Horzsolások 115 csillagozás

Robert Jackson Bennett: Horzsolások

Mona ​Bright, a volt zsaru lelkét csúnya horzsolások csúfítják. Az anyja kilenc éves korában egy sörétessel vetett véget az életének, az apja pedig egy igazi rohadék, akitől jó messzire kellett menekülnie, hogy ha már boldog nem is lehet többé, de legalább valamiféle békével teli életet élhessen. Most azonban mégis szembe kell néznie a múltjával, az öreg ugyanis beadta a kulcsot. Ráadásul kiderül, hogy Mona ezzel örökölt egy házat, ami még az anyjáé volt fiatalon. Fiatalon és boldogan egy olyan korszakban, amiről ő semmit nem tud. Kíváncsisága csillapíthatatlan, hiszen a boldogságot sosem ismerte, de talán a múltban most megtalálhatja.
Mona két nagy akadállyal szembesül: a ház az új-mexikói Winkben található, ami viszont egyetlen térképen sem szerepel. Ezt az akadályt még sikerül leküzdenie. A másik viszont annál nehezebb: épp egy rejtélyes gyilkosság után érkezik a klasszikus amerikai álmot megtestesítő, idilli kisvárosba, amit hamarosan egy újabb követ. Ráadásul nem csak az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
628 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155522178 · Fordította: Huszár András
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
640 oldal · ISBN: 9786155522185 · Fordította: Huszár András

Enciklopédia 6


Kedvencelte 5

Most olvassa 6

Várólistára tette 111

Kívánságlistára tette 70

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Dominik_Blasir>!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások

Afenetudja.
Valahol a „korrekt iparosmunka” szintjén tudnám belőni, hiszen az amerikai álom vegyítése a lovecrafti horrorral tetszett, minden más annyira nem. Valahogy úgy képzelem, ilyet ír King jobb napjaiban, de mivel nem olvastam még Kinget, csak listázni tudok.
– Bennett jó stílusban ír, ha történik valami, az általában érdekesen történik (ez egy pro)
– az persze más kérdés, hogy sokszor teljes érdektelenségbe fulladt nálam, és főleg az elején, mikor nem történt semmi, nagyon untam az eseményeket (ez egy kontra)
– annak ellenére, hogy sokszor remek ötletekkel találkoztam és tényleg élveztem, ahogyan felvezeti őket (ez már pro)
– csak kár, hogy néha meg megállt az unalmas sablonoknál, ráadásul túl sok meglepetés sem ért, pedig a thriller-vonulata megkívánta volna (ez kontra)
– bár bizonyos fokig kárpótoltak Lovecraft megmagyarázhatatlan, leírhatatlan, kimondhatatlan szörnyűségei (bizony, ez pro)
– akik viszont jelentősen vesztettek hangulatukból, amint megmagyarázhatóak, leírhatóak és kimondhatóak lettek (sajnos ez kontra)
– cserébe tetszettek az amerikai álom kifordítására és meggyalázására szőtt kísérletei, főleg, amikor szatíraszerűen karikírozott (hopp, újabb pro)
– más kérdés, hogy igazán kár volt ilyen hosszan nyújtani, egy bő 200 oldallal rövidebben jobban fenn tudta volna tartani a figyelmemet (jelentős kontra)
– a sok, olykor csak egy-egy pillanatra feltűnő nézőpontkarakter koncepciója egyébként határozottan tetszett, sőt, még a főhősünk volt a legunalmasabb (nem egyértelmű)
– mivel annyira nem sci-fiként emlegették, ezt annyira azért nem vártam tőle, de mondjuk kétségtelenül elég homályos volt itt ez-az (újabb nem egyértelmű, nahát!)
Mindent összevetve tehát a jól megalapozott véleményem: afenetudja.

csartak P>!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások

Mintha egy örökkévalóságig olvastam volna. Lassan haladtam vele, pedig érdekelt a könyv.
Az atmoszféra teremtés tökéletes, Bennett tudja, hogy kell a nyomasztó fura amerikai kisvárosi hangulatot hozni, különös figurákkal és helyzetekkel. (Épp nemrég olvastam Blake Crouch-tól a Wayward Pines-t, ott is erre a hangulatra lenne kihegyezve minden, mégis ott csak azt éreztem, a felszínt kapargatjuk, széthullik a feszültség.) Nos itt, ebben a történetben viszont teljesen belemélyedünk. Derékig járunk a furcsa figurákban és helyzetekben. Sőt nyakig. És nem enged, végig velünk van. De sajnos bőségesen el vagyunk látva nem fontos, történethez nem sokat adó nézőpontokkal is. Persze az idő viszonylagos, és végtelen, és el lehet szemlélődni minden kis részleten.
Az elejtett mondatokból tulajdonképp már az elején is tudhatjuk a lényeget.. Már akkor le voltak írva bizonyos dolgok, csak össze kellett rakni fejben az eseményeket.
Mi is van még? Lovecrafti ihletésű lények, sajátos hangulattal, felturbózva és modernizálva, ember közelivé téve, elvegyülve. És csak egy kicsit volt furcsa, hogy egy csápos, tapadókorongos, gigászi lény is szeret intrikázni.
A tájleírások is hatásosak, a rózsaszín hold lustán sodródik a bíborvörös égbolton, mindent elfed az útmenti fenyves áthatolhatatlan sorfala. Monolit, és a napszítta, vörösesbarna kősivatag, és a szurdokok mélysége magába ránt.. jó ugye? :)
Tényleg, a „kizökkent idő” P.K. Dick utalás lehet? Vagy véletlen?
Egy kicsit tényleg túlírt a történet, rengeteg furcsa jelenettel. A mozivásznas rész viszont nagyon tetszett.

pat P>!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások

King és Lovecraft jól sikerült szerelemgyereke. Mondjuk én jobban szerettem volna, ha Greg Egan is beszáll a buliba, nem csak benéz az ablakon egy percre. De a privát szeszélyeim ne befolyásoljanak senkit, jó könyv ez. Azt hiszem.
Az első fele például veszedelmesen tetszett. Olyan klasszul csavarodgattak a szálak, meglepően, okosan, és sokáig azt hittem, hogy valami igazán különleges, nekem tetsző, a sci-fi címkét is bőségesen megmagyarázó irányba haladunk. De aztán valami szívemnek igen kedves dolog (nem spoilerezek többet, nem ám) alaposan elsikkadt a tengernyi csáp és a nem elhanyagolható mennyiségű érzelgősség közepette.
Szóval öt csillaggal kezdtük, hárommal végeztük, a végeredmény tehát négy csillag, némi kesernyés szájíz, szívből jövő ajánlás a kisvárosi horrorok és a furcsa térségek kedvelőinek, valamint élénk érdeklődés Bennett további munkássága iránt.
Ja, és a fő tanulság: ha pont olyan könyvet akarok olvasni, amilyet pont szeretnék, kénytelen leszek megírni magam. Ehh.

17 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások

Ennek a könyvnek az az egyetlen problémája, hogy az író nagyon bő lére eresztette. A lényeg már atjött a 200. oldal környékén. Párhuzamos világok, idegen lények. Félig meddig horror és sci-fi. Azért rémálmaim nem voltak. Szép lassan bontakozik ki a történet, ahogy Mona az anyja múltját kutatja a titokzatos Wink városkában. Egészen lekötött, bár nem rágtam le a körmeimet. Szeretem az ilyen témákat, amikor egy könyv elolvasása után még ott motoszkál a fejünkben a mi lenne ha. Köszönom Emesének, hogy kölcsönadta a könyvet. Az író újabb regényével is megpróbálkozom.

4 hozzászólás
mate55>!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások

Nem fogok köntörfalazni. Ez a könyv borzalmas (an túlírt). Egy idő után (kb. 200. oldal) az érdektelenségbe fulladt az egész. Lehet, hogy nekem vannak nagyon magas elvárásaim egy horrorral kapcsolatban (nem hiszem), de egy ilyen műfaj esetében az hadd legyen kritérium, hogy ne röhögjem el magam öt-tíz oldalanként valami nevetséges közhelyen. Értem, hogy egy horrornak nem kell szükségszerűen komoly történettel rendelkeznie, de az ingerküszöböm már túllépett a közhelyeken. Nekem a horror az, amikor feláll a szőr a hátamon, kaparom a fotel karfáját, és ha kimegyek a mosdóba, akkor körbe nézek nem áll valaki a hátam mögött. Itt nem volt más, csak a kényelmetlen feszengés a várva várt záró oldalakra. spoiler

10 hozzászólás
smetalin>!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások

Látta valaki a Preacher című sorozatot? Na ugye? Nekem folyamatosan ez ugrott be olvasás közben, Tulip – Mona, egy az egybe az a karakter. Alacsony, rövid hajú, hatalmas dumája van és egy gyors kocsija meg persze rengeteg problémája.
Sokáig teljes lett volna a csillagok száma, de sajnos az utolsó 200 oldalt már nagyon elhúzta az író, de egyébként nagyon tetszett ez a fura légkörű(ha-ha, szó szerint) kis város, az ott lakókkal, tokkal vonóval! Nem egy szokványos történet még sci-fi témában sem, teljesen emészthető az olyanoknak is akik annyira nem szeretik az ilyen könyveket. Kicsit súrolja a Sötét zsaruk témáját is, az első részre gondolok, ha az tetszett akkor olvasd ezt is.

2 hozzászólás
Noro P>!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások

Abszurd kisvárosi történet, amelyben az idegenség összemosódik a hétköznapival, de olyan módon, amit máshol valószínűleg hibának tartanék. Kezdetben lovecrafti* képekkel kecsegtet, amelyekbe néhol sötét tündérmesék keverednek, majd fokozatosan beavat a felfoghatatlan mögött rejtőző, nagyon is felfogható részletekbe, hogy végül egy már tragikomikusan emberi szituáció bontakozzon ki a végjátékban. A szerző felváltva osztja a pofonokat az amerikai álom idilljének és a horror bevett szabályainak, tulajdonképpen mindkettőt kifigurázva. (Azt hiszem, hogy Mrs. Benjamin, a szupernagyi figurája döntötte el végül, hogy ezt az egészet nem szabad teljesen komolyan venni.) A könyv egyetlen igazi hibája az, hogy nagyon hosszú, akár a fele terjedelemben is el lehetett volna mesélni. Számomra főleg a közepén ült le a sztori: például a kutatólabor felfedezése lehetett volna az egyik csúcspont, de a sok üres folyosó leírása, vagy a megtalált iratok komótos böngészése teljesen megölte ezt a részt. Az első harmad sorozatos meglepetései és a befejező harmad lendülete azonban megmentik a könyvet.

* spoiler

1 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások

Vannak könyvek, amelyektől kettéhasad a valóság.

Az egyik percben még a Volán-buszon tartottam a munkába, a másikban pedig már egy piros Dodge Chargerben tartottam Mona Brighttal Winkbe, hogy többet tudjak meg a múltjáról. És azt kell mondjam, ezt az utazást én baromira élveztem.

Ami a legnagyobb erőssége a Horzsolásoknak, az a hangulatteremtés. Szinte érzi az ember a sivatagi levegőt maga körül, látja a hegyeket, ahogy olvassa a regényt. Ahogy aztán haladunk előre a történetbe, a különböző bizarr események végigborzongatják az ember gerincét, és ettől az érzéstől a történet végéig nem is nagyon szabadul.

Benett nagyon szépen rántja le az amerikai álomról a különböző rétegeket, és meséli el, hogyan is hajszoljuk hiába azt a bizonyos tökéletes boldogságot. Külön érdekes volt számomra, hogy ő nem a kiégett spleenes írók közé tartozik, akik szerint nem érhető el a boldogság, csak azt mutatja meg számunkra, mennyire mást jelent mindenkinek.

(És ha lehetne, a Harminchatodik fejezetnek külön adnék öt csillagot.)

lilla_csanyi>!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások

Miért nem olvastam én már ezt korábban???
Sokan mondták már, hogy fú, a Horzsolások olyan Lovecraftes, neked tuti tetszeni fog. És hittem is a többség szavának, úgyhogy amikor úgy adódott, lecsaptam @Nita_Könyvgalaxis példányára (amit utólag is nagyon szépen köszönök!).
És mennyire igaza volt mindenkinek.
Imádtam az egészet.
A főhősünket, Monát. Az ő háttérsztoriját. Winket. A sötét titkokat. Az alvilági üzleteket. A Coburn Laboratóriumot. A kissé furcsán viselkedő winki polgárokat. A lassan kibontakozó rejtély minden részletét. És Robert Jackson Bennett egy zseni, mert egyrészt egy bődületes horror kliséből tudott újat alkotni, másrészt egy olyan horrort rakott le az asztalra, aminek van egy sokkal mélyebb olvasata is, mint a puszta riogatás, ez pedig nem más, mint a boldogság, és annak keresése/megtalálása.
Szinte örülök, hogy betegen kezdtem neki, így legalább volt időm olvasni, és nem kellett egész nap rágnom a küszöböt, hogy ÚRISTEN mi lesz.
Az egyetlen dolog, ami nem annyira jött be, hogy a végén az epikus csata szerintem túl hosszúra lett nyújtva.
Egy viszont biztos: ebből kell egy saját példány is. :)

Joshua182>!
Robert Jackson Bennett: Horzsolások

”Leszállt az éj, ó, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, mert leszállt az éj, és előbújnak az éjszaka teremtményei, beköszönt a reszketés és a suttogások ideje, kidagadnak az erek, könny áztatja arcunkat, hosszúra nyúlnak a szenvedés percei (órái? hónapjai?), kifeszülnek a neonlámpák rezzenéstelen tekintete alatt.”

Hosszú is volt, ó, igencsak hosszú! Durván egy hónap alatt hömpölygött át a történet az életemen, szóval nem az a gyorsan lezavarós, körömlerágós fajta.
Az „idegen/túlvilágierők-amerikaikisváros-titokzatoskísérletek-megminden-tematika” nem teljesen új keletű, de a multiverzum tudományos háttértöredékeivel megfűszerezve azért izgalmasnak mondható. A jellegzetes lovecrafti motívumok is elmaradhatatlanul felbukkannak, hangulatában viszont teljesen más, mert abban a pillanatban, ahogy ki tudna alakulni valamiféle borzongató misztikum, a főszereplő Mona Bright (a tipikusan felnőttfilm-színésznős hangzású név tökös, megcsömörlött ex-zsarut takar) vagy valaki más benyög valamilyen trágárságot, vagy az adott jelenet épp elázik a vérben. Szóval a mester rémségei sajátos, modern megközelítést kapnak, olykor humorral megfűszerezve, ezzel pedig számomra egy eddig ismeretlen hibrid tárulkozott ki a könyv képében. Mintha a Wayward Pinest, az Inváziót és a Cthulhu-mítoszt keresztezte volna az író, akinek a stílusa és humor-bonbonjai egyébként nem voltak ellenemre, csak egy picit rövidebbre foghatta volna.
Nem tudom, talán túl sok mindenhez próbált kapni, érződik még némi útkeresés a könyvön, de voltak bőven biztató dolgok is, például Mrs. Benjamin karaktere kimondottan tetszett. Az érdeklődésem nem sikerült egyenletesen fenntartani (ilyen terjedelem mellett egyéként sem könnyű), és akkor még enyhén fogalmaztam, de azért érdekelt az amúgy picit csalódást keltő, kiszámítható végkifejlet. Ide még egy csipetnyi drámát el tudtam volna képzelni. Ezzel együtt sem mondhatom, hogy nem bővelkedett meglepetésekben vagy fordulatokban, csak a hosszúsága tompított a hatáson. Még egyszer nem olvasnám ugyan el, de mindent összevetve meghozta a kedvem a szerző Isteni városok-trilógiájához, úgyhogy nem bántam meg.


Népszerű idézetek

Noro P>!

– Mégis hogyan sikerülhet jól egy temetés? Mi a siker záloga, Dave?
– Mit tudom én – feleli Dave. – Elássuk a faszit, és reménykedünk benne, hogy ott marad a föld alatt.

55. oldal (Hatodik fejezet)

Noro P>!

Nincs is annál rosszabb, mint szembesülni vele, hogy az esküdt ellenségünk megértő és együtt érző.

511. oldal (Ötvenedik fejezet)

pieta4>!

Olykor megadatik, hogy olyasmit éljünk át, ami után többé nem számít, hogy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, mint a templom egere; hogy mindenünk megvan, amire valaha vágytunk, vagy éppen ellenkezőleg: mindent elveszítettünk. Mert az a varázslatos pillanat mindent elhomályosít.

606. oldal

Kkatja>!

Könnyű belátni, miért a sivatagban kóborolva talált rá a maga istenére az a sok-sok próféta. Nincs még egy olyan különös és kihalt terület a földön, mint a sivatagok – állapítja meg Mona. Az ember pusztán attól máshogy kezdi látni a világot, ha csak átutazik a néptelen tájon: mindenegyes mérföld után fokozatosan szétmorzsolódik a világról alkotott képünk, míg végül már abban sem leszünk biztosak, hogy nem csak álmodtuk-e az emberi civilizációt. Noha egyetlen kopár pusztaság sem nyúlik valóban a végtelenbe, a ferdén meredező vörös sziklák és a látóhatártól látóhatárig terjedő nagy semmi mégis képes elérni, hogy az emberi értelem valamivel közelebb jusson a végtelenség fogalmának megragadásához.

244. oldal Huszonötödik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: sivatag · végtelen
Nita_Könyvgalaxis>!

Mert bizony előfordul, hogy valami ajtóstul ront az életünkbe, valami hatalmas, rettenetes, idegen tényező, amellyel nem tudunk együtt élni, és nem marad más választásunk, mint így vagy úgy, de szedni a sátorfánkat, átadni a helyünket. A puszta tény, hogy ez a dolog az életünk része lett, kirántja a lábunk alól a talajt, és megkérdőjelez mindent, amiben valaha hittünk: az ismert világ összeroskad és ránk borul, akár a cirkuszsátor, ha kidöntik a tartóoszlopát.

579. oldal

Agave_Könyvek KU>!

Wink peremén, a monolit nyugati felén megbújva, a delelőre hágó nap erős sugaraitól védve egy keskeny, kanyargós szurdok húzódik. Nyugtalanítóan csendes hely ez, ahol szokatlanul gyéren nőnek a fák. Szinte teljesen eltakarja a mexikói diófenyők egyik sűrű sávja, a fenyves azonban nem terjeszkedett tovább a szurdok belseje felé, noha ezek a növények sokkal zordabb éghajlatú tájakon is megélnek. A kisváros felől el sem látni a szurdokig, de ha a lakók nagyon akarnák, lemászhatnának az erdővel borított hegyoldalon, és megtalálhatnák az oda vezető ösvényeket. A szurdok gyönyörű kirándulóhely lehetne, ráadásul könnyen megközelíthető, ám valamennyi winki lakó messziről elkerüli. Hívatlanul legalábbis semmiképp sem lépnek be.
Itt lakik ugyanis Első úr, és nem szereti, ha háborgatják.

32. oldal, 3. fejezet

Agave_Könyvek KU>!

Mona Bright részt vett jó néhány csóró temetésen az élete során, de el kell ismernie, hogy ez a mostani viszi a pálmát. Még az unokatestvére Kentuckyban tartott temetésén is túltesz, pedig ott a gyászolóknak kellett kiásni a sírt a szerény kis templom sírkertjében. Mona tisztában van vele, hogy azt a középkori módszert elég nehéz alulmúlni, de az ottani sírásók legalább mind családtagok voltak, és kellő tisztelettel asszisztáltak a szertartáshoz. Bezzeg most, ebben a nyomorúságos szegénytemetőben a semmi közepén senki nem jött el leróni a kegyeletét az elhunyt előtt. Mona mellett nincs más, csak a sírásó, egy helyi vállalkozó a markológépével. A pasas jelenleg a nyitott sírhely mellett vesztegel köhögő csotrogányával, még a gyújtást sem vette le, folyamatosan járatja a motort. A fellépőn üldögél, és amikor éppen nem az izzadt arcát törölgeti, úgy legelteti a szemét Monán, mint aki le akarja tépni a ruháit. A nő messziről látja, hogy a fószer máris fogalmazza magában azokat a csajozós dumákat, amelyekkel a gyászos délutáni melóból mintegy varázsütésre kihozhat egy gyors numerát a legközelebbi motel egyik szobájában.
Mona megkérdezi tőle, mi a következő melója. A pasas meglepődik, aztán némi fejtörés után így felel:
– Hát, Baytonban szintezni kell egy parkolót.
Atyaég, gondolja Mona. Kettőkor sírásás, háromkor parkolókiegyenlítés. Az apja marha izgalmas megyét választott végső nyughelyéül.

20. oldal, második fejezet

mate55>!

– Hogyan magyarázzuk el egy halnak, hogy az óceánban úszkál?

370. oldal

Kkatja>!

Ebbe a házba is belecsapott a villám. Egyenesen a kislányba, aki akkor éppen a fürdőkádban lubickolt.
     – Jesszusom! – szörnyülködött Mona. – Ugye nem esett baja?
     – De igen – hangzik Mrs. Benjamin kimért válasza.

79-80. oldal Hetedik fejezet

1 hozzászólás
Röfipingvin P>!

Nem fogyaszt semmi mást, csak egy doboz meleg Schlitz márkájú sört, amelyet minden egyes alkalommal egy húzásra ürít ki, míg végül a szája sarkából lecsorog a hab.

388. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sör
2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Justin Cronin: A szabadulás
Joe Hart: Obscura
Jeff VanderMeer: Expedíció
Peter Clines: 14
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Veres Attila: Odakint sötétebb
Stephen King: A búra alatt
Blake Crouch: Sötét anyag
Jozef Karika: A hasadék
John Cure: A fekete esernyős férfi