben is, de valamivel kevesebb, mint az előző könyvben valamint az is sokat számított, hogy itt izgalmasabb dolgok történtek és eseménydúsabb volt a cselekmény.
Szerintem abban is jobb A világ szeménél, hogy még több szemszögön keresztül ismerhettük meg az újabb eseményeket és ebbe beletartoztak a mellékszereplők spoiler valamint a gonosz karakterek spoiler is.
Ebben a kötetben jobban megismerhettük a politikai viszonyokat és az aes sedaiokat. A legtöbb új aes sedai Liandrint leszámítva eddig szimpatikusnak tűnik.
Végre megjelentek az spoiler is. Számomra eddig ők tűnnek a legérdekesebbnek a különböző népek közül. off
Ahogy korábbi értékelésemben is írtam, Randdel voltak gondjaim az első kötetben. Ebből a szempontból a folytatás számomra pozitív csalódás volt. Itt tényleg a szívemhez nőtt. Többször is nevettem a szellemes gondolatain vagy azon, néha mennyire fel volt háborodva bizonyos dolgok miatt. Azonban sajnáltam is, mert ő most tényleg nagyon nehéz helyzetben van. Megértem, hogy még a háta közepére sem kívánja mindezt.
Na jó, azért a Selenes részeknél fogtam a fejem, hogy lehet olyan vak és hülye, bár ott ez volt az álláspontom Loiallel és Hurinnal kapcsolatban is. Egyébként számomra első pillanattól kezdve egyértelmű volt, spoiler. spoiler
Perrin továbbra is nagyon szimpatikus. Nem könnyű az ő helyzete sem. Teljesen érthető, hogy ez a spoiler dolog őt ugyanúgy megviseli, mint Randet a saját „problémája”. Matnek viszont szívem szerint kiosztottam volna egy-két nyakast. Továbbra is kedvelem, de a Randhez való hozzáállása miatt mérges voltam rá. Egyébként az nagyon izgalmas ebben a karakterben, hogy a három főszereplő közül ő tűnik a legárnyaltabbnak. Már az első kötetben is éreztem ezt, de itt még szembetűnőbb.
Megismerkedhettünk egy teljesen új szállal is. Sejtettem, hogy spoiler Nem mondanám, hogy annyira belopták magukat a szívembe, viszont biztos, hogy fognak még meglepetéseket okozni.
A kötet végén szintén egy olyan dolog történt, amire nem számítottam ilyen hamar. De nagyon örültem, mivel „hallhattam” beszélni nagy kedvencemet spoiler.
Az előző kötethez hasonlóan itt is a végén történnek a legjelentősebb események. Természetesen mindenre kíváncsi vagyok, de ami a legjobban motivál a sorozat folytatására, az az, hogy „lássam”, spoiler.

Robert Jordan: A Nagy Hajtóvadászat
Az epikus és grandiózus Idő Kereke sorozat második könyve. Amikor először olvastam a második részt, talán 2006-ban, elég nagy szünet után vettem kézbe. Robert Jordan részletekben elmerülő stílusán nem könnyű átrágni magam.
A második könyv már emeli a téteket és jobban elkezdi kibontani az Újjászületett Sárkány próféciáját. A hősök útjai szép lassan elkezdenek szétválni. A karakterek elindulnak végzetük beteljesítése felé. Ebben a könyvben kisebb csoportokra bontva több szereplő még együtt kalandozik, vagy éppen tanul és képzi magát. A különféle nézőpontok megszaporodnak, egyre több szemszögből látjuk ezt a világot és az eposz történéseit, viszont ezek beosztása továbbra is egyenetlen. Több mellékszereplő kap önálló szemszöget, de ők csak rövidebb ideig vannak jelen. spoiler
Szóval, szépen elkezdett a világ és a történet is tágulni, mintha egy virág bontaná ki a szirmait. Az eltérő kultúrák bemutatása, az epikus cselekmény, és a drámai jelenetek emelik ki igazán a könyvet. Jordan sokszor túlzó részletességét ezek tudják feledtetni. Amit még ki tudok emelni, az a felelősség vállalásának ábrázolása. Jobb lett, mint az első könyv, így kell jobb folytatást írni és tágítani egy univerzumot. Ötös.

Egy újabb hatalmas út rengeteg próbatétellel, amelyet a fiatalok többé-kevésbé teljesítenek is. És lassan felnőnek – eddig – hozva a korábbi karaktert. Radd egyre rokonszenvesebb, Perrin egyre szilárdabb és persze Matt egyre idegesítőbb, A lányok még kiforratlanok, bár a vége felé már sejthető, ki milyenné válik majd. spoiler Sok a megkezdett szál, sok az új szereplő, látszik, hogy még sok része lesz a történetnek. (Én állok elébe…)

Na, ez a rész határozottan tetszett, hiába zavar a hossza. Apránként, de tényleg végigolvasom majd.
Tetszett a sok szál, tetszett, a kevés Mat jelenlét.
Nagyon érdekes volt, Rand és Nynaeve részei kötöttek le a leginkább. Perrin, Loial és ők azok, akik tényleg érdekelnek. És kicsit hiányzott Moirane.
A vége pedig határozottan izgalmas lett. És végre a baromira idegesítő Selene-t is helyre tudtam rakni.
Tényleg érdekes, és összetett világ.

Habár még alig járok a sorozat elején, ez az a kötet, ami végleg meggyőzött, hogy végig kell olvasnom a történetet. Egyrészt végre teljesen eltűnik a sokat emlegetett Gyűrűk ura utánérzés, másrészt Rand minden ellenkezése ellenére kezd egyre szimpatikusabbá válni. Ezzel szemben Nynaeve mintha egyre idegesítőbb lenne, egy szamár is megirigyelhetné a csökönyösségét. Nem miatta, hanem a falméi csata fejezete miatt lett az eddigi részek közül a kedvencem ez a kötet, elég hatásos és magával ragadó jelenetek vannak ott.

A Világ Szeme után sok időt kihagytam. A Gyűrűk Ura utánérzés, és a főszereplők „egyszerű falusi fiúk és lányok” túlzásba vitt érzékeltetése sok volt nekem.
Alapból nem rajongok a high fantasy-ért mint műfajért, de csak rávettem magam a folytatásra. És nem is bántam meg…
Még mindig falra mászom főhőseink lelki válságaitól, totálisan idióta reakcióiktól, de a történet most nagyon érdekesre és izgalmasra sikeredett, ez, és a mellékszereplők kidolgozottsága elfeledtette velem az apróbb hibákat.
Még mindig kell egy kis szünet vagy egy jó dark fantasy ezután, de biztosan folytatom még az Idő Kereke sorozatot.

Szerintem, ha valakit nem annyira győzött meg az első rész, akkor ez a kötet lesz az, ami végleg meg fogja győzni arról, hogy ezt a sorozatot tovább kell olvasnia.
Továbbra is követi az utaztató regény formai világát, a szereplők ismét úton vannak, a 3 fiú közösen indul egy csapattal a Kürt és a tőr visszaszerzéséért. Izgalmas helyeken jártak, az ő szálukon csak a „titokzatos” Selene szála volt irritáló, de ez teljesen érthető.
Nynaeve és Egwene beköltözik a Fehér toronyba, elkezdődik a képzésük, majd egy fordulat őket is az események sodrába helyezi.
A lassabb indulás után az események megint csak a regény végére csúcsosodnak ki, de akkor már szinte megint pislogás nélkül olvasod, nehogy lemaradj valamiről.
Nekem külön tetszett, hogy nagyon sok dolgot megtudtunk a jóslatokról, a múltról és a lehetéséges jövőről…nem lehet itt abbahagyni. Még mindig a kedvenc sorozatom!

Volt egy fogadalmam, hogy évente legalább egy részt elolvasok a sorozatból. Itt már kicsit megcsúsztam, de végülis 2023-ban kezdtem, csak a befejezése csúszott át.
Összességében jobban tetszett, mint A Világ Szeme, aminél még túlságosan erős volt a Gyűrűk Ura hatás. A Nagy Hajtóvadászat szerintem már jobban megállja a helyét, még ha a történet annyival nem is volt izgalmasabb, maguk az egyedi ötletek sokkal jobban működtek (seanchanok, sul'dam, az Átjáró kövek, az Ai Sedai beavatás, stb).
A történet Valere Kürtje utáni hajtóvadászatról szól, miközben Rand próbálja megtagadni mivoltát, sorsát. Eközben minden szereplőnek (ta'verennek) meg van a maga útja és fejlődési folyamata. Ezek összességében jól sikerültek. Amitől többet vártam volna, az egyedül maga a Kürt és annak a szerepe. Amekkora jelentőséget tulajdonítottak neki, én kicsit többet vártam volna tőle (plusz azért itt is megjelent ezáltal egy kis Gyűrűk Ura ihletés). Ami viszont nagyon meglepett az Ingtar volt a végén… de erről többet nem is mondok.
Kíváncsi vagyok mi minden jön még! :)

A leggyakrabban eszembe jutott jelző erről a kötetről is a monumentális. Annyira érződik benne, hogy mennyire (és hosszú) történet élt a szerző fejében. Egy egész világot húz fel egy végső összecsapás köré, de azt nem sieti el elénk hozni.

A történet lineáris folytatás, de különben könnyű felvenni a fonalat. Ha lenne az elején egy pár oldalas ez történt korábban, lehetne is haladni tovább. Ugyanis Jordan tényleg nagyon ráérősen, sok mellékszállal halad és a nagy cél felé csak kis lépéseket teszünk.
Az első kötetben a fiatalokat összegyűjtötte és elindította Moiraine, most pedig Rand igyekszik megbarátkozni a gondolattal, hogy ő az Újjászületett Sárkány. spoiler Van az út során több kalandjuk, még többet megtudunk a világról, a mágiáról és a lányok is bajba keverednek a maguk útján. De a lényeg, ami a nagy egészet viszi előre, tulajdonképpen csak annyi, hogy spoiler

Ha meg kellene mondani, hogy cselekményközpontú, a karakterek a lényeg vagy a világ, itt a világot választanám annak ellenére, hogy ad teret annak, mit éreznek a szereplők. Sokak, ok, kb. mindenki küszködik valamilyen belső válsággal. Pl. Rand azzal, milyen sorssal született, kinek kellene lennie. Perrin azzal, hogy spoiler Nynaeve azzal, hogy spoiler Jordan hagy is teret annak, hogy mit gondolnak magukban, milyen gondolatokkal küzdenek.
A világot annak ellenére, hogy bőven van cselekmény is. Utaznak, harcolnak, a mágiában jutnak előre és sok-sok történet kerül elő korábbról is.

Mégis, az az érzésem, hogy a legfontosabb az, hogy a kerék sző és a minta jő. Mindennek lennie kell, ahogy meg van írva. Ahogy ismétlődnek a minták. Ahogy a világ elrendezi magát. Van a jó és a rossz, amelyek újra és újra megküzdenek egymással, egy népekkel és képességekkel teli, sok szereplőt mozgató világban. Történetei, múltja vannak a tárgyaknak, a hagyományoknak, kb. mindennek.

Nagyon mesélős, hangulatos könyv, ami igényli, hogy belemélyedjen az olvasója. Mindent alaposan bemutat, helyszíneket és embereket. Nem véletlen az oldalszám sem: itt fejest kell ugrani, és szép lassan egyre mélyebbre merülni. Bevallom, ezzel küzdöttem is, én jobban szeretem, amiben gyorsabban halad a cselekmény. Most túl sűrűn volt olyan érzésem, hogy ok, kalandon vannak, de haladunk valamerre?

A másik, amivel bajom van, hogy van benne egy szereplő, akit nagyon nem bírok, pedig fontos és elvben pozitív is. Egwene. Eleve irritált, ahogy Rand rendszeresen viaskodik magában, hogy mit mondana Egwene, vagy mit gondolna egy-egy tettéről. Ahogy ő a lányhoz tartozó lovag igyekszik lenni, de miért? Egwene nagyon sokakhoz képest fiatal, tapasztalatlan és mégis úgy viselkedik, mintha nála lenne a bölcsek köve. Van ereje, bátor is, jól akar lépni ő is, és mégis, annyira tud zavarni…
Egyelőre különben Perrin lenne a kedvencem, nem is Rand. Ő még túl sok dilemmával küzd, és nem tetszik, ahogy tényleg minden köré rendeződik.

Epikus, nagyszabású, szépen meg is van írva. Sajnálom is, hogy riasztónak érzem, hogy mennyire kényelmesen lett elmesélve. Nagyon messze még a vége…