Charlie ​and the Chocolate Factory (Charlie Bucket 1.) 88% 102 csillagozás

Nagyon aranyos mese volt. A filmet nagyon szeretem, így féltem, hogy hogy fog tetszeni a könyv, de végül nagyon tetszett. Sokkal több mindent megtudtam a szereplőkről, és a történetről. Nagyon élveztem az olvasását, jó kis élmény volt.

A könyvet az „Olvassunk minden hónapban angolul” projektem keretében olvastam. Megmondom őszintén, nem nagyon fogott meg. Willy Wonka, a csokigyáros egy őrült fazon. A gyárlátogatásra kiválasztott (vagyis pontosabban belépőt nyert) gyerekek pedig nagyon furák. Nagyon vártam, hogy a végére érjek. Ha másra nem is, gyakorlásra jó volt. Az illusztrációk sem tetszettek. A második részt majd jövő hónapban olvasom.

Nem tudom mennyire ciki, hogy majdnem 40 évesen olvastam az első Roald Dahl „mesét”
és most is csak az iskola miatt.
Olvasás közben voltak komoly kétségeim az író elmeállapotát illetően és szívesen megkérdeztem volna tőle egy-két dolgot, na meg néhány mai írótől, hogy hányan vették ebből a történetből az alap ötletet a saját „disztópiás-szerencsés nyertes” történetükhöz.
Ez a mese pontosan bebizonyítja, hogy mennyire nics új a nap alatt. Nem lettek jobbak a gyerekek, se a szülők, és az élethelyzetek se. Charlie körülményei azért lehettek volna kicsit kedvesebbek, nekem az már a nagyon szörnyű kategória volt.
A legfontosabb mondanivaló pedig:
„THEY …USED…TO..READ! They`d READ and READ,
and READ and READ, and then proceed
TO READ some more.”

Ismét egy könyvet kipipálhatok a bakancslistámról, aminek mindenféle át- feldolgozásával és adaptációjával találkoztam már, de olvasni még nem sikerült.

Aranyos volt, a történetet természetesen ismertem, valószínű, hogy sok- sok évvel korábban kellett volna beszerezzem, mert a nyelvezet és elbeszélésmód már a lányomat is untatná, de egyébként élvezhető. Megvan benne a tanulság, a nevelő jelleg, aranyos, cukormázasan mutatja be a lurkóknak, hogy milyennek nem érdemes lenni. A legkisebb királyfi és a koldus szerepét Charlie kapta meg. A jó gyerek, aki meg is kapja méltó jutalmát :)

Én is azok közé tartozom, akik először a filmet látták – sőt én az eredetit nem is láttam, csak a Johnny Deppes verziót off, de már ideje volt az eredeti mesekönyvet is bepótolni. Hát most megtettem, és bár kicsit úgy érzem már kinőttem belőle off, meg egy picit egyszerű volt, azért a bájos és abszurd a maga módján. Imádom benne az édességekhez kötödő vicces kifejezéseket, a dalokat off és a furcsa illusztrációkat, amik tökéletesen illetek a mese stílusához.

Hányszor meg hányszor láttam már a filmet! És úgy imádtam! Na, ez sem volt különb! :D
Teljesen jól megmutatja az emberi jellemet és annak hibáit, mindezt olyan humoros módon, hogy mindenki csak lesett, amikor random elkezdtem röhögni a könyvön. :D
Tényleg jól van megírva, pont jól. Tökéletes egy 10-12 éves kezébe, aki talán még tanulhat is belőle valamit. :) És persze „felnőtt” fejjel is okosságosságos. :D

a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét…..
***
Van az a rossz szokásom, hogy hébe-hóba Roald Dahl mesekönyveket veszek 100 forint körüli árért a turkálóban. Ez is így került a kezembe, nem kicsit a film hatása miatt, meg mert angolul olvasni jó, meg mesét olvasni is jó, szóval angolul mesét olvasni is jó kell, hogy legyen.
És jó is volt. Imádtam az Oompa-Loompak dalait, amik azt hiszem a könyv igazi kis ínyencfalatai voltak. Persze ez mese, szóval minden kicsit eltúlzott, kicsit túl nagy, kicsit túl sok. De néha ilyen is kell. Ajánlom gyerekeknek, meg angolul tanulóknak, meg felnőtteknek, meg ezek tetszés szerinti kombinációjának :D. Csak ne felejtsetek el csokit tenni a kezetek ügyébe!

Ajj, ez most sajnos nem az én mesém volt.
Nem tudom eldönteni, hogy a ripacs Mr. Willy Wonka vagy az “I want, I want” Veruca Salt volt idegesítőbb.
A nagyszülőket nagyon bírtam, Grandpa Joe hamar a kedvencem lett.
Az ákombákom illusztrációk nem tetszettek. A film rémlett még ezer évvel ezelőttről, de most vagy keverem valamivel, de abban nem is így lett vége.
(Viszont, ami az angolom frissítéséhez jól jött: kb. 8 oldalnyi új szóval bővült a szókincsem.)

Mivel filmfeldolgozását láttam (azt hiszem, többször is), maga a történet olyan sok meglepetést nem tartogatott számomra. Mérföldkövekkel jobban tetszett, mint a film. Bár nagyon szeretem Johnny Deppet és kedvelem Tim Burton filmjeit is, nekem a filmváltozat nagyon eltúlzott volt, az Oompa-Loompa -kat sem olyannak képzelném (sokkal inkább olyannak, mint Quentin Blake illusztrációin) és a vége sem tetszett. Külön kellemes meglepetés volt a könyvben, hogy máshogy végződik.
Mr. Wonka itt is – finoman szólva – elég egyedi karakter, kissé ütődött, de szerethetően az. :) Charlie és egész családja nagyon szimpatikus, míg a többi családdal nyugodt szívvel lehet nem szimpatizálni. Külön tetszettek az Oompa-Loompa énekek, azon belül legjobban Mike Teavee-ről szóló. Ahhoz képest, hogy 1964-ben írta Roald Dahl, időszerűbb nem is lehetne a mai világban a könyvek fontosságáról szóló, TV hátrányait ecsetelő versecske.

Roald Dahl mellett minden édes képzelgés savanyúnak hat. Majdnem szó szerint.

A történet maga amúgy megmarad a tanulságos mese határain belül. Egy szegény körülmények között élő fiú a főszereplő (Charlie), aki imádja a csokit. A világ legnagyobb édességmogulja, Willy Wonka meghirdeti, hogy elrejtett öt arany jegyet a csokicsomagolásokban. Aki ezeket megtalálja, az meglátogathatja Wonka csokigyárát belülről, így meg is indul a hajsza. Mindegyik gyerek más-más személyiség, és Charlie-t leszámítva igazából egyikük sem érdemli meg, hogy ott legyen. Maga a csokigyár felépítése viszont…

Ez a fazon nagyon szépen implementált sci-fi elemeket a mesekönyvébe. Wonka olyan édességeket talál fel, melyek nem csupán finomak, de valahol még az életet is egyszerűbbé teszik. Elég csak abból a rágóból kiindulni, aminek rágcsálására azt fogod érezni, mintha egy teljes ebédet fogyasztanál el. Ez a találmány konkrétan kihatna az élelmiszeriparra, hisz ha van egy ilyen, megfizethető áron terjeszthető rágó, akkor minek járjon az ember étterembe? De ugyanilyen érdekes, és talán nem is annyira abszurd a forró fagyi ötlete, melyet forró jégkockákkal lehetne még jobban felmelegíteni. Ami pedig abszolút sci-fibe illő ötlet, az a tévé, mely szó szerint képes közvetíteni a csokoládét teleportáciióval.

Roald Dahl talán leghíresebb regényét jó volt kézbe venni, hiszen számomra tökéletes mese volt. Egyszerre volt fura, érdekes és tele volt jobbnál jobb ötletekkel, melyek komolyan elgondolkodtathatják a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt. Az umpalumpák pedig nagyon jól kitalált szereplők. Majdnem minden versikéjüket dzsesszesen képzeltem el magamban, és bitangjól hangzottak. =D

Kiegészítés: én nem szerettem Quentin Blake rajzait. Az a fazon nem tud lábat rajzolni, de még kezeket sem mindig.